A halálsípok olyan azték zajkeltő eszközök, melyeknek emberi koponyaformával diszítették a rezonálókamráját. A kutatók mindenképpen egy halállal vagy túlvilággal kapcsolatos rítus eszközének tekintik az aerofon hangszert. Hangjuk akkor lehetett a legjobb és leghatásosabb, amikor egy nagyobb csoport egyszerre szólaltatta meg. Roberto Velázquez Cabrera a prekolumbiánus fúvos hangszerek egész sorát rekonstruálta és szólaltatta már meg, legutóbb az azték halálsípokat. A hangszer megszólaltatására sajnos nincsenek biztos útmutatóink, így az eredmény legjobb esetben is csak megközelítheti az egykori hangot és dallamot.
Jorge Reyes egy olyan prekolumbián mexikói zene közvetítőjévé vált az elmúlt 25 év során, amely bár korábban talán így sosem létezett, de képes tökéletes illuziót teremteni. Lemezei sorát egy általános zenei megújhodás kísérte Mexikóban. Mára végérvényesen az ő zenei képlete határozza meg a Spanyol hódítók előtti Amerika zenéjéről alkotott képet (látványos példa erre az Apocalypto film kiváló zenéje, melyben végig érezhető Jorge Reyes közvetlen hatása).
Jorge Reyes a mexikóvárosi Nemzeti Zenei Iskolában (Escuala Nacional de Musica de la UNAM) kezdte el zenei tanulmányait. A hetvenes években Németországban tanult zenét és filozófiát, majd keleten folytatta tanulmányait: Törökország, Afganisztán, Pakisztán, India. Dharamsalában a tradicionális hindu és tibeti zenével ismerkedett. Izgalmas hangzásokkal, hangszerekkel és kultúrákkal találkozott. Miután visszatért Mexikóba, elkerülhetetlen volt, hogy idővel a különböző eredetű tapasztalatai egybe ne forrjanak egyetlen zenei/filozófiai rendszerré. Egy kortalan gyökerű új zenei nyelv létrehozása volt a cél elsősorban prekolumbián hangszerekkel és digitális sampling technikákkal. Első önálló lemezén (Ek-Tunkul, 1983) még meghatározó a Popol Vuh hatású pszichedelikus, progresszív hangvétel. A szintetizátor és a gitár szerepe fokozatosan szorult vissza lemezről-lemezre a különböző ütős és fúvós hangszerek javára. A kilencvenes években készítette legerősebb lemezeit: Nierika (1990), Bajo El Sol Jaguar (1992), El Costumbre (1993), The Flayed God (1994), Mort Aux Vaches (1996). Több lemezén olyan hatásosan sikerült megteremteni az ősi mexikó hangulatát, hogy egyáltalán nem érzi az ember zavarónak, illuziórombolónak, hogy ehhez más kultúrák zenei eszközeit is beveti (pl. didgeridoo, torokének).
Munkáinak fontos részét képezik a különböző kollaborációk. A híres mazaték sámánnő María Sabina (1888-1985) gyógyító énekei több Jorge Reyes lemezen is hallhatóak. Nem kevésbé meghatározó a Suspended Memories néven futó projekt, amiben Steve Roach ambient mester és Suso Sáiz gitáros világa olvad egybe az övével. Az eredmény két kiváló tribal ambient lemez (Forgotten Gods, 1992; Earth Island 1994). A La Otra Conquista című film zenéjét Samuel Zymannal közösen készítette: a prekolumbián hangzás találkozása a barokkal. A végeredmény igazán különleges és sokat hozzátesz az amúgy is izgalmas témát körüljáró filmhez.
Reyes mexikói őslakók közösségeiben folyamatosan gyűjt hangszereket, történeteket, dalokat, amik aztán mind szerepet kapnak saját zenéjében. Már vagy 30 lemez áll mögötte és rengeteg fellépés a világ minden táján. Mexikóban olyan helyszíneken volt alkalma koncertet adnia, mint Teotihuacán, Templo Mayor, Chichen Itza és Malinalco, valamint hagyománnyá vált az El Día de los Muertos-t nyitó koncertje.
A legtöbb kolumbiai indián kultúra nem ismerte az írást vagy a naptárt és nem épített hatalmas piramisokat, ám aranyművességük páratlan. Kolumbia a dél- és közép-amerikai aranyművesség központja és elindítója volt. Columbus a XVI. század első évtizedeiben tonnaszámra szállítatta Spanyolországba a kolumbiai aranyművesek remekeit. A kegytárgyakat ékszereket, szobrocskákat mind beolvasztották. A telhetetlen spanyolok kegyhelyeket és sírokat fosztogattak, hogy arany utáni vágyukat kielégíthessék, de úgy tűnik, nem voltak elég alaposak, eredményesek... Az 1938-as alapítású bogotai Museo del Oro még így is sokezer darabos gyűjteményt tudhat magáénak. Kolumbián kívül 1954 óta közel 200 kiállításon mutatták be aranyremekeiket a világ különböző városaiban. A budapesti Néprajzi Múzeumban 1980-ban lehetett őket megcsodálni (Kolumbia: arany és természet). Linzben augusztus végéig látható a bogotai múzeum anyagából összeállított Geister-Gold Schamanen című kiállítás.
A kiállítás első része Kolumbiát mutatja be régi térképeken, antropológusok fotóin és kitömött állatokon (óriás hangyász, jaguár, lajhár, tatu) keresztül. Itt a legérdekesebb a terem közepén felállított Circus Obscura (a Circus és Camera Obscura szavak összevonása). A részben 3 dimenziós film tárgya a dél-amerikai sámánhit (víziók az élet kezdetéről, a sámán állattá változása stb.). A második részben az aranyé a főszerep (kis számban agyagfigurák, edények is láthatóak). Számomra itt a legkedvesebb darabok a madárrá vagy denevérré változott sámánokat megformáló apró kis figurák, de mindenképpen említésre méltóak a szertartási és halotti maszkok, hangszerek, ékszerek és poporók. Változatosak és izgalmasak maguk a formák és nem kevésbé az okok, amik életre hívták őket.
A Magyar Szépművészeti Múzeum aktuális kiállításán a mocse kézműves remekek alaposan elhomályosították a többi letűnt perui civilizáció kiállított tárgyi emlékeit. Hiába voltak itt a nagy inkák, csupán a nazcák tudták volna őket megszorongatni, de ők sajnos csak kis létszámban voltak jelen. A mocse kerámiák régi szerelmeseként örültem sikerüknek. A világ Nagy Eltűntjei közül a mocse civilizáció tűnik az egyik legnagyszerűbbnek és legnehezebben megfejthetőnek. A páratlan szépérzékkel és képzelőerővel megáldott nép úgy tűnik, nem rendelkezett az írás semmilyen formájával sem. Egy piramistemplomokat, csatornákat, öntözőrendszereket építő, jól szervezett társadalom írásnélkülisége egy eddig ismeretlen természetű intelligenciára utal. Más lehetőség híján csupán tárgyi emlékeik, feltárt sírjaik alapján következtethetünk életükre. Túlzások, találgatások, pre-koncepciók, általánosítások, ellentmondások, helyesbítések. A szakirodalom már sokmindent elmondott róluk, életükről és időnként nem spórol olyan fogalmakkal, mint szadizmus, szodómia, kannibalizmus, emberáldozat... A szakemberek bizonytalansága és korlátoltsága egyszerre komikus és aggasztó.
"a képek értelmezése sokszor ad hoc jellegű, azok egyszerűen mást is jelenthetnek. Néhány, aligha biztonsággal megalapozható előfeltevés nélkül nem érthető meg, hogy miért tekintenek például egyértelműen hadifogolynak az elemzők szinte minden, fizikai kínokat elszenvedő férfialakot. (...) Szokták mondani, hogy a mocsikáknak nincs írásuk, ikonográfiájuk azonban úgy működik, mint egy képeskönyv. Sokan öntudatlanul is úgy értik ezt a mondatot, hogy e képes könyv olyan, mint az a képregény, amelynek elvesztek ugyan az aláírásai, de rekonstruálhatók. (...) e képaláírások rekonstruálhatatlanok, mert semmilyen értelemben nem is léteztek: ha a mocsikák valamit akartak volna írni a képeik alá, tehetséges nép lévén feltalálták volna az írást és a történelmi krónika műfaját" (Mester Béla: Történelmi képek kortársaink magyarázatában)
