Művészettörténeti rejtély – Mjóe és Kúkai kapcsolata egy különleges Buddha-ábrázolással

Érdekes előadás várható februárban a fenti címmel a Japán Alapítvány szervezésében.

A kiotói Kózan-dzsi templomban található egy nemzeti kincsként számontartott Bucugen Bucumo ábrázolás. A templomot Mjóe szerzetes alapította a Kamakura-kor elején, és anyjaként tisztelte ezt a Buddhalocanā festményt, amelynek emlékét mindmáig őrzik a kép sarkába általa írt szavak: „Tiszteletre méltó anyám”. Úgy tartják, hogy maga a mű Mjóe mestere, Dzsókaku környezetében készülhetett. Elgondolkodtató azonban, hogy egy ügyes fogással Mjóét Kúkaiként, a Heian-kor elején élt híres szerzetesként állítják be. Vajon miért volt szükséges, hogy Mjóét Kúkaihoz kössék? Ezt a kérdést boncolgatja dr. Maszuki Rjúszuke, a Kóbe Egyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalmi Dinamika Kutatás doktori iskolájának docense.

Részvétel az előadáson regisztrációhoz kötött.
Időpont: 2018. február 5. 18:00
Helyszín: Eötvös 10, Kamaraterem

Okunoin

Japán legnagyob területű temetőjének a szent Kója-hegy égigérő cipruserdője ad otthont. Okunoin nem csupán hatalmas kiterjedésű, de a világ legszebb temetői között is valahol a legelsők között kell, hogy számon tartsuk. Meglepő lehet, hogy mégsem tartozik Japán legkedveltebb turistacélpontjai közé. A tartósan Japánban – főleg Oszakában – időző külföldieken kívül szinte csak belföldi “zarándok turisták” keresik fel az egyszerre gyönyörű és vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű helyet.

A fennsíkon az első kolostort Kúkai hozta létre 816-ban, és tette ezáltal a helyet az általa alapított Singon irányzat szakrális központjává. Kúkai a buddhizmus titkos tanításainak értőjeként vívta ki kora és az őt követő századok elismerését, de neki tulajdonítják pl. a kana szótagábécét, és mint kalligráfus, szobrász, költő, tóépítő és szótáríró is tisztelt. Kúkai 835-ben mély meditációba merült, és azóta várja így Maitréja eljövetelét. A XI. században kialakult hagyomány szerint a hívők – nemesek és közrendűek egyaránt – Kúkai sírja közelében igyekeztek elhelyezni hozzátartozóik hamvait vagy haját, hogy közel legyenek hozzá a “feltámadáskor”. A hagyomány még ma is él, a mauzóleumot több ezer síremlék veszi körül – tulajdonképpen ez maga a temető.

A jellegzetes és feltűnően hasonló “sírkövek” (a legmagasabb 10 méteres), valójában egyfajta “kősztúpák”. A gorintó az öt elemet (föld, víz, tűz, szél, tér) reprezentáló formák (négyzet/kocka, kör/gömb, háromszög/gúla, félkör/félgömb, cseppforma) együttese az azoknak megfelelő szótagokkal (A, Va, Ra, Ha, Kha) az oldalain. Az öt elem alkotja különböző arányban az általunk érzékelhető evilágot. Egy elmélet szerint ezek halálunkkor különválnak. A gorintó kialakulását egészen vad, ám izgalmas geometriai elméletek is kísérik, de ezek még nem elfogadottak.

A temető legtöbbször látott szoboralakja Dzsizó Boszacu (Ksitigarbha Bódhiszattva). Ábrázolásokon szerzetesként jelenik meg, borotvált fejjel, szerzetesi ruhában. Ő a lények legfőbb segítője Sákjamuni Buddha nirvánába térése és Maitréjának, az új világkorszak buddhájának megjelenése közötti időben. Érdekes, hogy további két módon is egyfajta “átmenetiséghez” köthető az alakja. Egyrészt, mert elsősorban a meghalás és születés közti tartományban oltalmazza a lényeket, így Dzsizót gyakran Jamával azonosították. Másrészt az úton lévő vándoroknak is védőszentje; kőszobraival mindenütt találkozunk az utak mellett, falvak és temetők határában. Dzsizót ma mégis leginkább gyermekek védőistenének tekintik Japánban. Könnyű szülésért, gyermekük egészségéért, hosszú életéért imádkoznak hozzá az anyák. Temetőkben a halott vagy meg nem született gyermekeknek vált egyfajta oltalmazójává. Ha japán temetőben egy kőfigurán piros előkét látunk, akkor ott Dzsizóról van szó.

A teljes képgalériát megtalálod a Flickr!-en és a Facebookon is. A fenti szöveg korábban a gothic.hu-n lett publikálva 2013 decemberében.

QUAR/TETT

A tavaly augusztusi önálló kiállításom után most újra a Hajós utcai Picasso Pointban állítottam ki aktuális – és kevésbé aktuális – képeimet, ám ezúttal már negyedmagammal. A QUAR/TETT névre keresztelt csoportos kiállításon Kovács Anita, Králl Szabolcs és Rásonyi Ábel a további kiállítók. Az éppen arculatot váltó Picasso Point falain előreláthatólag még október 1-ig láthatóak a képeink. 

Rásonyi aktuális munkái két témára, ill. két személy (Szent Antal és Raszputyin) által inspirált munkák csoportjaira oszthatóak. Remete Szent Antal megkísértése (vagy szorongattatása) több száz éven keresztül az európai művészek egy kedvelt, sokszor feldolgozott témája volt. Hieronymus Bosch, Mathias Grünewald és Martin Schöngauer voltak talán a legnagyobb hatású víziók alkotói. Martin Schöngauer metszete (kb. 1470-75) több további festmény számára volt kiindulópont. Michelangelo 13 évesen festette meg a maga változatát Schöngauer metszete nyomán. Ábel is ezt vette alapul, és festette meg a maga festői stílusában ill. aszerint ahogyan ő a témát megéli. Míg a festőgéniusz 13 évesen, a XV. század végén, bár mesterien, de csak "kiszínezte" az eredeti művet, addig egy XXI. századi művész egy újabb szintre emeli az eredeti Schöngauer kompozíciót, mert számára a legnagyobb szentség felé törekvőknek démonok általi megkísértettsége egy fájdalmasan ismerős helyzet. 

"De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint -- aminek visszhangját Jézus megkísértésének történetében is megtaláljuk -- a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített ki magának szállást. Hogyan is történhetett volna másképpen, mint hogy a démonok támadást indítottak ellene. Antal pedig – az apostol intelmének megfelelően – ,,Isten teljes fegyverzetét'' öltötte magára, hogy ,,a sátán cselvetéseinek ellenállhasson'' (Ef 6,11). Így ő lett a győztes. Amikor végül húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, aki ,,ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel'' (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították." (via)

A kiállításon az újabb négy festményemből három úgynevezett "adzsi" azaz "A betű", a japán Singon irányzat meditációs praxisának tárgya. A negyedik a hasonló tibeti gyakorlathoz kötődik. Továbbá vittem a kiállításra két viszonylag régi festményt egy korábbi korszakból, amik eddig még nem voltak kiállítva. Továbbá három friss kalligráfia is megtalálta a helyét a falakon.

Kovács Anita és Králl Szabolcs képeit bírom, de mivel egy lépéssel távolabb vannak a számomra ismerős világtól, így saját szavaikat idézem: 

Kovács Anita: "Jelenleg fotózással és festészettel foglalkozom, folyamatosan képzem magam e műfajok terén. Munkáimat igyekszem bemutatni bizonyos időközönként. A Sarkosok Képzőművészeti Stúdió és a Poszt fotográfiai csoport tagjaként rendszeresen részt veszek csoportos és egyéni kiállításokon. Szeretek kisérletezgetni színekkel és formákkal, különböző anyagokkal - de talán pont ezért különösebb művészi hitvallásom vagy koncepcióm nincs is. Számomra az alkotás egy eszköz (szerencsére az egyetlen) lelkiállapotom pillanatnyi kifejezésére."

Králl Szabolcs: "A poszt indusztrializmus az inkább szolgáltatásokra mint termelésre épülő társadalom egyik következménye az elhagyott ipari létesítmények megjelenése; ezek esztétikája, az elhasznált tárgyak újrafelhasználása számomra mindig is fontos volt - tekintve angyalföldön a Tatai út melletti MÁV telep szomszédságában nőttem fel -, a munkákon látható koszos, erodált felületek iránti vonzalmam is innen eredetezhető."

A fényképek készítői: Rátz Péter, Králl Szabolcs, Bakos Levente.

Ácsárja valódi bölcsessége

A Mahávairocsana szútra – vagy tibeti címén Vairocsanábhiszambódhi tantra – az első igazi buddhista tantra, a tantrikus buddhizmus legkorábbi részletes összefoglalása. A szöveg eredeti, valós írója ill. összeállítója valószínűleg egy buddhizmusra áttért bráhmin. Erre először a szövegben ismertetett homa tűzrítus miatt gondoltak a kutatók. A szövegben szereplő istenségek ikonográfiai leírása a keletkezés idejét is valószínűsíti valamelyest. Ezek nyomán a Mahávairocsana szútra hatodik század közepére datálható. Szerencsére a szöveg terjedelme lehetővé teszi, hogy olyan elemeket is tartalmazhasson, amik nyomán a keletkezés helye is lokalizálható. A hindu istenségek és buddhák nevei alapján Észak- és Dél-india mindenképpen kizárható. Orissza és Mahárástra egyaránt elképzelhető, de utóbbi sokkal inkább.
A szútrának két mitikus eredete is ismert. Az ismertebb szerint Buddha halála után 800 évvel Nágárdzsuna leli meg a szöveget egy dél-indiai vas sztúpában, ahová korábban maga Vadzsraszattva rejtette a tan befogadására alkalmas nemzedékre várva. Nágárdzsuna szerepel a singon nyolc patriárkája és a tan nyolc terjesztője között is. Egészen biztos, hogy ő nem azonos a mádhjamika Nágárdzsunával, de az alkímista Nágárdzsuna is kizárható. A hagyomány talán a harmadik, tantrikus Nágárdzsunára gondolt eredetileg, aki Pancsakrama szerzője (mára összemosódtak az alakok és majdnem a teljes örökséget a leghíresebbnek tulajdonítja az utókor). A másik, ritkábban idézett eredetmítosz lényege röviden, hogy valahol egy északindiai erdőben majmoktól kapja meg a szöveget egy favágó.

Az eredeti szanszkrit szöveg már elveszett, de fenmaradtak a tibeti és kínai fordítások. A kínai fordítás megőrizte a szanszkrit mantrák eredeti sziddham írását. Ezt leginkább a kínaitól idegen szanszkrit betűírás indokolhatta, aminek a tibeti írás viszont nagyon közeli rokona (mivel az indiai eredetű). Tibeti nyelvre valamikor 812 előtt fordíthatta egy indiai pandit, Silendrabódhi és Padmaszambhava egyik tanítványa, Kava Pelceg (ska ba dpal brtsegs). Kínai nyelvre korábban, 724-ben (vagy 717-ben?) fordította Subhákaraszinha, de maga a szöveg valószínűleg már közel ötven évvel korábban eljutott Kínába.

A Mahávairocsana szútra két alapvető részre osztható: az első elméleti (ez maga az első fejezet), és önmagában állva más Mahájána szövegekhez hasonló szerkezetű, a második rész (a második fejezettől) viszont a gyakorlatról szól igen részletesen (a mandala megszerkesztése, mantrák, beavatások). Az első fejezet mindenki számára érthető lehet, ám a szöveg másik fele elvileg csak magyarázatokkal együtt, csak a beavatottak számára lehet teljesen világos.

XVI. Az Ácsárja valódi bölcsessége

Azután Vadzsrapáni minden mandala és mantra esszenciájáról kérdezte a Nagytiszteletű Vairocsanát.
– Mi az összes mantra egyetlen, közös esszenciája? Ez az, amit meg kell értenie valakinek ahhoz, hogy mesterré váljon?
A Nagytiszteletű Vairocsana így válaszolt:
– Kitűnő, ó Mahászattva! Felfedem előtted a Tudatosság legnagyob titkát, a legmagasabb rangú Mantra Tudatosságot. Hallgasd kitartó figyelemmel!
Az úgynevezett "A" betű az összes mantra esszenciája, belőle ered a mantrák megszámolhatatlan sokasága. Az "A" betű a maga tejességében hozza létre a Tudatosságot, ami lecsendesít minden fogalmi burjánzást.
Ó Misztériumok Ura! Hogy miért az "A" minden mantra esszenciája? A Tökéletes Buddhák tanították, hogy az "A" a mag, a lényegi, vitális erő. Ebből következik, hogy mindennel alapvető módon azonos, benne rejlik minden összetevőben; és ezen összetevőkről, részekről, elemekről, tagokról szintúgy tudható, hogy léteznek mindig mindenben, a meghatározott módon. Az eredeti, primordiális betű áthatja a további betűket, amik maguk is mindent átjárnak, behálóznak. A betűk hangokat formáznak, és szótagok keletkeznek belőlük. Az "A" eképp hatja át valamennyi dolgot, és eképp hozhat létre oly nagy diverzitást.
Elmagyarázom a betűk szabályait. Hallgasd nagy figyelemmel. Az "A"-val jelöld a szíved, majd a további betűkkel a tested további részeit. Ha ezt teszed és helyes módon, velem válsz azonossá. Elmélkedj jóga testtartásban a Tathágatákról. Ha valaki megérti e tanításokban rejlő bölcsességet, felismeri a benne rejlő tudást, Tökéletesen Felébredetté válik. Ezt a személyt mesternek, Ácsárjának hívom. Ő egy Tathágata, más néven Buddha, egy Bódhiszattva, Brahmá, Visnu, Meheszvara, Csandra, Áditjá, Varuna, Pradzsápati, Kálarátrí, Jama és Mandzsugósa. Egy szentéletű bráhmin, egy cölibát, szenvedélyektől megszabadult nemes szerzetes, boldog és szerencsés lény, minden titkok birtokosa, mindent tudó és mindent látó, minden jelenséget uraló. A Bódhicsitta állapotában tartózkodik a hangok tudatosságának szentelve magát, nem függve egyetlen jelenségtől sem. Ő a mindent betöltő. Ő egy mantrin, mantrák birtoklója, dicső mantra király, egy Vadzsradhára. Minden aksara-csakra megnevezve a testén, a következő módon: A „HUM” a szemöldökök között. Ez a vadzsra helye. A „SZA” a mellkason. Ez a lótusz helye. Én a szív helyével vagyok azonos: ez minden ura és mestere; mindentől független és szabad. Egyetemesen betölt minden érző és nemérző lényt.

Az „A” a legmagasabb életenergia.
A „VA” a víz.
A „RA” a tűz.
A „HUM” jelentése indulat.
A „KHA” azonos a térrel.
A szótagok feletti anuszvára a végső, abszolút üresség szimbóluma.

Aki megismeri ezt a legvégső igazságot, Ácsárjának nevezzük. A Tökéletes Buddhák tanításait célszerű eképpen értened. Aki szüntelen szorgalommal gyakorol, eléri a haláltalan állapotot.

Kiállítás után

Egy hete szedtük le a Picasso Pointban az első kalligráfiákból rendezett kiállításom képeit. A huszonöt kalligráfia végül két hét helyett egy teljes hónapot töltött a Hajós utcában. A megnyitó és kiállítás sikerességet megítélni nem kívánom. A reakciók számomra mindenképpen hasznosak voltak. Abban már korábban is biztos voltam, hogy kalligráfiákat kiállítani úgy, hogy nincs igazán mód jelölni, hogy pontosan mit is lát az ember a keretben, nem szerencsés. Akiben a szándék bár megvolt, ám mégsem jutott el a kiállításra, ne bánja. A következő másfél-két évre tervezek további egy-két kiállítást más-más tematikával. A kiállításon megjelenőknek köszönettel tartozom. A szervezőknek, a helynek, a kiállítás megnyitójának és a képfelrakással vesződöknek méginkább. A facebookon találsz huszonöt fotót a kiállításmegnyitóról.  Valamikor a közeljövőben a kalligráfiákból csinálok egy külön galériát. (UPDATE: csináltam)

A megnyitón Rádi Sándor Zsolt által felolvasott szöveg a Mahávairocsana szútra három fejezete (XVI. XXIII, XXIV.). Az első kettő a betűk – leginkább a primordiális "A" – jelentőségéről szól. A szövegek alkalmi fordítások, a megnyitóra készültek, így pl. a XXIV. fejezetet kicsit rövidítettük, hogy érthetőbb legyen. A szútra teljes fordítása folyamatban.

Siddhaṃ a Picasso Pointban

És nem csak siddhaṃ, de lantsa (rañjanā), uchen, petsug (khamyig), jampelyig is. Augusztus 25-től szeptember 8-ig 22-ig látható a felsorolt írásokat alkalmazó kalligráfiáimból ízelítő a Picasso Pointban. A kiállítás ajánlója szerint: "Ez a kiállítás egyfajta összegzés, ám teljesen új művekkel. Összegezni az elmúlt húsz évet kívánja, de nem az ez idő alatt festett képekkel, hanem a felgyűlt tapasztalatokat és inspirációkat alkalmazó aktuális művekkel. Úgy tűnik, hogy a két évtizedet kitöltő porcelánfestés, tipográfia, tibeti ill. buddhista tanulmányok mind egy irányba mutatnak: keleti kalligráfia. Több év gyakorlás, tanulás, felkészülés után most először születnek kiállítható művek e praxisból. Remélhetően egy hosszú alkotói korszak legelső lépése ez a kiállítás." Utóbbi két mondat tartalma kicsit bővebben: évek óta foglalkozom a tibeti írásfajták, valamint a siddhaṃ és lantsa elméletével és gyakorlatával. Egy minden korábbinál intenzívebb gyakorláshoz remek ösztönzésnek tűnt egy nyárvégi időpontra eső kiállítás. Az elmúlt két hónapban többet forgattam talán az ecsetet, mint a herendi évek alatt (na jó, annyit azért mégsem), a különböző eszközökkel, anyagokkal (ecset, toll, papír, tus…) pedig soha korábban nem kellett ennyit kísérleteznem. Utóbbi időrabló volt, de hosszú távon mindenképpen megérte. A tibeti kalligráfia nem olyan hagyományokkal bír, mint más keleti szépírások. A tibeti kalligráfiában ma bármi lehetséges, nincsenek határok; ám igazán bevált, kitaposott utak sincsenek (még). Például az ecset használata (a toll helyett) egy viszonylag új dolog. Ezzel szemben a siddham írásnak töretlen hagyománya és szigorú szabályai vannak. A lehetőségek végül számosak, a buddhista kalligráfia útja ma leágazásokkal teli. A kiállításra válogatott képek az első lépéseimet rögzítik.

Elsősorban a mára már részben elfeledett – de számomra nagyon is fontos és eleven – guhyamantrayana elvei mentén festek, de mindenképpen fontos inspirációt jelent Csögyam Trungpa művészete is, mely lényegében teljesen megújította, új alapokra helyezte a tibeti kalligráfiát. Ő a zenből merített ihletett; nála az ecsettel és tussal formát kapó tibeti írás egyszerre jelent egyfajta meditációs gyakorlatot és "keretezhető" művészi produktumot – ezek korábban a tibeti szépírásnak nem igazán voltak jellemzői. A guhyamantrayana központi eleme a betűk, szótagok, hangok rejtett jelentéseinek, szerepeinek feltárása. A betűk itt a buddhista gyakorló számára a felébredés, megszabadulás hatékony eszközeivé válnak. Ez a háttér egy másféle felkészülést és jelenlétet (is) igényel, mint Trungpa művészete.

A kiállítás megnyitója: augusztus 25., csütörtök 19:00. A kiállítást megnyitja: Rádi Sándor Zsolt.

Az esemény a facebookon, a Gothic.hu-n és az est.hu-n.

Shōmyō & Butō

Taijo Imanaka (Seattle Koyasan Buddhist Temple) és egy butó táncos, Kaoru Okumura közös improvizációja a Teatro de la Psychomachia színpadán.
Imanaka a Szív Szútrát kántálja.

Siddham by David Schneider

A siddhaṃ írás és kalligráfia a keleti írásművészetek egyik legkülönlegesebbike (számomra mindenképpen). Eredetileg kizárólag szakrális szövegekhez használták Indiában, majd Kínában a buddhista tantra aranykorában (VII. sz. – X. sz.). Ma elsősorban Japán jelenti a siddhaṃ írás otthonát, ahol azt egyrészt hűen megőrízték, konzerválták, de saját hagyományaik hatására meg is újították. Mivel egy viszonylag nehéz kalligráfiáról van szó – és a hagyomány melyhez sorosan kötődik, nem különösebben elterjedt –, nyugaton nagyon kevesen vállalkoznak e kalligráfia művelésére. David Schneider e kevesek egyike – és valószínűleg legjobbja.

David Schneider közel ugyanakkor és egyazon helyen (Reed College, 1969/70) találkozott a budhizmussal és a kalligráfiával. Mindkét találkozás meghatározóvá vált életében. Kicsit később, 1971 tavaszán szerencséje volt látni, hallani Shunryu Suzuki Roshi és Chögyam Trungpa közös tanítását. Mindkét tanító – és az általuk képviselt mindkét irányzat – óriási hatással volt rá. Először zen tanulmányokat folytatott, majd 1985-től Chögyam Trungpa tanítvány lett. Jelenleg a nemzetközi Shambhala közösség tanítója. Életútja alapján egészen természetesnek tűnik, hogy művészként a siddhaṃ kalligráfia művelője.

Buddha vs. Satan

Szeretem a buddhista vonatkozású képregényeket, mégha általában nem is különösebben hitelesek vagy mélyek. Meglepő talán, hogy akik rendszersen túllépik azt a bizonyos határt, pont az ázsiai rajzregény-művészek. A The FØØL's Progress belemarkolt a sűrűjébe, és a legmerészebbek egyikének apropóján röviden, de kielégítő alapossággal ír – a fentivel azonos címmel – olyan dolgokról, mint a mangában, animéban kiforgatott, lebutított vadzsrajánáról, vagy Buddha és a harcművészetek nagy egymásra találásáról a pop-kultúrában. Én most ebből csak a lényeget emelem ki.
Kujaku (Spirit Warrior vagy Peacock King) egy démonűzésre, ördögvadászatra szakosodott singon szerzetes. Fegyvere egy egy-ágú vadzsra (újabban egy purba). A harcos szerzetes Lucifer és Mahamayuri reinkarnációja. A történetekben rendszeresen tűnnek fel világvallások motívumai, például a Szent Grálról kiderül, hogy az valójában Krisztus koponyája, amit ha megtöltenek Kujaku vérével, az életet ad a "sötét Buddhának" (黑暗大日如来)... A "Szellemharcos Pávakirály" leginkább két olyan mozifilmnek tudott életet adni, amik igazi trash kung-fu eposzoknak tűnnek (The Peacock King, 1988; Saga of the Phoenix, 1990). Az anime (Spirit Warrior, 1997) már egészen pofás, de az igazán érdekes továbbra is a manga. 2007-ben a manga hasábjain szaggatta egymást Buddha és Sátán... A csatát, jelentőségéhez mérten, valahol a távoli űrben vívják (például a Szaturnusz gyűrűjén). Vairocsana Buddha a Nap (tűz)erejét használva fékezi meg a gonoszt, hogy a jó és rossz, pokol és menny kozmikus egyensúlya ismét helyreálljon... A történet súlyos, de nem egyedülálló. Korábban egy hongkongi sci-fi képregényben Galaktikus Buddha (天極如來) lótusztrón-járművéről aprította ellenségeit.