Yoshida no Himatsuri

A Yoshida no Himatsurit, azaz a Yoshida Tűz Fesztivált minden évben augusztus 26-án rendezik, hogy a Fuji istennőjét (Konohanasakuya-hime, 木花之開耶姫) megbékítsék, azaz a vulkán újabb egy évig ne törjön ki (a Fuji legutoljára a Hóei korszak negyedik évében, 1707-ben tört ki). A kétnapos fesztivál egyben a nyári kéthónapos hegymászószezon hagyományos zárószertartása is. A fesztivál kora délután kezdődik a Fuji Sengen szentélynél (北口本宮浅間神社). A sintó szentélyt a Fujinak és istennőjének szentelték és a hegymászó zarándoklatok nagymúltú kiindulópontja.

A fesztivál idejére Konohanasakuya-hime lelkét az otthonát jelentő szentélyből egy hordozható szentélybe (mikoshi) "költöztetik át", és körbeviszik Yoshida utcáin, hogy az istennő láthassa a város értékeit és úgy döntsön, hogy megakadályozza a vulkán kitörését. (A mini-szentélyen kívül van egy másik mikoshi is, ami egy piros Fuji makett.) Mi a két mikoshit — és az azt kísérő emberfolyamot — a célállomásuk (Kamiyoshida Közösségi Ház) utcájába való bekanyarodásukkor csípjük el; körülbelül ekkor kapcsolódunk be az eseményekbe. Hat órakor kezdik el meggyújtani a hosszú főutcán végig, sorban felállított hatalmas fáklyákat (taimatsu) és a kisebb máglyákat. Japánban ekkor, nyár végén a naplemente nagyon korai, és úgy tűnik, hogy nagyon gyors is. Még világos van, mikor a fáklyaoszlopokat az utca egyik végén elkezdik meggyújtani, de mire mind lángol, már teljesen besötétedik.

Az utcákon a tömeg láthatóan nő, de az embersűrűség különösebben mégsem változik (talán még csökken is);  az emberek folyamatosan kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Mi a kagura előadásnál próbálunk meg minél hosszabb időre letáborozni, ha már az elejéről sajnos lemaradunk (közvetlenül a mikoshik célbaérése után kezdődik, egyszerre a tüzek meggyújtásával). A viszonylag későn kezdő taiko dobosokra már csak kevés időt szánunk a másnapi Fuji-mászásra gondolva, és ugyanezért én az ingyen szakét is inkább passzolom. Akkor indulunk vissza Kawaguchikoba, amikor elkezdenek az első oszlopfáklyák leégni, szétesni, összeomlani.

Megpróbálom Japán élményeinket részletekben feldolgozni ide a blogra. Előreláthatólag a kép-szöveg arány és azok élvezhetősége egyrészt magán a témán, másrészt az azóta eltelt, és a most rászánt időn fog múlni. A képeket a picasán a JAPAN mappába töltöm fel.

Harrer, Hüttenberg

Heinrich Harrer egyike azon európaiaknak, akik az elmúlt 50 évben a legkülönbözőbb módokon, közvetve vagy közvetlenül, kiemelkedően sokat tettek Tibetért, a "Tibet-ügyért", nagy befolyással voltak a világban jelenleg élő Tibet-képre. A Hét év Tibetben című regényét mára 53 nyelvre fordították le, a belőle készült sikerfilm (aminek a szerző szerint is csak részben van köze a regényhez, azaz a valósághoz – ami nem mellesleg izgalmasabb, mint a belőle táplálkozó mozgóképes fikció...), népszerűsége 12 éve töretlen (szinte nincs hét, hogy valamelyik fájlmegosztón ne tűnne fel a film egy újabb feltöltése). A híres regény magyarul több kiadásban is megjelent, és akár le is tölthető vagy online olvasható. Pár éve a Cartaphilus kiadta a Visszatérés Tibetbe című folytatást, a Park Kiadó pedig a Fehér Pókot, és remélem valamikor Harrer tibeti "útitársának", Peter Aufschnaiter-nek, Nyolc év Tibetben című visszaemlékezésére is sor kerül – a recenziók alapján nem kevésbé érdekes, mint a Harrer-könyv.

Heinrich Harrer visszatérve Ausztriába, a tibeti kultúra bemutatásának, népszerűsítésének több módjával is próbát tett: a regényen túl kiállításokat szervezett, majd 1958-ban két részes dokumentumfilmet készített Heinrich Harrer berichtet über Tibet címmel (az IMDb szerint a film '56-os, és szintén Hét év Tibetben a címe). A filmet feltöltöttem, németül tudóknak hasznos/érdekes lehet:
Heinrich Harrer berichtet über Tibet. 1. Teil: Auf der Flücht Nacht Lhasa
Heinrich Harrer berichtet über Tibet. 2. Teil: In der Verbotenen Stadt





Prof. Harrer tibeti gyűjteményének ma szülővárosa, Hüttenberg ad helyett. A Harrer Múzeum a hegymászó és világutazó számos személyes tárgyát, és az utazásainak tárgyi emlékeit őrzi (Tibet után még megjárta Borneót, Alaszkát, Új-Guineát – rendszerint egy megmászandó hegy apropóján, de mindig egy komolyabb néprajzi gyűjteménnyel tért haza). A múzeum digitalizálta és archiválta hihetetlen méretű fotó- és dia-gyűjteményét, melyben tényleg érdemes egy kicsit elveszni – '82-es tibeti diái között vannak fantasztikusak. 2002 októberében avatták fel, a múzeummal szemben, a hüttenbergi lingkhort (gling 'khor), azaz egy "pszeudó-tibeti mini-zarándokutat", ami nem is olyan rossz, de kaphatott volna szerényebb nevet is. Fényképeink itt.



Múlt év őszén, már Heinrich Harrer halála után, nyitotta meg kapuit Hüttenbergben a Tibeti Tanulmányok Nemzetközi Intézete (Tibet Center - I.I.H.T.S., International Institute of Higher Tibetan Studies). Az intézetben tibeti nyelvet, orvoslást, asztrológiát, filozófiát, filológiát lehet tanulni. Hasonló intézet csak Indiában van.

From Delos to Delphi

Előkerestem, feldolgoztam és Picasa-ra feltöltöttem a négy évvel ezelőtti görögországi utazásunk képeit. Az út célja elsősorban Apollón, a rend és mérték istenének két legfontosabb kultuszhelyének felkeresése volt, de Délosz és Delphoi között Athén, Mükonosz és a Szunion-fok is útba esett.




A görög mitológia szerint Délosz, a kopár, élettelen kis sziget volt Apollón és Artemisz születésének helyszíne. Elsősorban ezért volt a hely a hellén világ szakrális központja i.e. 900 és i.sz. 100 között. Jelentősége később sem sokat csökkent. A szigetet ellepték a szentélyek és a zarándokok. Peiszisztratosz egy rendelete, majd egy delphoi jóslat miatt a szigetet megtisztították az eltemetett halottaktól, és elrendelték, hogy senki sem születhet vagy halhat meg a szent szigeten. Délosznak ma nincs állandó lakosa, és nem lehet a szigeten éjszakázni, így részben még ma is élnek a szabályok; nullára csökkent a születés lehetősége és minimálisra a halál esélye. Ma az egész sziget egyetlen összefüggő régészeti terület végtelen számú impozáns rommal és nagyon kevés hűsítő árnyékkal.



Delphoi az Apollón-kultusznak egy másik, nem kevésbé fontos helyszíne. Apollón itt, a Parmasszosz-hegy lejtőjén ölte meg Püthont. Az aktus helyén emelték azt a templomot az isten tiszteletére, ahol aztán Püthia, a homályos jövendöléseket mormoló orákulum praktizált. Innen került elő a delphoi kocsihajtó (Heniochos) néven ismert szobor. Egyike azon kevés ókori bronzszobroknak, amelyek túlélték – rendszerint föld vagy víz alatt – azokat az évszázadokat, melyek elpusztítottak, beolvasztottak, "újrahasznosítottak" minden bronzból öntött tárgyat, hogy anyaguk fegyverként születhessen újjá. Az i.e. 475-ös születésű szobor az ún. "szigorú stílusban" készült a korai és az érett klasszikus kor közötti átmenet idején. Szerintem az ókori világ egyik legszebb, leghatásosabb szobra. Nem csoda, hogy Hamvas Béla nem ragad meg a szobor puszta szépségénél, művészi nagyságánál; ennél ő sokkal többet lát a kocsihajtóban.

A Kathmandu-völgy

2006-os nepáli fotóink.

Tibeti fotók

Tibeti fotóink 2006-ból
Szántó Péter fotói ugyanerről az útról

Hopp Ferenc utazásai és kincsei

Hopp Ferenc (1833-1919) utazásait, és azok tárgyi emlékeit mutatja be legújabb kiállításán a neves műgyűjtő világutazó nevét viselő múzeum. Az "Amikor kinyílt Ázsia kapuja" című kiállítás megnyitója június 21-én a Múzeumok Éjszakáján lesz zenei koncertekkel kísérve (Edward Powell, Canlar, Operentzia). A Ráth György Múzeum kertje ugyanekkor keleti játszóházzal és harcművészeti bemutatókkal várja látogatóit.
"Immár 89 éve, hogy Hopp Ferenc végrendeletében keleti gyűjteményét az államra hagyta. Ez a kezdeti 4000 darab volt az alapja a mára már 23000 tárgyat számláló kínai, japán, indiai, délkelet-ázsiai, nepáli, tibeti, mongol, koreai és közel-keleti gyűjteménynek. A kiállításon Hopp Ferenc legszebb 650 úti emlékét mutatjuk be, megelevenítjük a keleti bazárok hangulatát, a 19. századi Indiát, Délkelet Ázsiát, Kínát és Japánt. Nem hiányozhatnak az utazást megörökítő régi fotográfiák és fényképezőgépek sem, peregnek majd a korban oly népszerű sztereo-felvételek, s hallhatók lesznek Hopp útileveleinek legjellemzőbb részletei is."

Yun

Sütő Zsolt fotóblogját a legjobb blognak vélem, amivel eddig találkoztam. Komolyan. És gyanítom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Elsősorban – természetesen – a szeptember óta yun (időtartam) kategória alatt megjelenő tartalom miatt tartom nagyon nagynak a blogot (megjegyzem, a "szimpla" fotóit is nagyon bírom).
Zsolt múlt nyáron követte Csoma nyomait Indiában. Közben írt, fotózott, hanganyagokat rögzített, majd hazatérve ezeket azóta is adagolja. Az utat ő már sokadikként tette meg, ám beszámolója lényegesen különbözik minden korábbitól.

YUN

Iceland fotók

Iceland fotó album

Fotók a Hortobágyról

Korábban sosem volt igazán okom/alkalmam ezen a vidéken járni. Nyárközépi kirándulásunk rövid volt (csupán pár nap), de elegendő ahhoz, hogy megértsem miért is van ennyi csodálója a hortobágyi pusztának. Azóta már nem tűnnek túlzásnak a pusztát kísérő jelzők. Szívesen tértünk vissza ősszel, hogy tanúi lehessünk a darvak egyik esti behúzásának. A Hortobágy a darvak (grus grus) keleti vonulási útjának legfontosabb állomáshelye. Finnországból, Északnyugat-Oroszországból és a balti államokból érkeznek hozzánk kora ősszel és a komolyabb fagyokig maradnak itt, majd folytatják útjukat Délre. Összlétszámuk október végén tetőzik. A nyolcvanas években pár ezer volt ez a mennyiség, de az elmúlt években már rendszeresen elérte a 70-80 ezret. A múlt héten rekordszámú madarat, 100 400 példányt számoltak. A Hortobágyi Nemzeti Park egyre sűrűbben, egyre szívesebben szervez programokat e rendkívüli esemény köré.

Hortobágy – fotó album
Hortobágyi Nemzeti Park
Hortobágyi Nemzeti Park – Világörökség

Nepál fotók

2005 februárjában jártunk először Nepálban (ez egyben az első ázsiai utunk is volt). Könnyű volt megszeretni Katmandu-völgy városainak gyönyörű főtereit és zajos nyüzsgését éppúgy, mint a Himalája meredek lejtőit és a Chitwan Nemzeti Park elefántjait. A maoistákat ellenben nem sikerült megszeretni.

Nepál Európától az "Ázsia Svájca" címet kapta. A világ legnagyobb és legszebb hegycsúcsainak otthonaként a hasonlat helytálló, sőt, e tekintetben kétségkívül felül is múlja európai "rokonát", de a lehetséges párhuzamoknak itt vége. Ha Nepál gazdaságát nézzük, a cím inkább gúnyosnak, ironikusnak tűnik. Nepál a világ egyik legszegényebb, legelmaradottabb országa. A hatvanas évek egyik jólét teremtési programja a fenti hasonlatra hivatkozva az óragyártás fejlesztését javasolta... Nem csak ebből nem lett semmi.
A 21. századot nagyon rosszul kezdte az ország. 2001-ben meghalt Mahendra király (nem is akárhogyan). Utódja, Gyanendra király 2005 február elsején ideiglenesen felfüggesztette a demokratikus politikai jogokat. 2006-ban megfosztották a királyt minden hatalmától. Hiába alakult meg az új kormány és ígért fűt-fát, Nepálban a helyzet sajnos változatlan.

Nepál 2005 - fotó album

Barlangok az Alacsony-Tátrában

Júliusban az Alacsony-Tátrában járva mindenképpen próbáltunk minél több barlangnak helyet szorítani a programunkban. Csak három lett belőle, de így is maximálisan elégedettek lehetünk, mert köztük van a legszebb barlang, amit eddig láttunk (Déményfalvi Szabadság-barlang / Demänovská jaskyňa Slobody) és az első jégbarlang, ahol megfordultunk (Déményfalvi-jégbarlang / Demänovská ľadová jaskyňa). A harmadik barlang apró ugyan, de őslénytani lelőhelyként jelentős és cseppkőbarlangként sincs szégyellnivalója (Vázseci-barlang / Važecká jaskyňa). Barlangokban fotózni nem könnyű, de megpróbálni mindenképpen érdemes:

Alacsony-Tátra - fotó album

Myanmar fotók

Myanmar fotó album