Csögyam Trungpa kalligráfiája

A tibeti kalligráfiát szélesebb körben igazán csak az utóbbi tíz évben kezdték felfedezni, és a jelek szerint ez a tendencia a jövőben még erősödni is fog. Annak ellenére volt sokáig a tibeti szépírás terra incognita a keleti művészetek világában, hogy adottságai egészen kivételesek. A nyugati kalligráfiának a latinbetűs írásfajták lenyűgöző diverzitása kínál folyamatosan növekvő perspektívát, míg a kínai és japán kalligráfia a szabadabb, lendületesebb, dekoratív, nyugati szemmel nem egyszer absztrakt vagy akár minimálba hajló stílusával nyűgöz le műértőt és laikust egyaránt. A tibeti kalligráfia egyszerre rendelkezik mindezekkel. Betűtípusainak sokszínűsége, és puszta mennyisége a tibeti kultúrában jártasabbakat is meglepheti, és bár betűírás, képes a keletázsiai kalligráfia hangulatát visszaadni. Utóbbi lehetőséget Csögyam Trungpának köszönhetjük, aki lényegében teljesen megújította, új alapokra helyezte a tibeti kalligráfiát. 

Csögyam Trungpa Rinpocse (1939-1987) Tibet Kham tartományában született egy szegény nomád család gyermekeként. A nyingma és kagyü iskola is tulkujaként ismeri el. Ő volt a Szörmang Monostor legfőbb apátja. A hagyományos tibeti művészeti ágakat itt tanulta (thangka festészet, kalligráfia, költészet, tánc). Az 1959-es kínai megszállás elől Indiába menekült, ahol a dalai láma felkérésének eleget téve négy éven át a Fiatal Lámák Bentlakásos Iskolájának szellemi tanácsadója volt. 1963-ban Angliába utazott, és az Oxfordi Egyetemen nyugati filozófiát, vallás- és művészettörténetet hallgatott. Utóbbi nagy hatással volt rá: “Különösen izgatott a képzőművészet. A módszer, mellyel a jelenkori nyugati művészet keresztülvág minden kételyen, hogy szabadon kifejezhessen bármely furcsa dolgot, ami az emberben felmerül, szöges ellentétben áll a hagyományos keleti művészettel.” Angliai évei alatt kezdett el ismerkedni a zennel és a hozzá társuló művészetekkel. Virágrendezést évekig tanult a Szogecu ikebana iskolában. A japán tusfestészet hatására ekkoriban próbálkozott először ecsettel és tussal rajzolni. 1968-tól egy Skóciai meditációs központban oktatott, majd 1970-ben meghívást kap az Egyesült Államokba. A hetvenes évek Amerikájának jellegzetes világában inspiráló partnerekre lel. Nem sokkal az Államokba érkezése után, 1970-ben kétszer is találkozott Sunrju Szuzuki Rosival a San Fransiscoi Zen Központ alapítójával. A zen nyugati gyökéreresztésén dolgozó mester és Trungpa könnyen megtalálta a közös hangot. Trungpát izgatta a zen esztétika egyszerűsége és eleganciája, és arra késztette, hogy a tibeti buddhizmus nyugati terjesztését valahogy befolyásolni próbálja ezen tapasztalatokkal. 

“Egy eredeti ötlet nem különösebben drámai. Teljesen átlagos. A környezetedben való elcsendesülésből és a helyzetek természetesként való elfogadásából eredeztethető. Az ihlet sokkal inkább az elfogadásból ered, mintsem fejedből hirtelen felvillanó jó trükkökből. A természetes inspiráció egyszerűen azt jelenti, hogy van valami valahol, amivel össze tudsz kapcsolódni, ami stabilitás és szilárdság érzetét biztosítja. Az inspiráció két részből áll: nyitottságból és tisztánlátásból, ami szanszkritul Sunyatá és Pradzsnyá. Mindkettő az eredeti tudat fogalmán alapul, melyet hagyományosan Buddha tudatként ismerünk, amely üres és nyílt.” 

“Az első gondolat a legjobb gondolat” – a mondat Trungpa Rinpocse védjegyévé vált. A híres szólás nem azt jelenti, hogy a művészetben, vagy akár általában az életben el kell tudnunk kapni a legelső gondolatot vagy képet, ami felvillan a fejünkben, hanem hogy bíznunk kell a nembefolyásolt, felülbírálatlan tudatállapotunkban. A kalligráfiában az első gondolat az “első pont” a papíron: a fekete tussal dúsan átitatott ecset hegyének első érintése a papír tiszta fehér felületén. A kiterjedésnélküli pont létrehozása jelzi a tér nemkondicionált természetét. Ekkor az ábra és háttere, forma és üresség, idő és tér egyszerre születik. Ebből a magból születik minden további megjelenő forma; minden kalligráfia az első ponttal kezdődik. 

“Ha Tibetben, Kínában vagy Japánban kalligráfiát tanulsz, először is azt kell tudnod, hogy ez egyáltalán nem fog gyorsan menni. A “fű írást” vagy a kurzív stílust nem azonnal tanítják. Először azt kell elsajátítanod igazi klasszikus stílusban, milyen egy ecsetvonás, hogyan kell meríteni az ecsetet, hogyan kell a tollhegyet a tintatartóba mártani. Minden precíz, nagyon pontos, aprólékos. Valójában, a kezdetekkor még csak azt tanulod meg, hogyan kell szabályos, egyenes vonalakat húzni a papíron, ami nyugati szemmel nézve igencsak unalmas dolog. De mégis, mindenkinek végig kell haladnia ezen a folyamaton. A könnyelműség és gyors ugrások talaján nem válhatsz teljes jogú “művésszé”. Nem létezik gyorstalpaló Berlitz művészeti iskola. Ez önellentmondás lenne.” 

Csögyam Trungpa kalligráfiáit általában egyetlen szó vagy kifejezés adja. Ezek általában a buddhizmus és a Sambala tanítás kulcsfogalmai, mint dharma, bölcsesség, Nagy Keleti Nap, szélparipa. A tibeti írás balról jobbra, vízszintesen halad. Trungpa a többszótagú fogalmaknak vagy rövidebb szövegeknél a szótagokat függőlegesen írta egymás alá, ahogyan az a kínai és japán kalligráfiából ismerős. (A mai latinbetűs viet kalligráfiában szintén gyakori a függőlegessé tett írás, hogy az a tradicionális szépírásra emlékeztessen.) A tibeti kalligráfia hagyományos íróeszköze a bambusz- vagy nádtoll, akárcsak az iszlám kalligráfiában. Csögyam Trungpa a japán kalligráfia hatására ecsetet használt, és ahhoz japán tust. Gyűjtötte a japán ecseteket; óvta, becsülte, ápolta őket, mint egy szamuráj a kardját. Számára a kalligráfia ecset szent fegyver volt, a nemagresszió kardja. Hagyományos tuskövet nem használt, praktikusan azt a folyékony tustintát használta, amit az amerikai boltokban is megkaphatott. A papír típusa folyamatosan változott, különböző tulajdonságúakat próbált ki. Sokszor olcsó és rossz minőségű papírt használt, majd később csak magas minőségű japán papírokat. Nagyon kevés kivétellel feketével dolgozott fehér papíron, vagy feketével aranyszínűn. A harmadik szín mindig a pecsét piros színe. A pecsét mindig a kompozíció szerves része. A Trungpa vonal régi, akár többszáz éves pecsétjeit éppúgy használta, mint saját tervezésű modern pecsétnyomóit. Utóbbiak jellegzetes darabja a skorpió pecsét, amiből különböző méretűt és anyagút is használt (az egyik ilyen meteoritvasból készült).

Csögyam Trungpa egész tanítása tibeti és japán buddhista hagyományok (tantra és zen) és művészetek egyedi és hatékony ötvözete. A kalligráfia csak egy szelet mindebből, de egy nagyon fontos és látványos szelet. A megújított, lehetőségekben gazdag tibeti kalligráfia, mint a gyakorlás eszköze még Trungpa után is sokáig csak lappangott, nem teljesedett ki. Az okok egyike, hogy mint művészet, sokkal tartalmasabb, mint amennyire esztétikus. A zen kalligráfia inspirálta Trungpát, de mindvégig sokkal fontosabb volt neki maga az aktus, mint a “falra akasztható végeredmény”. A tibeti kalligráfia aktuális hulláma nem létezne nélküle. E hullám (divat?) erénye, hogy újra ráirányítja a figyelmet a hiteles Dharma művészetre.

Ensō: hold

Hold 

Az üresség (sunyatá), az olyanság (tathatá), a buddhatermészet és a köralakú telihold közti kapcsolatok, megfeleltetések, mint a tanítás átadásának hatásos eszközei a harmadik században jelentek meg. A hasonlat a madhjamaka iskola két alapítójának, Nágárdzsunának és Árjadévának nevéhez kötődik. Árjadéva Tibetben a 84 mahásziddha egyike, de Kánadéva – Kínában Jia na ti po – néven is ismert, mint a zen 15. pátriarkája. Egy nyílvános tanítás alkalmával Nágárdzsuna teste telihold alakjában manifesztálódott. Tanítványa, Árjadéva magyarázta el a hallgatóknak, hogy amit látnak, az a buddhatermészet igaz alakja. Mikor Árjadéva befejezte beszédét a köralak szétoszlott, Nágárdzsuna újra ismert formájában ült előttük, és így szólt: 

“A kerek hold alakjában megnyilvánult test
Kifejezi minden Buddha testét.
Kifejti a Dharmát, bármi alak nélkül,
Magyarázza azt, látvány vagy hang nélkül.”

Egy évszázaddal később Dógen (1200-1253) a szótó zen iskola alapítója Kínában, a Kuang-li templomban figyelt fel egy olyan falfestményre, amin a többi zen patriárchával ellentétben Nágárdzsunát nem személyként, hanem egy kerek holdként ábrázolták, épp ahogy a híres történetben szerepel. Dógen írásából úgy tűnik, hogy a történet – és annak tanítása – csak úgy érthető meg, ha elképzeljük, elfogadjuk, hogy az akkori nézetek szerint a hold kereksége egyfajta formátlanság; a kör túl van minden egyéni formán. Érdekes, hogy a modern nyugati művészetpszichológia éppúgy jelöletlennek, differenciálatlanak tekinti a kört, mint az egykori Kínában tették. “A kör jelöletlen vagy semleges alak, bármilyen lehetséges alakot képvisel, míg nem kerül nyílvánvalóan szembe más jelölt alakokkal, olyanokkal, mint a négyszögek és a háromszögek. Válaszul erre az oppozícióra a kör elkezdi betölteni azt a specifikus jelentéstani funkcióját, hogy kerekséget jelöl. Mindazonáltal még mindig ‘jelöletlennek’ lehet tekinteni, mert a többi differenciált alakhoz képest a kör megőriz magában valami olyasfajta általánosságot és egyszerűséget, ami nincs meg a többiekben.”

Miért a hold? Nem csak a hold kerek. Egy kerek érme vagy egy rizspogácsa is képes ugyanezt a kvázi-formátlanságot képviselni. A hold többek között azért alkalmasabb minden másnál a példázatok kívánta szerep betöltésére, mert egyéb jól ismert tulajdonságai számos alkalmas szituációt kínálnak a megfeleltetés kihasználására. 

Nágárdzsuna a Mahápradzsnyápáramita Sásztrában többször is a holdat használja egy-egy példához. A leghíresebb ilyen példában az olyanságot magyarázza: “A szavak csupán rámutatnak a jelentésre, a jelentés nem található meg magukban a szavakban. Például, amikor valaki az ujjával a holdra mutat, nem keveri össze az ujját a holddal. Azt kérdezhetné ez a személy: amikor ujjammal a holdra mutatok, (és azért mutatok az ujjammal felé, hogy jobban lásd), miért az ujjamat figyeled, amely a holdra mutat, és miért nem a holdat nézed? Itt is ugyanerről van szó. A szavak csupán arra szolgálnak, hogy megmutassák a jelentést, a szavak nem maguk a jelentésük. Ebből következőleg nem lehet a megértést csupán a szavakra alapozni.” A szavak csupán “megjelölő”, “rámutató” természetét Nágárdzsuna máshol egy egyszerű és látványos példával teszi egyértelművé: ha a szavak azonosak volnának azzal, amire mutatnak, megégetné a száját, aki a kimondja, hogy tűz. 

Ugyanebben a szövegben a buddha és bódhiszattva állapot közti különbséget világítja meg a hold segítségével. “Van különbség a kettő között. De a különbség csekély. Ahhoz hasonló, mint a 14. és a 15. napi hold közötti különbség. A hold a 14. napon már közel teljes, ezért amikor az emberek megpillantják, nem biztosak benne teljesen, hogy elérte-e már a telihold állapotot. A bódhiszatva dharmateste is ehhez hasonlatos, nem érte még el a teljes megvilágosodást, és nem vált még buddhává. A buddha olyan, mint a telihold, nem férhet semmi kétség a teljességéhez. Bár a hold a 14. napon is fényes, mégis, a ragyogása nem megegyező a 15. napi fényességgel. Az előbbi nem tudja olyan magasra emelni a nagy óceán hullámait dagálykor, mint az utóbbi. Hasonlóképpen, a bódhiszattva a tisztasága révén rendelkezik már az igaz bölcsességgel, azonban még nem képes a buddhaság minden egyes faktorát teljesíteni, ezáltal nem képes még arra, hogy minden egyes ember tudatára hatással legyen. Ahogyan a 15. napi hold okozhatja a legmagasabb dagályt a nagy óceánban, úgy a bódhiszattva, amikor buddhává válik, mindenütt fényt tud gyújtani, minden ember - bárhol is éljen - tudatát képes megváltoztatni. A kettő állapot közötti különbség abban rejlik, hogy az egyik még csak a megvilágosodás felé tart, míg a másik már elérte a megvilágosodás állapotát.” 

A hold vízen tükröződő képének példázata a hold egy újabb tulajdonságát használja ki: “Valójában a hold az égen van, de képe tükröződik a vízben. Hasonlóképpen, az igazi dharma ‘holdja’ az olyanság egében és a létezés csúcsán helyezkedik el, a tükröződése – az én és enyém hibás fogalmai – az, ami megjelenik a bolondok, istenek vagy emberek tudatának ‘vizében’ . Ezért olyanok a dharmák, mint a vízben tükröződő hold” 

Nágárdzsuna után még gyakran éltek a zen szerzők a hold kínálta lehetőségekkel. Verseikben a hold leggyakrabban az eredeti, időtlen, nem összetett, egyetemes buddhatermészettel azonos. 

“Mikor az elme, az érzékek, s az élet lehellete
Mind elenyésznek, nem tudom többé, hol jár az önvaló.
Mint a hold, mi fölkel éjjel, fénye földre száll, ám ha
Lenyugodott, akárhogy nézed, nincs már holdsugár.
Ilyen hát az elme: korlátait vesztve minden jelenése,
S illékony formája oda már.”
Árjadéva (III. sz.)

“Az üres világok holdját,
amely tízezer ősi medencében tükröződik,
régóta kerestem,
és végre megtaláltam”
Fenyang (947–1024)

“Minden létező eredeti buddha természete éppen olyan, mint az égen ragyogó hold.
Csupán azért nem tud megjelenni, mert úszó felhők takarják.”
Fenyang (947–1024)

“Amikor belenézel a valóság forrásába,
bármiféle akadály nélkül,
nyílt és alaktalan az, mint a víz ősszel,
tiszta és ragyogó, mint a hold,
amely megtöri az éjszaka sötétségét.”
Hongzhi (1091–1157)

“A hegy gyomrában lakik
A tudat holdja fényes derűben;
A hold visszatükröz mindent mindenhol
A tudat visszatükrözi a holdat - a szatoriban most.”
Saigyo (1118–1190)

“Amikor ráébredsz, hogy ez a hibátlan hold
lakozik mélyen és tisztán minden egyes emberi lényben
minden sötét éjszaka tiszta égbolttá oldódik.”
Kojiju (1121–1201)

Irodalom:
Arnheim, Rudolf: A vizuális élmény - Az alkotó látás pszichológiája, Gondolat, 1979
Dogen; Waddell, Norman; Abe, Masao: The Heart of Dogen's Shobogenzo, State University of New York Press, 2002
H. Austin, James: Zen-Brain Reflections: Reviewing Recent Developments in Meditation and States of Consciousness, The MIT Press, 2006
Mäll, Linnart: A Nulla Út - A súnjaváda egyik lehetséges értelmezése, Terebess Ázsia E-tár
Ramanan, K. Venkata: Nagarjuna's Philosophy: As Presented in the Maha-Prajnaparamita-Sastra, Motilal Banarsidass Publ., 1993
Seo, Audrey Yoshiko: Ensō - Zen Circles of Enlightenment, Shambhala Publications, 2007
Soós Sándor: A nyolcvannégy mahásziddha legendája, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2000
Yamamoto, Chikyo: Mahavairocana Sutra, Motilal Banarsidass Publ., 1990

A tanulmány első része: Ensō: nulla

Ensō: nulla

A szélesebb körben csak zen-körként emlegetett ensō (ami japánul egyszerűen csak kört jelent), ma egyértelműen az irányzat jelképe. Esztétikus volta miatt messze a zen buddhizmus gyakorlóin túl is kedvelt. Lehetetlen nem expresszív művészi alkotásként tekinteni rá. Elsősorban az üresség, felébredés, a buddhatermészet szimbólumaként határozzák meg, de népszerűségét egészen biztosan nem pusztán feltételezett jelentése adja. A szimbólum tökéletes egyszerűsége, esszenciális volta, és főleg az azt megjelenítő, mentális és spirituális felkészültséget és rendkívüli jelenlétet megkívánó aktus teszi a gyakorlatban az ensōt azzá, ami. A XVII. század előttről nagyon kevés megbízható adatunk van a hagyományról. Eredetét, történetét a szakirodalom rendszerint nem kívánja feltárni vagy megfejteni. Ez az irányzat sajátosságaiból ered.

A csan/zen irányzat magát Sákjamuni Buddha úgynevezett virágbeszédéig vezeti vissza. Egy alkalommal a Keselyű Csúcson Sákjamuni Buddha magasba tartott egy szál fehér virágot, miközben egy szót sem szólt. A szónélküli tanítást egyedül Mahákásjapa értette meg. Ő a zen első pátriárkája. A történet legkorábbi feltűnése másfél évezreddel későbbre, 1036-ra tehető. A virágbeszédnek számbavehetetlenül sok értelmezése van, de leggyakrabban egyszerűen eredendően megfejthetetlennek, elemzéssel megközelíthetetlennek találják. Az esemény valódiságát egész nyugodtan kétségbe vonhatjuk. A zen szemlélet nem kívánja, hogy elfogadd valósnak az irányzat történelmének legendáit Az irányzat több pátriárkája is “utólag született”. Utóbbi gyakorlat nem valamiféle önigazolás része, sokkal inkább a mahájána ún. ügyes módszerének alkalmazása.

Bódhidharma a zen legrangosabb pátriárkája, kinek élettörténete csodálatos események sorozata. Az ő nevéhez kötődik az ensō születésének hagyományos története, ami sajnos egészen semmitmondó, kicsit erőltetett, csak közhelyeket közöl. Világos, hogy ez nem az a tanítás, ami az ensō festés hagyományát megteremtette, hanem csak egy gyenge "eredetmagyarázó történet", ami a már meglévő praxis tapasztalatait használja.

Nulla 

Audrey Yoshiko Seo az Ensō - Zen Circles of Enlightenment című könyv szerzője az ensō eredetét egészen a nulla születéséig vezeti vissza. Sajnos a téma több bizonytalan, bizonyíthatatlan felvetése megnehezíti a rejtélyes kezdet feltérképezését. Bár tiszta képet esélyünk sincs kapni, és a spekulációk felmerülése nem zárható ki, de az első lépés mindenképpen a nulla kell legyen.

A nullát, mint számjegyet Indiának, az ind csillagászatnak és matematikának köszönhetjük. Európába a nulla arab közvetítéssel jutott el hozzánk. A zéró elnevezés az üresség vagy hiány jelentésű arab safira szóból ered, míg a nulla a semmit jelentő latin nullusból. Az i.e. 200 és i.sz. 200 közé datált Bakshali kézirat az első bizonyítható nyoma a nullának. Kezdetben egy kihagyott hely jelentette a jelenlétét, majd egy pont (bindu) jelölte. A pont valójában a kihagyott hely meglétét, szerepét próbálta kihangsúlyozni, egyértelművé tenni. Megnevezésére többek között a sunya (üres), vyant (ég), kha (űr), purna (teljes) szavakat használták. A pont fokozatosan feljődött egy kis üres körré. Végleges formáját, bár feltűnően egyszerű, gyakorlatilag több száz év alatt érte el. Körként úgy tűnik sosem tekintettek rá, mindvégig egy “lyukas pont” maradt. Hasonlóvá vált – vagy már kezdetektől fogva az volt –, mint az írásban formailag hasonló, a betű/szótag feletti anuszvára. A Mahávairócsana szútra szerint “A szótagok feletti anuszvára a végső, abszolút üresség szimbóluma.”

A semmi eképpeni jelöléséhez kétségkívül már kezdetekben társult egy – a számok világán túli – elvontabb másodjelentés is. Sőt, feltételezhető – de biztosat továbbra sem tudhatunk – , hogy a nulla valójában indiai metafizikusok találmánya és a matematika csak ezek után vezette be a fogalmat. Linnart Mäll szerint a gyanút igazolni látszik, hogy kezdetben a nullát pontosan úgy írták le, mint a buddhisták a nirvánát. Mäll tesz egy nagyon érdekes észrevételt: “A buddhista irodalomban létezik még egy kifejezés a nulla megnevezésére, s ahogyan nekem tűnik, ősibb a többinél. Ez a madhja (madhjama), melyet a buddhista szövegekben általában 'középsőnek' fordítanak. F. I. Stcherbatsky rámutatott e szó rokonságára a súnjá-val. A buddhizmusban a nulla nem jelenti valaminek a hiányát, vagy valaminek a tagadását, hanem az állító és tagadó döntések, a + és a – közötti ellentét eltörlését (jobban mondva: ignorálását), ami azt jelenti, hogy az összes egymás közti viszonyt meghatározatlannak ítéli.” Azaz a buddhista környezetben a nulla inkább “semlegesség”, mint “semmi”.

A tanulmány második része: Ensō: hold

Dharma Art & Crazy Wisdom

Miután már több ízben szó volt itt a tibeti kalligráfiáról, számomra is meglepő, hogy Csögyam Trungpa még csak megemlítve lett az egyik ilyen posztban. Kalligráfiában éppoly megújító hatása volt stílusának, mint a dharma átadásában. Ő volt a "Buddhizmus rosszfiúja", ahogy a tegnap este a Santa Barbara Film Festivalon debütált életrajzi film (Crazy Wisdom) is említi őt. A hangzatos epitetont kétségkívül kiérdemelte életvitelével (a cölibátus feladása, szex, drog és főleg alkohol), de egyes életrajzi tények még nem visznek igazán közel Trungpa valódi kvalitásaihoz, művészetéhez, bölcsességéhez – de kiindulási pontnak talán nem rossz. A megoldáshoz sokkal közelebb a lenti linkek mögötti ösvények fognak vezetni, de előtte: egy írás 1974-ből a Dharma művészetről, egy videó az 1980-as Discovering Elegance kiállításról, a Crazy Wisdom film előzetese, két rövid idézet Csögyam Trungpától és egy Eli Jaxon-Bear-től, valamint sok kép.

Dharma művészet – hiteles művészet

A buddhista szimbólumok vagy képzetek, mint például az életkerék vagy Gautama Buddha életének ábrázolása nem azonosak a Dharma művészettel. E kifejezés sokkal inkább azonos azzal a művészettel, ami a tudat azon bizonyos állapotából fakad, amit meditatív állapotnak hívhatnánk, és része a művésznek. Ez egy bizonyos magatartás egy ember alkotó tevékenységében, mégpedig az éntelen-tudatosságnak és nyíltságnak egy magatartása.

A művészi törekvések alapvető problémája az a hajlam, hogy elválasszák a művészt a közönségtől, majd megpróbálnak egy üzenetet küldeni egyiktől a másikig. Amikor ez történik, a művészet exhibicionizmussá válik. Valakit elér az ihlet egy óriási fellobbanása és rohan, hogy azt a papíron rögzítse, hogy másokat lenyűgözzön vagy felizgasson. Egy megfontoltabb művész pedig azért, hogy bizonyos hatással legyen a közönségére, megtervezi munkájának minden lépését. Azonban nem lehet helyes szándékú dolog az, ami mások és önmaga felé esetlenné és agresszívvá, támadóvá válhat.

Great Eastern Sun

Meditatív művészetben a művész magába foglalja a művek alkotóját és befogadóját is. A látvány nem különül el a művelettől, és azon a ponton nincs félelme az otrombává válástól vagy céljainak beteljesítésében való elbukástól. Egyszerűen csak csinál egy festményt, verset, zenét vagy bármi mást. Ezek szerint egy teljesen kezdő felemelhet egy ecsetet, és – a helyes tudatállapottal – egy mesterművel alkot. Ez lehetséges, de ez egy nagyon "kipróbálom, csak sikerül" hozzáállás. A művészetben, ahogy általában az életben, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk szakmánkat, fejlesszük készségeinket, és magunkba szívjuk a tudást és éleslátást, ahogy azt a hagyomány továbbadja.

De vajon eszközeinek használatában jártasabb tanítvány vagy a nagy tapasztalattal bíró mester magatartásával rendelkezünk, amikor a teljes bizonyosság érzetével mi valóban egy műalkotáson dolgozunk? Mondanivalónk egyszerűen csak a dolgok természetének értékelése úgy, ahogy azok vannak, és ennek kifejezése gondolatok és félelmek bármilyen küzdelme nélkül. Feladjuk az agressziót, egyszerre az önmagunkra irányulót, ami az a különleges törekvés, hogy másokra hatással legyünk, és a másokkal szembenit is, ami egy cél érdekében valamivel való megtévesztésük.

A hiteles művészet – a Dharma művészet – egyszerűen a nemagresszió tevékenysége.

1974 július.

Chö (Dharma)

Fearless

Sun

Elegance Subjugating Aggression

Tiger-Lion-Garuda-Dragon

„A vadzsrajána, Buddha tantra-tanítása óriási varázserővel és hatalommal bír. Varázsereje abban rejlik, hogy képes a zavarodottságot és neurózist megvilágosodott tudattá alakítani, a mindennapi világunkat szent birodalommá tenni. Hatalma pedig abban rejlik, hogy tévedhetetlenül belelát a jelenségek valódi természetébe, átlát az egón és annak minden ámításán.”

„A Sambhala-tanítások alapvető mondanivalója szerint az emberi életből hétköznapi körülmények között is a lehető legtöbbet kell kihozni, és ez lehetséges. Ezen a világon, a jelenlegi helyzetben jó és értelmes emberi életet teremthetünk magunknak, amivel másoknak is a szolgálatára lehetünk. Ebben áll valódi gazdagságunk.”

„Csögyam Trungpa, egy Oxfordban tanult tibeti láma, az emberiség szolgálatának szentelte az életét. Könyvei nagyszerűek a maguk kristálytisztaságában. Az általa alapított Narópa Intézet élen járt egy új kulturális tudatosság megteremtésében, Trungpa Shambhala tréningjével egyetemben. Mindenki hallott arról, hogy részegségében összeesett, amikor a színpad felé tartott, majd pedig nagyszerű előadást tartott. Semmit sem tett azért, hogy elrejtse italozását vagy csábításait. Negyvenhat évesen halt meg túlzott alkoholfogyasztása következtében.”

Csögyam Trungpa / wikipedia

Csögyam Trungpa: A szabadság mítosza / terebess
Csögyam Trungpa a YouTube-on
Chögyam Trungpa Rinpoche Straight Up! – Chögyam Trungpa Rinpoche Internet Resource Links

Calligraphies by Chogyam Trungpa Rinpoche, 1980, Los Angeles
The Collected Works of Chögyam Trungpa: The art of calligraphy (excerpts) / Google books
The Oxherding Pictures with commentary by Chogyam Trungpa
Seals of the Trungpas / The Shambhala Archives
Visual Dharma: The Buddhist Art of Tibet by Chogyam Trungpa Rinpoche
Miksang – Contemplative Photography

Crazy Wisdom: A film about the life and times of Chogyam Trungpa Rinpoche

Siddham by David Schneider

A siddhaṃ írás és kalligráfia a keleti írásművészetek egyik legkülönlegesebbike (számomra mindenképpen). Eredetileg kizárólag szakrális szövegekhez használták Indiában, majd Kínában a buddhista tantra aranykorában (VII. sz. – X. sz.). Ma elsősorban Japán jelenti a siddhaṃ írás otthonát, ahol azt egyrészt hűen megőrízték, konzerválták, de saját hagyományaik hatására meg is újították. Mivel egy viszonylag nehéz kalligráfiáról van szó – és a hagyomány melyhez sorosan kötődik, nem különösebben elterjedt –, nyugaton nagyon kevesen vállalkoznak e kalligráfia művelésére. David Schneider e kevesek egyike – és valószínűleg legjobbja.

David Schneider közel ugyanakkor és egyazon helyen (Reed College, 1969/70) találkozott a budhizmussal és a kalligráfiával. Mindkét találkozás meghatározóvá vált életében. Kicsit később, 1971 tavaszán szerencséje volt látni, hallani Shunryu Suzuki Roshi és Chögyam Trungpa közös tanítását. Mindkét tanító – és az általuk képviselt mindkét irányzat – óriási hatással volt rá. Először zen tanulmányokat folytatott, majd 1985-től Chögyam Trungpa tanítvány lett. Jelenleg a nemzetközi Shambhala közösség tanítója. Életútja alapján egészen természetesnek tűnik, hogy művészként a siddhaṃ kalligráfia művelője.

SHODŌ – Az írás útja

Harada Roshi zen mester kalligráfiáiból nyílt kiállítás Verőcén a Gorka Kerámia Múzeumban az ARS & VITA Alapítvány szervezésében. A kiállítást magyar és német keramia művészek ikebánához és tea szertartáshoz készített munkái egészítik ki. A kiállítás keretében július 18-án, vasárnap, 11 órakor Elsbeth Herberich ikebana mester tart bemutatót; július 25-én, vasárnap, 17 órakor pedig teaszertartáson vehetnek részt a kiállítás látogatói.

A tárlat megtekinthető: 2010. július 3-tól július 25-ig, hétfő kivételével 9-17 óráig.
Cím: Gorka Kerámia Múzeum, Verőce, Szamos u. 22. (térkép)

Shodo Harada Roshi, az okayamai SOGENJI zen kolostor apátja, a kalligráfia mestere. Hivatásának tekinti, hogy a zen szellemét és meditációs technikáját a Nyugattal megismertesse. Ennek érdekében a világ minden részéből érkező, komoly érdeklődőknek hosszabb-rövidebb időre lehetőséget ad kolostorában tanulásra és meditálásra. Különböző országokban vezet gyakorlatokat, 1998 óta rendszeresen ellátogat Magyarországra is.

Calligraphy by Harada Roshi 1
Calligraphy by Harada Roshi 2