A burmai abrasax

Nem szükséges az európai okkult hagyományok különösen alapos ismerete, hogy az ún. abrasax-gemmák jellegzetes kakasfejű keveréklénye ismerősnek tűnjön. A lény az ókori talizmánokon gyakran szereplő ABRASAX (ΑΒΡΑΣΑΞ) szóval mára végképp elválaszthatatlan, és pontosan ugyanolyan rejtélyes; hiszen a szó eredetét, jelentését és funkcióját mai napig homály fedi. Nem kevésbé rejtélyes a szellemi áramlat (gnószticizmus), amihez a név és az amulett kötődik. A szinkretista mozgalom a Krisztust követő első évszázadban tűnt fel, – de nem a semmiből, minden előzmény nélkül – a kialakuló kereszténység “ellenében”. Mára ugyan kétségessé vált a mozgalom és a talizmánok kapcsolata, de botorság lenne figyelmen kívül hagyni a lehetőséget – például mert meglehetősen nehéz pontosan definiálni magát a gnószticizmust.

A konvencionális elképzelés szerint az ABRASAX szó egyfajta gnósztikus “istent” jelöl, mi magában egyesít jót és rosszat, istenit és démonit. Észszerű feltételezés, hogy a bajelhárító talizmánokra leggyakrabban vésett alak azonos ezzel az istennel. Az istennek vélt lény öt-hat attríbútum egyedi szintézise: kakasfej, emberi törzs (gyakran mellvérttel) és karok, a bal kézben ostor (néhol kard vagy pálca), a jobb kézben kerek pajzs (gyakran valamilyen felirattal), a lábak helyett két kígyó. Ha az elemek értelmét, jelentését a keresztény szimbolika és gnósztikus tanok szerint próbáljuk felfedni, akkor a kakas tűnik a legfontosabb összetevőnek. A kakas éberségre int; a sötétség felett győzedelmeskedő nappali fény megtestesítője. A gnósztikusok számára az alvás és álom a tudatlanságot és tompaságot jelöl; a szellemi halál metafórái. Felébredést, megváltást, halhatatlanságot, igazi életet a gnózistól (tudás, ismeret) várhatunk. Mindezek mellett a kakas – a bakhoz hasonlóan – különböző bűnök szimbóluma is. A kígyó és az ostor jelentése szintén kettős, de a további összetevők ismertetését, elemzését most inkább átugrom, mert egyrészt nem tudok a gnószticizmus útvesztőjében kellő biztonsággal tájékozódni, másrészt nem is biztos, hogy ez volna a megfelelő módszer. Nagy Árpád Miklós elmélete tűnik nekem messze az egyik legelfogadhatóbbnak. (a teljes cikk: A kakasfejű-kígyólábú istenalak – ábrázolható-e az Ábrázolhatatlan?)

“A kép alkotóelemei egy olyan héber szógyök különféle származékait ábrázolják, amelyek Izrael Istenének egyik nevét határolják körül. A GBR szógyök köré rendezve a szkhéma roppant heterogén elemei egységesen értelmezhetők. A kakas (gever) fej, fölvértezett harcosként (gibbor) ábrázolt férfi (gever) test és a gigantikus hősiességet (gibbor) kifejező, kettős kígyó (gigas – gibbor) formázta láb egy hatalmas (gvurah), ellenségein diadalmas (gavar) istenre, a Hatalmasra (Gibbor, ha-Gvurah) való utalásként felfogva koherens képet alkot. Az ikonográfiai elemek, a szó szoros értelmében vett piktogrammként, képpel írják körül ezt a nevet. A Kígyólábú alakjává összerendezett képdarabok, ha héberre fordítjuk őket, egy hatalmas nevet definiálnak – a Hatalmas nevét. A kép révén Isten neve a varázsló számára megszólíthatóvá lett.”

Jelen írásnak valójában nem célja az ABRASAX megfejtése vagy  történelmének ismertetése, csupán egy érdekes burmai “leletet” kívánok bemutatni. Sok évvel ezelőtt már írtam egy rövid blogbejegyzést a látványos burmai tetováló eszközökről, és a mágikus/animista mintákról. Burmában több ilyen mintakönyvvel találkoztam, de a legérdekesebbet pár éve Budán, a Mandalay nevű, burmai tárgyakra specializálódott boltban leltem (amennyiben valakit érdekel, egészen biztosan vannak most is tetoválással kapcsolatos eszközök). A mintakönyv egyik lapján egy kerekpajzsos kakas-kígyó keveréklény pózol. Véletlen egybeesés aligha lehet. Európa kedvelt bajelhárító talizmánja egy azonos funkciójú tetoválásmintaként reinkarnálódott a XXI. századi Burmában. Talán sosem fogjuk megtudni, hogy valójában mikor és hogyan lelt új hazára, de vallástörténeti szempontból az összetett szimbólumok migrációja még az áhított információk hiányában is mindig figyelemre méltó jelenség.

The Light at the Core of the Darkness

140 éve született Carl Gustav Jung. Ennek apropóján idézem fel egy rövid blogposztban legkülönösebb korszakát és annak gyümölcseit. Jung 1913-ban, 38 évesen visszavonult a közélettől, szakmai munkáit minimálisra csökkentette. Előzmény: hat év barátság és meghatározó szakmai kapcsolat után Jung és Freud útjai elváltak egymástól. Krízis és felszabadulás. Kifejleszt egy sajátos technikát, melyet aktív imaginációnak nevezett el. A tudatos ego párbeszéde a tudattalanjával. Rögzített mindent, ami megjelent. Szóban és képben. Az a bizonyos vörös bőrkötéses napló lapjai megteltek a másfél évtized belső utazásainak emlékeivel. A középkori kódexre emlékeztető naplót egészen 2001-ig Jung örökösein kívül szinte senki sem láthatta, majd 2009-ben megjelent egy hasonmás kiadás – The Red Book címmel –, ami akkoriban nem csak jungiánus körökben keltett hatalmas feltünést. E korszakából korábban csak az 1916-ban született Septem Sermones ad Mortuos (Hét tanítás a halottaknak) című szöveg volt ismert. A füzet magánkiadásban jelent meg, Jung csak barátainak ajándékozott belőle egy-egy példányt. Szerzőként Baszileidészt tünteti fel, és igazodik a gnosztikus terminológiához.

A 2009-es kiadású The Red Book-ot itt találhatod (pdf, 150Mb).

Hipnógrafos

Jose Gabriel Alegría Sabogal olyan mesterek nyomában jár, mint Albrecht Dürer, William Blake, Austin Osman Spare, Eliphas Lévi...

A perui művészt a látható és láthatatlan világ kapcsolata izgatja, és készteti az alkotásra. Jose Gabriel víziói túlmutatnak az ismert hermetikus allegóriákon: már a kezdetektől személyesek, intuitívak, számos védjegyszerű elemmel, amik megfejtendő titkokat sejtetnek. Ilyen a fej/arc látványos felszámolása vagy a plusz információkat rejtő írás alkalmazása. Munkáit megcsodálhatjuk a blogján vagy facebook oldalán.

Hic sunt daemones

Hic sunt daemones címmel nyílik kiállításom június 12-én a Kis Á-ban a Memento Mori egyesület szervezésében. A kiállítás teljes anyagát klekszográfiák teszik ki. E furcsa név mögött egy nagyon ismerős módszer rejlik. A híres Rorschach-teszt táblái ugyanis technikai értelemben klekszográfiák. A szimmetrikus tintapacákat sajátos kultusz övezi, de míg a pszichoanalízisnek látványos jelképévé lett, művészi értéke bizonytalan. Igyekszem lehetőségeit teljes mértékben kihasználni. Az alkotásnak a körültekintően tervező, a háttérben akár több jelentésréteggel is támogatott, és a megmagyarázhatatlan forrásból táplálkozó, intuitív, önteremtő módja egyaránt foglalkoztat. Egymáshoz való viszonyuk azóta izgat, amióta rajzolok, festek. Gyakorlatilag a szakrális festészet mibenlétét keresem elméletben és gyakorlatban – változó hatékonysággal, de sosem szűnő eltökéltséggel. Jelenleg a klex tökéletes terepnek tűnik minehhez. A kiállításon látható lesz pár Rorschach sumi-e és absztrakt ikon, de főleg démonok, denevérek, rovarok sajátos portréi töltik meg a Kis Á galériáját. A SHEABOUTEVERYTHING blogon olvashatsz egy interjút, ami valójában remekebb ajánló, mint ez. A facebook eventet itt találod, a képek egy részét a facebookon vagy a flickr-n.

Az est során az Entrópia Architektúra éléről jól ismert Kósa Csaba zenél, Der Zunder néven. A búgva, dörömbölve, zúgva, csobogva kitörő és alámerülő magányos drone architektúra az alkotás intuitív módja, és a hangok mögött megnyíló feneketlen mélység miatt lett az est társszereplője. Hallgassátok meg ezt az ízelítőt, és olvassátok el ezt a 2013-as kultblogos interjút.

“Itt sárkányok vannak!” (hic sunt dracones), üzenték a térképészek úgy 500 éve. A még felfedezetlen és/vagy veszedelmes területeket jelölték így munkáikon, épp úgy, ahogy korábban a római és középkori kollégáik oroszlánokra figyelmeztettek (hic sunt leones). Az üzenet túlmutat geográfián és kartográfián: Óvakodj az ismeretlentől! Félj attól, amit (még) nem ismersz! 

Hic sunt daemones, szólhatna az üzenet egy újabb formában. A daimón (δαίμων) eredetileg isten, majd az isteni szándékot teljesítő természetfeletti lény. Segíti az embert, óvja az életére leső veszélyektől, de cselekedni helyette nem tud, csupán figyelmeztet, riaszt, hogy azokat haladéktalanul kerülje el. Később az el nem került bajokat is a démoni aktivitás jelének vélték, akár ártószándékot is tulajdonítva az eredetileg önálló akarattal nem bíró, alaktalan szellemlényeknek. Az élet őreiből, az isteni gondviselés pártatlan közvetítőiből bűnbakok lettek. Az eredeti daimón/démon elképzelés már megszületése óta folyamatosan mutálódik, reagálva környezete és kora változásaira. A magát nagyon régóta nagyon makacsul tartó, konvencionális elképzelés szerint a démont leginkább valamiféle diabolikus rettenetként érdemes definiálni. Lehetséges alakja, megjelenése továbbra sem tisztázott, de úgy tűnik, hogy az általunk ismert lényektől való határozott különbözősége, feldolgozhatatlan látványa teszi őt riasztó jelenéssé – sikeresen betöltve így rettegett szerepét. A művészek – az emberi képzelet sajátos korlátainak áttörhetetlensége miatt – sötét babonák által megbélyegzett állatok emberszerű, de bizarr keverékével próbálnak utalni arra az elemi erejű undorra, páni félelemre, ami a démon maga, de ragaszkodnak egy egészen másmilyen, egy egészen vonzó ábrázoláshoz is. Mert a démon megtéveszt és elhomályosít. Elcsábít vagy rádront. Cselekvésre késztet vagy kényszerít. Fordulj vissza! Maradj távol! Az élet körforgásából nem léphetsz ki! Nem mérlegel. A körforgást fenn kell tartani. Mindenáron. Létfenntartó ösztön, önvédelmi reflex – ez is a démon maga. A démon-jelenést saját tudatunk kreálja. Ő az élet rendíthetetlen és kijátszhatatlan őre. Minden sprituális törekvő közeli ismerőse. Mert a megvilágosodás életellenes.

“Minden jelenség

– a békés és haragvó istenségek,

még a leghatalmasabb is -,

önnön tudatod teremtménye.

Ennyit ha tudsz elég,

és szabad vagy!”

(Bardo Thödol)

Leonidas Kryvošej

Leonidas Kryvošej (1957-) cseh szürrealista festő, kinek pályáját szinte a kezdetektől a hermetikus hagyomány befolyásolta. Szuggesztív erejű okkult szimbolizmusa (pl. ezek), mellett a Dzogcsen tanítások inspirálta képek teszik őt számomra figyelemre méltó festővé. A "Nagy Tökéletesség" tanításainak követőjeként nem meglepő, hogy festményein rendszeresen feltűnik a "fehér A"-nak is nevezett szivárványkörbe foglalt tibeti 'A' betű. Nagyon új, és lehetőségekkel teli az eredeti buddha-állapotunkba visszavezető utat jelentő 'A' és a tarot bolondjának (Le Mat) szintézise.

A Tantric Moment

Rásonyi Ábel, mint művész, több tekintetben is periférián mozog. Az általános érdeklődés legkülsőbb határát súroló inspirációval alkot és olyan periferikus műfajokban (is), mint pl. a képregény. Sokan legelőször valamelyik képregényes munkáját ismerték meg tőle. 1998-tól képregényesített rendszeresen 5-6 oldalakon E.A. Poe, Csáth Géza, H.P. Lovecraft, Pilinszky János, Babits Mihály, H.C. Andersen és Szerb Antal műveket a Tajtékos Lapok nevű underground lapban, majd 2004-től saját történetét szőtte Oradour címmel a rövid életű, de úttörő jellege miatt nagyhírű PTSD Antológiában. A kiadvány megszűntével a rejtélyes történet is megszakadt. A negyedik, már meg nem jelent epizód oldalait hat évvel később, a művész legutóbbi kiállításán láthattuk csak.
Képregényei közül kedvencem tőle a rúnák mitikus eredetét feldolgozó darab (ez is a Tajtékos Lapokban jelent meg).

Képregényeinek egy része megtalálható a Gothic.hu-n (UPDATE: sajnos azóta már nem, de reméljük majd egyszer újra), s ugyanitt publikálja Ábel művészettörténeti írásait is, amik közül párat érdemes külön kiemelni:

Szent geometria – Néhány megjegyzés a francia szimbolizmus, posztimpresszionizmus és korai absztrakt művészet okkult vonatkozása kapcsán

Id. Pieter Bruegel – Adalék a ”majom–szimbólum” jelentés tartalmaihoz

Caspar David Friedrich

Aubrey Beardsley

Aktuális festményeit kb. 2004 óta láthatjuk rendszeresen önálló vagy csoportos kiállításokon. Az első benyomás többeknek vált meghatározóvá, és a mai napig az 5-7 éve megismert fomanyelvet azonosítják Rásonyi Ábel művészeti birodalmának centrumaként. Ha a centrum ez is, maga a birodalom folyamatosan tágul, miközben elsősorban a szellemi felemelkedés és a fizikai megsemmisülés legszorosabb lehetséges kapcsolatát keresi a különböző tradíciókban. A khtonikus, diabolikus energiákban ott rejlik valamiképp az azonnali és totális transzformáció képessége, ami egy rendkívüli pillanatban meglovagolható? 

"Minden esetben törekednünk kell arra, hogy az alkotás praxisával magasabb értelem felé hatoljunk, s tükrözni tudjuk az igazságok örökkévalóságát. Az érzések tartalmait függetleníteni a tiszta szellemtől talán a legnehezebb. Sőt, gyötrő ravaszságával a lehúzó mélység, a kiszáradt psyché, a sárban fetrengő Korpusz folytonosan támad. Meg kell küzdenie az ideák felé törő léleknek mindennel, amit a matéria rázúdít. Ebben a harcban, ami talán a psychomachia, segítséget tudnak nyújtani bizonyos művészeti alkotások. A művészet. A szellemi jelentéssel bíró szimbolikus ábrázolások. Az archaikus, igazi művészeti tárgyak kapuk a princípium felé. Nem jelenthetem ki, hogy az általam prezentált képek ablakok lennének egy másik világra, de mégis olyan alkotásoknak vélem őket, amelyek a tudattalanba történő alászállás közben magasabb céltól vezérelve kerültek vissza a többé-kevésbé uralt felszínre…" Rásonyi Ábel, 2005 

Rásonyi 2009 tavaszi kiállítása jelentős állomás volt. Ekkor láthattuk először az ind hitvilág befolyását képein. A kiállítás főszereplői a Visnu tíz avatárjából ötöt feldolgozó képei. Az avatárokon kívül megjelent Síva, Káli, Ganésa és Yama is. Utóbbi ikonográfiailag nem egyértelmű, de mindenképpen meggyőző erejű interpretáció (az anomália már feltűnt itt Wayne Martin Belger Yama Kamerája kapcsán). 

"A holttest az egot jelképezi; a buddhizmus felfogása szerint a halálban megsemmisül az ember empirikus énjének teljessége. Ugyanakkor - a tantrikus felfogással megegyezően – a halál mint transzformáció misztériuma felfogható. Yama brutális és kíméletet nem ismerő módon temeti maga alá a „régi embert” – amely egyszersmind a feltételekhez kötött szubjektum, a szamszárai én feloldódása is az ember lényegi, abszolút természetében. A halál csak az empirikus, testi ember számára megsemmisülés: a felébredt „belső ember” a szellemi „én” számára a felszabadulás kapuja is lehet." Pető Zoltán, 2009

Pető Zoltán: Gnóthi Szeauton – Rásonyi Ábel művei elé, MMIX. május 7.

Paksi Endre Lehel: Alászállások igéző alakokkal 

Legutóbb múlt év őszén állította ki aktuális képeit – ismét a Memento Mori szervezésében, A Magick Moment címmel. A képek mágikus töltete erősebb, mint bármikor korábban. Nem Ganésa delejes hatásához hasonló mágikus jelenlétre gondolok, hanem az európai okkult hagyomány szimbolikájára, ikonográfiájára, és főleg Aleister Crowley befolyására. Crowley hagyatéka, mint inspiráció újra és újra feltűnik azok életében, akik valamiképp már korábban kapcsolatba kerültek vele. Rendszere túlléphető, hagyatéka megkerülhetetlen. 

"Inspiráció tekintetében a néhány évvel ezelőtti Vishnu avatárák ábrázolásával egy időben Ioannes Wierus pszeudomonarchiája és a gardneriánus boszorkánykultusz egyaránt foglalkoztatott. 
Folytatásként hát egyértelműnek tűnt Aleister Crowley mágikus munkásságának figyelembevétele. A felkészülést követően Frater Perdurabo írásaiból döntően a Hazugságok Könyve, az ú.n. Amalantra tervezet valamint a Thoth Tarot-val és az Aethyrek megidézésével kapcsolatos vitatott látomások hatottak rám leginkább. A most bemutatásra kerülő képek tehát olyan újabb keltezésű rajzok és festmények, melyeket a nagyszerű ’látnok’ világa és életműve befolyásolt. Reményeim szerint a processzus folyamán kondícionált személyiségemen túlmutató, egyetemes összefüggésekre rámutató alkotások születtek." Rásonyi Ábel, 2011 

"A távol-keleten létezik egy fogalom, amely azt a gondolatot fejezi ki, hogy ha sikerül meglovagolnunk a tigrist, nem csak megakadályozzuk hogy ránk vesse magát és széttépjen minket, hanem ha megragadjuk, nem esünk le róla, végül le tudjuk győzni. ezzel analóg a Mithras kultuszban a bika meglovaglása, majd megölése. Ennek alkalmazása talán legjobban a személyes belső élet magatartásmódjára vonatkozhat, de kritikus történelmi és közösségi szituációkban is felvehetünk ilyen magatartást. 

Az occultum fátyla mögé betekintő művész, Rásonyi Ábel, aki valódi inspiráltsággal közelít témáihoz, alapos kutatással, értő módon, mind szellemi tekintetben, mind technikai szempontból pontosan ezt a személyes belső életben megjelenő magatartásmódot valósítja meg. 
Nagyfokú uraltságot érzek munkáiban, semmiképpen sem egy öntudatlan művész sodródását tapasztalom, aki a téma iránti elragadtatásban elveszve, szinte megfullad művészete nagyszerűségének nyomasztó súlya alatt. Itt egy autonom felismerésből fakadó út bejárásának lehetünk szemtanúi. Ez Rásonyi Ábel tigrislovaglása.  


E folyamatban más módon segíteni nem tudunk a Homo Viatornak, csak tiszta szívből bátoríthatjuk őt, hogy tisztába jőve az úton reá leselkedő veszélyekkel, lovagolja meg a már említett fenevadat, erős kézzel irányítva azt. Ne járjon úgy, mint sokan, akik felugrottak ugyan a tigris hátára, de egy óvatlan pillanatban lefordultak róla, s most a hasába kapaszkodva, odaütődve az út kemény szikláihoz, még mindig azt hiszik, hogy ők az urai a vadul száguldó állatnak, mely a fékezhetetlen erők tökéletes szimbólumaként egyre távolabb viszi őket eredeti céljuktól." Rádi Sándor Zsolt, 2011

Rádi Sándor Zsolt: Az occultum fátyla mögött – Rásonyi Ábel művei elé 

Aleister Crowley: A Tizennegyedik Aethyr hívása, kit úgy hívnak UTI (Rásonyi Ábel fordítása)

Rádi Sándor Zsolt és Rásonyi Ábel

Kagbeni

Szinte mindenki az eddigi legjobb nepáli filmnek tartja, míg van aki szerint az eddigi legrosszabb, legunalmasabb. Utóbbi valószínűleg Bollywoodért és a Nepal Television szappanoperáiért rajong, míg a többiek talán már torkig vannak velük. Hazája és a nagyvilág is a nepáli filmipar egy fontos mérföldkövének nevezi. Nemcsak a megközelítés új, a technikai háttér is. A Kagbeni az első nepáli film, amit professzionális digitális kamerával rögzítettek. A rendező bevallása szerint a stábnak lövése sem volt hozzá, így mindig amikor a forgatás során valami technikai probléma merült fel, pár órás gyaloglással fel kellett, hogy keressék a legközelebbi internet kávézót, hogy e-mail-ben kérjenek segítséget az amerikai gyártótól.

A Kagbeni egy 1902-es keltezésű angol horror klasszikust dolgoz fel. W. W. Jacobs "The Monkey's Paw" című novelláját már több ízben megfilmesítették (pl. Alfred Hitchcock 1965-ben), de az operától a képregényig további műfajokban is rendszeresen felbukkant, kis túlzással végig kísérte az egész huszadik századot. A történet félelmetesen egyszerű és nem kevésbé hatásos. A White házaspárnak, az Indiából hazajött barát egy mágikus talizmánt mutat. A majommancsot egy fakírtól kapta, aki azt állította, hogy az teljesít három kívánságot. Mr. White 200 fontra vágyott. Másnap fiúk meghal egy szerencsétlen üzemi balesetben. Kárpótlásuk 200 font. 10 nappal a temetés után Mrs. White már az őrület határán azt kívánja, hogy gyermeke térjen vissza az élők közé. Kisvártatva kopogtatnak az ajtón. Mielőtt az asszony kinyitná az ajtót, Mr. White harmadik kivánságként visszaküldi élőhalott fiát a halálba. W. W. Jacobs üzenete: az emberek étetét a sors irányítja, és aki ebbe beleavatkozik, bánatot és szenvedést okoz magának.

Bhusan Dahal filmjének ideje és helye, a mai Nepál. Kagbeni egy falu a Gandaki-folyó völgyében valahol a Mustang körzetben. A kívánságteljesítő talizmán története itt is maximálisan megállja a helyét. Az eredeti történet kicsit meg lett dolgozva, ami hol jó, hol meg sajnos nem. Élveztem a filmet, de az egészen biztos, hogy másfél órában ütősebb lett volna (kb. 130 perces a film), és talán az aláfestő zenét is vissza lehetett volna fogni, mert néha már túl sok (mellesleg az 1974 AD filmet záró dala nem is olyan rossz). Mérföldkőnek nevezni mindenképpen jogos; a film biztos jele annak, hogy feljövőben van a nepáli filmgyártás. Szorítok nekik.

Burmese Tattoo

Burmában minden piacon bele-bele botlottunk a helyi tetováló hagyomány különböző kellékeibe. Az eszközök mágikus fegyvernek hatnak, egy-egy mintakönyv, mintha grimoire volna. A mintakönyvek (parabaik) lapjai állatövi és mitológiai szimbólumokat (ezek főleg érdekes keveréklények), bűvösnégyzeteknek tűnő ábrákat, valamint buddhista szövegeket tartalmaz. Régen egy ilyen könyv papírja akár eperfából is készülhetett, amire a mintákat szteatittel rajzolták. Ma már a rajzokat ki is színezik. Ezeket a mintákat használják a monostorok képzett szerzetesei egy-egy tetováláskor. A tetováló tű akár egy méteres is lehet és rendszerint bronzból készül. A tű csúcsát vadzsra vagy egy nat alakja diszíti. Délkelet-Ázsiában, és főleg Burmában a tetoválás egy, a tulajdonosát védelmező talizmán, ami ha kell, a csatában a kellő bátorságot is biztosítja, és persze látványos diszítés. A hagyomány töretlennek tűnik, de a mai fiatalság számára az esztétikum talán fontosabb, mint holmi természetfeletti oltalom.

Az első két kép a Sak Yant Foundation egyik Facebook albumából van, a többi a Tribal Trappings oldaláról származik.

parabaik 1
parabaik 2
tetováló tű 1
tetováló tű 2
19th century Burmese Tattoo Book
Tatouage birman, médecine et chamanisme
Tattoo designs from 1800AD Burma