PARSIFAL - A részvét váltja meg a világot (1. rész)

Richard Wagnerről (1813-1883) valamennyi wagneriánus, és a nyugati buddhisták egy része  is tudja, hogy élete végéig tervezte egy buddhista opera megírását. A mű valójában elkészült: ez a Parsifal, Wagner legutolsó és talán legnagyszerűbb műve! A buddhista opera-tervként ismert, A győzők (Die Sieger) és Wagner legvallásosabb, határozottan keresztény témájú(nak vélt) műve, a Parsifal egymás mellett párhuzamosan fejlődött. A győzők a Parsifal mellett mintegy elsorvadt, spirituális donor lett, elemei szinte mind beépültek a megváltóvá lett balga drámájába. A Parsifalt át- és átszövi mindaz, amit Wagner a buddhizmusból megértett a szenvedésről, megváltásról, együttérzésről. Wagner korábbi művei is az eredeti irodalmi források egyéni újraértelmezései; ezúttal a Grál legendát éppúgy minden korábbi változattól radikálisan eltérően lényegíti át, ahogy a megismert buddhista tanításokból is más elemeket emel ki, és máshogy értelmez, mint kortársai általában.

A győzők, egy Indiában játszódó buddhista történetet dolgozott volna fel, elsősorban Schopenhauer filozófiájának szellemében. Cosima Wagner naplójában jól követhetőek a Wagner művek alakulása, fejlődése. A győzteseket érintő naplóbejegyzésekből mindenképpen érdemes idézni párat:
“Este kifejti R.: “Ha egyszer öregkoromban megkomponálom A győzteseket, előjátékot írok hozzá, ez tartalmazza majd a cselekmény első részét (amelyben a Csandala lány megveti Anandát). Csak a zene képes megjeleníteni az újjászületés titkát.” (1870.05.01)
“Este R. felolvassa A győztesek rövid vázlatát. Milyen gyönyörű! Reménykedem Istenben, őrizőmben, hogy ezt a művet is megalkotja – Isten meghallgat, akarom, szeretném kényszeríteni rá, a tett imájával!… Elolvassuk Burnouf Eredeti legendáját.* R. azt mondja, hetvenéves korára megírja a Parcivalt, nyolcvanra A győzteseket.” (1973.11.23.)
“Az ágyban még azt mondja: ha jól tartasz, jól táplálsz, jól öltöztetsz, akkor még megkomponálom A győzteseket. “A nehézséget itt a nyelv és a helyszín jelenti. A kereszténységet a magasztos egyszerűség jellemzi, a buddhizmusban oly sok a műveltség, a műveltség pedig nagyon művészietlen dolog.” Arról beszéltünk, hogy körülbelül ugyanazt a témát (a nő megváltását) dolgozza fel mindkét műben, a Parsifalban meg A győztesekben.” (1881.01.06.)
“R. dolgozik a partitúrán, és azt mondja: talán a varázslók és gonosz lelkek iránti ellenszenve ráviszi, hogy megírja A győzteseket, mert abban minden szelíd.” (1881.01.16.)
“R. a kereszténységről szóló esti beszélgetést azzal zárta, hogy a Parsifal minden bizonnyal utolsó műve, a Grál lovagjaiban a közösség gondolata fejeződik ki. A győztesek ezt már csak jelentéktelen, gyenge módon utánozhatnák.” (1882.04.05.)

A teljes Grál mondakör őskeresztény, kelta és keleti eredetű elemeket egyaránt tartalmaz. A történetekben a Grál lehet egy kő, kupa, edény vagy akár valamilyen meg nem határozott ereklye, de a – valamilyen – csodálatos képesség mindenképpen közös jellemzőjük. A Szent Grál legendáját bemutató lehetséges középkori művek közül Wagner Robert de Boron művét tekintette kiinduló alapnak, melyben a keresztény szimbolika kifejezetten hangsúlyos. Ugyanakkor Wagner Parsifal-koncepciója tartalmaz lényeges indiai, kifejezetten buddhista elemeket. Wagnerre 1854-ben hatott megvilágosító erővel Arthur Schopenhauer (1788-1860) filozófiája, mely aztán élete végéig inspirálta, befolyásolta a drámái mögött feszülő, jellegzetesen wagneri összefüggéshálót. Schopenhauert ma a buddhizmus eszmerendszerét a nyugati filozófiába elsőként beemelő filozófusként tiszteljük. Számos teóriája könnyedén utat talált korának és utókorának filozófusai, filozófiakedvelői, művészei felé. Wagner Schopenhauer hatására az indiai és buddhista irodalom számos művét gyűjtötte össze házikönyvtárába. Természetesen a 19. században e témákban megjelent művekben gyakoriak voltak a félrefordítások, félreértelmezések. Indológia, kultúrantropológia, vallástudomány még egyáltalán nem, vagy alig létező tudományágak. Schopenhauert sincs miért tévedhetetlennek gondolnunk, a kor irodalmát valamelyest jellemzik következő gondolatai:“Vajjon Janusz (akiről Schelling akadémiai előadást tartott és kit az ős-Egynek magyarázott) nem Yama a halál-istene, a kinek két arcza van és néha négy. Háborús időben nyitva a halál kapui.** (…) A hinduk Anna Purna istennője biztosan a rómaiak Anna Perennája. Ezt senki észre nem vette? (…) Erősen Buddhának Wodannal való azonossága mellett szól, hogy a szerda (Wodansday) Merkúrnak és Buddhának is szent. (…) A legfontosabb azonban a következő: a Merkúr bolygó szent Buddhának, bizonyosképpen azonosítják vele és a szerda Buddha napja. Már most Merkúr Maja fia, Buddha pedig Maja királynő fia. Ez nem lehet véletlen.”

Wagner egyik Liszt Ferenchez írt levelében Schopenhauer tézisét követi, miszerint a kereszténység nem a júdaizmusból eredeztetendő, hanem sokkal inkább indiai vallásokból származó elemekből építkezve fejlődött ki, amely Egyiptomon keresztül jutott el Izraelbe.*** Cosima Wagner 1882 októberében (ebben az évben mutatták be a Parsifalt) a következőket írja a naplójába: “A buddhizmusról kijelenti, hogy az emberi szellem virága, minden ami utána jön, dekadencia; ellenében jött létre a kereszténység, mely összevonta a tanokat. A buddhizmus – mondja – az emberi szellem különleges, ifjúi erejét tanúsítja, bizonyos fokig hasonlatos ahhoz az állapothoz, amelyben a nyelv létrejött.” A Parsifal koncepciójában Wagner megkísérelt szintézist teremteni a kereszténység és az indiai vallások között Schopenhauer filozófiai bázisán. Ez a szándék a kezdetektől a befejezéséig folyamatosan kísérte a művet.

* Burnouf, Eugene: Introduction a la histoire du Buddhisme indien. Imprimerie royale, Paris, 1844
** A Janus-templomot háború idején nyitva tartották a rómaiak.
*** Talán épp Schopenhauer inspirálta kezdetben Nyikoláj Notovics (1858-?) amatőr történészt is, kitől Jézus Egyiptomban és Indiában eltöltött 6-tól 29 éve koráig tartó tanulóéveinek elmélete ered?

Az írás második része a következő blogbejegyzés.