A Magyar Szépművészeti Múzeum
aktuális kiállításán a mocse kézműves remekek alaposan elhomályosították a többi letűnt perui civilizáció kiállított tárgyi emlékeit. Hiába voltak itt a nagy inkák, csupán a nazcák tudták volna őket megszorongatni, de ők sajnos csak kis létszámban voltak jelen. A mocse kerámiák régi szerelmeseként örültem sikerüknek. A világ Nagy Eltűntjei közül a mocse civilizáció tűnik az egyik legnagyszerűbbnek és legnehezebben megfejthetőnek. A páratlan szépérzékkel és képzelőerővel megáldott nép úgy tűnik, nem rendelkezett az írás semmilyen formájával sem. Egy piramistemplomokat, csatornákat, öntözőrendszereket építő, jól szervezett társadalom írásnélkülisége egy eddig ismeretlen természetű intelligenciára utal. Más lehetőség híján csupán tárgyi emlékeik, feltárt sírjaik alapján következtethetünk életükre. Túlzások, találgatások, pre-koncepciók, általánosítások, ellentmondások, helyesbítések. A szakirodalom már sokmindent elmondott róluk, életükről és időnként nem spórol olyan fogalmakkal, mint szadizmus, szodómia, kannibalizmus, emberáldozat... A szakemberek bizonytalansága és korlátoltsága egyszerre komikus és aggasztó.
"a képek értelmezése sokszor ad hoc jellegű, azok egyszerűen mást is jelenthetnek. Néhány, aligha biztonsággal megalapozható előfeltevés nélkül nem érthető meg, hogy miért tekintenek például egyértelműen hadifogolynak az elemzők szinte minden, fizikai kínokat elszenvedő férfialakot. (...) Szokták mondani, hogy a mocsikáknak nincs írásuk, ikonográfiájuk azonban úgy működik, mint egy képeskönyv. Sokan öntudatlanul is úgy értik ezt a mondatot, hogy e képes könyv olyan, mint az a képregény, amelynek elvesztek ugyan az aláírásai, de rekonstruálhatók. (...) e képaláírások rekonstruálhatatlanok, mert semmilyen értelemben nem is léteztek: ha a mocsikák valamit akartak volna írni a képeik alá, tehetséges nép lévén feltalálták volna az írást és a történelmi krónika műfaját"
(Mester Béla: Történelmi képek kortársaink magyarázatában)
