Hipnógrafos

Jose Gabriel Alegría Sabogal olyan mesterek nyomában jár, mint Albrecht Dürer, William Blake, Austin Osman Spare, Eliphas Lévi...

A perui művészt a látható és láthatatlan világ kapcsolata izgatja, és készteti az alkotásra. Jose Gabriel víziói túlmutatnak az ismert hermetikus allegóriákon: már a kezdetektől személyesek, intuitívak, számos védjegyszerű elemmel, amik megfejtendő titkokat sejtetnek. Ilyen a fej/arc látványos felszámolása vagy a plusz információkat rejtő írás alkalmazása. Munkáit megcsodálhatjuk a blogján vagy facebook oldalán.

Anima Scientiae

Daniel Martin Diazt újra az egyik legszimpatikusabb kortárs festőnek gondolom. Hasonlókat korábban az ezredfordulón gondoltam róla. Az akkori stílusát közel tíz évig megőrizte, csiszolta, és alaposan bejárta a maga teremtette birodalmat. Tervezett lemezborítókat, lyukkamerát, és több belső teret is megtöltött jellegzetes stílusával.

Danielt két éve magukba szippantották különböző filozófiai és tudományos elméletek. Teljesen elbűvölték a tudományos diagramok, amik, mint rajzok kezdetlegesek, és nem is kívánnak esztétikusak lenni, ám Daniel számára mégis szépek. Ezek a képek inspirálták, hogy megalkossa saját tudományos-filozófiai-spirituális interpretációit a tudat(osság) koncepciójáról és további elméletekről. Az eredmény egy olyan művészeti album (Soul of Science), mely a tudomány, természet és anatómia misztériumait fedezi fel különböző tudományágak neves szerzőinek írásaival kísérve.

Sok évvel ezelőtt készítettem Daniellel egy interjút, ami 2002-ben az Equilibrium 'zine harmadik számában jelent meg. Úgy gondolom, érdemes ezt itt most újraközölni (kissé megrövidítve).

Úgy tűnik, hogy művészetedet teljes mértékben áthatja a vallás.
„Hívő katolikusként nevelkedve és felnőve, nehéz elképzelnem, hogy bármi más lehetne festményeim témája. Szüleim mindketten mexikói származásúak, és Mexikóban a katolicizmus szerepe igen jelentős, áthatja a kultúra egészét, így szinte lehetetlen az egyház ereje és hatalma alól kivonni magad. A katolikus vallás mexikói interpretációja ugyanakkor szélsőségesen szenvedélyes, borongós, szimbolikus és egyben rituális is.“

Rendszeresen jársz templomba vagy inkább csak alkalmanként?
„Általában havonta 2-3 alkalommal megyek templomba, de mindig elmélkedem a hitemről.“

Az európaiak többsége úgy gondolja, hogy az Amerikai Egyesült Államok a haszontalan és értéktelen szemét hazája. Véleményed szerint melyek az Államok fő értékei? Te milyennek látod Amerikát és Európát?
„Véleményem szerint az amerikaiak éppen ugyanolyanok, mint bármely más nép a földön. Alapvetően ugyanazon értékekkel rendelkeznek, mint bármely más kultúra. A kérdésben megfogalmazott félreértést a média és Hollywood okozzák. Folyton megpróbálják az amerikaiakat felszínes, léha és önző embereknek bemutatni. Azt gondolom, a legtöbb európainak megváltozik a véleménye az Államokról, miután személyesen is ellátogatnak ide. Azt hiszem, meglepi őket, hogy mennyire egyformák vagyunk a mindennapokban. Amerika az én szememben egy fiatal ország, míg Európának kiemelkedően gazdag történelme és múltja van.“



Volt egy közös kiállításod a híres J. P. Witkinnel. Elég különös párosításnak tűnik. Kinek az ötlete volt ez a kiállítás?
„Ez a kiállítás érzelmileg nagyon sokat jelentett nekem. Joel régóta az egyik nagy példaképem volt, így óriási megtiszteltetést jelentett számomra, hogy együtt állítottunk ki. Sok embernek az volt a véleménye, hogy kettőnk munkássága jól kiegészítette egymást, az én képeim harmonikus egyensúlyt teremtettek az általa feltárt témákkal. Valóban furcsa kombinációnak tűnik, de akinek alkalma nyílt személyesen megtapasztalni a kiállítást, megállapíthatta, hogy a kiállítás egységet alkotott, és nagyon jól sikerült az egész show. Mindkettőnk munkássága a soha véget nem érő emberi tapasztalásra koncentrál. Terry Etherton szervezte meg a kiállítást, ő hozott össze bennünket. Úgy érezte, hogy Joel és én is a katolikus témákkal foglalkozunk műveinkben, ám teljesen más megvilágításban. Olyan volt az egész, mint egy izgalmas mérkőzés. A kiállításnak egyébként igen nagy figyelmet szentelt a média.“

Hogyan készülnek a képeid? Milyen módon alkotsz?
„Először minden kép rajznak indul. A rajzolás számomra a legkreatívabb önkifejező tevékenység. Amikor úgy érzem, hogy a rajz befejezett és kész mű, akkor kezdek bele a festésbe. A festészet számomra egyfajta meditatív élmény. Ekkor a gondolataim felszabadulnak, elszakadnak ebből a valóságból. A festmény mindig nagyon hasonlít a rajzhoz. Rendszerint semmit nem változtatok meg a rajz eredeti koncepcióján.“

Tervezel mostanában hosszabb animációs filmet?
„Igen, valóban tervezgetek egy sötét, szürrealista, misztikus filmet, mely az egyház paradoxonjait, látszólagos ellentmondásait boncolgatja. Nagyon régen az egyház alkimistákat és asztrológusokat alkalmazott, hogy válaszokat találjon az élet rejtélyeire. Később az egyház ördögimádónak bélyegzett és törvényen kívül helyezett bárkit, aki asztrológiával vagy alkímiával foglalkozott. A történelem eme momentumai lebilincselnek.“

Melyek számodra a legfontosabb dolgok, melyek művészetedre a legnagyobb hatással vannak?
„Hit, család és miszikum.“

Silentium Deum Cole

Akinek dekódolhatatlan fura zenéknek tűntek a blogon eddig prezentált lemezek, akkor ezt a posztot már rutinosan ignorálta. Jól tette, a Silentium Deum Cole Bardo Thödol című lemeze hozza mindazt, amit az egyszemélyes underground zenei kísérletektől megszoktunk/elvárunk. Műfajilag nincs hová tenni, valahol az ambient és a kilencvenes évek neoklasszikusba hajló neofolkja között mozog az album. Junio Costa további lemezei ennél valamivel szélesebb területen mozognak, és a mögöttes szellemi mozgatórugó rendszerint valami okkult processzus, alkímia, hermetikus filozófia. A borító szerint a lemezt nem csupán a Halottaskönyv és az azt megteremető tibeti buddhista kultúra, de kiemelten Alexandra David-Neel utazásai és történetei is inspirálták. A lemez 2009-ben jelent meg, de úgy tűnik, hogy még nem találta meg a közönségét. Talán majd most.

"Amikor 1980-ban egy tibeti geshe tolmácsaként Németországban laktam, egy hölgy hívott fel telefonon, aki akkor olvasta a Tibeti Halottaskönyvet és szeretett volna többet megtudni a tibeti buddhizmusról. Megbeszéltünk egy időpontot, és a hölgy el is jött a központba, és elmagyarázta a geshének, hogy mennyire fellelkesült ettől a csodálatos könyvtől és szeretne többet is tudni [Tibetről és a buddhizmusról]. A geshe néhány alapvető dologról tájékoztatta a hölgyet, adott neki pár tanácsot, és felajánlotta, hogy bátran jöjjön el arra a tanfolyamra, amit ő tart. A hölgy ezután eltávozott. Amikor az ajtó becsukódott mögötte, a tibeti geshe felém fordulva kérdezte: " Mi az a Tibeti Halottaskönyv?"

Ez a történet azért meghökkentő, mert szembenáll azzal, amit mi, nyugatiak képzelünk Tibetről. Az igazi, élő Tibet és a nyugati világ által elképzelt Tibet kettősségét szemlélteti."

Stephen Batchelor írásából.

A Tantric Moment

Rásonyi Ábel, mint művész, több tekintetben is periférián mozog. Az általános érdeklődés legkülsőbb határát súroló inspirációval alkot és olyan periferikus műfajokban (is), mint pl. a képregény. Sokan legelőször valamelyik képregényes munkáját ismerték meg tőle. 1998-tól képregényesített rendszeresen 5-6 oldalakon E.A. Poe, Csáth Géza, H.P. Lovecraft, Pilinszky János, Babits Mihály, H.C. Andersen és Szerb Antal műveket a Tajtékos Lapok nevű underground lapban, majd 2004-től saját történetét szőtte Oradour címmel a rövid életű, de úttörő jellege miatt nagyhírű PTSD Antológiában. A kiadvány megszűntével a rejtélyes történet is megszakadt. A negyedik, már meg nem jelent epizód oldalait hat évvel később, a művész legutóbbi kiállításán láthattuk csak.
Képregényei közül kedvencem tőle a rúnák mitikus eredetét feldolgozó darab (ez is a Tajtékos Lapokban jelent meg).

Képregényeinek egy része megtalálható a Gothic.hu-n (UPDATE: sajnos azóta már nem, de reméljük majd egyszer újra), s ugyanitt publikálja Ábel művészettörténeti írásait is, amik közül párat érdemes külön kiemelni:

Szent geometria – Néhány megjegyzés a francia szimbolizmus, posztimpresszionizmus és korai absztrakt művészet okkult vonatkozása kapcsán

Id. Pieter Bruegel – Adalék a ”majom–szimbólum” jelentés tartalmaihoz

Caspar David Friedrich

Aubrey Beardsley

Aktuális festményeit kb. 2004 óta láthatjuk rendszeresen önálló vagy csoportos kiállításokon. Az első benyomás többeknek vált meghatározóvá, és a mai napig az 5-7 éve megismert fomanyelvet azonosítják Rásonyi Ábel művészeti birodalmának centrumaként. Ha a centrum ez is, maga a birodalom folyamatosan tágul, miközben elsősorban a szellemi felemelkedés és a fizikai megsemmisülés legszorosabb lehetséges kapcsolatát keresi a különböző tradíciókban. A khtonikus, diabolikus energiákban ott rejlik valamiképp az azonnali és totális transzformáció képessége, ami egy rendkívüli pillanatban meglovagolható? 

"Minden esetben törekednünk kell arra, hogy az alkotás praxisával magasabb értelem felé hatoljunk, s tükrözni tudjuk az igazságok örökkévalóságát. Az érzések tartalmait függetleníteni a tiszta szellemtől talán a legnehezebb. Sőt, gyötrő ravaszságával a lehúzó mélység, a kiszáradt psyché, a sárban fetrengő Korpusz folytonosan támad. Meg kell küzdenie az ideák felé törő léleknek mindennel, amit a matéria rázúdít. Ebben a harcban, ami talán a psychomachia, segítséget tudnak nyújtani bizonyos művészeti alkotások. A művészet. A szellemi jelentéssel bíró szimbolikus ábrázolások. Az archaikus, igazi művészeti tárgyak kapuk a princípium felé. Nem jelenthetem ki, hogy az általam prezentált képek ablakok lennének egy másik világra, de mégis olyan alkotásoknak vélem őket, amelyek a tudattalanba történő alászállás közben magasabb céltól vezérelve kerültek vissza a többé-kevésbé uralt felszínre…" Rásonyi Ábel, 2005 

Rásonyi 2009 tavaszi kiállítása jelentős állomás volt. Ekkor láthattuk először az ind hitvilág befolyását képein. A kiállítás főszereplői a Visnu tíz avatárjából ötöt feldolgozó képei. Az avatárokon kívül megjelent Síva, Káli, Ganésa és Yama is. Utóbbi ikonográfiailag nem egyértelmű, de mindenképpen meggyőző erejű interpretáció (az anomália már feltűnt itt Wayne Martin Belger Yama Kamerája kapcsán). 

"A holttest az egot jelképezi; a buddhizmus felfogása szerint a halálban megsemmisül az ember empirikus énjének teljessége. Ugyanakkor - a tantrikus felfogással megegyezően – a halál mint transzformáció misztériuma felfogható. Yama brutális és kíméletet nem ismerő módon temeti maga alá a „régi embert” – amely egyszersmind a feltételekhez kötött szubjektum, a szamszárai én feloldódása is az ember lényegi, abszolút természetében. A halál csak az empirikus, testi ember számára megsemmisülés: a felébredt „belső ember” a szellemi „én” számára a felszabadulás kapuja is lehet." Pető Zoltán, 2009

Pető Zoltán: Gnóthi Szeauton – Rásonyi Ábel művei elé, MMIX. május 7.

Paksi Endre Lehel: Alászállások igéző alakokkal 

Legutóbb múlt év őszén állította ki aktuális képeit – ismét a Memento Mori szervezésében, A Magick Moment címmel. A képek mágikus töltete erősebb, mint bármikor korábban. Nem Ganésa delejes hatásához hasonló mágikus jelenlétre gondolok, hanem az európai okkult hagyomány szimbolikájára, ikonográfiájára, és főleg Aleister Crowley befolyására. Crowley hagyatéka, mint inspiráció újra és újra feltűnik azok életében, akik valamiképp már korábban kapcsolatba kerültek vele. Rendszere túlléphető, hagyatéka megkerülhetetlen. 

"Inspiráció tekintetében a néhány évvel ezelőtti Vishnu avatárák ábrázolásával egy időben Ioannes Wierus pszeudomonarchiája és a gardneriánus boszorkánykultusz egyaránt foglalkoztatott. 
Folytatásként hát egyértelműnek tűnt Aleister Crowley mágikus munkásságának figyelembevétele. A felkészülést követően Frater Perdurabo írásaiból döntően a Hazugságok Könyve, az ú.n. Amalantra tervezet valamint a Thoth Tarot-val és az Aethyrek megidézésével kapcsolatos vitatott látomások hatottak rám leginkább. A most bemutatásra kerülő képek tehát olyan újabb keltezésű rajzok és festmények, melyeket a nagyszerű ’látnok’ világa és életműve befolyásolt. Reményeim szerint a processzus folyamán kondícionált személyiségemen túlmutató, egyetemes összefüggésekre rámutató alkotások születtek." Rásonyi Ábel, 2011 

"A távol-keleten létezik egy fogalom, amely azt a gondolatot fejezi ki, hogy ha sikerül meglovagolnunk a tigrist, nem csak megakadályozzuk hogy ránk vesse magát és széttépjen minket, hanem ha megragadjuk, nem esünk le róla, végül le tudjuk győzni. ezzel analóg a Mithras kultuszban a bika meglovaglása, majd megölése. Ennek alkalmazása talán legjobban a személyes belső élet magatartásmódjára vonatkozhat, de kritikus történelmi és közösségi szituációkban is felvehetünk ilyen magatartást. 

Az occultum fátyla mögé betekintő művész, Rásonyi Ábel, aki valódi inspiráltsággal közelít témáihoz, alapos kutatással, értő módon, mind szellemi tekintetben, mind technikai szempontból pontosan ezt a személyes belső életben megjelenő magatartásmódot valósítja meg. 
Nagyfokú uraltságot érzek munkáiban, semmiképpen sem egy öntudatlan művész sodródását tapasztalom, aki a téma iránti elragadtatásban elveszve, szinte megfullad művészete nagyszerűségének nyomasztó súlya alatt. Itt egy autonom felismerésből fakadó út bejárásának lehetünk szemtanúi. Ez Rásonyi Ábel tigrislovaglása.  


E folyamatban más módon segíteni nem tudunk a Homo Viatornak, csak tiszta szívből bátoríthatjuk őt, hogy tisztába jőve az úton reá leselkedő veszélyekkel, lovagolja meg a már említett fenevadat, erős kézzel irányítva azt. Ne járjon úgy, mint sokan, akik felugrottak ugyan a tigris hátára, de egy óvatlan pillanatban lefordultak róla, s most a hasába kapaszkodva, odaütődve az út kemény szikláihoz, még mindig azt hiszik, hogy ők az urai a vadul száguldó állatnak, mely a fékezhetetlen erők tökéletes szimbólumaként egyre távolabb viszi őket eredeti céljuktól." Rádi Sándor Zsolt, 2011

Rádi Sándor Zsolt: Az occultum fátyla mögött – Rásonyi Ábel művei elé 

Aleister Crowley: A Tizennegyedik Aethyr hívása, kit úgy hívnak UTI (Rásonyi Ábel fordítása)

Rádi Sándor Zsolt és Rásonyi Ábel

Curse of the Golden Flower

Zhang Yimou egy jó rendező (és lépjünk túl a kérdésen, hogy valójában kommunista propaganda filmeket készít-e vagy sem). Már az 1987-es Vörös cirokmező is egy csodás film volt. A Hős (2002) egy új korszak látványos nyitánya volt, és nem csupán saját alkotói pályáján. Két évvel később a Repülő tőrök klánjával rátett még egy lapáttal. A látvány és a zene erősebb (a film zenéje eddig a legjobb, amit kínai filmben hallottam), hatásosabb és a történet is csak egy nagyon kicsit tűnt haloványabbnak számomra.
Az Aranyvirág átka könnyen lehet, hogy már nem jut el a hazai mozikba és majd csak DVD-n jelenik meg (ne így legyen!). A történet magva és a nagy egész megkomponálása egyaránt remek. Chow Yun-Fat és Gong Li alakítása igazán pazar. A díszletek, kosztümök ezúttal még aprólékosabban megtervezettek, még látványosabbak. Nem is lehetne ez másképp, hiszen az események helyszíne a császári palota a kései Tang dinasztia idején (X. század). (Mellesleg Kínában ez a buddhista tantra, a mágia és alkímia korszaka.) Minden részletben meg kellett, hogy jelenjen a császári fényűzés és hatalom. Ám hiába értem a miértet, attól még émelyegtem a megemészthetetlenül gazdag látványtól, és a sok méretbeli túlzás sem biztos, hogy a film előnye. Zhang Yimou királydrámája egy jól sikerült darab, de közönség számára továbbra is a Hős marad az ő legemlékezetesebb filmje.

Curse of the Golden Flower - official
Curse of the Golden Flower - imdb.com
Curse of the Golden Flower - Keleti Szél
Curse of the Golden Flower - Ázsiafilm