A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek

"A Hopp Múzeum legújabb kiállításának kiemelt célja, hogy a hindú Istennő különböző megjelenési formáit az általuk betöltött női szerepek szerint mutassa be. Miközben az Istennő szépségként, feleségként, anyaként és harcosként jelenik meg, a kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy ezek az idealizált női szerepek hogyan valósulnak meg a földi társadalomban. A kiállított tárgyak széles skálán mozognak a klasszikus művészet plasztikus alkotásaitól a kortárs képregényig, ezzel is kiemelve a régi és új hindú művészet állandó témáit és formavilágát."

A bemutatásra kerülő tárgyak java a múzeum indiai gyűjteményének anyagából került ki, amiket Abhishek Singh illusztrátor, képregényrajzoló művész világa egészít ki. Hogy miképp jelennek meg Singh munkái és hogy az egész mennyire lesz átütő, hamarosan megtudjuk. Ami már biztos: a kiállítást kísérő tanulmánykötet tartalmaz majd egy interjút a művésszel, sőt, júniusban, a Múzeumok Éjszakájának programján itt lesz ő is. Gondolom nem lesz ellenére, ha dedikáltatni szeretné vele valaki valamelyik albumát (mindenesetre én egy Ramayan 3392 A.D.-t viszek magammal).

"Az Istennőhöz, vagy ahogy Indiában nevezik, a Dévihez kapcsolódó különböző regionális kultuszok komoly múltra tekintenek vissza az indiai szubkontinensen. Az Indus-völgyi civilizáció korától egészen a 21. századi globalizált társadalom megjelenéséig az Istennőt imádták és imádják ma is India lakói. Az Istennőnek – ahogyan magának a hinduizmusnak is – számos arca van, és minden arcához, minden megjelenési formájához más-más tradíció kapcsolódik. Ő a fiatal Szépség, aki elbűvöli az isteneket és halandókat egyaránt. Ő a hűséges Feleség, aki szelíden ül férje ölén. Ő az Anya, a mindenség és minden születő élet teremtője. De ő a vad Harcos is, aki elpusztítja a gonoszt és megmenti a világot a pusztulástól."

ISTEN ǀ NŐ - A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában
Megnyitó: 2018. május 10, csütörtök, 15 óra.
A kiállítás 2019. január 6-ig látható, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.
Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.
Jegyárak:
Felnőtteknek: 1200 Ft. Ifjúsági (6–26) és nyugdíjasjegy: 600 Ft

facebook event

Kalligrafília

Európában a kalligráfia művészete a több, mint kétezer éves történelme során már többször eltűnni látszott – pl. könyvnyomtatás, írógép, majd további klaviatúrák elterjedése után – , ám újra és újra visszanyerte korábbi rangját, ráadásul minden alkalommal újabb lehetőségekkel gazdagodva. Most, az ezredforduló után, amikor a számítógépes betűtervezés eredményeit már a hétköznapi felhasználók is könnyen és szívesen használják, ám egyre inkább kikopni látszik a kézírás mindennapi gyakorlata, az ún. latin betűs kalligráfia újra feléledt! A tendencia meglepőnek és paradoxnak tűnik, de valójában összhangban van a korszellemmel. Egyrészt komoly és őszinte megbecsülés övez, mindent, ami gépek helyett (újra) kézzel készül – főleg, ha magas és művészi szinten. Másrészt a mindennapi életünket kísérő logók, dekoratív betűk (avagy betűdekorációk), kalligrammok nyomán az aktuális design iránt már a szakmai körökön túl is aktív az érdeklődés, és ha már magunk is papírt, ceruzát, tollat, ecsetet veszünk kézbe, hogy kipróbáljuk magunkat ebben a “játékban”, már biztosan nem marad el a betűk és az írás mintegy “újrafelfedezésének” élménye. A kalligráfia művelése éppúgy lehet kreatív hobbi, mint egy minden korban megbecsült hagyomány tiszteletteljes ápolása, de lehet akár a művészi önkifejezés egy módja, vagy épp a keleti kalligráfia hatására egyfajta szellemi praxis.

Már a web 2.0 hajnalán virtuális csoportokba tömörültek a kalligráfia akkori művelői és csodálói szerte a világból. Az expanzív csoportok tagjai nem csak egymást, hanem egyre több és több “kívülállót” is inspiráltak, majd az “elbűvöltekből” hamar “kipróbálók” és alkotók lettek, akik újabb embereket inspiráltak... A kalligráfiát ma sokan, sokféle módon és sokféle céllal vagy indíttatásból művelik. Workshopok, tanfolyamok, kiállítások, előadásak, valamint egyesület, gyűjtemény és múzeum alapítások jelzik a kalligráfia különböző, jövőbe mutató útjait.

Magyarországon jelenleg talán egy tucat olyan alkotó műveli úgy a kalligráfiát, hogy rendszeresen láthatjuk is a munkáit, akár virtuális tárlaton, akár galériában, akár belvárosi kávézók és bisztrók tábláin, akár esküvői meghívókon... Talán kevesen vagyunk, de még így is sokfélék. Épp ahogy a kalligráfia nemzetközi világában, különböző területekről jövünk más és más inspirációkkal, és különböző technikákkal alkotunk más és más céllal. Ezt a változatosságot időnként kiállításokon is meg tudjuk mutatni – bár sokkal ritkábban, mint szeretnénk. Ezúttal egy XIII. kerületi galéria vállalkozik hasonlóra: két újlipótvárosi kalligráfus egy közös kiállításon mutathatja meg a kalligráfia mai világának két – egymástól nagyon távolinak tűnő – régióját.

Schallinger Dávid (Manoeye) a Gótikus írás szépségét és lehetőségeit újrafelfedező és hatékonyan népszerűsítő graffitis-deszkás vonalon mozog ill. onnan indult. Kalligráfiájának egyéniséget a filmes inspirációk, a kalligramm-mánia és e kettő találkozása biztosít. Én továbbra is makacsul ragaszkodom a keleti kalligráfia tibeti ágához, de nem kizárt, hogy ezúttal más munkák is falra kerülnek.

Kalligrafília - Bakos Levente és Schallinger Dávid kiállítása.
A kiállítást megnyitja: Buzogány Dezső kalligráfus.
Megnyitó: március 8. csütörtök 18 óra.
A kiállítás április 6-ig látható, hétfőtől péntekig 14 és 19 óra között.
Helyszín: Újlipótvárosi Klub - Galéria. Budapest, XIII. kerület, Tátra utca 20/b.

facebook event

The Benevolent Gaze: Buddhist Imprints in Art

Recline Buddha by Mahaveer Swami​ (detail)

A buddhizmus legkorábbi művészeti emlékei a mai napig lenyűgözőek. A gandhárai művészet forradalma utáni évezredekben szerte Ázsiában, majd a nyugati világban is újabb és újabb módon tették láthatóvá számunkra Buddha életének jeleneteit és tanításának tartalmát. Mindig öröm látni, hogy hogyan jelenik meg (újra) a buddhista művészet a mai Indiában, ahol a Buddha tanai iránt mélyen elkötelezett művészeket nehezebb találni, mint olyan Kelet-ázsiai országokban, ahová a buddhizmus Indiából eljutott és gyökeret vert.

Újdelhiben The Benevolent Gaze: Buddhist Imprints in Art címmel látható még pár napig egy kiállítás, ami megkísérli bemutatni, hogy miképp jelenik meg Buddha tana a mai indiai művészetben.

Ojas Art galéria kiállítói között nagynevű mestereket és ifjú tehetségeket egyaránt találunk: Abhishek Singh, Aditya Arya, Adil Writer, Bhajju Shyam, Chemat Dorje,  Deepak Agasthya, Isaac Gergan és Stanzin Nyentak, Jamyang Dorje Chakrishar, KS Radhakrishnan, Mayank Shyam, Pratap SJB Rana, Mahaveer Swami, Santosh Kumar Das, Satish Gupta, Srinivas Pullagam, Vineet Kacker.

Találni a művészek nevei között ismerősen csengőket is, akik már szerepeltek itt a blogon korábban. A képregényes munkáiról (is) híres Abhishek Singh és tibeti kalligráfus Jamyang Dorje Chakrishar mellett azonban újabb neveket kell megjegyezni. Néhányuk munkásságának csak most jártam utána először, és igazán lenyűgöztek. Őket a közeljövőben be is mutatom egy-egy eye candy bejegyzésben.

Lotus Sutra by Pratap SJB Rana

Flight of the Dragonfly by Satish Gupta

Jamyang Dorje Chakrishar

Buddha by Abhishek Singh

The Song of the Swans by Abhishek Singh

Spirit Marker by Vineet Kacker

Tornai

Tornai Gyula (1861-1928) a kevés orientalista festőink egyike. A korabeli kritikusok egy része határozottan elutasította Tornai japonizmusát, és képtelen dolgokat kért rajta számon, míg mások őszintén értékelték stílusát. A Tornai név az elmúlt száz évben jól láthatóan nem találta meg a maga helyét a magyar festők között.

Én tíz éve találkoztam először nevével és egy képével egy kiállításon. Az akkor éppen száz éves kép (A szentélyben) a maga fantasztikus keretében egy egészen más “Japán-élményt” közvetített, mint a nála nevesebb nyugat-európai japonisták (van Gogh, Redon, Whistler). Ezzel közel egy időben Kovács Ágnes írt róla egy tartalmas és hiánypótló, Tornai jelentőségét, szerepét valamelyest tisztázó tanulmányt A táncoló gésa – Adalékok Tornai Gyula japán tárgyú képeihez címmel az Artmagazin Magyarok Münchenben sorozatának 6. részeként. És újabb néma csend, majd a közelmúltban a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum együttműködésével létrejövő, Gésák a Duna-parton kiállításon Tornai Gyula egy időre újra kilépett a félhomályból. A kiállítás még március 12-ig látogatható.

The holy cleansing of the Samurai

Entrance of a Church in Kyoto

A Japanese princess going to church

Ribondzin

Tudományos és misztikus weboldalak és blogok is lelkesen adták hírül egész héten, hogy ma, a hónap utolsó estéjén Fekete Hold várható. Ha egy hónapban kétszer van újhold, a hangzatos nevet a második alkalom automatikusan kiérdemli. Pár évente adódik ilyen: 2014-ben volt legutóbb, három év múlva lesz legközelebb.
Idén szeptemberre esett a távol-keleti holdnaptár szerinti 8. hónap 15-ik napja is, azaz az Őszközép Ünnep idejét meghatározó Őszi Telihold. Ez önmagában nem olyan ritka (bár pl. jövőre október 4-re esik), de ezúttal félárnyékos (penumbrális) holdfogyatkozással társult (legközelebb: 2024).
A harmadik és legritkább szeptemberi hold-esemény közel két hétig, őszi teliholdtól fekete holdig tartott, és csak az északi félteke egy adott pontjáról volt látható. Korábban még sosem volt rá példa, de jövőre talán újra megfigyelhető a jelenség: szeptember 16-tól 29-ig a soproni Torony Galéria adott otthont a Hold előtt tisztelgő kalligráfiáimnak.

Különösen szerencsés, hogy a megnyitó a szeptemberi telihold napjára esett, mivel ez az év legszebb teliholdja: tökéletesen kerek és fehéren ragyogó (ez az oka annak, hogy az őszi telihold a távol-keleti költészet gyakori témájává vált). Kínában ekkor rendezik az Őszközép Fesztivált, ami az év második legnagyobb fesztiválja, míg Japánban ez a Holdnézés ünnepe (tsukimi), ami a ma már nálunk is ismert és népszerű Cseresznyevirágzás ünnepéhez (hanami) fogható esemény. Tibetben a “holdnézés ünnepe” új jelenség, kínai hatásra jelent meg, de hamar népszerűvé vált. Tibetben a telihold a buddhizmus elsődleges szimbólumainak egyikeként jelentős: az éjszakai sötétséget eloszlató ragyogó fehérség és kerek forma az abszolút tökéletesség képzetével társul.

Miután Buddha életének legfontosabb eseményeit, azaz születését, megvilágosodását, első tanítóbeszédét, Parinirvánába térését teliholdas napokra teszi a hagyomány, nem meglepő a kiemelt figyelem, de jelentőségét igazán a kanonikus szövegek Holdat használó hasonlatai igazolják, hiszen képesek megvilágítani olyan rejtélyes és vitatott fogalmakat, mint a dharmakája és dharmadhatu.

Tibetben a Föld hű társát számos néven ismerik, például: kumünyen (a vizililiom barátja), karmé gyelpo (csillagok ura), gyamtsoga (az óceán öröme), nyikyé gyelpo (a kétszerszületettek királya), kanden (erényes), ribondzin (nyulas). Valamennyi név igen beszédes, sokat elárul a Holdról, és mindarról, amivel a vallásukban elsődlegesen azonosítják.

A kiállítás részletei megtalálhatóak az esemény fb oldalán.

A blog korábbi bejegyzései közül ajánlott: Ensō: hold 

Kalligráfiáimból legtöbbet (régit és újat) ebben a Flickr albumban találsz.

Klexhibit

Egy hete nyílt az ötödik kerületi Kis Á-ban a Hic Sunt Daemones címre keresztelt kiállítás. Végül 22 kép került a falakra. Ez a kiállításra méltó képeknek kb. egyharmada, de nem feltétlenül a legeslegjobb egyharmada. A nagyobb személyes kedvenceim sincsenek mind ott, de az összhatással végül elégedett vagyok. És úgy tűnik nem csak én. Őszintén örültem az azonnali és pozitív visszajelzéseknek és az est során kialakuló kisebb-nagyobb beszélgetéseknek. Együtt látva a falakon a képeket, világos, hogy mely irányokba érdemes tovább haladnom, de körvanalazódnak további utak, amiken legalább egy-egy lépést mindenképpen érdemes megtenni. 

A fotókat Valovics Tímea készítette, és eredetileg a Memento Mori egyesület oldalán jelentek meg. Köszönöm! És még inkább hálával tartozom Kósa Csabának is, aki az eseménynek épp annyira volt főszereplője, mint én. A koncert mögötti vetítésre a képeket Rátz Péter fűzte össze, ill. emelte egymásba.

Hic sunt daemones

Hic sunt daemones címmel nyílik kiállításom június 12-én a Kis Á-ban a Memento Mori egyesület szervezésében. A kiállítás teljes anyagát klekszográfiák teszik ki. E furcsa név mögött egy nagyon ismerős módszer rejlik. A híres Rorschach-teszt táblái ugyanis technikai értelemben klekszográfiák. A szimmetrikus tintapacákat sajátos kultusz övezi, de míg a pszichoanalízisnek látványos jelképévé lett, művészi értéke bizonytalan. Igyekszem lehetőségeit teljes mértékben kihasználni. Az alkotásnak a körültekintően tervező, a háttérben akár több jelentésréteggel is támogatott, és a megmagyarázhatatlan forrásból táplálkozó, intuitív, önteremtő módja egyaránt foglalkoztat. Egymáshoz való viszonyuk azóta izgat, amióta rajzolok, festek. Gyakorlatilag a szakrális festészet mibenlétét keresem elméletben és gyakorlatban – változó hatékonysággal, de sosem szűnő eltökéltséggel. Jelenleg a klex tökéletes terepnek tűnik minehhez. A kiállításon látható lesz pár Rorschach sumi-e és absztrakt ikon, de főleg démonok, denevérek, rovarok sajátos portréi töltik meg a Kis Á galériáját. A SHEABOUTEVERYTHING blogon olvashatsz egy interjút, ami valójában remekebb ajánló, mint ez. A facebook eventet itt találod, a képek egy részét a facebookon vagy a flickr-n.

Az est során az Entrópia Architektúra éléről jól ismert Kósa Csaba zenél, Der Zunder néven. A búgva, dörömbölve, zúgva, csobogva kitörő és alámerülő magányos drone architektúra az alkotás intuitív módja, és a hangok mögött megnyíló feneketlen mélység miatt lett az est társszereplője. Hallgassátok meg ezt az ízelítőt, és olvassátok el ezt a 2013-as kultblogos interjút.

“Itt sárkányok vannak!” (hic sunt dracones), üzenték a térképészek úgy 500 éve. A még felfedezetlen és/vagy veszedelmes területeket jelölték így munkáikon, épp úgy, ahogy korábban a római és középkori kollégáik oroszlánokra figyelmeztettek (hic sunt leones). Az üzenet túlmutat geográfián és kartográfián: Óvakodj az ismeretlentől! Félj attól, amit (még) nem ismersz! 

Hic sunt daemones, szólhatna az üzenet egy újabb formában. A daimón (δαίμων) eredetileg isten, majd az isteni szándékot teljesítő természetfeletti lény. Segíti az embert, óvja az életére leső veszélyektől, de cselekedni helyette nem tud, csupán figyelmeztet, riaszt, hogy azokat haladéktalanul kerülje el. Később az el nem került bajokat is a démoni aktivitás jelének vélték, akár ártószándékot is tulajdonítva az eredetileg önálló akarattal nem bíró, alaktalan szellemlényeknek. Az élet őreiből, az isteni gondviselés pártatlan közvetítőiből bűnbakok lettek. Az eredeti daimón/démon elképzelés már megszületése óta folyamatosan mutálódik, reagálva környezete és kora változásaira. A magát nagyon régóta nagyon makacsul tartó, konvencionális elképzelés szerint a démont leginkább valamiféle diabolikus rettenetként érdemes definiálni. Lehetséges alakja, megjelenése továbbra sem tisztázott, de úgy tűnik, hogy az általunk ismert lényektől való határozott különbözősége, feldolgozhatatlan látványa teszi őt riasztó jelenéssé – sikeresen betöltve így rettegett szerepét. A művészek – az emberi képzelet sajátos korlátainak áttörhetetlensége miatt – sötét babonák által megbélyegzett állatok emberszerű, de bizarr keverékével próbálnak utalni arra az elemi erejű undorra, páni félelemre, ami a démon maga, de ragaszkodnak egy egészen másmilyen, egy egészen vonzó ábrázoláshoz is. Mert a démon megtéveszt és elhomályosít. Elcsábít vagy rádront. Cselekvésre késztet vagy kényszerít. Fordulj vissza! Maradj távol! Az élet körforgásából nem léphetsz ki! Nem mérlegel. A körforgást fenn kell tartani. Mindenáron. Létfenntartó ösztön, önvédelmi reflex – ez is a démon maga. A démon-jelenést saját tudatunk kreálja. Ő az élet rendíthetetlen és kijátszhatatlan őre. Minden sprituális törekvő közeli ismerőse. Mert a megvilágosodás életellenes.

“Minden jelenség

– a békés és haragvó istenségek,

még a leghatalmasabb is -,

önnön tudatod teremtménye.

Ennyit ha tudsz elég,

és szabad vagy!”

(Bardo Thödol)

Abszolút Kalligráfia – képek

Több nappal túl a kiállításmegnyitón, ideje pár szóban és képben összegeznem az eseményt. Az október végi estén egy tucatnyi vendég és a kiállító művészek három nyolcada gyűlt össze az Abszolútban. Oké, a megnyitó valójában “csak” egy spontán “tárlatvezetés” volt, és ezt követték később az elmaradhatatlan beszélgetések – technikáról, tartalomról, hibákról, harmóniáról, ez–tetszik–de–az–nem–tetszikről…

Az esemény a Samhain előtti napra esett, de sajnos az idő szűke miatt erre nem tudtam/tudtunk méltó módon reagálni. Remélem a jövőben újabb kalligráfia kiállítások tudnak megvalósulni, lehetőleg még több résztvevővel, és már egy-egy meghatározott téma köré szervezve.

Az estéről a sheabouteverything blog is posztolt: Betű-pálesz kombó: Szépírásos hagyományaink c. kiállítás.

Abszolút Kalligráfia

Holnaptól (okt. 30.) egészen november végéig látható a Kazincy utcai Abszolút Pálinka kiállítóterében nyolc magyar kalligráfus munkáinak alkalmi összegzése. A tárlatnak eredetileg még szeptemberben egy V. kerületi galéria adott volna otthont, ám végül a romkocsmanegyed főütőere biztosítja a megfelelő teret és miliőt. Nem tudom, hogy rajtam kívül a többiek milyen művekkel készültek, – és még csak nem is ismerem mindegyikük korábbi munkáit – de megpróbálok egy last minute ízelítőt rögtönözni a holnapi megnyitó elé.

A névsor legismertebbje kétségkívül Buzogány Dezső, aki egyre inkább a hagyományos kalligráfia eleven iránytűjének bizonyul. Mindannyiunknak hasznos lehet betűszótára és betűmintái, vagy tapasztalatai különböző papírokkal, tintákkal, no meg tollakal.

Pászti Péter a kiállítás szervezője, amatőr festő és kalligráfus, a Kalligráfia Baráti Kör egyik alapítója és rendszeres Guiness rekorder. Szeret nagyobb szövegekkel dolgozni. Megír kézzel akár teljes könyveket is. Minél több karakter, annál nagyobb kihívás, és úgy tűnik szereti a kihívásokat.

Barna Zoltán a Napfényes Művészeti Szabadegyetemen okít kalligráfiát. Tartalmas írását a kalligráfiáról mindenképpen érdemes elolvasni. Ha nem is értek teljes mértékben egyet az antropozófiai nézőponttal, több érdekes példát, felvetést tartalmaz Barna Zoltán írása.

Nagyon kiváncsi vagyok milyen művekkel készül a kiállításra Markóné Szalai Szilvia, a táblaírás mesterasszonya, mivel korábban hasonló kiállításokon igazán remek munkákkal volt jelen.

Tóth Etelka Edit Baja Béla illuminátor hatására kezdett a kalligráfia iránt olthatatlan szomjjal érdeklődni - ahogy egy vele készített interjúból ez kiderült.

Benedek Sándor László a “hagyományos kalligráfia” határait tolja ki különböző irányokba: rovásírás, pirográfia, kézigravírozás, fafaragás. Úgy tűnik, hogy ő rovásírással készült a kiállításra. Holnap kiderül.

Jó eséllyel Zsiga-Hornyik Adrienn kalligráfiái fogják nekem a legnagyobb meglepetést okozni, mivel munkáit még egyáltalán nem láttam, de a stílusra van némi tippem.

Az én tibeti és szanszkrit betűim úgy tűnik kilógnak majd a sorból. Viszek pár ‘H’ betűt, és a napokban készített két “hosszabb” tibeti szöveget. Az egyik egy megfontolandó tibeti közmondás (avagy idézet ismeretlen szerzőtől): “A megosztott figyelem hatástalan, ahogy kéthegyű tűvel sem lehet varrni”. A másik szöveg pedig kétsornyi bölcselet Padmaszambhavától:

"Ahogy lesz tudásom és megértésem az égnél is hatalmasabb kiterjedésű, úgy lesznek tetteim és következményei még a legfinomabb árpaliszt szemeknél is jelentéktelenebb méretűek."