Michel Henricot egyike az általam kedvelt kortárs nyugati festőknek. A google magyar nyelven semmit sem talált eddig az idősödő francia vizionáriusról. Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit javítottam a helyzeten.
Henricot figurái nem élők és nem is holtak. Élet és halál között lebegők, szárnyalók, zuhanók, függők, egyensúlyozók. Városai prehistorikusak és posztapokaliptikusak. Virágait a hús és izom formálja. Fosszíliái idolok.
"Egy éjszaka két álom közt, majdnem ébren, átkeltem egy hegyen, ahol egy félelmetes méretű barlangot találtam. Beléptem és láttam egy járatot, ami balra elágazik (az álomkép borzasztóan részletes). Ott cseppkövek voltak, amik úgy néztek ki, mintha óriási lények sűrűsödtek volna össze egyetlen szilárd tömeggé. Lehetetlen volt őket megközelíteni, mert egy olyan rettenetes mágneses erőt sugároztak magukból, amelyek visszavertek minden közeledést. A járat elvitt a barlang végéig, ahol megpillantottam egy nagyon kicsi ajtót, amin egy tíz éves gyerek tudna csak belépni. Keresztül jutni rajta hihetetlen erőfeszítés volt, elképzelhetetlenül durva remegések közepén sikerült belépnem a nyílásba. Tudtam, hogy egy másodperc töredékére jogom van látni azt, amit egyedül nekem kell tudnom. És azt is tudtam, hogy egyszer az ajtó bezárul, és nekem vissza kellene térnem a többiekhez meggyőzni őket, hogy ez a hely valóban létezik. Ebben a pillanatban az álomban, rettenetes szomorúságot éreztem, mert tudtam, hogy soha senki nem jöhet ide velem, csak én találhatom meg újra ezt a helyet a legnagyobb nehézségek árán."
"Az anatómia iránti érdeklődésem egyáltalán nem tudatos... 6-7 éves koromban, hívő katolikus nagymamám nevelt, aki gyakran járt a falu kicsiny templomába, és engem is mindig magával vitt. Volt ott egy fehér Krisztus, eléggé realista ábrázolás. Hónapokon keresztül, ugyanúgy megjelent álmaimban, egy magamban őrzött baráttá vált, állandóan önkívületi állapotban, de ugyanakkor mindig élő és eleven: fokozatosan felkutattam és kielemeztem, hogy megláthassam minden vonagló testrészét. A gyermekkori látomás kétségtelenül megmaradt bennem. Íme..."
Michel Henricot — Dmochowski GalleryMichel Henricot — CFM galleryMichel Henricot interview at ArtsLivresMichel Henricot — Ten DreamsMichel Henricot — Visionary RevueMichel Henricot — bernArtMichel Henricot interview at Rose Noire No. 5, 1998
Egy hete nyílt az ötödik kerületi Kis Á-ban a Hic Sunt Daemones címre keresztelt kiállítás. Végül 22 kép került a falakra. Ez a kiállításra méltó képeknek kb. egyharmada, de nem feltétlenül a legeslegjobb egyharmada. A nagyobb személyes kedvenceim sincsenek mind ott, de az összhatással végül elégedett vagyok. És úgy tűnik nem csak én. Őszintén örültem az azonnali és pozitív visszajelzéseknek és az est során kialakuló kisebb-nagyobb beszélgetéseknek. Együtt látva a falakon a képeket, világos, hogy mely irányokba érdemes tovább haladnom, de körvanalazódnak további utak, amiken legalább egy-egy lépést mindenképpen érdemes megtenni. 
