Haida Art: Robert Davidson

A haida művészet közvetve vagy közvetlenül, kisebb vagy nagyobb mértékben számos helyen feltűnik és nyomot hagy maga után, így mindenképpen egyetértek az egyik legnagyobb haida művésszel, Robert Davidsonnal (1946-), aki szerint a haida művészetnek egyetemes minőségei és értékei vannak. A művész joggal reméli, hogy idővel talán nem egy erősen korlátolt lehetőségű törzsi művészetnek tekintik az övükét. Robert Davidson a haida művészet és kultúra újjászületésének vezető alakja. Totem oszlopok, dobok, maszkok, festmények, nyomatok, ékszerek kerülnek ki kezei alól. Több fronton is úttörő; ő volt az első aki a fa mellett a bronzzal is próbát tett, és egyike volt az elsőknek az észak-amerikai őslakók művészei közt, aki kis példányú nyomatokat készített. Stílusa - ahogyan azt megszokhattuk a hasonló hátterű művészeknél - a tradicionálistól az absztraktig terjed.

"Sík felületek festésekor a mintát – akár egy lenyúzott bőrt – kiterítik, a figurát részeire bontják, majd a felülethez alkalmazkodva újrakomponálják. A hagyományos, részben geometrikus motívumok (pl. lekerekített sarkú négyzetek) gyakran beépülnek a kompozícióba, esetleg összekötő vagy térkitöltő szerepük van.

Néhány jel meghatározott állat jelölésére szolgált, így például a hatalmas fog és a pikkelyes farok a hódot jelenti. A jelek helyileg változnak, és törzsi meghatározók lehetnek. (...)

A szép mintákkal diszített szertartási takarón az állatábrázolás annyira stilizált, hogy az emberszerű arcok szinte geometrikus mintának hatnak. A szőtt takarók mintáit a fából készült tárgyakéval egyező kompozíciós rendszer szerint helyezték el." (Bodrogi Tibor a haida művészetről - Törzsi művészet, 1981)

"Alig kétséges, hogy e partvidéki népek ősei végül is Kelet-Ázsiából származnak. Fiziológiai hasonlatosságok, formák, amelyek ismétlődnek a korai kínai művészettől a partvidéki indián művészetig, a meglepő hasonlatosság a Szibériában és a cédrus népei körében szokásos samanisztikus rituáléban mind azt bizonyítják, hogy a partvidéki indiánok ősei a Bering-szoros földhídján vándoroltak át az utolsó jégkorszak előtt, amely i.e. mintegy 10 000 körül ért véget." (George Woodcock - Peoples of the Coast: The Indians of the Pacific Northwest - 1977)

Robert Davidson
Robert Davidson - Retrospective of a Haida Printmaker
The Abstract And The Ancient
Drums and carvings by Robert Davidson - YouTube

Edward S. Curtis fotográfiája

Szent örökség címmel látható kiállítás július 10-ig Edward S. Curtis (1868-1952) fotóiból a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájában. Curtis az 1900-as évek elején több, mint 40 ezer fényképet készített több, mint 80 észak-amerikai indián törzsben. Célja nem csupán a fényképezés volt; 10 ezernél is több hangfelvételt rögzített. Dokumentálni kívánta az őslakos amerikaiak hagyományos életét, még mielőtt az végképp eltűnik. Írásban rögzítette a törzsek történelmét, tanításait, vezetőik életrajzát, szertartásaikat és mindennapi életüket. 1914-ben a Kwakwaka'wakw nép életét filmes eszközökkel is rögzítette. Ennek eredmény az In the Land of the Head Hunters (más változatban In the Land of The War Canoes) című 47 perces néma dokumentumfilm. Napjainkban dolgoznak a film felújításán.




Edward S. Curtis – Wikipedia
Edward S. Curtis gallery
Edward S. Curtis – Northwestern University

Edward S. Curtis: Indian days of the long ago
Edward S. Curtis: The North American Indian
Edward S. Curtis: In the Land of the Head Hunters

In the Land of the Head Hunters

In Memoriam Copper Thunderbird

David Campbell - Copper Thunderbird:

Joshim Kakegamic

Joshim Kakegamic (1952-1993) a harmadik, sógora Norval Morrisseau és Carl Ray mellett, aki közreműködött a Woodland stílus megszületésében. 1973-ban két testvérével (Goyce és Henry) megalapította a Triple K Co-op-ot, egy selyem szitázó társaságot. Míg elődei feltaláltak és finomították a piktografikus stílust, Joshim túllépett rajta és igen hamar tökéletesítette a kifejezésieszköz-tárat. Festőként virtuóznak bizonyult és emelett újító volt az indián nyomatok területén. Joshim Kakegamic 1993-ban halt meg egy tragikus mentő akcióban.

Carl Ray

Úgy tizenöt éve, Bodrogi Tibor örökbecsű könyvében, a Törzsi művészet (Corvina kiadó, 1981) második kötetében találkoztam először Carl Ray nevével, művészetével. A Varázsló medve című képének fekete-fehér reprodukciója nagyon sokáig az egyetlen kép volt, amit ismertem tőle, de ezt az egyet a mai napig kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású "képzőművészeti emlékemként" tartom számon. Ha létezik "modern" sámánisztikus vizuális művészet, akkor Carl Ray annak művelője volt, bár ez korán sem olyan egyértelmű, mint Morrisseau esetében (mások szerint az ő esetében is vitatható).




"A sámánisztikus művészetekről való értekezés szintén tele van problematikus elemekkel. A műalkotásokat gyakran a sámánisztikus hit illusztrálására használják fel, nem törődve azzal, hogy valódi sámánisztikus környezetben alkalmazzák-e azokat vagy sem. Sőt, a sámánizmussal összefüggő egyes motívumokat bárhol sámánisztikusnak neveznek meg akkor is, ha nem sámánisztikus környezetben fordulnak elő. Az effajta motívumokra példa a világfa (Vastokas 1974), valamint az ún. röntgenábrázolás, azaz az állatnak vagy embernek a csontjaival vagy belső szerveivel történő megjelenítése (Lommel 1976). Mindkét ábrázolás előfordul sámánisztikus, illetve egyéb kontextusban. A sámánisztikus művészetben a csontvázak és a belső szervek megjelenítése jelentheti a sámán testének átalakulását egy mágikus erővel rendelkező testté a sámánná avatás folyamán. (...) Az egyik ok, amiért a nem sámánisztikus művészeteket gyakran a sámánizmus fogalmainak illusztrálására használják az, hogy a sámánizmus nem mindenhol társul művészettel. A vizuális művészet nem tartozik a sámánizmus létfontosságú elemei közé, annak ellenére, hogy a sámán esetenként a társadalom egyetlen vagy a legfontosabb alkotóművésze, és sok kutató szerint a sámán volt a legelső művész. (...) A sámánizmus legfontosabb értékei az egyediség, a változatosság és a mozgás. A sámánizmus jellegzetes művészetformái azokkal az értékekkel harmonizálnak, melyek időben kibontakozó művészetekre jellemzőek: a zenére, az énekre és a táncra. A vizuális művészetek csak másodlagos szerepet játszanak, és a sámánizmus sok esetben ezek nélkül létezik. A sámánizmus az átmenetek egyes állapotaival foglalkozik, inkább a «valamivé válással», mint a «valamiként létezéssel»." (Pásztory Eszter: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet, Tabula 1998/1)




Carl Ray (1943-1978) a Sandy Lake rezervátumban született és nőtt fel, ugyanott ahol a barátja, Norval Morrisseau és Joshim Kakegamic (itt született meg később a Woodland School of Art). Iskolaévei után először prémvadász, majd favágó és később aranyásó lett. A festést, mint egyfajta terápiát használta, amikor tbc-s lett. Ray nagyszerű rajzkézséggel rendelkezett, számos különböző stílusban, technikában egyaránt otthonosan mozgott. Az úgynevezett röntgen stílusban (x-ray style) alkotta a legegyedibb képeket. Megmutatta az állatok és emberek belső szerveit és belső energia vonalait, amik az ő képein sokszor kétségkívül zaklatottak. Élete tele volt konfliktussal és jóvátétellel. Az önmagával és a természettel vívott folyamatos küzdelme művészetében is felismerhető. Fiatalon, 35 évesen halt meg tőrdöféstől egy házi veszekedés során.

Norval Morrisseau

"Az asztrális sík harmóniáit közvetítem ecseteimmel a fizikai síkba. Ezek a másvilági színek tükröződnek vissza a természet ábécéjében, ez egy nyelvtan amiben a jelek növények, állatok, madarak, halak, Föld és ég. Én csupán egy csatorna vagyok amit a szellem használ, amire egy azt sóvárgó társadalomnak nagy szüksége van."



Norval Morrisseau (1931- ), odzsibve (Ojibwe) indián sámán a Legend vagy Medicine festészeti stílus alapítója. Népe kezdetben bírálta az újító vizuális szókincset, mert a tradícionális spirituális tudásuk korábban szigorúan csak szóban volt továbbadható. Ő ezt a tudást nagyapjától, Moses Potan Nanakonagos-tól szerezte meg, aki odzsibve sámán volt. Ő tanított neki a midewiwin tekercsképekről, amik Morrisseau-nak az erőteljes képek és jelentések legfőbb forrását adták.



1962-ben ő az első indián művész, aki megmutathatta munkáit egy kortárs galériában (Pollock Galéria, Torontó), ahol lelkesen fogadták élénk, stilizált képeit. Színgazdag, figuratív alakjait (wendigók, lélek-vezetők, állatok) erős fekete/kék körvonallal hangsúlyozza. Képeire krí (Cree) szótagírással szignálja a Réz Viharmadár (Copper Thunderbird) nevet, amit egy sámánnőtől kapott 19 évesen, hogy meg tudjon küzdeni egy súlyos betegséggel (tbc).



1970-től tagja a Kanadai Királyi Művészeti Akadémiának és alapítója az Erdőségi Indiánok Művészeti Iskolájának (ma ezt Anishnaabe art-nak hívják), ahol újjáélesztik az anishnaabe ikonográfiát, a tradícionális vésett sziklarajzokat és a Midewiwin nyírfakéreg tekercsképeket. 1996-ban kijelöték az Ojibwe nép nagy sámánjává. Jelenleg Nanaimoban (British Columbia) él, sajnos parkinson kórja miatt festeni már nem tud, de népéből sokan követik fiatalkori és érett stílusát (köztük egyik fia, Christian Morrisseau).



"Az indiánok között, mint más népek esetében, néhányan művésznek születnek, de a legtöbbjük nem. Én egy született művész vagyok. Jobban érdekel a népem, mint bármely antropológust, tanulmányoztam kultúránkat és ismereteinket. Célom újra összegyűjteni az egykor büszke kultúránk darabjait, és megmutatni népem méltóságát és bátorságát."

Norval Morrisseau – unofficial page
Norval Morrisseau – wikipedia
Norval Morrisseau Blog