Homage to Mahākāla

Mahákála a vadzsrajána buddhizmus legismertebb haragvó istensége a nyugati féltekén. A félelmetes külsejű tanvédő népszerűségének jele lehet akár a kortárs nyugati művészetben, ill. az underground zenében való rendszeres megjelenése is. Most öt Mahákála előtt tisztelgő felvételt veszek sorra.

A budapesti Entrópia Architektúra már több, mint tíz éve próbálja egyedi zenei univerzumát tökélyre formálni. Fáradhatatlanul küzdenek a különböző inspirációk egybehegesztésén. "Fontos befolyásokként a következők említhetők: Mahakala és Mahayana Buddhizmus, Postkonstruktivizmus, az ipari gépek éneke és zaja, a poszt posztmodern korban való felnövés és élet." Egy lemez és egyre több koncert tapasztalatával a hátuk mögött, most már tényleg nagyon oda kell rájuk figyelni. Egyre jobbak!



A moszkvai Lungta csoportról már írtam itt a blogon kb. öt éve. 2002-es lemezüket újabb már nem követte, azaz utolsó lemezük utolsó száma vált számukra mondatvégi ponttá. Ez volt a Guru Mahakala:



A belarusz Udumbal számomra a közelmúlt egyik üdítő felfedezése. A kéttagú csoport kétéves aktív létezése alatt két lemezt jelentetett meg. Black metalból induló, de dark ambientbe érkező, okkult hátterű zenei kísérletről van szó. Legjobb pillanataik a ritual dark ambient műfaj kultikus zenekarát, az Endvrát idézik. A projekt szinte nyom nélkül tűnt el, mígnem tavaly megjelent egy négylemezes box, ami 1998 és 2008 közötti kiadatlan lemezeiket gyűjti egybe… A szett mérete okán nehezen és csak lassan emészthető, de mindenképpen figyelemreméltó, Endvra fanatikusoknak kötelező.



A buddhista identitású progresszív metált művelő Firstborn-ról is írtam már itt korábban. Azóta a zenekar egyre jobban, okosabban bánik a szitár adta lehetőséggel. Az idén tavasszal megjelent Lions Among Men lemez nagyságrendekkel jobb, erősebb, egyénibb, szerethetőbb, mint elődei. Az egész lemez meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán.
Mahákálának tett zenei felajánlásuk a 2005-ös The Unclenching of Fists albumukon szerepel. Ez a lemez egyik legjobb dala.



A 156 Adel Souto aktuális zenei projektje. A nagyon korai ipari- és zajzenéket próbálja minél autentikusabban megidézni. Vagy éppen magát Mahákálát.



A bejegyzés nyitóképe Tashi Mannox Homage to Mahakala című alkotása.

Vasilisk

Múlt év őszén – csendben, szinte észrevétlenül – két kedvenc japán zenekaromnak jelent meg közös lemeze buddhista – és felerészben kifejezetten tibeti – tematikával. Egyiküket ráadásul nem csak a japán kísérleti zenekarok közt gondolom egyik legjobbnak; a Vasilisk a mai napig méltán egyfajta etalon a ritual ambient világában. Egy kevésbé jó irányba tett lépés, majd egy nagyon hosszú csönd után teljes erejükben tértek vissza.

Eddig nyílvánosan a Vasilisk és az új évezred nem nagyon állt szóba egymással. Az underground zenék illegális, de nemes szándékú továbbadására szakosodott blogok világán túl csak fel-fel bukkanó kísértetként voltak/vannak jelen. Se MySpace-, se Facebook-oldal (se rajongói, se hivatalos). Vasilisk interjú egy darab sincs a világhálón (talán soha nem is készült?), de fotót se nagyon érdemes keresni.

A Vasilisk története 1985-ben indult, mikor Tomo Kuwabara a rövid életű White Hospital oszlása után Yukio Nagoshival és Chiakival folytatta tovább a zenélést. Zenei világukat elsősorban ázsiai és afrikai ütős és fúvós hangszerek uralták. Az a bizonyos három klasszikus lemezük viszonylag rövid időn belül követte egymást: Whirling Dervishes, 1987; Mkwaju, 1988; Acqua, 1989. A három lemez legjobbjaiból állították össze a Liberation and Ecstasy című CD-t 1990-ben. A kilencvenes évek javában látszólag inaktívak voltak. Tomo két éven át utaz(gat)ott szerte Ázsiában, majd más tagokkal (egy énekessel és egy gitárossal) felvett egy lemezt Tongue címmel 1993-ban. A lemez sosem jelent meg, ahogy egy '95-ben rögzített anyag sem. 1998-ban egy, – a rajongók számára igen nehezen megszerethető – pszichedelikus trance/goa album viszont megjelent (ez volt a Sixth Darshan). Egy hosszabb filmszakadás után 2011 szeptember 17-én Tomo Kuwabara egy tokiói klubban adott koncertet Vasilisk néven.

A fellépést megörökítő videók után nemsokkal jelent meg az a bizonyos split-lemez a Dissecting Table nevű egyszemélyes noise-grind legendával Saddharma / Tibetan Liberation címmel. Ichiro Tsuji (D. Table) hozza a formáját; egy közel 32 perces tömény és változatos zajfolyammal taglózza le a hallgatót a ráeső játékidőben. Ichiro nem először dolgozik valamilyen buddhista témával, és bár a méretes diszkográfiában szinte elvész az a pár album, az utóbbi években egyre gyakoribbak (pl: Dharma, 2007; Twelve Limbs Of Dependent Origination, 2008; Ten Realms, 2009; Purity Of The Six Senses, 2010).

A Vasilisk négy számot tett a lemezhez. Tomo újra Yukio Nagoshival (és két új szereplővel) építi a zenét. Közel sem olyan ritmusorientált az eredmény, mint azok az aktuális élő videók, de nagyságrendekkel jobb hangulatú és tartalmasabb, mint legutóbb a Sixth Darshan világa. Úgy hírlik, a folytatás nem marad el, a Vasilisk tényleg újra aktív.

Svasti-Ayanam

A tegnapi posztban szóba került a komoly referenciával bíró dark ambient művész, Peter Andersson. Elsődleges zenei vállalkozása a raison d'être a közelmúltban volt épp 20 éves. Svasti-Ayanam név alatt 1993-ban készített először felvételeket, majd az első és eddig egyetlen nagylemezt (Sanklesa) 1998-ban jelentette meg az efféle súlyos industrial ambientben akkoriban erős amerikai Crowd Control Activities kiadó. 2007-ben a lemez már feljavítva és további számokkal megtoldva nyerte el új formáját. Az alkotó elsősorban egyfajta tibeti-nepáli hangulatot kívánt közvetíteni. Ez nem Ázsia Világossága, hanem Ázsia Sötétsége, és ezt Peter Andersson nyugodtan veheti bóknak. Hipnotikus hangok és feltartóztathatatlan ritmusok: az éjszaka megmozduló katmandui idolok és a múltból előlépő híveik. Kár, hogy csak ilyen esetlen fanvideó készült erre a számra:

Sigillum S - Bardo Thos Grol

A korai indusztriális zenekarok egy meghatározó része képes volt masszív pallót hegeszteni saját kizökkent, sivár, erősen deszakralizált ipari világuk és időben vagy térben távoli animista, mágikus vagy okkult, azaz sajátjuktól látványosan eltérő spiritualitással bíró világok közé. Így vált a fogaskerék és napkerék felcserélhetővé, és így születtek delejes-obskúros-okkult rituálék a gyártósorok között. Olyan kreatív erőként jelent meg a modern kísérleti underground zenei kultúrában az okkultizmus, mágia, misztika, alkímia, ahogy azóta sem (bár a lökéshullám továbbgyűrűzése a mai napig tart egy-egy alműfajban, de már kiszámíthatóbb keretek között). Olyan zenei csoportokról van szó, mint a korábban már itt tárgyalt SPK és Autopsia, valamint a jelenlegi poszt tárgya. A Sigillum S egy olasz formáció, mely nem kevés hangszert, hangkeltőeszközt és gépet használt fel a kívánt mélységű hangzás eléréséhez. Legkomolyabb hatást a harmadik, 1987-es kiadványuk érte el. A 108 példányban kiadott másolt kazetta anyagát a Tibeti Halottaskönyv inspirálta. A Bardo Thos Grol címet viselő kazettán a jellegzetes ipari zörejek, monoton ritmusok találkoznak a tibeti szertartászenék – akkoriban még jóval ritkábban hallott – hangszereivel, hangszíneivel. A lemez egyértelműen hatással volt több, hasonló területen mozgó előadóra, ill. lemezre. A kazetta anyaga 1992-ben jelent meg CD-n (1080 példányban), majd tavaly egy feljavított minőségű verziója lett elérhető. A Verba Corrige Prod./Bandcamp 8 euróért tette letölthetővé a lemezt (320k, FLAC vagy mp3), de ha letölteni/megvenni nem is kívánja az ember, a teljes album meghallgatható az oldalon, vagy itt:

"Sajátos azoknak a helyzete, akik életükben beavatási gyakorlatokat végeztek, vagy akik különleges körülményeknek köszönhetően egy, a beavatással analóg «megnyílást» éltek meg. Ezek a személyek az aggregátumokat létrehozó szanszárai erő mellett az igazi Ént is birtokolják, ami egy – az emberi állapotot meghatározó összes lelki és szubtilis elemtől elkülönülő – saját formáját megörző szanszárán túli princípium. Ez az Én egyúttal teljes szabadságot, a karmikus törvényszerűségtől való virtuális függetlenséget élvez. A tibeti bar-do szó a «között» értelmű bar-ból és a «kettő»-t jelölő do-ból tevődik össze (a bar-do tehát «kettő közötti»-t jelent). Ennek megfelelően általában «köztes állapotnak» fordítják, értve ez alatt az egyik életből a másikba átvívő állapotot. Ám a bardo szó elsődleges jelentése inkább «átmeneti állapot», tudniillik egy «keresztútszerű» bizonytalan állapotra utal, amit nem lehet egyértelműen meghatározni. E magyarázatot maguk a Bar-do Thos-sgrol fordítói többnyire magukévá teszik. A szövegekben foglalt tanítás határozottan kimondja, hogy akik – szellemi utat bejárván – képesek a halál beálltakor fellépő ájulást elkerülni vagy legyőzni, azok számára a halál utáni állapotok és a halál pillanata nem determinált. Ezek az emberek választhatnak. Alakíthatják sorsukat. Ha erejük nem elegendő a Végső Megszabadulás közvetlen eléréséhez, még mindig feltárul számukra a kondicionált világbéli új megnyilvánulás kiválasztásának módja, illetve hogy a legkedvezőtlenebb körülményeket hogyan kerüljék el." (Julius Evola)

Insect Musicians & Songs Of Byzantine Flowers

A közelmúltban egy olyan lemez hullott az ölembe, ami több, mint 10 éve már, hogy felkeltette az érdeklődésemet, de megismernem ezidáig valahogy mégsem sikerült. Nos, Graeme Revell The Insect Musicians (1986) lemeze valóban olyan kíváló, mint amilyennek akkor, '95-ben elképzeltem. A különleges lemez dalai kizárólag rovarok (számszerint 25, különböző kabócák, sáskák, szöcskék, tücskök, legyek, darazsak, lepkék, szúnyogok stb.) keltette hangokból (ciripelés, cincegés, rágás, repülés, rajzás, udvarlás hangjai stb.) lett gondos munkával összeszerkesztve. Az albumot igazán nagy kár volna csupán egyfajta kuriózumnak tekinteni, ugyanis tényleg nagyon jó. Nálam idővel méltó párja lehet nagy kedvencemnek, a Zamia Lehmanni: Songs Of Byzantine Flowers (1986) lemeznek.

Graeme Revell ma elsősorban remek filmzenék (Holló, Sin City...) szerzőjeként ismert, de volt egy nem egészen 10 éves korszak, amikor a legendás SPK zenekar egyetlen állandó tagjaként sokkal mélyebb nyomot hagyott a modern kísérleti zenék kollektív tudatalattijában. A '79-es alapítású csoport a korai nyers industrialtól (az egyik legelső formáció volt, amit industrialnak nevezhetünk) haladt az ambientbe hajló kísérletek és szintipop slágerek (pl. Breathless) felé, útközben nem egy "átmeneti" szerzeményt (pl. Metal Dance) hagyva maga után.

"A Zamia Lehmannit néhány kritikus az év legjobb "keleti" munkájának minősítette, pedig legalább annyi klasszikus és nyugati hatás érezhető rajta. Az új-zélandiakat, mint ami én is vagyok 200 éve idedobták és a letelepedők mindent el akartak felejteni abból a kultúrából, ahonnan jöttek. Jelenleg Ausztráliában lakom, ami majdnem Dél-Kelet Ázsia és az SPK fele kínai születésű, ezért úgy gondolom az album létrehoz számunkra egy olyan kultúrát, amely eltér mind az európai, mind a keletről érkezett örökségtől. Egyik kedvelt rész számomra, amikor a Fairlight-ban egy ősi ausztrál hangszeren, a didgeridoo-n játszom. Ez sokkal inkább emocionális album, mint amit valaha is csináltam. A "bizánci" motívum az új kezdési pontok metafórája, a jövőhöz vezető kulcs az új kiindulási pontok keresésésben rejlik, egy stílusnál, vagy gondolati keretnél nem szabad megragadni."

Graeme Revell official
Graeme Revell – Filmzene.net
Graeme Revell – imdb.com

SPK archive SPK – Wikipedia
Early SPK concert photos by Philippe Carly

Lafcadio Hearn: Insect Musicians, from Exotics and Retrospectives, 1898

Autopsia

"Mi nem dolgozunk ki filozófiai eszméket, bár külső szemlélőnek talán úgy tűnhet, hogy mégis. Ha a filozófiai eszmék az alkotási metódusunk szolgálatára lehetnek is, mi csupán általános fogalmakat használunk fel, és szándékosan figyelmen kívül hagyjuk a jelentésük eredetét. A szavakká formált fogalmak a kultúra fejlődésének részeit képezik, ebből következően ezek a mi munkánk részét is képezik, de pusztán annak köszönhetően, hogy ily módon e fogalmak a kultúra szókincsének részei. Mindazonáltal, az Autopsia munkáiban a fogalmak felvállalják az új kapcsolatok teremtésének szerepét. Munkáinkba adaptálva a fogalmak új identitást szereznek, mely az Autopsia munkásságának esszenciáját formálja meg. Megalapozott kulturális mintákat használunk kódokként, munkáinkban ezek valami újat, valami autentikusat jelenítenek meg. (...)

A dolgokat késztermékekként szemléljük, intuíción alapulva, azaz ösztönösen és nem tudományos szemmel, megkísérelve megérteni, de soha sem megmagyarázni, hiszen azt gondolom, hogy az Autopsia célja nem az értelmezés, hanem az eredetek vizsgálata."

"Az Autopsia munkáiban nincs misztikum, de benne van a módszerekben, a külső képek megformálásában. Általánosságban azt mondhatom, hogy valahol értjük a misztikus törzset, de ez csupán korlátozott mértékben lehetséges, mivel megpróbálunk bizonyos formákat kontrollálni, például a formulák megértése által."

Autopsia
Autopsia – bandcamp
Autopsia – facebook
Autopsia – YouTube
Autopsia – Discogs
Autopsia – soundcloud
Autopsia – Wikipedia
Illuminating Technologies