Kit Mizeres

Kit Mizeres egy fiatal amerikai festő és illusztrátor. Antropomorf állatok, kreatív asszociációk, intuitív jelkép-találkozások, vibráló színek, védjeggyé váló dekoratív elemek jellemzik eddigi munkáit.

INSTAGRAM / FACEBOOK

Interjú a WOWxWOW Gallery oldalán.

Hipnógrafos

Jose Gabriel Alegría Sabogal olyan mesterek nyomában jár, mint Albrecht Dürer, William Blake, Austin Osman Spare, Eliphas Lévi...

A perui művészt a látható és láthatatlan világ kapcsolata izgatja, és készteti az alkotásra. Jose Gabriel víziói túlmutatnak az ismert hermetikus allegóriákon: már a kezdetektől személyesek, intuitívak, számos védjegyszerű elemmel, amik megfejtendő titkokat sejtetnek. Ilyen a fej/arc látványos felszámolása vagy a plusz információkat rejtő írás alkalmazása. Munkáit megcsodálhatjuk a blogján vagy facebook oldalán.

Hic sunt daemones

Hic sunt daemones címmel nyílik kiállításom június 12-én a Kis Á-ban a Memento Mori egyesület szervezésében. A kiállítás teljes anyagát klekszográfiák teszik ki. E furcsa név mögött egy nagyon ismerős módszer rejlik. A híres Rorschach-teszt táblái ugyanis technikai értelemben klekszográfiák. A szimmetrikus tintapacákat sajátos kultusz övezi, de míg a pszichoanalízisnek látványos jelképévé lett, művészi értéke bizonytalan. Igyekszem lehetőségeit teljes mértékben kihasználni. Az alkotásnak a körültekintően tervező, a háttérben akár több jelentésréteggel is támogatott, és a megmagyarázhatatlan forrásból táplálkozó, intuitív, önteremtő módja egyaránt foglalkoztat. Egymáshoz való viszonyuk azóta izgat, amióta rajzolok, festek. Gyakorlatilag a szakrális festészet mibenlétét keresem elméletben és gyakorlatban – változó hatékonysággal, de sosem szűnő eltökéltséggel. Jelenleg a klex tökéletes terepnek tűnik minehhez. A kiállításon látható lesz pár Rorschach sumi-e és absztrakt ikon, de főleg démonok, denevérek, rovarok sajátos portréi töltik meg a Kis Á galériáját. A SHEABOUTEVERYTHING blogon olvashatsz egy interjút, ami valójában remekebb ajánló, mint ez. A facebook eventet itt találod, a képek egy részét a facebookon vagy a flickr-n.

Az est során az Entrópia Architektúra éléről jól ismert Kósa Csaba zenél, Der Zunder néven. A búgva, dörömbölve, zúgva, csobogva kitörő és alámerülő magányos drone architektúra az alkotás intuitív módja, és a hangok mögött megnyíló feneketlen mélység miatt lett az est társszereplője. Hallgassátok meg ezt az ízelítőt, és olvassátok el ezt a 2013-as kultblogos interjút.

“Itt sárkányok vannak!” (hic sunt dracones), üzenték a térképészek úgy 500 éve. A még felfedezetlen és/vagy veszedelmes területeket jelölték így munkáikon, épp úgy, ahogy korábban a római és középkori kollégáik oroszlánokra figyelmeztettek (hic sunt leones). Az üzenet túlmutat geográfián és kartográfián: Óvakodj az ismeretlentől! Félj attól, amit (még) nem ismersz! 

Hic sunt daemones, szólhatna az üzenet egy újabb formában. A daimón (δαίμων) eredetileg isten, majd az isteni szándékot teljesítő természetfeletti lény. Segíti az embert, óvja az életére leső veszélyektől, de cselekedni helyette nem tud, csupán figyelmeztet, riaszt, hogy azokat haladéktalanul kerülje el. Később az el nem került bajokat is a démoni aktivitás jelének vélték, akár ártószándékot is tulajdonítva az eredetileg önálló akarattal nem bíró, alaktalan szellemlényeknek. Az élet őreiből, az isteni gondviselés pártatlan közvetítőiből bűnbakok lettek. Az eredeti daimón/démon elképzelés már megszületése óta folyamatosan mutálódik, reagálva környezete és kora változásaira. A magát nagyon régóta nagyon makacsul tartó, konvencionális elképzelés szerint a démont leginkább valamiféle diabolikus rettenetként érdemes definiálni. Lehetséges alakja, megjelenése továbbra sem tisztázott, de úgy tűnik, hogy az általunk ismert lényektől való határozott különbözősége, feldolgozhatatlan látványa teszi őt riasztó jelenéssé – sikeresen betöltve így rettegett szerepét. A művészek – az emberi képzelet sajátos korlátainak áttörhetetlensége miatt – sötét babonák által megbélyegzett állatok emberszerű, de bizarr keverékével próbálnak utalni arra az elemi erejű undorra, páni félelemre, ami a démon maga, de ragaszkodnak egy egészen másmilyen, egy egészen vonzó ábrázoláshoz is. Mert a démon megtéveszt és elhomályosít. Elcsábít vagy rádront. Cselekvésre késztet vagy kényszerít. Fordulj vissza! Maradj távol! Az élet körforgásából nem léphetsz ki! Nem mérlegel. A körforgást fenn kell tartani. Mindenáron. Létfenntartó ösztön, önvédelmi reflex – ez is a démon maga. A démon-jelenést saját tudatunk kreálja. Ő az élet rendíthetetlen és kijátszhatatlan őre. Minden sprituális törekvő közeli ismerőse. Mert a megvilágosodás életellenes.

“Minden jelenség

– a békés és haragvó istenségek,

még a leghatalmasabb is -,

önnön tudatod teremtménye.

Ennyit ha tudsz elég,

és szabad vagy!”

(Bardo Thödol)

Anima Scientiae

Daniel Martin Diazt újra az egyik legszimpatikusabb kortárs festőnek gondolom. Hasonlókat korábban az ezredfordulón gondoltam róla. Az akkori stílusát közel tíz évig megőrizte, csiszolta, és alaposan bejárta a maga teremtette birodalmat. Tervezett lemezborítókat, lyukkamerát, és több belső teret is megtöltött jellegzetes stílusával.

Danielt két éve magukba szippantották különböző filozófiai és tudományos elméletek. Teljesen elbűvölték a tudományos diagramok, amik, mint rajzok kezdetlegesek, és nem is kívánnak esztétikusak lenni, ám Daniel számára mégis szépek. Ezek a képek inspirálták, hogy megalkossa saját tudományos-filozófiai-spirituális interpretációit a tudat(osság) koncepciójáról és további elméletekről. Az eredmény egy olyan művészeti album (Soul of Science), mely a tudomány, természet és anatómia misztériumait fedezi fel különböző tudományágak neves szerzőinek írásaival kísérve.

Sok évvel ezelőtt készítettem Daniellel egy interjút, ami 2002-ben az Equilibrium 'zine harmadik számában jelent meg. Úgy gondolom, érdemes ezt itt most újraközölni (kissé megrövidítve).

Úgy tűnik, hogy művészetedet teljes mértékben áthatja a vallás.
„Hívő katolikusként nevelkedve és felnőve, nehéz elképzelnem, hogy bármi más lehetne festményeim témája. Szüleim mindketten mexikói származásúak, és Mexikóban a katolicizmus szerepe igen jelentős, áthatja a kultúra egészét, így szinte lehetetlen az egyház ereje és hatalma alól kivonni magad. A katolikus vallás mexikói interpretációja ugyanakkor szélsőségesen szenvedélyes, borongós, szimbolikus és egyben rituális is.“

Rendszeresen jársz templomba vagy inkább csak alkalmanként?
„Általában havonta 2-3 alkalommal megyek templomba, de mindig elmélkedem a hitemről.“

Az európaiak többsége úgy gondolja, hogy az Amerikai Egyesült Államok a haszontalan és értéktelen szemét hazája. Véleményed szerint melyek az Államok fő értékei? Te milyennek látod Amerikát és Európát?
„Véleményem szerint az amerikaiak éppen ugyanolyanok, mint bármely más nép a földön. Alapvetően ugyanazon értékekkel rendelkeznek, mint bármely más kultúra. A kérdésben megfogalmazott félreértést a média és Hollywood okozzák. Folyton megpróbálják az amerikaiakat felszínes, léha és önző embereknek bemutatni. Azt gondolom, a legtöbb európainak megváltozik a véleménye az Államokról, miután személyesen is ellátogatnak ide. Azt hiszem, meglepi őket, hogy mennyire egyformák vagyunk a mindennapokban. Amerika az én szememben egy fiatal ország, míg Európának kiemelkedően gazdag történelme és múltja van.“



Volt egy közös kiállításod a híres J. P. Witkinnel. Elég különös párosításnak tűnik. Kinek az ötlete volt ez a kiállítás?
„Ez a kiállítás érzelmileg nagyon sokat jelentett nekem. Joel régóta az egyik nagy példaképem volt, így óriási megtiszteltetést jelentett számomra, hogy együtt állítottunk ki. Sok embernek az volt a véleménye, hogy kettőnk munkássága jól kiegészítette egymást, az én képeim harmonikus egyensúlyt teremtettek az általa feltárt témákkal. Valóban furcsa kombinációnak tűnik, de akinek alkalma nyílt személyesen megtapasztalni a kiállítást, megállapíthatta, hogy a kiállítás egységet alkotott, és nagyon jól sikerült az egész show. Mindkettőnk munkássága a soha véget nem érő emberi tapasztalásra koncentrál. Terry Etherton szervezte meg a kiállítást, ő hozott össze bennünket. Úgy érezte, hogy Joel és én is a katolikus témákkal foglalkozunk műveinkben, ám teljesen más megvilágításban. Olyan volt az egész, mint egy izgalmas mérkőzés. A kiállításnak egyébként igen nagy figyelmet szentelt a média.“

Hogyan készülnek a képeid? Milyen módon alkotsz?
„Először minden kép rajznak indul. A rajzolás számomra a legkreatívabb önkifejező tevékenység. Amikor úgy érzem, hogy a rajz befejezett és kész mű, akkor kezdek bele a festésbe. A festészet számomra egyfajta meditatív élmény. Ekkor a gondolataim felszabadulnak, elszakadnak ebből a valóságból. A festmény mindig nagyon hasonlít a rajzhoz. Rendszerint semmit nem változtatok meg a rajz eredeti koncepcióján.“

Tervezel mostanában hosszabb animációs filmet?
„Igen, valóban tervezgetek egy sötét, szürrealista, misztikus filmet, mely az egyház paradoxonjait, látszólagos ellentmondásait boncolgatja. Nagyon régen az egyház alkimistákat és asztrológusokat alkalmazott, hogy válaszokat találjon az élet rejtélyeire. Később az egyház ördögimádónak bélyegzett és törvényen kívül helyezett bárkit, aki asztrológiával vagy alkímiával foglalkozott. A történelem eme momentumai lebilincselnek.“

Melyek számodra a legfontosabb dolgok, melyek művészetedre a legnagyobb hatással vannak?
„Hit, család és miszikum.“

A Tantric Moment

Rásonyi Ábel, mint művész, több tekintetben is periférián mozog. Az általános érdeklődés legkülsőbb határát súroló inspirációval alkot és olyan periferikus műfajokban (is), mint pl. a képregény. Sokan legelőször valamelyik képregényes munkáját ismerték meg tőle. 1998-tól képregényesített rendszeresen 5-6 oldalakon E.A. Poe, Csáth Géza, H.P. Lovecraft, Pilinszky János, Babits Mihály, H.C. Andersen és Szerb Antal műveket a Tajtékos Lapok nevű underground lapban, majd 2004-től saját történetét szőtte Oradour címmel a rövid életű, de úttörő jellege miatt nagyhírű PTSD Antológiában. A kiadvány megszűntével a rejtélyes történet is megszakadt. A negyedik, már meg nem jelent epizód oldalait hat évvel később, a művész legutóbbi kiállításán láthattuk csak.
Képregényei közül kedvencem tőle a rúnák mitikus eredetét feldolgozó darab (ez is a Tajtékos Lapokban jelent meg).

Képregényeinek egy része megtalálható a Gothic.hu-n (UPDATE: sajnos azóta már nem, de reméljük majd egyszer újra), s ugyanitt publikálja Ábel művészettörténeti írásait is, amik közül párat érdemes külön kiemelni:

Szent geometria – Néhány megjegyzés a francia szimbolizmus, posztimpresszionizmus és korai absztrakt művészet okkult vonatkozása kapcsán

Id. Pieter Bruegel – Adalék a ”majom–szimbólum” jelentés tartalmaihoz

Caspar David Friedrich

Aubrey Beardsley

Aktuális festményeit kb. 2004 óta láthatjuk rendszeresen önálló vagy csoportos kiállításokon. Az első benyomás többeknek vált meghatározóvá, és a mai napig az 5-7 éve megismert fomanyelvet azonosítják Rásonyi Ábel művészeti birodalmának centrumaként. Ha a centrum ez is, maga a birodalom folyamatosan tágul, miközben elsősorban a szellemi felemelkedés és a fizikai megsemmisülés legszorosabb lehetséges kapcsolatát keresi a különböző tradíciókban. A khtonikus, diabolikus energiákban ott rejlik valamiképp az azonnali és totális transzformáció képessége, ami egy rendkívüli pillanatban meglovagolható? 

"Minden esetben törekednünk kell arra, hogy az alkotás praxisával magasabb értelem felé hatoljunk, s tükrözni tudjuk az igazságok örökkévalóságát. Az érzések tartalmait függetleníteni a tiszta szellemtől talán a legnehezebb. Sőt, gyötrő ravaszságával a lehúzó mélység, a kiszáradt psyché, a sárban fetrengő Korpusz folytonosan támad. Meg kell küzdenie az ideák felé törő léleknek mindennel, amit a matéria rázúdít. Ebben a harcban, ami talán a psychomachia, segítséget tudnak nyújtani bizonyos művészeti alkotások. A művészet. A szellemi jelentéssel bíró szimbolikus ábrázolások. Az archaikus, igazi művészeti tárgyak kapuk a princípium felé. Nem jelenthetem ki, hogy az általam prezentált képek ablakok lennének egy másik világra, de mégis olyan alkotásoknak vélem őket, amelyek a tudattalanba történő alászállás közben magasabb céltól vezérelve kerültek vissza a többé-kevésbé uralt felszínre…" Rásonyi Ábel, 2005 

Rásonyi 2009 tavaszi kiállítása jelentős állomás volt. Ekkor láthattuk először az ind hitvilág befolyását képein. A kiállítás főszereplői a Visnu tíz avatárjából ötöt feldolgozó képei. Az avatárokon kívül megjelent Síva, Káli, Ganésa és Yama is. Utóbbi ikonográfiailag nem egyértelmű, de mindenképpen meggyőző erejű interpretáció (az anomália már feltűnt itt Wayne Martin Belger Yama Kamerája kapcsán). 

"A holttest az egot jelképezi; a buddhizmus felfogása szerint a halálban megsemmisül az ember empirikus énjének teljessége. Ugyanakkor - a tantrikus felfogással megegyezően – a halál mint transzformáció misztériuma felfogható. Yama brutális és kíméletet nem ismerő módon temeti maga alá a „régi embert” – amely egyszersmind a feltételekhez kötött szubjektum, a szamszárai én feloldódása is az ember lényegi, abszolút természetében. A halál csak az empirikus, testi ember számára megsemmisülés: a felébredt „belső ember” a szellemi „én” számára a felszabadulás kapuja is lehet." Pető Zoltán, 2009

Pető Zoltán: Gnóthi Szeauton – Rásonyi Ábel művei elé, MMIX. május 7.

Paksi Endre Lehel: Alászállások igéző alakokkal 

Legutóbb múlt év őszén állította ki aktuális képeit – ismét a Memento Mori szervezésében, A Magick Moment címmel. A képek mágikus töltete erősebb, mint bármikor korábban. Nem Ganésa delejes hatásához hasonló mágikus jelenlétre gondolok, hanem az európai okkult hagyomány szimbolikájára, ikonográfiájára, és főleg Aleister Crowley befolyására. Crowley hagyatéka, mint inspiráció újra és újra feltűnik azok életében, akik valamiképp már korábban kapcsolatba kerültek vele. Rendszere túlléphető, hagyatéka megkerülhetetlen. 

"Inspiráció tekintetében a néhány évvel ezelőtti Vishnu avatárák ábrázolásával egy időben Ioannes Wierus pszeudomonarchiája és a gardneriánus boszorkánykultusz egyaránt foglalkoztatott. 
Folytatásként hát egyértelműnek tűnt Aleister Crowley mágikus munkásságának figyelembevétele. A felkészülést követően Frater Perdurabo írásaiból döntően a Hazugságok Könyve, az ú.n. Amalantra tervezet valamint a Thoth Tarot-val és az Aethyrek megidézésével kapcsolatos vitatott látomások hatottak rám leginkább. A most bemutatásra kerülő képek tehát olyan újabb keltezésű rajzok és festmények, melyeket a nagyszerű ’látnok’ világa és életműve befolyásolt. Reményeim szerint a processzus folyamán kondícionált személyiségemen túlmutató, egyetemes összefüggésekre rámutató alkotások születtek." Rásonyi Ábel, 2011 

"A távol-keleten létezik egy fogalom, amely azt a gondolatot fejezi ki, hogy ha sikerül meglovagolnunk a tigrist, nem csak megakadályozzuk hogy ránk vesse magát és széttépjen minket, hanem ha megragadjuk, nem esünk le róla, végül le tudjuk győzni. ezzel analóg a Mithras kultuszban a bika meglovaglása, majd megölése. Ennek alkalmazása talán legjobban a személyes belső élet magatartásmódjára vonatkozhat, de kritikus történelmi és közösségi szituációkban is felvehetünk ilyen magatartást. 

Az occultum fátyla mögé betekintő művész, Rásonyi Ábel, aki valódi inspiráltsággal közelít témáihoz, alapos kutatással, értő módon, mind szellemi tekintetben, mind technikai szempontból pontosan ezt a személyes belső életben megjelenő magatartásmódot valósítja meg. 
Nagyfokú uraltságot érzek munkáiban, semmiképpen sem egy öntudatlan művész sodródását tapasztalom, aki a téma iránti elragadtatásban elveszve, szinte megfullad művészete nagyszerűségének nyomasztó súlya alatt. Itt egy autonom felismerésből fakadó út bejárásának lehetünk szemtanúi. Ez Rásonyi Ábel tigrislovaglása.  


E folyamatban más módon segíteni nem tudunk a Homo Viatornak, csak tiszta szívből bátoríthatjuk őt, hogy tisztába jőve az úton reá leselkedő veszélyekkel, lovagolja meg a már említett fenevadat, erős kézzel irányítva azt. Ne járjon úgy, mint sokan, akik felugrottak ugyan a tigris hátára, de egy óvatlan pillanatban lefordultak róla, s most a hasába kapaszkodva, odaütődve az út kemény szikláihoz, még mindig azt hiszik, hogy ők az urai a vadul száguldó állatnak, mely a fékezhetetlen erők tökéletes szimbólumaként egyre távolabb viszi őket eredeti céljuktól." Rádi Sándor Zsolt, 2011

Rádi Sándor Zsolt: Az occultum fátyla mögött – Rásonyi Ábel művei elé 

Aleister Crowley: A Tizennegyedik Aethyr hívása, kit úgy hívnak UTI (Rásonyi Ábel fordítása)

Rádi Sándor Zsolt és Rásonyi Ábel

In Memoriam Copper Thunderbird

David Campbell - Copper Thunderbird:

Carl Ray

Úgy tizenöt éve, Bodrogi Tibor örökbecsű könyvében, a Törzsi művészet (Corvina kiadó, 1981) második kötetében találkoztam először Carl Ray nevével, művészetével. A Varázsló medve című képének fekete-fehér reprodukciója nagyon sokáig az egyetlen kép volt, amit ismertem tőle, de ezt az egyet a mai napig kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású "képzőművészeti emlékemként" tartom számon. Ha létezik "modern" sámánisztikus vizuális művészet, akkor Carl Ray annak művelője volt, bár ez korán sem olyan egyértelmű, mint Morrisseau esetében (mások szerint az ő esetében is vitatható).




"A sámánisztikus művészetekről való értekezés szintén tele van problematikus elemekkel. A műalkotásokat gyakran a sámánisztikus hit illusztrálására használják fel, nem törődve azzal, hogy valódi sámánisztikus környezetben alkalmazzák-e azokat vagy sem. Sőt, a sámánizmussal összefüggő egyes motívumokat bárhol sámánisztikusnak neveznek meg akkor is, ha nem sámánisztikus környezetben fordulnak elő. Az effajta motívumokra példa a világfa (Vastokas 1974), valamint az ún. röntgenábrázolás, azaz az állatnak vagy embernek a csontjaival vagy belső szerveivel történő megjelenítése (Lommel 1976). Mindkét ábrázolás előfordul sámánisztikus, illetve egyéb kontextusban. A sámánisztikus művészetben a csontvázak és a belső szervek megjelenítése jelentheti a sámán testének átalakulását egy mágikus erővel rendelkező testté a sámánná avatás folyamán. (...) Az egyik ok, amiért a nem sámánisztikus művészeteket gyakran a sámánizmus fogalmainak illusztrálására használják az, hogy a sámánizmus nem mindenhol társul művészettel. A vizuális művészet nem tartozik a sámánizmus létfontosságú elemei közé, annak ellenére, hogy a sámán esetenként a társadalom egyetlen vagy a legfontosabb alkotóművésze, és sok kutató szerint a sámán volt a legelső művész. (...) A sámánizmus legfontosabb értékei az egyediség, a változatosság és a mozgás. A sámánizmus jellegzetes művészetformái azokkal az értékekkel harmonizálnak, melyek időben kibontakozó művészetekre jellemzőek: a zenére, az énekre és a táncra. A vizuális művészetek csak másodlagos szerepet játszanak, és a sámánizmus sok esetben ezek nélkül létezik. A sámánizmus az átmenetek egyes állapotaival foglalkozik, inkább a «valamivé válással», mint a «valamiként létezéssel»." (Pásztory Eszter: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet, Tabula 1998/1)




Carl Ray (1943-1978) a Sandy Lake rezervátumban született és nőtt fel, ugyanott ahol a barátja, Norval Morrisseau és Joshim Kakegamic (itt született meg később a Woodland School of Art). Iskolaévei után először prémvadász, majd favágó és később aranyásó lett. A festést, mint egyfajta terápiát használta, amikor tbc-s lett. Ray nagyszerű rajzkézséggel rendelkezett, számos különböző stílusban, technikában egyaránt otthonosan mozgott. Az úgynevezett röntgen stílusban (x-ray style) alkotta a legegyedibb képeket. Megmutatta az állatok és emberek belső szerveit és belső energia vonalait, amik az ő képein sokszor kétségkívül zaklatottak. Élete tele volt konfliktussal és jóvátétellel. Az önmagával és a természettel vívott folyamatos küzdelme művészetében is felismerhető. Fiatalon, 35 évesen halt meg tőrdöféstől egy házi veszekedés során.

Norval Morrisseau

"Az asztrális sík harmóniáit közvetítem ecseteimmel a fizikai síkba. Ezek a másvilági színek tükröződnek vissza a természet ábécéjében, ez egy nyelvtan amiben a jelek növények, állatok, madarak, halak, Föld és ég. Én csupán egy csatorna vagyok amit a szellem használ, amire egy azt sóvárgó társadalomnak nagy szüksége van."



Norval Morrisseau (1931- ), odzsibve (Ojibwe) indián sámán a Legend vagy Medicine festészeti stílus alapítója. Népe kezdetben bírálta az újító vizuális szókincset, mert a tradícionális spirituális tudásuk korábban szigorúan csak szóban volt továbbadható. Ő ezt a tudást nagyapjától, Moses Potan Nanakonagos-tól szerezte meg, aki odzsibve sámán volt. Ő tanított neki a midewiwin tekercsképekről, amik Morrisseau-nak az erőteljes képek és jelentések legfőbb forrását adták.



1962-ben ő az első indián művész, aki megmutathatta munkáit egy kortárs galériában (Pollock Galéria, Torontó), ahol lelkesen fogadták élénk, stilizált képeit. Színgazdag, figuratív alakjait (wendigók, lélek-vezetők, állatok) erős fekete/kék körvonallal hangsúlyozza. Képeire krí (Cree) szótagírással szignálja a Réz Viharmadár (Copper Thunderbird) nevet, amit egy sámánnőtől kapott 19 évesen, hogy meg tudjon küzdeni egy súlyos betegséggel (tbc).



1970-től tagja a Kanadai Királyi Művészeti Akadémiának és alapítója az Erdőségi Indiánok Művészeti Iskolájának (ma ezt Anishnaabe art-nak hívják), ahol újjáélesztik az anishnaabe ikonográfiát, a tradícionális vésett sziklarajzokat és a Midewiwin nyírfakéreg tekercsképeket. 1996-ban kijelöték az Ojibwe nép nagy sámánjává. Jelenleg Nanaimoban (British Columbia) él, sajnos parkinson kórja miatt festeni már nem tud, de népéből sokan követik fiatalkori és érett stílusát (köztük egyik fia, Christian Morrisseau).



"Az indiánok között, mint más népek esetében, néhányan művésznek születnek, de a legtöbbjük nem. Én egy született művész vagyok. Jobban érdekel a népem, mint bármely antropológust, tanulmányoztam kultúránkat és ismereteinket. Célom újra összegyűjteni az egykor büszke kultúránk darabjait, és megmutatni népem méltóságát és bátorságát."

Norval Morrisseau – unofficial page
Norval Morrisseau – wikipedia
Norval Morrisseau Blog