A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek

"A Hopp Múzeum legújabb kiállításának kiemelt célja, hogy a hindú Istennő különböző megjelenési formáit az általuk betöltött női szerepek szerint mutassa be. Miközben az Istennő szépségként, feleségként, anyaként és harcosként jelenik meg, a kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy ezek az idealizált női szerepek hogyan valósulnak meg a földi társadalomban. A kiállított tárgyak széles skálán mozognak a klasszikus művészet plasztikus alkotásaitól a kortárs képregényig, ezzel is kiemelve a régi és új hindú művészet állandó témáit és formavilágát."

A bemutatásra kerülő tárgyak java a múzeum indiai gyűjteményének anyagából került ki, amiket Abhishek Singh illusztrátor, képregényrajzoló művész világa egészít ki. Hogy miképp jelennek meg Singh munkái és hogy az egész mennyire lesz átütő, hamarosan megtudjuk. Ami már biztos: a kiállítást kísérő tanulmánykötet tartalmaz majd egy interjút a művésszel, sőt, júniusban, a Múzeumok Éjszakájának programján itt lesz ő is. Gondolom nem lesz ellenére, ha dedikáltatni szeretné vele valaki valamelyik albumát (mindenesetre én egy Ramayan 3392 A.D.-t viszek magammal).

"Az Istennőhöz, vagy ahogy Indiában nevezik, a Dévihez kapcsolódó különböző regionális kultuszok komoly múltra tekintenek vissza az indiai szubkontinensen. Az Indus-völgyi civilizáció korától egészen a 21. századi globalizált társadalom megjelenéséig az Istennőt imádták és imádják ma is India lakói. Az Istennőnek – ahogyan magának a hinduizmusnak is – számos arca van, és minden arcához, minden megjelenési formájához más-más tradíció kapcsolódik. Ő a fiatal Szépség, aki elbűvöli az isteneket és halandókat egyaránt. Ő a hűséges Feleség, aki szelíden ül férje ölén. Ő az Anya, a mindenség és minden születő élet teremtője. De ő a vad Harcos is, aki elpusztítja a gonoszt és megmenti a világot a pusztulástól."

ISTEN ǀ NŐ - A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában
Megnyitó: 2018. május 10, csütörtök, 15 óra.
A kiállítás 2019. január 6-ig látható, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.
Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.
Jegyárak:
Felnőtteknek: 1200 Ft. Ifjúsági (6–26) és nyugdíjasjegy: 600 Ft

facebook event

Wolverine vs. Māra

Mozgalmas időket él meg a Marvel univerzum. Bevallom, én már követni sem bírom. A látványos restart számos héroszt és hívet érint roppant érzékenyen. Rozsomák is köztük van. Ő már szerepelt itt a blogon hat éve, az Ultimate Wolverine vs. Hulk mini-sorozat kapcsán. Akkor a lelki békéjét meglelő Hulkot rántotta vissza a mahāduḥkha-ba. Ezúttal – a Secret Wars - Battleworld #3-ban – Rozsomák különböző énjei csapnak össze egymással. A nirvāṇa elérése vérzivatarban is lehetséges, sőt, Māra tomboló légiójának víziója kikerülhetetlen stációnak tűnik. Rozsomáknak elég jók az esélyei, mert egy valamit biztosan tudunk róla: fáradhatatlan.

Tibetre nyíló kapuk II.

Tibet rettenthetetlen apostola 

Hogy ki is volt a Krisztus nevében a világ tetején legfáradhatatlanabbul zörgető Sadhu Sundar Singh, és milyenek is voltak sokat mesélt tibeti kalandjai, ahhoz egy-egy további kiadvány fog egy lépéssel közelebb vinni. Szintén a Magyar Református Külmissziói Szövetség kiadásában jelent meg 1939-ben Max Schaerer 1922-es Sadhu Sundar Singh: Ein Apostel Jesu Christi in Indien című írását magyarul tartalmazó kis füzet (Missziói füzetek 111-113. szám). A kiadvány 40 oldalon át meséli el az indiai kereszténység legnagyobb hatású alakjának történetét. Sundar Singh szikh családba született 1889-ben, majd Jézus álombéli megjelenése és az azt követő megtérés, szégyen, kitagadás, mérgezés, megalázás után 1905-ben megkeresztelkedik és elindul keresztény szádhuként hirdetni az Evangéliumot. Már első tibeti útja előtt is életveszélyes helyzetekből való megmeneküléseiről, és csodás hittérítői sikereiről volt ismert. A füzetből hamar megtudjuk, hogy "Tibet nemcsak a föld legmagasabban fekvő országa, de a legellenségesebb lelkületű is mindennel szemben, ami idegen. (…) Nem igen lehet "hit"-nek nevezni a tibeti buddhizmust, legfeljebb "vakhit"-nek, babonának. Maga az imádkozás az imádság torzójává változott itt. Minden imádságuk egyetlen mondatból áll: "Om mani padme hum". Ezt ismételgetik a végtelenségig. Miután azonban ez igen unalmas, kitalálták az imamalmot. A fenti szavakat – amelynek értelmét maguk a tibetiek sem tudják biztosan – kis papírlapra írják és kiteszik a szélbe." Tibeti kalandjai közül sok helyen idézik szívesen, mikor halálra ítéli egy "főláma" (egyesek dalai lámát említenek), mert idegen tanokat hirdetett. Dögkútba dobják, azt súlyos acélfedővel lezárják, majd harmadik éjjel, a halál küszöbén egy ismeretlen férfi csodás módon megmenti. Hogy ki menti meg, sosem tudja meg, de a főlámát sikerül nagyon kínos helyzetbe hozni a megmagyarázhatatlan megmenekülésével. Alkalma nyílt a hírhedtebb, friss jakbőrbe varrós, majd zsugorodva száradós halálnemről is írnia, amit természetesen szintén hihetetlen megmenekülés és sikeres hittérítés követ. Egy alkalommal "Tibet legvadabb tájain" egy nemkívánt prédikáció után az emberek feldühödtek és megakarták ölni. 

"magába mélyedt, hogy elszámoljon életével Istennek és neki ajánlja lelkét. Nyugodtan várta a vértanuságot. Ebben a pillanatban elült a zaj. Sundar Singh kinyitotta szemeit és csodálkozva látta, hogy a tömeg bizonyos távolságra tőle megtorpant. Vezetőik összebujtak, tanácskoztak. Ekkor kiállt közülük az egyik és megszólította: 

– Mondd, idegen, ki az az ember, aki melletted áll fényes ruhában és a többiek mind, akik körülvesznek? 

– Mellettem nem áll senki! – felelte csodálkozva az üldözött.” 

Az embereket letaglózó esemény után a faluban szabadon prédikálhatott, most már "nyitott füleket és nyitott szíveket talált". A rendíthetetlen misszionárius még számtalanszor menekült meg a halálát kívánó hitetlenektől vagy épp vadállatoktól, melyek megszelídültek a közelében (pl. kobra, hópárduc), valamint több ízben volt alkalma bizonyítania önfeláldozó hajlamát, mikor embereket mentett meg a biztos haláltól (vagy lelkülket a nem kevésbé biztos kárhozattól). 

Wilhelm Müller Sundar Singh életrajza szerint: 

"A keresztyénség előtt bezárt Tibet különösen vonzotta a Sadhut. Talán éppen azért, mert olyan nagy volt benne a sötétség. Indiáról tudta, hogy ott van alkalom az evangélium megismerésére. Minnél többet szenvedett Tibetért, annál jobban megszerette azt. Tudta, hogy milyen gyűlölet várja a buddhista szerzetesek, és lámák részéről. S nem is múlt el sok idő addig, hogy ez a gyűlölet tetté vált. 

Voltak már mások is, akik az evangélium hirdetésére hatoltak be Tibetbe. Ezek hitükért életükkel fizettek meg. Sundar Singh sok mindent meg tudott róluk, mikor ismételt tibeti látogatásaival már kissé megnyerte az emberek bizalmát. Nélküle talán sohasem hallott volna a világ azokról a szenvedésekről és harcokról, melyeket ezek szent hősiességben végigküzdöttek." 

Utóbbi mondatot leginkább úgy érdemes érteni, hogy ezekről a sok szenvedést megélt, de eredményes hittérítőkről kizárólag Sundar Singhtől lehetett hallani. A könyv kitér arra, hogy a huszas évek elején többen megrágalmazták a népszerű misszionáriust. Páter Hosten indiai jezsuita szerint "Sundar Singh szemtelen csaló!" Hasonló állásponton voltak egyes református és lutheránus lelkészek is, kik kételkedni mertek az elmesélt csodákban, majd orthodox protestáns teológusokkal bővült a kételkedők tábora. 1924-ben a nagy nyugati napilapok hasábos cikkeket írtak "a legújabb keresztyén kegyes csalásról", "az új indiai szemfényvesztőről." A támadásokat úgy tűnik sikerrel verték vissza Sundar Singh barátai, támogatói – a szerző szerint mindenképpen, aki szintúgy a hindu mártír rendíthetetlen csodálója. Az 1929-es eltűnésének körülményének ismertetésekor akaratlanul is sokatmondóan fogalmazza meg a makacs tényeket: 

"Riddle úr az újzélandi presbiteriánus misszióból úgy érezte, hogy valami kísérletet kellene tenni barátunk kinyomozására. S így dr. Taylorral Roorke-ből nyolc napos nehéz utat tettek a Sadhu keresésére. Ezen négy mérföldnyire hatoltak be Tibetbe, 18.000 lábnyi magasságban. Egyáltalában semmi nyomot sem találtak. Az egész úton senkivel sem találkoztak, aki látta volna, vagy hallott volna róla. Valóban szomorúan különös ez a negatív eredmény." 

Sadhu Sundar Singh hittérítő tevékenységének, a tőle hallott keresztény felekezeteknek és a hozzá hasonló hős prédikátoroknak azóta sem találni bizonyíthatóan semmi nyomát Tibetben. Népszerűsége ennek dacára a mai napig töretlen; evangélikus misszionáriusként, eksztatikus látnokként, aszketikus zarándokként tisztelik – és nem csak Indiában, de valamelyest még Magyarországon is. Hitbéli elkötelezettségét, látomásainak hitelességét nem kívánom firtatni, de tibeti útjait mindenképpen. Beszámolói nem csupán megkérdőjelezhetőek (tehát hamisak), de végtelenül negatív képet festettek a tibetiekről és vallásukról, csupán azon alantas okból, mert minél ellenségesebb, erkölcstelenebb a megtérítendő nép, annál becsesebb, hősiesebb, tisztelendőbb az odaadó hittérítői szolgálat. Mentség? Nincs.

A kilencvenes években Eric J. Sharpe a Sydney-i Egyetem professzora, a modern keresztény missziók szakértője, utolsó könyvében (The Riddle of Sadhu Sundar Singh, New Delhi, Intercultural Publications, 2004) összegezni kívánta Sundar Singhről megjelent összes ismeretet, rámutatva a lehetséges ellentmondásokra. A korabeli cikkeket, életrajzokat, leveleket feldolgozó tanulmány elsősorban arra a folyamatra fókuszál, hogy a rajongó nyugati értelmiségiek, liberális írók és papság hogyan alkották meg az eszményi keresztény misztikus romantikus képét.

Tibetre nyíló kapuk I. - Krisztus zörgetése
Tibetre nyíló kapuk III. - Brieux atya két halála
Tibetre nyíló kapuk IV. - Ópiumos rendszer és zavaros psziché

A Tantric Moment

Rásonyi Ábel, mint művész, több tekintetben is periférián mozog. Az általános érdeklődés legkülsőbb határát súroló inspirációval alkot és olyan periferikus műfajokban (is), mint pl. a képregény. Sokan legelőször valamelyik képregényes munkáját ismerték meg tőle. 1998-tól képregényesített rendszeresen 5-6 oldalakon E.A. Poe, Csáth Géza, H.P. Lovecraft, Pilinszky János, Babits Mihály, H.C. Andersen és Szerb Antal műveket a Tajtékos Lapok nevű underground lapban, majd 2004-től saját történetét szőtte Oradour címmel a rövid életű, de úttörő jellege miatt nagyhírű PTSD Antológiában. A kiadvány megszűntével a rejtélyes történet is megszakadt. A negyedik, már meg nem jelent epizód oldalait hat évvel később, a művész legutóbbi kiállításán láthattuk csak.
Képregényei közül kedvencem tőle a rúnák mitikus eredetét feldolgozó darab (ez is a Tajtékos Lapokban jelent meg).

Képregényeinek egy része megtalálható a Gothic.hu-n (UPDATE: sajnos azóta már nem, de reméljük majd egyszer újra), s ugyanitt publikálja Ábel művészettörténeti írásait is, amik közül párat érdemes külön kiemelni:

Szent geometria – Néhány megjegyzés a francia szimbolizmus, posztimpresszionizmus és korai absztrakt művészet okkult vonatkozása kapcsán

Id. Pieter Bruegel – Adalék a ”majom–szimbólum” jelentés tartalmaihoz

Caspar David Friedrich

Aubrey Beardsley

Aktuális festményeit kb. 2004 óta láthatjuk rendszeresen önálló vagy csoportos kiállításokon. Az első benyomás többeknek vált meghatározóvá, és a mai napig az 5-7 éve megismert fomanyelvet azonosítják Rásonyi Ábel művészeti birodalmának centrumaként. Ha a centrum ez is, maga a birodalom folyamatosan tágul, miközben elsősorban a szellemi felemelkedés és a fizikai megsemmisülés legszorosabb lehetséges kapcsolatát keresi a különböző tradíciókban. A khtonikus, diabolikus energiákban ott rejlik valamiképp az azonnali és totális transzformáció képessége, ami egy rendkívüli pillanatban meglovagolható? 

"Minden esetben törekednünk kell arra, hogy az alkotás praxisával magasabb értelem felé hatoljunk, s tükrözni tudjuk az igazságok örökkévalóságát. Az érzések tartalmait függetleníteni a tiszta szellemtől talán a legnehezebb. Sőt, gyötrő ravaszságával a lehúzó mélység, a kiszáradt psyché, a sárban fetrengő Korpusz folytonosan támad. Meg kell küzdenie az ideák felé törő léleknek mindennel, amit a matéria rázúdít. Ebben a harcban, ami talán a psychomachia, segítséget tudnak nyújtani bizonyos művészeti alkotások. A művészet. A szellemi jelentéssel bíró szimbolikus ábrázolások. Az archaikus, igazi művészeti tárgyak kapuk a princípium felé. Nem jelenthetem ki, hogy az általam prezentált képek ablakok lennének egy másik világra, de mégis olyan alkotásoknak vélem őket, amelyek a tudattalanba történő alászállás közben magasabb céltól vezérelve kerültek vissza a többé-kevésbé uralt felszínre…" Rásonyi Ábel, 2005 

Rásonyi 2009 tavaszi kiállítása jelentős állomás volt. Ekkor láthattuk először az ind hitvilág befolyását képein. A kiállítás főszereplői a Visnu tíz avatárjából ötöt feldolgozó képei. Az avatárokon kívül megjelent Síva, Káli, Ganésa és Yama is. Utóbbi ikonográfiailag nem egyértelmű, de mindenképpen meggyőző erejű interpretáció (az anomália már feltűnt itt Wayne Martin Belger Yama Kamerája kapcsán). 

"A holttest az egot jelképezi; a buddhizmus felfogása szerint a halálban megsemmisül az ember empirikus énjének teljessége. Ugyanakkor - a tantrikus felfogással megegyezően – a halál mint transzformáció misztériuma felfogható. Yama brutális és kíméletet nem ismerő módon temeti maga alá a „régi embert” – amely egyszersmind a feltételekhez kötött szubjektum, a szamszárai én feloldódása is az ember lényegi, abszolút természetében. A halál csak az empirikus, testi ember számára megsemmisülés: a felébredt „belső ember” a szellemi „én” számára a felszabadulás kapuja is lehet." Pető Zoltán, 2009

Pető Zoltán: Gnóthi Szeauton – Rásonyi Ábel művei elé, MMIX. május 7.

Paksi Endre Lehel: Alászállások igéző alakokkal 

Legutóbb múlt év őszén állította ki aktuális képeit – ismét a Memento Mori szervezésében, A Magick Moment címmel. A képek mágikus töltete erősebb, mint bármikor korábban. Nem Ganésa delejes hatásához hasonló mágikus jelenlétre gondolok, hanem az európai okkult hagyomány szimbolikájára, ikonográfiájára, és főleg Aleister Crowley befolyására. Crowley hagyatéka, mint inspiráció újra és újra feltűnik azok életében, akik valamiképp már korábban kapcsolatba kerültek vele. Rendszere túlléphető, hagyatéka megkerülhetetlen. 

"Inspiráció tekintetében a néhány évvel ezelőtti Vishnu avatárák ábrázolásával egy időben Ioannes Wierus pszeudomonarchiája és a gardneriánus boszorkánykultusz egyaránt foglalkoztatott. 
Folytatásként hát egyértelműnek tűnt Aleister Crowley mágikus munkásságának figyelembevétele. A felkészülést követően Frater Perdurabo írásaiból döntően a Hazugságok Könyve, az ú.n. Amalantra tervezet valamint a Thoth Tarot-val és az Aethyrek megidézésével kapcsolatos vitatott látomások hatottak rám leginkább. A most bemutatásra kerülő képek tehát olyan újabb keltezésű rajzok és festmények, melyeket a nagyszerű ’látnok’ világa és életműve befolyásolt. Reményeim szerint a processzus folyamán kondícionált személyiségemen túlmutató, egyetemes összefüggésekre rámutató alkotások születtek." Rásonyi Ábel, 2011 

"A távol-keleten létezik egy fogalom, amely azt a gondolatot fejezi ki, hogy ha sikerül meglovagolnunk a tigrist, nem csak megakadályozzuk hogy ránk vesse magát és széttépjen minket, hanem ha megragadjuk, nem esünk le róla, végül le tudjuk győzni. ezzel analóg a Mithras kultuszban a bika meglovaglása, majd megölése. Ennek alkalmazása talán legjobban a személyes belső élet magatartásmódjára vonatkozhat, de kritikus történelmi és közösségi szituációkban is felvehetünk ilyen magatartást. 

Az occultum fátyla mögé betekintő művész, Rásonyi Ábel, aki valódi inspiráltsággal közelít témáihoz, alapos kutatással, értő módon, mind szellemi tekintetben, mind technikai szempontból pontosan ezt a személyes belső életben megjelenő magatartásmódot valósítja meg. 
Nagyfokú uraltságot érzek munkáiban, semmiképpen sem egy öntudatlan művész sodródását tapasztalom, aki a téma iránti elragadtatásban elveszve, szinte megfullad művészete nagyszerűségének nyomasztó súlya alatt. Itt egy autonom felismerésből fakadó út bejárásának lehetünk szemtanúi. Ez Rásonyi Ábel tigrislovaglása.  


E folyamatban más módon segíteni nem tudunk a Homo Viatornak, csak tiszta szívből bátoríthatjuk őt, hogy tisztába jőve az úton reá leselkedő veszélyekkel, lovagolja meg a már említett fenevadat, erős kézzel irányítva azt. Ne járjon úgy, mint sokan, akik felugrottak ugyan a tigris hátára, de egy óvatlan pillanatban lefordultak róla, s most a hasába kapaszkodva, odaütődve az út kemény szikláihoz, még mindig azt hiszik, hogy ők az urai a vadul száguldó állatnak, mely a fékezhetetlen erők tökéletes szimbólumaként egyre távolabb viszi őket eredeti céljuktól." Rádi Sándor Zsolt, 2011

Rádi Sándor Zsolt: Az occultum fátyla mögött – Rásonyi Ábel művei elé 

Aleister Crowley: A Tizennegyedik Aethyr hívása, kit úgy hívnak UTI (Rásonyi Ábel fordítása)

Rádi Sándor Zsolt és Rásonyi Ábel

Forgotten Moon

Mahakala, ahogy Anna Pieruccini látja, plusz két terve Forgotten Moon: The God Slayer című képregényalbumához. A koncepció és látvány úgy tűnik rendben van, kiváncsi vagyok a leendő műre.

livejournal
MySpace

The Tibetan Book of the Dead in The Graphic Canon

Májusban jelenik meg a The Graphic Canon: The Anthology of the World's Great Literature as Comics and Visuals sorozat első darabja. A 448 oldalas antológiában a Tibeti Halottaskönyv is helyet kap. Ez a nyolc oldal egy fiatal illuszrátor, Sanya Glisic munkája.

Abhishek Singh

Bhairava

Abhishek Singh ragyogó tehetsége a Virgin Comics (ma már Liquid Comics) művészeként vált megkérdőjelezhetetlenné egy talán szűk, de határozottan expanzív réteg számára. Ő festette a Deepak Chopra által megálmodott Ramayan 3392 A.D. képregényalbumok fantasztikus világát és az India Authentic sorozatban is részt vállalt más festők mellett (ő követte el a Káli és Siva füzeteket). A Ramayan 3392 A.D.-ből film készül, de jelenleg sajnos semmi biztosat nem tudni róla. Pár éve a "következő 300"-ként emlegették a tervezett produkciót, de egy ideje gyanúsan nagy a csend. Amennyiben az alkotók a képregény látványvilágához közel annyira ragaszkodnak majd, mint a 300 esetében, akkor tényleg kivételes film lehet belőle.

Abhishek Singh önálló kiállítással múlt év végén tűnt fel először egy újdelhi galériában, a tárlat címe: Dhyana Roopa. Festményeit legnagyobb számban saját blogján találjuk.

Kalki

Kali

Ladakh

Intermediate Perspective

Gade egyedi stílusa távolról sem csak abból áll, hogy képregényhéroszokat és egyéb modern idolokat a tradicionális tibeti ikonográfia keretei közé terel, de mindenképpen ez az ami miatt sokan felfigyeltek rá és ez az amit több fiatalabb tibeti festő is megpróbál utánozni. Gade ennél sokkal többet tud, és ez soha nem volt annyira egyértelmű, mint legújabb munkáin. Természetesen van itt Kung Fu Panda és King Kong, de ennél sokkal meggyőzőbb, izgalmasabb dolgok is. Jövőbeli munkáin ez valószínűleg még inkább kiteljesedik, és valószínűleg ezek is hatással lesznek az egész tibeti kortárs művészetre.
(3 hónapja már volt már egy képekben gazdag poszt a témában)

In the footsteps of Tintin

A francia-német Arte tévécsatorna szeptember végén egy öt részes sorozatban (Sur Les Traces de Tintin) ered Tintin nyomába. Egyiptomban, Kínában, Marokkóban, Peruban és Nepálban keresik fel a képregények helyszíneit, akár konkrét képeknek szinte tökéletesen megfelelő tájakat, városzrészeket (Nepálban a 'Tintin Tibetben' nepáli és himalájai helyszíneit keresik). A stábnak nincs nehéz dolga, hiszen Hergé híres volt alapos, körültekintő munkájáról. A Hergé hagyatékban számos olyan kép található (fényképek, képeslapok, és főleg magazinokból kivágott képek), melyek a kalandok helyszíneinek hiteles ábrázolását segítette. Ezeket a képeket a képregényalbumok kockáival a 'Tintin: The Complete Companion' című könyv veti össze. A következő képek a könyvből valók (míg a fentiek az Arte sorozathoz készültek).

Az öt epizód sugárzása az Arte-n:
Szept. 20. 19.50 h - Egypt : Cigars of the Pharaoh
Szept. 21. 19.50 h - China: Blue Lotus
Szept. 22. 19.50 h - Maroco - The Crab with the Golden claws
Szept. 23. 19.50 h - Peru - The prisonners of the Sun
Szept. 24. 19.50 h - Tintin in Tibet

Green Lama

A Zöld Láma a negyvenes évek egyik jellegzetes ponyvahőse. A zöld igazságosztó először 1940 áprilisában tűnt fel. Eredettörténete szerint ő egy gazdag new york-i polgár, aki 10 év tibeti távollét után tér vissza hazájába nem kevés mágikus képesség birtokában. A kor igényeihez igazodva rendszeresen teszi helyre az USA ellenségeit. Hol a germánokat alázza, hol meg Tokyot bombázza – miközben rendszeresen mormolja a Könyörületesség Bodhiszattvájának mantráját...

A könyörület zöldruhás hérosza a WWII után eltűnni látszott. Először nem sokkal később és csak nagyon rövid időre reinkarnálódott (49-ben egy 11 részes rádiójáték-sorozat erejéig), majd 2004 óta újra és újra testet ölt. Rejtély, hogy miért is.

Buddha vs. Satan

Szeretem a buddhista vonatkozású képregényeket, mégha általában nem is különösebben hitelesek vagy mélyek. Meglepő talán, hogy akik rendszersen túllépik azt a bizonyos határt, pont az ázsiai rajzregény-művészek. A The FØØL's Progress belemarkolt a sűrűjébe, és a legmerészebbek egyikének apropóján röviden, de kielégítő alapossággal ír – a fentivel azonos címmel – olyan dolgokról, mint a mangában, animéban kiforgatott, lebutított vadzsrajánáról, vagy Buddha és a harcművészetek nagy egymásra találásáról a pop-kultúrában. Én most ebből csak a lényeget emelem ki.
Kujaku (Spirit Warrior vagy Peacock King) egy démonűzésre, ördögvadászatra szakosodott singon szerzetes. Fegyvere egy egy-ágú vadzsra (újabban egy purba). A harcos szerzetes Lucifer és Mahamayuri reinkarnációja. A történetekben rendszeresen tűnnek fel világvallások motívumai, például a Szent Grálról kiderül, hogy az valójában Krisztus koponyája, amit ha megtöltenek Kujaku vérével, az életet ad a "sötét Buddhának" (黑暗大日如来)... A "Szellemharcos Pávakirály" leginkább két olyan mozifilmnek tudott életet adni, amik igazi trash kung-fu eposzoknak tűnnek (The Peacock King, 1988; Saga of the Phoenix, 1990). Az anime (Spirit Warrior, 1997) már egészen pofás, de az igazán érdekes továbbra is a manga. 2007-ben a manga hasábjain szaggatta egymást Buddha és Sátán... A csatát, jelentőségéhez mérten, valahol a távoli űrben vívják (például a Szaturnusz gyűrűjén). Vairocsana Buddha a Nap (tűz)erejét használva fékezi meg a gonoszt, hogy a jó és rossz, pokol és menny kozmikus egyensúlya ismét helyreálljon... A történet súlyos, de nem egyedülálló. Korábban egy hongkongi sci-fi képregényben Galaktikus Buddha (天極如來) lótusztrón-járművéről aprította ellenségeit.

Péma Ling

Georges Bess, évekkel a Jodorowsky mesterrel közösen megálmodott Fehér Láma után, 2005-ben újra egy Tibetben játszódó rajzregénnyel tűnt fel. Annak idején a Fehér Láma egy rendező és egy Ladakhban és Tibetben járt művész találkozásából született. Film végül nem lett a történetből (ahogyan tervezték), csupán egy gyönyörű képregény. Bessnek ez több volt egy egyszeri kalandnál. Harminc évvel ezelőtti útja óta szinte minden évben elutazik Dharamszalába, azaz folyamatos a kapcsolata Tibettel.

2005 májusában jelent meg a Péma Ling első része (De larmes et da sang), majd azóta mindig tavasszal vagy nyáron jön a következő. Idén nyáron jelenik meg az ötödik rész (Katouk le Tulpa), ami talán az utolsó a sorban (bár a hat rész az idevágó hagyományok ismeretében valószínűbb). A kiadványok eddig csak franciául és hollandul olvashatóak, az angol nyelvű kiadást gondolom majd csak a sorozat befejezése után várhatunk, amikoris a teljes mű már két nagyobb albummá szerkeszthető.

A Péma Ling egy korán megárvult tibeti lány története. Az életút kalandos és itt-ott kellően drámai, csupán a misztikum kevesebb, mint a Fehér Lámában. Képileg garantált a korábban már megszokott és megkedvelt minőség és stílus. A tibeti szaga lehetséges kulcsfogalmai: kolostorok harcművészete, korrupt lámák, kínai megszállók, csaták, háború...

Le Lama Blanc

"A Fehér Láma minden idők egyik legsablonosabb, legelkoptatottabb és legkevésbé eredeti cselekményén alapul. Nem csak képregényekben valósult meg az ötlet számos alkalommal, de több százszor, ha nem több ezerszer csaknem minden kultúrában a Földön már az idők kezdete óta. Nagyrészt ez az, ami miatt ez annyira jó." Ezt írja a képregény egy recenziója valahol a világhálón, és milyen igaza van! A történet nem túl eredeti, egyszerre idézi a történelem majd minden héroszát egészen a legújabb korig. Egy hős hosszú és nehéz útja a születéstől sorsa beteljesítéséig. Prófécia, kemény próbatételek, tévutak, természetfeletti képességek, barátok, ellenségek, rendkívüli mesterek, megaláztatások, bosszú, felébredés, jóvátétel. Tartalmas, fordulatos, gyönyörűen megrajzolt tibeti kaland közel 300 oldalon át. Olvasása közben nekem töbször beugrottak azok a könyvek, történetek, amiket úgy 15 éve nagyon kedveltem, főleg Lobsang Rampa fiktív, ám remek hangulatú regényei.

A Fehér Láma (Le Lama Blanc) a kortárs művészetek két kivételesen kreatív alakja, Alejandro Jodorowsky és Georges Bess találkozása nyomán született. Alejandro Jodorowsky napjaink egyik leghíresebb képregényírója. Az elsősorban filmrendezőként ismert művész mágikus sci-fi képregénytörténetei leginkább az európai rajongók körében tarolnak. Magyarul ezidáig csupán a Metabárók kasztja (La Caste des Méta-Barons) jelent meg.

A francia képregényrajzoló, Georges Bess 1970 és 1987 között Svédországban élt és alkotott. Akkor és ott születtek első művészi munkái, saját neve, vagy Tideli és Nisseman álnevek alatt. A nyolcvanas évek elején Bess Tibetbe utazott és teljesen lenyűgözte az ország. Jodorowsky-val megtervezték, és a belga képregény-fronton formába öntötték a Fehér Láma című történetet, ami 1988 és 1996 között hat könyvben jelent meg. Gyümölcsöző kapcsolatukból később még egy képregény született (Les Jumeaux Magiques).