Far West

Megkockáztatom, hogy többen is vagyunk, akik már évek – és lemezek – óta várjuk, hogy a Master Musicians of Bukkake megtalálja azt a világot, ami a Far West című új opuszt meghatározza és maradéktalanul kitölti. Eddigi nyolc lemezük (amiből három koncertlemez) egyikét sem éreztem a játékidő felén túl is izgalmasnak, legalább annyira, amennyi hallhatóan kitelt volna tőlük, ám mindvégig ott volt a nagy lehetőség – vagy csak félreértettük egymást. Mindenesetre pszichedelikus rituális színházukat folyamatason követtem.

Nos, az új lemezt nagyon élvezem, a Far West igazán míves darab lett; a korábbiaknál sokkal kimértebb; az egész lemez tartós mélységgel bír. Valamiért engem a Grailsr-re emlékeztet, illetve a Grails-nél megszeretett megoldásokra. És persze a Popol Vuh-ra, néhol már annyira, mintha szándékos tiszteletadás lenne a pszichedelikus krautrock legnagyobbja előtt. Aki már valaha hallotta a Bukkakét, a fentiek alapján el tudja képzelni az új korszakukat. Ha mégsem, a lenti videók alapján mindenképpen.

Ja, és a gyönyörű lemezborító Simon Flower munkája. Remek a zenekar aktuális fotósorozata is, ami  Alison Scarpulla tehetségét dícséri.

és ráadásként egy 2011-es felvétel:

He who fears death cannot enjoy life

Sokak szerint az év lemeze volt tavaly az izlandi Dead Skeletons debütalbuma (Dead Magick). A zenekart a kultikus The Brian Jonestown Massacre tagjanként is ismert Jón Sæmundur Auðarson (művésznevén Nonni Dead) hívta életre 2008-ban a Dead nevű összművészeti projektje részeként. Már a kezdetekben (főleg akkor) fontos eleme a koncepciónak az indotibeti halál- és koponyakultusz – változó komolysággal. Az első években a zene és szöveg egyszerű, lényegretörő, hatásos, "mantrikus". A számokhoz készült, underground körökben hamar népszerűvé vált videókról hasonló mondható el (Dead Mantra, Om Mani Peme Hung, Kingdom of God). Idővel az egész érettebb, még hatásosabb lett. Nevezik pszichedelikusnak, spacerocknak, krautrocknak, de a nyolcvanas évek legjobb dark wave, goth rock zenéinek is van itt nyoma – na meg némi experimentális drone-nak. Titkon abban bízom, hogy a stílusában egyszerre eklektikus és homogén, hatásában hipnotikus Dead Skeletons – akár egyedül, de inkább többedmagával – elindít egy olyan underground hullámot, ami elmossa végleg a kifulladni látszó post-rock/stoner/doom évek zenei szemétdombját.

Jón Sæmundur az Izlandi Képzőművészeti Főiskolán, majd a nagy múltú Glasgow-i Művészeti Iskolában tanult, ahol 2001-ben MFA diplomával végzett. Munkái leginkább olyan installációk, ahol együtt használhat festményt, szobrot, videót, zenét. Művészetének legfontosabb témája a halál és élet viszonya. 1994-ben HIV pozitívként diagnosztizálták. Kénytelen volt szembenézni halálfélelmével és legyőzni azt. Legismertebb munkája a Dead koncepció, amit 2003-ban kezdett és a mai napig leginkább ezen belül alkot. A Dead koncepció középpontjában valójában az élet áll. "Ki a haláltól fél, nem tudja élvezni az életet."

Hamel

Az orgona hangját nagyon lehet szeretni. És nem csak azokat a bizonyos nagyon mély regisztereket (de leginkább azokat). Harminc éve Peter Michael Hamel Bardo című szerzeményét a hagyományos sípos orgona, elektromos orgona és szintetizátor adta keretek közé álmodta. A 26 perces műben megvannak a kötelező mélyek, de nem ezek varázsolnak el, hanem a hangszerek ragyogó összhangja. A zeneszerzőt a keleti vallásokkal és zenékkel való közvetlen találkozásai és pszichológiai tanulmányai egyaránt befolyásolhatták a komponáláskor.

Hamel Berlinben és Münchenben tanult pszichológiát, szociológiát és zeneszerzést. Rendszeresen töltött hosszabb időt Ázsiában. Nagy hatással volt rá az indiai klasszikus zene és a keleti filozófia. Bardo (1981) című lemezén kívül a Colours of Time (1980), The Voice Of Silence (1973) és a Buddhist Meditation East-West (1975) albumokkal is érdemes próbát tenni. Utóbbi a korszak egyik kelet-nyugati kuriózuma.

"A legmagasabb rendű vízió nem a bardo végén, hanem annak a legelején jelentkezik, a halál pillanatában, és ami azután történik, az illúziókba és homályba való lassú alászállás, míg a mélyponton az új fizikai létbe lemerülés áll. A szellemi csúcspontot az élet végeztével érjük el." C.G. Jung

"Az isten- és szellemvilág semmi más, mint a bennem lévő kollektív tudattalan. Ez a mondat azonban megfordítva így hangzik: a tudattalan a rajtam kívülálló isten- és szellemvilág." C.G. Jung

Popol Vuh

A Popol Vuh a space music, krautrock, new age és orientális pszichedelikus zenék között talált meg egy járatlan ösvényt. A zenekart Florian Fricke alapította 1970-ben. Kezdetben ők voltak a legendás Moog III szintetizátor leglelkesebb hívei és használói. "A zene, amit a Mooggal létrehozhatsz, az emberi érzelmek teljes sorát lefedi." Végül csak első két lemezükön használták, ám ahogyan azt tették az még sokáig példaértékű maradt. Második, In Den Garten Pharaos című lemezük terjedelmes diszkográfiájuk egyik legtöbbet emlegetett darabja lett. A kozmikus audio ceremónia során az óriási Moog szintetizátor, orgona és zongora templomokat és sírboltokat betölteni akaró hangja fonódik össze pergő tablákkal. Következő lemezükön (Hosianna Mantra - 1972) eltűnik a szintetizátor, de megjelenik a csembaló, oboa, tampura, hegedű és ekkor tűnt fel első ízben a koreai szoprán, Djong Yun. A lemez tovább erősíthette a gyanút, hogy Florian Fricke-nek kivételes érzéke van a misztikumnak és áhítatnak zenében való megjelenítéséhez egy olyan megfejthetetlen eredetű zenei formában, amely mellesleg egyszerre felel meg a klasszikus és a modern zene elvárásainak. A hangszerelés később is folyamatosan változott attól függően, hogy mit kívánt az adott hangulat, így tűnt fel később a gitár, szaxofon, szitár vagy éppen a Bajor Állami Opera kórusa a Sei still, wisse ICH BIN lemezen. Én a későbbiek közül a Letzte Tage - Letzte Nächte (1976), Die Nacht Der Seele - Tantric Songs (1979), Sei still, wisse ICH BIN (1981) lemezeket tartom még nagyon fontosnak. A Popol Vuh azaz Fricke Werner Herzog jóbarátjaként számos filmzenét is írt: Nosferatu: Phantom der Nacht (1979), Aguirre, der Zorn Gottes (1972), Fitzcarraldo (1982), Kaspar Hauser - Jeder für sich und Gott gegen alle (1974). Utóbbiban szereplőként is feltűnt.
Florian Fricke 2001 december 29-én halt meg Münchenben.



Popol Vuh - official
Popol Vuh - fansite
Popol Vuh - MySpace
Popol Vuh - last.fm

Popol Vuh - Kyrie (1973):

Popol Vuh - Improvisation (1971):

Popol Vuh - Bettina – Live (1971):

Nosferatu: