Okunoin

Japán legnagyob területű temetőjének a szent Kója-hegy égigérő cipruserdője ad otthont. Okunoin nem csupán hatalmas kiterjedésű, de a világ legszebb temetői között is valahol a legelsők között kell, hogy számon tartsuk. Meglepő lehet, hogy mégsem tartozik Japán legkedveltebb turistacélpontjai közé. A tartósan Japánban – főleg Oszakában – időző külföldieken kívül szinte csak belföldi “zarándok turisták” keresik fel az egyszerre gyönyörű és vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű helyet.

A fennsíkon az első kolostort Kúkai hozta létre 816-ban, és tette ezáltal a helyet az általa alapított Singon irányzat szakrális központjává. Kúkai a buddhizmus titkos tanításainak értőjeként vívta ki kora és az őt követő századok elismerését, de neki tulajdonítják pl. a kana szótagábécét, és mint kalligráfus, szobrász, költő, tóépítő és szótáríró is tisztelt. Kúkai 835-ben mély meditációba merült, és azóta várja így Maitréja eljövetelét. A XI. században kialakult hagyomány szerint a hívők – nemesek és közrendűek egyaránt – Kúkai sírja közelében igyekeztek elhelyezni hozzátartozóik hamvait vagy haját, hogy közel legyenek hozzá a “feltámadáskor”. A hagyomány még ma is él, a mauzóleumot több ezer síremlék veszi körül – tulajdonképpen ez maga a temető.

A jellegzetes és feltűnően hasonló “sírkövek” (a legmagasabb 10 méteres), valójában egyfajta “kősztúpák”. A gorintó az öt elemet (föld, víz, tűz, szél, tér) reprezentáló formák (négyzet/kocka, kör/gömb, háromszög/gúla, félkör/félgömb, cseppforma) együttese az azoknak megfelelő szótagokkal (A, Va, Ra, Ha, Kha) az oldalain. Az öt elem alkotja különböző arányban az általunk érzékelhető evilágot. Egy elmélet szerint ezek halálunkkor különválnak. A gorintó kialakulását egészen vad, ám izgalmas geometriai elméletek is kísérik, de ezek még nem elfogadottak.

A temető legtöbbször látott szoboralakja Dzsizó Boszacu (Ksitigarbha Bódhiszattva). Ábrázolásokon szerzetesként jelenik meg, borotvált fejjel, szerzetesi ruhában. Ő a lények legfőbb segítője Sákjamuni Buddha nirvánába térése és Maitréjának, az új világkorszak buddhájának megjelenése közötti időben. Érdekes, hogy további két módon is egyfajta “átmenetiséghez” köthető az alakja. Egyrészt, mert elsősorban a meghalás és születés közti tartományban oltalmazza a lényeket, így Dzsizót gyakran Jamával azonosították. Másrészt az úton lévő vándoroknak is védőszentje; kőszobraival mindenütt találkozunk az utak mellett, falvak és temetők határában. Dzsizót ma mégis leginkább gyermekek védőistenének tekintik Japánban. Könnyű szülésért, gyermekük egészségéért, hosszú életéért imádkoznak hozzá az anyák. Temetőkben a halott vagy meg nem született gyermekeknek vált egyfajta oltalmazójává. Ha japán temetőben egy kőfigurán piros előkét látunk, akkor ott Dzsizóról van szó.

A teljes képgalériát megtalálod a Flickr!-en és a Facebookon is. A fenti szöveg korábban a gothic.hu-n lett publikálva 2013 decemberében.

Dharma Art & Crazy Wisdom

Miután már több ízben szó volt itt a tibeti kalligráfiáról, számomra is meglepő, hogy Csögyam Trungpa még csak megemlítve lett az egyik ilyen posztban. Kalligráfiában éppoly megújító hatása volt stílusának, mint a dharma átadásában. Ő volt a "Buddhizmus rosszfiúja", ahogy a tegnap este a Santa Barbara Film Festivalon debütált életrajzi film (Crazy Wisdom) is említi őt. A hangzatos epitetont kétségkívül kiérdemelte életvitelével (a cölibátus feladása, szex, drog és főleg alkohol), de egyes életrajzi tények még nem visznek igazán közel Trungpa valódi kvalitásaihoz, művészetéhez, bölcsességéhez – de kiindulási pontnak talán nem rossz. A megoldáshoz sokkal közelebb a lenti linkek mögötti ösvények fognak vezetni, de előtte: egy írás 1974-ből a Dharma művészetről, egy videó az 1980-as Discovering Elegance kiállításról, a Crazy Wisdom film előzetese, két rövid idézet Csögyam Trungpától és egy Eli Jaxon-Bear-től, valamint sok kép.

Dharma művészet – hiteles művészet

A buddhista szimbólumok vagy képzetek, mint például az életkerék vagy Gautama Buddha életének ábrázolása nem azonosak a Dharma művészettel. E kifejezés sokkal inkább azonos azzal a művészettel, ami a tudat azon bizonyos állapotából fakad, amit meditatív állapotnak hívhatnánk, és része a művésznek. Ez egy bizonyos magatartás egy ember alkotó tevékenységében, mégpedig az éntelen-tudatosságnak és nyíltságnak egy magatartása.

A művészi törekvések alapvető problémája az a hajlam, hogy elválasszák a művészt a közönségtől, majd megpróbálnak egy üzenetet küldeni egyiktől a másikig. Amikor ez történik, a művészet exhibicionizmussá válik. Valakit elér az ihlet egy óriási fellobbanása és rohan, hogy azt a papíron rögzítse, hogy másokat lenyűgözzön vagy felizgasson. Egy megfontoltabb művész pedig azért, hogy bizonyos hatással legyen a közönségére, megtervezi munkájának minden lépését. Azonban nem lehet helyes szándékú dolog az, ami mások és önmaga felé esetlenné és agresszívvá, támadóvá válhat.

Great Eastern Sun

Meditatív művészetben a művész magába foglalja a művek alkotóját és befogadóját is. A látvány nem különül el a művelettől, és azon a ponton nincs félelme az otrombává válástól vagy céljainak beteljesítésében való elbukástól. Egyszerűen csak csinál egy festményt, verset, zenét vagy bármi mást. Ezek szerint egy teljesen kezdő felemelhet egy ecsetet, és – a helyes tudatállapottal – egy mesterművel alkot. Ez lehetséges, de ez egy nagyon "kipróbálom, csak sikerül" hozzáállás. A művészetben, ahogy általában az életben, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk szakmánkat, fejlesszük készségeinket, és magunkba szívjuk a tudást és éleslátást, ahogy azt a hagyomány továbbadja.

De vajon eszközeinek használatában jártasabb tanítvány vagy a nagy tapasztalattal bíró mester magatartásával rendelkezünk, amikor a teljes bizonyosság érzetével mi valóban egy műalkotáson dolgozunk? Mondanivalónk egyszerűen csak a dolgok természetének értékelése úgy, ahogy azok vannak, és ennek kifejezése gondolatok és félelmek bármilyen küzdelme nélkül. Feladjuk az agressziót, egyszerre az önmagunkra irányulót, ami az a különleges törekvés, hogy másokra hatással legyünk, és a másokkal szembenit is, ami egy cél érdekében valamivel való megtévesztésük.

A hiteles művészet – a Dharma művészet – egyszerűen a nemagresszió tevékenysége.

1974 július.

Chö (Dharma)

Fearless

Sun

Elegance Subjugating Aggression

Tiger-Lion-Garuda-Dragon

„A vadzsrajána, Buddha tantra-tanítása óriási varázserővel és hatalommal bír. Varázsereje abban rejlik, hogy képes a zavarodottságot és neurózist megvilágosodott tudattá alakítani, a mindennapi világunkat szent birodalommá tenni. Hatalma pedig abban rejlik, hogy tévedhetetlenül belelát a jelenségek valódi természetébe, átlát az egón és annak minden ámításán.”

„A Sambhala-tanítások alapvető mondanivalója szerint az emberi életből hétköznapi körülmények között is a lehető legtöbbet kell kihozni, és ez lehetséges. Ezen a világon, a jelenlegi helyzetben jó és értelmes emberi életet teremthetünk magunknak, amivel másoknak is a szolgálatára lehetünk. Ebben áll valódi gazdagságunk.”

„Csögyam Trungpa, egy Oxfordban tanult tibeti láma, az emberiség szolgálatának szentelte az életét. Könyvei nagyszerűek a maguk kristálytisztaságában. Az általa alapított Narópa Intézet élen járt egy új kulturális tudatosság megteremtésében, Trungpa Shambhala tréningjével egyetemben. Mindenki hallott arról, hogy részegségében összeesett, amikor a színpad felé tartott, majd pedig nagyszerű előadást tartott. Semmit sem tett azért, hogy elrejtse italozását vagy csábításait. Negyvenhat évesen halt meg túlzott alkoholfogyasztása következtében.”

Csögyam Trungpa / wikipedia

Csögyam Trungpa: A szabadság mítosza / terebess
Csögyam Trungpa a YouTube-on
Chögyam Trungpa Rinpoche Straight Up! – Chögyam Trungpa Rinpoche Internet Resource Links

Calligraphies by Chogyam Trungpa Rinpoche, 1980, Los Angeles
The Collected Works of Chögyam Trungpa: The art of calligraphy (excerpts) / Google books
The Oxherding Pictures with commentary by Chogyam Trungpa
Seals of the Trungpas / The Shambhala Archives
Visual Dharma: The Buddhist Art of Tibet by Chogyam Trungpa Rinpoche
Miksang – Contemplative Photography

Crazy Wisdom: A film about the life and times of Chogyam Trungpa Rinpoche

Yoshida no Himatsuri

A Yoshida no Himatsurit, azaz a Yoshida Tűz Fesztivált minden évben augusztus 26-án rendezik, hogy a Fuji istennőjét (Konohanasakuya-hime, 木花之開耶姫) megbékítsék, azaz a vulkán újabb egy évig ne törjön ki (a Fuji legutoljára a Hóei korszak negyedik évében, 1707-ben tört ki). A kétnapos fesztivál egyben a nyári kéthónapos hegymászószezon hagyományos zárószertartása is. A fesztivál kora délután kezdődik a Fuji Sengen szentélynél (北口本宮浅間神社). A sintó szentélyt a Fujinak és istennőjének szentelték és a hegymászó zarándoklatok nagymúltú kiindulópontja.

A fesztivál idejére Konohanasakuya-hime lelkét az otthonát jelentő szentélyből egy hordozható szentélybe (mikoshi) "költöztetik át", és körbeviszik Yoshida utcáin, hogy az istennő láthassa a város értékeit és úgy döntsön, hogy megakadályozza a vulkán kitörését. (A mini-szentélyen kívül van egy másik mikoshi is, ami egy piros Fuji makett.) Mi a két mikoshit — és az azt kísérő emberfolyamot — a célállomásuk (Kamiyoshida Közösségi Ház) utcájába való bekanyarodásukkor csípjük el; körülbelül ekkor kapcsolódunk be az eseményekbe. Hat órakor kezdik el meggyújtani a hosszú főutcán végig, sorban felállított hatalmas fáklyákat (taimatsu) és a kisebb máglyákat. Japánban ekkor, nyár végén a naplemente nagyon korai, és úgy tűnik, hogy nagyon gyors is. Még világos van, mikor a fáklyaoszlopokat az utca egyik végén elkezdik meggyújtani, de mire mind lángol, már teljesen besötétedik.

Az utcákon a tömeg láthatóan nő, de az embersűrűség különösebben mégsem változik (talán még csökken is);  az emberek folyamatosan kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Mi a kagura előadásnál próbálunk meg minél hosszabb időre letáborozni, ha már az elejéről sajnos lemaradunk (közvetlenül a mikoshik célbaérése után kezdődik, egyszerre a tüzek meggyújtásával). A viszonylag későn kezdő taiko dobosokra már csak kevés időt szánunk a másnapi Fuji-mászásra gondolva, és ugyanezért én az ingyen szakét is inkább passzolom. Akkor indulunk vissza Kawaguchikoba, amikor elkezdenek az első oszlopfáklyák leégni, szétesni, összeomlani.

Megpróbálom Japán élményeinket részletekben feldolgozni ide a blogra. Előreláthatólag a kép-szöveg arány és azok élvezhetősége egyrészt magán a témán, másrészt az azóta eltelt, és a most rászánt időn fog múlni. A képeket a picasán a JAPAN mappába töltöm fel.

The Impact of Hyphenation in Wasps

"A személyes halandóság, rendszerek és tradíciók állandótlansága, valamint a fizika és metafizika összefolyása adják a munkám, és elsődleges kutatási területem fő témáit; továbbá érdekel, hogy hogyan foglalkozunk ezekkel az egyetemes témákkal, akár egyénenként, akár csoportonként. Vizsgálom az emberi reakciót a halál elkerülhetetlenségére és a transzcendencia keresésére, és különösen izgatnak az utak, melyek elfogadják, kerülik vagy tagadják saját állandótlanságunk tudomását."

"Sok munkám az állandótlansággal, halandósággal és a buddhizmus nyugati terjedésével foglalkozik.

Egy darázs (angolban a wasp megenged egy direkt utalást a w.a.s.p.-ra) megpróbál azonosulni egy arany Buddhával. Megszúrja azt fullánkjával, hogy egy utat találhasson belé, miközben cserébe őt fentről átszúrják egy akupunktúrás tűvel.

A globalizáció furcsa gyümölcsöt hoz."

Lee Henderson korábbi munkái közt több buddhista vonatkozású is van, én a "Bowing to Every Buddha" performansz-sorozatot bírom legjobban (további képek).

A zalaszántói békesztúpa

"A Zalaszántón 1992-ben megépült buddhista békeszentély egyedülálló építmény Magyarországon. 1991-ben a dél-koreai, tibeti, svájci és osztrák buddhista egyházak és híveik alapítványt hoztak létre vallásuk szentélyének magyarországi létesítésére. A szentély helyéül az alapítvány a zalaszántói Világosvár-hegyet találta alkalmasnak. Az itt felépített sztúpa Európa legnagyobb, kelet-európai első ilyen jellegű szentélye. A vallás szabályai szerint készült 30 m magas, 25 m széles sztúpa építése során növényi magvakat, vallási dokumentumokat, tibeti könyveket helyeztek az építmény betonjába. 1992. szeptember 28-án helyezték el a sztúpa kupolája fölött kialakított üregben a vallásalapító Buddha földi maradványának néhány darabját: díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. A csontokat Tibet kínai megszállása idején a dalai láma tanítómestere menekítette Indiába. Az ereklye elhelyezésével vált a szántói sztúpa szent zarándokhellyé. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha–ereklyét (Európa több sztúpájában Buddha tanítványainak földi maradványait őrzik ereklyeként).



A sztúpa buddhista kultuszépítmény. Buddha tanainak jelképe és egyben a világegyetem szimbóluma. A Krisztus előtti VI. században élt Buddha (560-480) idejében a sztúpa nagy uralkodóknak és bölcseknek kijáró halomsír volt. Buddha halálakor a hagyomány szerint nyolc fejedelem vetélkedett a megtiszteltetésért, hogy a mestert eltemethesse. Ennek eredménye az lett, hogy megosztoztak Buddha hamvain, és így nyolc különsztúpa épült a tiszteletére. A Buddha halála után 200 évvel élt Ashoka császár (Kr. e. 272-232) a buddhizmust államvallássá tette Indiában, felbontatta a nyolc sztúpát, és Buddha hamvait szétosztva több tízezer sztúpát építtetett. Ettől kezdve kultuszépítmény a sztúpa és fokozatosan megtelt többrétű szimbolikus jelentéssel. Formáját szigorú előírások kötik. A kör alakú lépcsős talapzat a medhi. Ezen emelkedik a sztúpa teste az anda, amely formájával az égboltot jelképező, a világhegyet magába foglaló tömör építmény. A tetején álló négyszögletes alakzat (itt vannak Buddha ereklyéi), a harmika a világ csúcsán élő istenek lakóhelye. A közepéből felnyúló árboc a yasti a világtengely jelképe. A mindig páratlan számú chatra (korong) a létsíkokat, az istenek egeit jelöli. Együttesen világfa-, életfa-motívumként is értelmezhető.



A medhi három síkján levő, mellvéddel határolt körüljáró a pradakshina útja, amelyen a hívők a tiszteletadás kifejezéseként úgy haladnak körbe, hogy a tiszteletadás tárgya tőlük mindig jobb felé legyen. A sztúpa betonból és kőből épült. A buddhisták számára a más vallásúakat megtéríteni szándékozó misszió fogalma ismeretlen. A sztúpát békeszimbólumnak és a Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) életművével kezdődött szellemi–kulturális kapcsolat folytatásának tekintik. Az avató ünnepségen 1993-ban részt vett a dalai láma is, Tibet száműzött vallási vezetője." (via)

Mindehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy – bár még mindig úgy emlegetik – már évek óta nem a zalaszántói békesztúpa a legnagyobb ilyen építmény Európában. 2005 októberében avatták fel a benalmadenai megvilágosodás-sztúpát, ami 33 méter (108 láb) magas és 25,8 méter (82 láb) széles. Jelenleg ez a sztúpa a legnagyobb a nyugati világban.

Fotók a zalaszántói békesztúpáról

Harrer, Hüttenberg

Heinrich Harrer egyike azon európaiaknak, akik az elmúlt 50 évben a legkülönbözőbb módokon, közvetve vagy közvetlenül, kiemelkedően sokat tettek Tibetért, a "Tibet-ügyért", nagy befolyással voltak a világban jelenleg élő Tibet-képre. A Hét év Tibetben című regényét mára 53 nyelvre fordították le, a belőle készült sikerfilm (aminek a szerző szerint is csak részben van köze a regényhez, azaz a valósághoz – ami nem mellesleg izgalmasabb, mint a belőle táplálkozó mozgóképes fikció...), népszerűsége 12 éve töretlen (szinte nincs hét, hogy valamelyik fájlmegosztón ne tűnne fel a film egy újabb feltöltése). A híres regény magyarul több kiadásban is megjelent, és akár le is tölthető vagy online olvasható. Pár éve a Cartaphilus kiadta a Visszatérés Tibetbe című folytatást, a Park Kiadó pedig a Fehér Pókot, és remélem valamikor Harrer tibeti "útitársának", Peter Aufschnaiter-nek, Nyolc év Tibetben című visszaemlékezésére is sor kerül – a recenziók alapján nem kevésbé érdekes, mint a Harrer-könyv.

Heinrich Harrer visszatérve Ausztriába, a tibeti kultúra bemutatásának, népszerűsítésének több módjával is próbát tett: a regényen túl kiállításokat szervezett, majd 1958-ban két részes dokumentumfilmet készített Heinrich Harrer berichtet über Tibet címmel (az IMDb szerint a film '56-os, és szintén Hét év Tibetben a címe). A filmet feltöltöttem, németül tudóknak hasznos/érdekes lehet:
Heinrich Harrer berichtet über Tibet. 1. Teil: Auf der Flücht Nacht Lhasa
Heinrich Harrer berichtet über Tibet. 2. Teil: In der Verbotenen Stadt





Prof. Harrer tibeti gyűjteményének ma szülővárosa, Hüttenberg ad helyett. A Harrer Múzeum a hegymászó és világutazó számos személyes tárgyát, és az utazásainak tárgyi emlékeit őrzi (Tibet után még megjárta Borneót, Alaszkát, Új-Guineát – rendszerint egy megmászandó hegy apropóján, de mindig egy komolyabb néprajzi gyűjteménnyel tért haza). A múzeum digitalizálta és archiválta hihetetlen méretű fotó- és dia-gyűjteményét, melyben tényleg érdemes egy kicsit elveszni – '82-es tibeti diái között vannak fantasztikusak. 2002 októberében avatták fel, a múzeummal szemben, a hüttenbergi lingkhort (gling 'khor), azaz egy "pszeudó-tibeti mini-zarándokutat", ami nem is olyan rossz, de kaphatott volna szerényebb nevet is. Fényképeink itt.



Múlt év őszén, már Heinrich Harrer halála után, nyitotta meg kapuit Hüttenbergben a Tibeti Tanulmányok Nemzetközi Intézete (Tibet Center - I.I.H.T.S., International Institute of Higher Tibetan Studies). Az intézetben tibeti nyelvet, orvoslást, asztrológiát, filozófiát, filológiát lehet tanulni. Hasonló intézet csak Indiában van.

From Delos to Delphi

Előkerestem, feldolgoztam és Picasa-ra feltöltöttem a négy évvel ezelőtti görögországi utazásunk képeit. Az út célja elsősorban Apollón, a rend és mérték istenének két legfontosabb kultuszhelyének felkeresése volt, de Délosz és Delphoi között Athén, Mükonosz és a Szunion-fok is útba esett.




A görög mitológia szerint Délosz, a kopár, élettelen kis sziget volt Apollón és Artemisz születésének helyszíne. Elsősorban ezért volt a hely a hellén világ szakrális központja i.e. 900 és i.sz. 100 között. Jelentősége később sem sokat csökkent. A szigetet ellepték a szentélyek és a zarándokok. Peiszisztratosz egy rendelete, majd egy delphoi jóslat miatt a szigetet megtisztították az eltemetett halottaktól, és elrendelték, hogy senki sem születhet vagy halhat meg a szent szigeten. Délosznak ma nincs állandó lakosa, és nem lehet a szigeten éjszakázni, így részben még ma is élnek a szabályok; nullára csökkent a születés lehetősége és minimálisra a halál esélye. Ma az egész sziget egyetlen összefüggő régészeti terület végtelen számú impozáns rommal és nagyon kevés hűsítő árnyékkal.



Delphoi az Apollón-kultusznak egy másik, nem kevésbé fontos helyszíne. Apollón itt, a Parmasszosz-hegy lejtőjén ölte meg Püthont. Az aktus helyén emelték azt a templomot az isten tiszteletére, ahol aztán Püthia, a homályos jövendöléseket mormoló orákulum praktizált. Innen került elő a delphoi kocsihajtó (Heniochos) néven ismert szobor. Egyike azon kevés ókori bronzszobroknak, amelyek túlélték – rendszerint föld vagy víz alatt – azokat az évszázadokat, melyek elpusztítottak, beolvasztottak, "újrahasznosítottak" minden bronzból öntött tárgyat, hogy anyaguk fegyverként születhessen újjá. Az i.e. 475-ös születésű szobor az ún. "szigorú stílusban" készült a korai és az érett klasszikus kor közötti átmenet idején. Szerintem az ókori világ egyik legszebb, leghatásosabb szobra. Nem csoda, hogy Hamvas Béla nem ragad meg a szobor puszta szépségénél, művészi nagyságánál; ennél ő sokkal többet lát a kocsihajtóban.

Yama Camera

Wayne Martin Belger a Camera Obscura (magyarul lyukkamera) megszálottja. Lenyűgöző munkái sosem csupán egyszerű kamerák, de nem mellékes, hogy gépei valóban funkcionálnak, és csakis a velük készített képekkel válnak teljessé a műalkotások. Emberi koponyát már másodszor használ kameraként. Korábban Third Eye néven készített kamerát egy 13 éves lány 150 éves koponyájából. Ezúttal egy tibeti láma által megáldott koponya az alapanyag (állítólag az 500 éves koponya egykor egy tibeti szerzetesé volt). Szebb talán lehetett volna, érdekesebb nemigen.
Yama a buddhizmusban és a hinduizmusban a holtak bírája, a halál ura. Alakját gyakran indokolatlanul - s indokolatlan formában – kötik össze a Shmashana Adhipati (Chitipati) párossal, és talán ezért (vagy nem), a kamera inkább idézi a temetők dicső urait, mint a holtak félelmetes bíráját, de ez talán mindegyis.




A Yama Camera az emberi koponyán kívül a következőkből áll: aluminium, titán, réz, bronz, acél, ezüst, arany, higany, türkiz, 4 zafír, 3 rubin (Yama homlokán egy 5000 dolláros darab figyel...), 9 opál, homok, vér...



Káli 21. századi interpretációja, ahogy azt Belger elképzelte, és ahogyan azt Yama látta. (Yama koponyája két különálló kamerát rejt, azaz háromdimenzióban "lát", így a vele készített képek ilyen "kettősek".)

My Identity

Gonkar Gyatso (1961-) a tibeti művészet egy újabb generációjának nagy inspirátoraként mára a kortárs tibeti képzőművészet egy megkerülhetetlen alakjává vált. A fenti sorozaton (My Identity) túli kedvenceim az aktuális munkáiból: Panda Politics és Pokemon Buddha...