The Light at the Core of the Darkness

140 éve született Carl Gustav Jung. Ennek apropóján idézem fel egy rövid blogposztban legkülönösebb korszakát és annak gyümölcseit. Jung 1913-ban, 38 évesen visszavonult a közélettől, szakmai munkáit minimálisra csökkentette. Előzmény: hat év barátság és meghatározó szakmai kapcsolat után Jung és Freud útjai elváltak egymástól. Krízis és felszabadulás. Kifejleszt egy sajátos technikát, melyet aktív imaginációnak nevezett el. A tudatos ego párbeszéde a tudattalanjával. Rögzített mindent, ami megjelent. Szóban és képben. Az a bizonyos vörös bőrkötéses napló lapjai megteltek a másfél évtized belső utazásainak emlékeivel. A középkori kódexre emlékeztető naplót egészen 2001-ig Jung örökösein kívül szinte senki sem láthatta, majd 2009-ben megjelent egy hasonmás kiadás – The Red Book címmel –, ami akkoriban nem csak jungiánus körökben keltett hatalmas feltünést. E korszakából korábban csak az 1916-ban született Septem Sermones ad Mortuos (Hét tanítás a halottaknak) című szöveg volt ismert. A füzet magánkiadásban jelent meg, Jung csak barátainak ajándékozott belőle egy-egy példányt. Szerzőként Baszileidészt tünteti fel, és igazodik a gnosztikus terminológiához.

A 2009-es kiadású The Red Book-ot itt találhatod (pdf, 150Mb).

Klexhibit

Egy hete nyílt az ötödik kerületi Kis Á-ban a Hic Sunt Daemones címre keresztelt kiállítás. Végül 22 kép került a falakra. Ez a kiállításra méltó képeknek kb. egyharmada, de nem feltétlenül a legeslegjobb egyharmada. A nagyobb személyes kedvenceim sincsenek mind ott, de az összhatással végül elégedett vagyok. És úgy tűnik nem csak én. Őszintén örültem az azonnali és pozitív visszajelzéseknek és az est során kialakuló kisebb-nagyobb beszélgetéseknek. Együtt látva a falakon a képeket, világos, hogy mely irányokba érdemes tovább haladnom, de körvanalazódnak további utak, amiken legalább egy-egy lépést mindenképpen érdemes megtenni. 

A fotókat Valovics Tímea készítette, és eredetileg a Memento Mori egyesület oldalán jelentek meg. Köszönöm! És még inkább hálával tartozom Kósa Csabának is, aki az eseménynek épp annyira volt főszereplője, mint én. A koncert mögötti vetítésre a képeket Rátz Péter fűzte össze, ill. emelte egymásba.

Hic sunt daemones

Hic sunt daemones címmel nyílik kiállításom június 12-én a Kis Á-ban a Memento Mori egyesület szervezésében. A kiállítás teljes anyagát klekszográfiák teszik ki. E furcsa név mögött egy nagyon ismerős módszer rejlik. A híres Rorschach-teszt táblái ugyanis technikai értelemben klekszográfiák. A szimmetrikus tintapacákat sajátos kultusz övezi, de míg a pszichoanalízisnek látványos jelképévé lett, művészi értéke bizonytalan. Igyekszem lehetőségeit teljes mértékben kihasználni. Az alkotásnak a körültekintően tervező, a háttérben akár több jelentésréteggel is támogatott, és a megmagyarázhatatlan forrásból táplálkozó, intuitív, önteremtő módja egyaránt foglalkoztat. Egymáshoz való viszonyuk azóta izgat, amióta rajzolok, festek. Gyakorlatilag a szakrális festészet mibenlétét keresem elméletben és gyakorlatban – változó hatékonysággal, de sosem szűnő eltökéltséggel. Jelenleg a klex tökéletes terepnek tűnik minehhez. A kiállításon látható lesz pár Rorschach sumi-e és absztrakt ikon, de főleg démonok, denevérek, rovarok sajátos portréi töltik meg a Kis Á galériáját. A SHEABOUTEVERYTHING blogon olvashatsz egy interjút, ami valójában remekebb ajánló, mint ez. A facebook eventet itt találod, a képek egy részét a facebookon vagy a flickr-n.

Az est során az Entrópia Architektúra éléről jól ismert Kósa Csaba zenél, Der Zunder néven. A búgva, dörömbölve, zúgva, csobogva kitörő és alámerülő magányos drone architektúra az alkotás intuitív módja, és a hangok mögött megnyíló feneketlen mélység miatt lett az est társszereplője. Hallgassátok meg ezt az ízelítőt, és olvassátok el ezt a 2013-as kultblogos interjút.

“Itt sárkányok vannak!” (hic sunt dracones), üzenték a térképészek úgy 500 éve. A még felfedezetlen és/vagy veszedelmes területeket jelölték így munkáikon, épp úgy, ahogy korábban a római és középkori kollégáik oroszlánokra figyelmeztettek (hic sunt leones). Az üzenet túlmutat geográfián és kartográfián: Óvakodj az ismeretlentől! Félj attól, amit (még) nem ismersz! 

Hic sunt daemones, szólhatna az üzenet egy újabb formában. A daimón (δαίμων) eredetileg isten, majd az isteni szándékot teljesítő természetfeletti lény. Segíti az embert, óvja az életére leső veszélyektől, de cselekedni helyette nem tud, csupán figyelmeztet, riaszt, hogy azokat haladéktalanul kerülje el. Később az el nem került bajokat is a démoni aktivitás jelének vélték, akár ártószándékot is tulajdonítva az eredetileg önálló akarattal nem bíró, alaktalan szellemlényeknek. Az élet őreiből, az isteni gondviselés pártatlan közvetítőiből bűnbakok lettek. Az eredeti daimón/démon elképzelés már megszületése óta folyamatosan mutálódik, reagálva környezete és kora változásaira. A magát nagyon régóta nagyon makacsul tartó, konvencionális elképzelés szerint a démont leginkább valamiféle diabolikus rettenetként érdemes definiálni. Lehetséges alakja, megjelenése továbbra sem tisztázott, de úgy tűnik, hogy az általunk ismert lényektől való határozott különbözősége, feldolgozhatatlan látványa teszi őt riasztó jelenéssé – sikeresen betöltve így rettegett szerepét. A művészek – az emberi képzelet sajátos korlátainak áttörhetetlensége miatt – sötét babonák által megbélyegzett állatok emberszerű, de bizarr keverékével próbálnak utalni arra az elemi erejű undorra, páni félelemre, ami a démon maga, de ragaszkodnak egy egészen másmilyen, egy egészen vonzó ábrázoláshoz is. Mert a démon megtéveszt és elhomályosít. Elcsábít vagy rádront. Cselekvésre késztet vagy kényszerít. Fordulj vissza! Maradj távol! Az élet körforgásából nem léphetsz ki! Nem mérlegel. A körforgást fenn kell tartani. Mindenáron. Létfenntartó ösztön, önvédelmi reflex – ez is a démon maga. A démon-jelenést saját tudatunk kreálja. Ő az élet rendíthetetlen és kijátszhatatlan őre. Minden sprituális törekvő közeli ismerőse. Mert a megvilágosodás életellenes.

“Minden jelenség

– a békés és haragvó istenségek,

még a leghatalmasabb is -,

önnön tudatod teremtménye.

Ennyit ha tudsz elég,

és szabad vagy!”

(Bardo Thödol)

Abszolút Kalligráfia – képek

Több nappal túl a kiállításmegnyitón, ideje pár szóban és képben összegeznem az eseményt. Az október végi estén egy tucatnyi vendég és a kiállító művészek három nyolcada gyűlt össze az Abszolútban. Oké, a megnyitó valójában “csak” egy spontán “tárlatvezetés” volt, és ezt követték később az elmaradhatatlan beszélgetések – technikáról, tartalomról, hibákról, harmóniáról, ez–tetszik–de–az–nem–tetszikről…

Az esemény a Samhain előtti napra esett, de sajnos az idő szűke miatt erre nem tudtam/tudtunk méltó módon reagálni. Remélem a jövőben újabb kalligráfia kiállítások tudnak megvalósulni, lehetőleg még több résztvevővel, és már egy-egy meghatározott téma köré szervezve.

Az estéről a sheabouteverything blog is posztolt: Betű-pálesz kombó: Szépírásos hagyományaink c. kiállítás.

Images Of The Dream And Death

Ma jelenik meg Rózmann Ákos (1939-2005) magyar-svéd zeneszerző és orgonaművész Images Of The Dream And Death című művének negyedik, 2001-es változata, ezúttal tripla bakelit formában.

Rózmann Az álom és a halál képeit (Bilder inför drömmen och döden / Images Of The Dream And Death) svédországi tanulmányait követően, a hetvenes évek közepén komponálta. A nagyszabású, kísérletező elektroakusztikus darabot 1978-ban mutatta be Stockholmban. Nagyságát, maradandó mivoltát jelzik az azóta megjelent különböző változatokat kísérő érdeklődés. A jelenlegi kiadást Stephen O’Malley gondozta. A borító az első lemez óta gyakorlatilag változatlan; festője az a Füzeskúti Ferenc, akit mi leginkább Csöpel Lámaként ismerünk.

"Rózmann Ákos zenéjében megalkuvást nem ismerő természete tükröződik. Mint munkájának lázas elkötelezettje, órákra ablaktalan stúdiókba zárkózott, s gyakran késő éjszakáig dolgozott. Nem vett részt a hivatalos zeneélet rendezvényein, s későbbi éveiben saját műveinek előadásaira, bemutatóira sem ment el. Munkájával sem a szakma elismerését, sem a közönség tetszését nem kereste. Kizárólag saját víziójának lehető legtökéletesebb megvalósítását tartotta szem előtt.

E víziót maguk a – sokféle forrásból felvett – hangok inspirálták. A nyersanyagokban rejlő tulajdonságokat Rózmann különlegesen plasztikussá tette, rendkívüli erejű drámát teremtve, különösen nagy formátumú műveiben. E dráma az emberi létezés legalapvetőbb konfliktusait jeleníti meg, megdöbbentő képét adja legsötétebb mélységeinek, s rámutat, hogy bűn és tisztaság, sötétség és fény együtt járnak, minőségeik kölcsönösen feltételezik egymást. Rózmann zenéje gyakran használ szimbolikus és képszerű elemeket: buddhista és keresztény szertartászenéből vett idézeteket az egyik oldalon, erőszakos csörömpölést, morgást és ördögi nevetést a másikon. E két erő hangjai között megszólal a nekik kiszolgáltatott, szenvedő emberi lélek jajkiáltása."

Images of the Dream and Death Part I & II [52:19]


Images of the Dream and Death Part III [1:10:37]

S. H. Raza absztrakt művészete

Az idén kilencven éves Sayed Haider Raza, indiai festő egy újabb olyan művész itt a blogon, aki India szellemi hagyományainak alapvető lényegét az absztrakt művészet eszközeivel próbálja láthatóvá, befogadhatóvá tenni. Nem csak számunkra, saját maga számára is. "A legalapvetőbb esszencia keresésének megszálottja vagyok. Az indiai ikonográfia, jelek, szimbólumok relevációja erősíti meg ezt a keresést." A bindu koncepció és a Prakriti-Purusa polaritás, ami leginkább meghatározza munkáit.

A franciaországban élő művészre az ötvenes években nagy hatással voltak olyan európai művészek, mint Cezanne, Van Gogh, Picasso és Gaugain, de témáit mindvégig India jelenti, ahová ma is rendszeresen visszajár.

Sayed Haider Raza on TheArtsTrust 
Sayed Haider Raza on artnet

Ensō: hold

Hold 

Az üresség (sunyatá), az olyanság (tathatá), a buddhatermészet és a köralakú telihold közti kapcsolatok, megfeleltetések, mint a tanítás átadásának hatásos eszközei a harmadik században jelentek meg. A hasonlat a madhjamaka iskola két alapítójának, Nágárdzsunának és Árjadévának nevéhez kötődik. Árjadéva Tibetben a 84 mahásziddha egyike, de Kánadéva – Kínában Jia na ti po – néven is ismert, mint a zen 15. pátriarkája. Egy nyílvános tanítás alkalmával Nágárdzsuna teste telihold alakjában manifesztálódott. Tanítványa, Árjadéva magyarázta el a hallgatóknak, hogy amit látnak, az a buddhatermészet igaz alakja. Mikor Árjadéva befejezte beszédét a köralak szétoszlott, Nágárdzsuna újra ismert formájában ült előttük, és így szólt: 

“A kerek hold alakjában megnyilvánult test
Kifejezi minden Buddha testét.
Kifejti a Dharmát, bármi alak nélkül,
Magyarázza azt, látvány vagy hang nélkül.”

Egy évszázaddal később Dógen (1200-1253) a szótó zen iskola alapítója Kínában, a Kuang-li templomban figyelt fel egy olyan falfestményre, amin a többi zen patriárchával ellentétben Nágárdzsunát nem személyként, hanem egy kerek holdként ábrázolták, épp ahogy a híres történetben szerepel. Dógen írásából úgy tűnik, hogy a történet – és annak tanítása – csak úgy érthető meg, ha elképzeljük, elfogadjuk, hogy az akkori nézetek szerint a hold kereksége egyfajta formátlanság; a kör túl van minden egyéni formán. Érdekes, hogy a modern nyugati művészetpszichológia éppúgy jelöletlennek, differenciálatlanak tekinti a kört, mint az egykori Kínában tették. “A kör jelöletlen vagy semleges alak, bármilyen lehetséges alakot képvisel, míg nem kerül nyílvánvalóan szembe más jelölt alakokkal, olyanokkal, mint a négyszögek és a háromszögek. Válaszul erre az oppozícióra a kör elkezdi betölteni azt a specifikus jelentéstani funkcióját, hogy kerekséget jelöl. Mindazonáltal még mindig ‘jelöletlennek’ lehet tekinteni, mert a többi differenciált alakhoz képest a kör megőriz magában valami olyasfajta általánosságot és egyszerűséget, ami nincs meg a többiekben.”

Miért a hold? Nem csak a hold kerek. Egy kerek érme vagy egy rizspogácsa is képes ugyanezt a kvázi-formátlanságot képviselni. A hold többek között azért alkalmasabb minden másnál a példázatok kívánta szerep betöltésére, mert egyéb jól ismert tulajdonságai számos alkalmas szituációt kínálnak a megfeleltetés kihasználására. 

Nágárdzsuna a Mahápradzsnyápáramita Sásztrában többször is a holdat használja egy-egy példához. A leghíresebb ilyen példában az olyanságot magyarázza: “A szavak csupán rámutatnak a jelentésre, a jelentés nem található meg magukban a szavakban. Például, amikor valaki az ujjával a holdra mutat, nem keveri össze az ujját a holddal. Azt kérdezhetné ez a személy: amikor ujjammal a holdra mutatok, (és azért mutatok az ujjammal felé, hogy jobban lásd), miért az ujjamat figyeled, amely a holdra mutat, és miért nem a holdat nézed? Itt is ugyanerről van szó. A szavak csupán arra szolgálnak, hogy megmutassák a jelentést, a szavak nem maguk a jelentésük. Ebből következőleg nem lehet a megértést csupán a szavakra alapozni.” A szavak csupán “megjelölő”, “rámutató” természetét Nágárdzsuna máshol egy egyszerű és látványos példával teszi egyértelművé: ha a szavak azonosak volnának azzal, amire mutatnak, megégetné a száját, aki a kimondja, hogy tűz. 

Ugyanebben a szövegben a buddha és bódhiszattva állapot közti különbséget világítja meg a hold segítségével. “Van különbség a kettő között. De a különbség csekély. Ahhoz hasonló, mint a 14. és a 15. napi hold közötti különbség. A hold a 14. napon már közel teljes, ezért amikor az emberek megpillantják, nem biztosak benne teljesen, hogy elérte-e már a telihold állapotot. A bódhiszatva dharmateste is ehhez hasonlatos, nem érte még el a teljes megvilágosodást, és nem vált még buddhává. A buddha olyan, mint a telihold, nem férhet semmi kétség a teljességéhez. Bár a hold a 14. napon is fényes, mégis, a ragyogása nem megegyező a 15. napi fényességgel. Az előbbi nem tudja olyan magasra emelni a nagy óceán hullámait dagálykor, mint az utóbbi. Hasonlóképpen, a bódhiszattva a tisztasága révén rendelkezik már az igaz bölcsességgel, azonban még nem képes a buddhaság minden egyes faktorát teljesíteni, ezáltal nem képes még arra, hogy minden egyes ember tudatára hatással legyen. Ahogyan a 15. napi hold okozhatja a legmagasabb dagályt a nagy óceánban, úgy a bódhiszattva, amikor buddhává válik, mindenütt fényt tud gyújtani, minden ember - bárhol is éljen - tudatát képes megváltoztatni. A kettő állapot közötti különbség abban rejlik, hogy az egyik még csak a megvilágosodás felé tart, míg a másik már elérte a megvilágosodás állapotát.” 

A hold vízen tükröződő képének példázata a hold egy újabb tulajdonságát használja ki: “Valójában a hold az égen van, de képe tükröződik a vízben. Hasonlóképpen, az igazi dharma ‘holdja’ az olyanság egében és a létezés csúcsán helyezkedik el, a tükröződése – az én és enyém hibás fogalmai – az, ami megjelenik a bolondok, istenek vagy emberek tudatának ‘vizében’ . Ezért olyanok a dharmák, mint a vízben tükröződő hold” 

Nágárdzsuna után még gyakran éltek a zen szerzők a hold kínálta lehetőségekkel. Verseikben a hold leggyakrabban az eredeti, időtlen, nem összetett, egyetemes buddhatermészettel azonos. 

“Mikor az elme, az érzékek, s az élet lehellete
Mind elenyésznek, nem tudom többé, hol jár az önvaló.
Mint a hold, mi fölkel éjjel, fénye földre száll, ám ha
Lenyugodott, akárhogy nézed, nincs már holdsugár.
Ilyen hát az elme: korlátait vesztve minden jelenése,
S illékony formája oda már.”
Árjadéva (III. sz.)

“Az üres világok holdját,
amely tízezer ősi medencében tükröződik,
régóta kerestem,
és végre megtaláltam”
Fenyang (947–1024)

“Minden létező eredeti buddha természete éppen olyan, mint az égen ragyogó hold.
Csupán azért nem tud megjelenni, mert úszó felhők takarják.”
Fenyang (947–1024)

“Amikor belenézel a valóság forrásába,
bármiféle akadály nélkül,
nyílt és alaktalan az, mint a víz ősszel,
tiszta és ragyogó, mint a hold,
amely megtöri az éjszaka sötétségét.”
Hongzhi (1091–1157)

“A hegy gyomrában lakik
A tudat holdja fényes derűben;
A hold visszatükröz mindent mindenhol
A tudat visszatükrözi a holdat - a szatoriban most.”
Saigyo (1118–1190)

“Amikor ráébredsz, hogy ez a hibátlan hold
lakozik mélyen és tisztán minden egyes emberi lényben
minden sötét éjszaka tiszta égbolttá oldódik.”
Kojiju (1121–1201)

Irodalom:
Arnheim, Rudolf: A vizuális élmény - Az alkotó látás pszichológiája, Gondolat, 1979
Dogen; Waddell, Norman; Abe, Masao: The Heart of Dogen's Shobogenzo, State University of New York Press, 2002
H. Austin, James: Zen-Brain Reflections: Reviewing Recent Developments in Meditation and States of Consciousness, The MIT Press, 2006
Mäll, Linnart: A Nulla Út - A súnjaváda egyik lehetséges értelmezése, Terebess Ázsia E-tár
Ramanan, K. Venkata: Nagarjuna's Philosophy: As Presented in the Maha-Prajnaparamita-Sastra, Motilal Banarsidass Publ., 1993
Seo, Audrey Yoshiko: Ensō - Zen Circles of Enlightenment, Shambhala Publications, 2007
Soós Sándor: A nyolcvannégy mahásziddha legendája, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2000
Yamamoto, Chikyo: Mahavairocana Sutra, Motilal Banarsidass Publ., 1990

A tanulmány első része: Ensō: nulla

Ensō: nulla

A szélesebb körben csak zen-körként emlegetett ensō (ami japánul egyszerűen csak kört jelent), ma egyértelműen az irányzat jelképe. Esztétikus volta miatt messze a zen buddhizmus gyakorlóin túl is kedvelt. Lehetetlen nem expresszív művészi alkotásként tekinteni rá. Elsősorban az üresség, felébredés, a buddhatermészet szimbólumaként határozzák meg, de népszerűségét egészen biztosan nem pusztán feltételezett jelentése adja. A szimbólum tökéletes egyszerűsége, esszenciális volta, és főleg az azt megjelenítő, mentális és spirituális felkészültséget és rendkívüli jelenlétet megkívánó aktus teszi a gyakorlatban az ensōt azzá, ami. A XVII. század előttről nagyon kevés megbízható adatunk van a hagyományról. Eredetét, történetét a szakirodalom rendszerint nem kívánja feltárni vagy megfejteni. Ez az irányzat sajátosságaiból ered.

A csan/zen irányzat magát Sákjamuni Buddha úgynevezett virágbeszédéig vezeti vissza. Egy alkalommal a Keselyű Csúcson Sákjamuni Buddha magasba tartott egy szál fehér virágot, miközben egy szót sem szólt. A szónélküli tanítást egyedül Mahákásjapa értette meg. Ő a zen első pátriárkája. A történet legkorábbi feltűnése másfél évezreddel későbbre, 1036-ra tehető. A virágbeszédnek számbavehetetlenül sok értelmezése van, de leggyakrabban egyszerűen eredendően megfejthetetlennek, elemzéssel megközelíthetetlennek találják. Az esemény valódiságát egész nyugodtan kétségbe vonhatjuk. A zen szemlélet nem kívánja, hogy elfogadd valósnak az irányzat történelmének legendáit Az irányzat több pátriárkája is “utólag született”. Utóbbi gyakorlat nem valamiféle önigazolás része, sokkal inkább a mahájána ún. ügyes módszerének alkalmazása.

Bódhidharma a zen legrangosabb pátriárkája, kinek élettörténete csodálatos események sorozata. Az ő nevéhez kötődik az ensō születésének hagyományos története, ami sajnos egészen semmitmondó, kicsit erőltetett, csak közhelyeket közöl. Világos, hogy ez nem az a tanítás, ami az ensō festés hagyományát megteremtette, hanem csak egy gyenge "eredetmagyarázó történet", ami a már meglévő praxis tapasztalatait használja.

Nulla 

Audrey Yoshiko Seo az Ensō - Zen Circles of Enlightenment című könyv szerzője az ensō eredetét egészen a nulla születéséig vezeti vissza. Sajnos a téma több bizonytalan, bizonyíthatatlan felvetése megnehezíti a rejtélyes kezdet feltérképezését. Bár tiszta képet esélyünk sincs kapni, és a spekulációk felmerülése nem zárható ki, de az első lépés mindenképpen a nulla kell legyen.

A nullát, mint számjegyet Indiának, az ind csillagászatnak és matematikának köszönhetjük. Európába a nulla arab közvetítéssel jutott el hozzánk. A zéró elnevezés az üresség vagy hiány jelentésű arab safira szóból ered, míg a nulla a semmit jelentő latin nullusból. Az i.e. 200 és i.sz. 200 közé datált Bakshali kézirat az első bizonyítható nyoma a nullának. Kezdetben egy kihagyott hely jelentette a jelenlétét, majd egy pont (bindu) jelölte. A pont valójában a kihagyott hely meglétét, szerepét próbálta kihangsúlyozni, egyértelművé tenni. Megnevezésére többek között a sunya (üres), vyant (ég), kha (űr), purna (teljes) szavakat használták. A pont fokozatosan feljődött egy kis üres körré. Végleges formáját, bár feltűnően egyszerű, gyakorlatilag több száz év alatt érte el. Körként úgy tűnik sosem tekintettek rá, mindvégig egy “lyukas pont” maradt. Hasonlóvá vált – vagy már kezdetektől fogva az volt –, mint az írásban formailag hasonló, a betű/szótag feletti anuszvára. A Mahávairócsana szútra szerint “A szótagok feletti anuszvára a végső, abszolút üresség szimbóluma.”

A semmi eképpeni jelöléséhez kétségkívül már kezdetekben társult egy – a számok világán túli – elvontabb másodjelentés is. Sőt, feltételezhető – de biztosat továbbra sem tudhatunk – , hogy a nulla valójában indiai metafizikusok találmánya és a matematika csak ezek után vezette be a fogalmat. Linnart Mäll szerint a gyanút igazolni látszik, hogy kezdetben a nullát pontosan úgy írták le, mint a buddhisták a nirvánát. Mäll tesz egy nagyon érdekes észrevételt: “A buddhista irodalomban létezik még egy kifejezés a nulla megnevezésére, s ahogyan nekem tűnik, ősibb a többinél. Ez a madhja (madhjama), melyet a buddhista szövegekben általában 'középsőnek' fordítanak. F. I. Stcherbatsky rámutatott e szó rokonságára a súnjá-val. A buddhizmusban a nulla nem jelenti valaminek a hiányát, vagy valaminek a tagadását, hanem az állító és tagadó döntések, a + és a – közötti ellentét eltörlését (jobban mondva: ignorálását), ami azt jelenti, hogy az összes egymás közti viszonyt meghatározatlannak ítéli.” Azaz a buddhista környezetben a nulla inkább “semlegesség”, mint “semmi”.

A tanulmány második része: Ensō: hold

G. R. Santosh

Ghulam Rasool Santosh (1929-1997) bár muszlim családba született, a hatvanas években a kasmíri saivizmus hatására teljesedett ki a kubista és absztrakt festészet nyomán elindult művészete. Tantrikus tanulmányai után shiva-shakti szimbólumok, utalások kezdték uralni műveit, melyekből legtöbbet online, a teljes életműből 127-et válogató Delhi Art Gallery oldalán találsz.

Rádzsasztán tantrikus művészete

Egy francia költő, Franck Andre Jamme 1970-ben egy párizsi galériában olyan XVII. századi indiai tantrikus festményekbe botlott, amik zavarbaejtő módon emlékeztették európai modern és absztrakt művészek munkáira. A modern művészettel való látszólagos hasonlóság óriási hatással volt a költőre, és úgy döntött Rádzsasztánba utazik és utánajár a titokzatos hagyománynak. Sokáig hiába kereste a megfelelő forrásokat, a családokat, ahol még él a tradíció. 1985-ben egy Dzsaipurba vezető úton buszbalesetet szenvedett, amiben hét ember meghalt, de ő sem úszta meg sértetlenül. Két évbe telt míg fizikailag és mentálisan felépült és visszatérhetett Indiába. Pár évvel rá találkozott egy jóssal, aki szenvedéseit Shaktinak tett felajánlásként értékelte, és hajlandó volt bevezetni őt a tantrikus festményeket készítő és használó nagyon zárt közösségekbe. Azóta Jamme az összegyűjtött kincseket több ízben kiállította és katalógusokba rendezte. A képek kapcsán a nyugati galériák, szakírók újra és újra az európai művészeti hullámokat évszázadokkal megelőző absztrakt művészetről, egyfajta művészettörténei kuriózumról írnak. Nos, ezeknek a tantrikus képeknek annyi köze van csak az absztrakthoz, hogy az európai mozgalom kellett ahhoz, hogy egyáltalán komolyan vegyék – korábban valószínűleg nem is foglalkoztak volna vele.
A festett lapoknak spirituális funkcióik vannak, pl. meditáció eszközei. Az egyedi ábrázolásmód gyökerei részben valahol a yantra tradícióban keresendők.

További képek a következő oldalakon: TheNewYorkTimes, Feature Inc, Siglio Blog, The Drawing Center.

Mandara Trilogy

Beletúrtam a blogon-egyszer-mindenképpen-posztolnom-kell lemezek sűrűjébe (még mindig nagyon sok ilyen van – sosem érek a végére, ha ilyen ráérősen adagolom őket), és Somei Satoh Mandara Trilogy albuma lett a szerencsés kiválasztott. A hatvanas évek legvége óta alkotó művész szerzeményeit kevés lemez őrzi, bár kompozícióinak száma lényegesen több. Az 1998-as kiadású Mandara Trilogy három hosszabb, (szinte) csak a zeneszerző hangját alkalmazó tételből áll. A három felvétel: Mandara (1982), Mantra (1986) és Tantra (1990). A Mantra korábban már egyszer megjelent egy 1988-as lemezen is, majd 1993-ban egy alig több, mint 1 perces részlete nyitotta a Baraka filmzenealbumot. Somei Satoh vokális szerzeményei leginkább a japán shingon iskola tradícióinak vonzásában születtek. Zongorára írt művei nem kevésbé hatásosak. A Mantra 23 perce után hallgasd meg az 1975-ös Cosmic Womb-ot is (pt. 1 & pt. 2) vagy a Birds in Warped Time II-t.

Charmion von Wiegand absztrakt művészete

Pár éve felkapottnak, újrafelfedezett különlegességnek számít Charmion von Wiegand (1896–1983) művészete, leginkább a buddhista tantra és az absztrakt művészet látványos találkozása miatt. Munkái valóban inspirálóak. Nagyobb, több lenyűgöző művét is összegyűjtő internetes galéria sajnos nem nagyon van, így különböző helyekről válogattam féltucatot.

The Kundalini Lotus

Invocation to the Adi-Buddha

Mandala of the Diamond Scepter

Mandala of the White Arrow

The Root Center