2012. április 6., péntek

PARSIFAL - A részvét váltja meg a világot (2. rész)

A létezés hibás volta (“Irrthum des Daseins”) Wagner álláspontja szerint az énközpontúságból, egotizmusból ered, mert az egyre több szenvedést okoz. Szerinte az önzés legyőzése által egy ember világmegváltóvá válhat. Az “Irrthum des Daseins” buddhista terminussal: dukhka, amely hagyományos fordításban “szenvedés” vagy “szenvedésteljes”, ám jóval ritkább, de jelentésközelibb változatban “kizökkentség”, azaz a létezés kizökkent volta. A wagneri énközpontúság az én jelentőségének túlbecsülése sem körülírhatatlan buddhista fogalmakkal, de nem könnyű, mivel a buddhista tanítások az európai filozófiáknál egyértelműen radikálisabb álláspontot fogalmaznak meg az ego, egyén, én, önvaló kérdésében. A buddhizmus a jelenségek bárminemű önlétét tagadja, ill. érveléssel cáfolja. Az egyén hamis énképzete, az én csupán látszólagos volta mindenképpen felismerendő, majd elvetendő, meghaladandó, és e téves elképzelés (nemtudás, avidjá) valóban forrása a szenvedésnek (kizökkentségnek, a létezés hibás voltának), de úgy tűnik, hogy a wagneri "önzés" a részvét hiányával is azonosítható, azaz az egotizmus legyőzése a lények iránti együttérzés (karuná) megvalósítása. Schopenhauer szerint nemcsak a szenvedő emberek iránt kell együttérzéssel lennünk, hanem az állatok iránt is hasonlóképpen. Ez az indiai vallásokban egészen egyértelműen kifejeződik, ám szerinte aggasztó ezen hozzáállás hiánya a keresztény kultúrában (Wagner egyetért e gondolatokkal, és maga is sokat foglalkozik a témával). Egyúttal Schopenhauer meg volt arról győződve, hogy tetteink etikai jelentőségének egyúttal metafizikai aspektusai is vannak. Minden egyes cselekedet hatással van a létezés egészére… Az ember az együttérzés által a létezés hibás voltának legyőzőjévé, azaz (világ)megváltóvá válhat.
A keresztény világszemlélet szerint Jézus az egyedüli megváltó. Ő áldozza saját életét az emberiség vétkeiért. Wagner alapjaiban gondolta újra e keresztény doktrínát: szerinte bármely emberi lénynek lehetősége nyílhat megváltóvá lenni, bárki válhat Jézussá, amennyiben a könyörületes szeretetet gyakorolja. Jézus a megváltó prototípusa, egy mitikus archetípus. E gondolatok magvát is lehet, hogy részben közvetlenül Schopenhauernél kell keresnünk (s csak ezután a buddhizmusról szóló korabeli könyvekben): “Mi bölcs ezzel szemben a buddhizmusban az ezer buddhák föltevése! nehogy úgy legyen, mint a kereszténységben, ahol Jézus Krisztus megváltotta a világot és kívüle üdvösség lehetetlen – de négyezer esztendő, amelynek emlékei Egyiptomban, Ázsiában és Európában hatalmas és fenségesen állanak, róla semmit sem tudhattak és ama korokat minden dicsőségükkel együtt úgy elvitte az ördög, hogy oda se nézett nekik senki! Szükség van a sok Buddhára, mert a világ minden kalpa (világkorszak) végén elsüllyed és vele együtt a tan, tehát az új világ új Buddhát követel. Az üdv örökösen megmarad.”

Wagner gondolata szebb és több: nem világkorszakok újabb és újabb megváltóit képzeli el az egyedüli megváltó tézisével szemben, hanem felfedezi/feltételezi, hogy minden egyén magában hordozza a létezés egészét, minden egyes lény válhat bármivé, minden embernek lehetősége van megváltóvá válni. Mindebben felfedezhetünk bizonyos buddhista elképzeléseket. Minden ember rendelkezik a felébredés/megvilágosodás/megszabadulás lehetőségével. A bódhiszattva felébreszti magában ezt a “megvilágosodás-tudatot”, de lemond saját megszabadulásáról (megváltásáról), hogy a szenvedő lények mindegyikét megszabaduláshoz segítse. A relatív bódhicsitta a határtalan együttérzés megvalósulása az emberben, a nemtudás által az élet körforgásában, a ciklikus létezés csapdájában szenvedő lények felé; az abszolút bódhicsitta a ténylegesen létező énbe vetett hit illúziójának elengedése. Itt Buddha a megvilágosodott, megszabadult prototípusa, egyfajta archetípus. őskeresztény források szerint a Grálban lévő vér tartalmazza Krisztus lelkét ill. a megváltó esszenciáját, ami a Grál lovagokat mintegy arra ösztönzi, hogy segítsenek az ártatlan szenvedőkön. Grál lovag = bódhiszattva?

A Parsifal név népszerű korabeli megfejtése téves, de a karaktertől teljesen elválaszthatatlanná vált. Az elmélet szerint az óperzsa “fal parsi” fordításai: jámbor balga, tisztalelkű tudatlan, lomha érintetlen, vagy egyszerűen csak ütődött.* Nem tudjuk, hogy Wagner végül sikerrel nyomozta-e ki a név eredetét, illetve jelentését, de Cosima naplójából tudjuk, hogy egy időben görög származásra gyanakodott. A híres etimológia, bár talán téves, de a hős alapvető jellemét határozza meg: naív, bárdolatlan ifjú. Parsifal, hasonlóan Sziddhárta herceghez, kezdetben a világtól elszigetelten élt, nem tapasztalta meg a háborút, szegénységet, szenvedést és a halált sem. Parsifal nem kapott morális, erkölcsi oktatást, nem tudja, mi a jó és a rossz. Később Sziddhártához hasonlóan, Parsifal is szembesül a szenvedéssel, betegséggel, öregséggel és halállal, mikor elhagyja biztonságos otthonát. Mikor Sziddhárta otthontalanságba távozik, már házas és apa. Parsifal azonban még e tekintetben is tiszta, ártatlan, amikor megérkezik a Grál birodalomba. Schopenhauer szerint a szexualitás a vágy centruma, az érzéki vágy az egotizmus egyfajta kvintesszenciája. Éppen ezért Wagner drámájában a Grál lovagok önmegtartóztató életet élnek. A szent hely ereje spirituálisan bölcsebbé teszi, okítja az itt élőket, de csak a tisztákat (szűzeket és szemérmeseket). A Grál lovagok fennkölt, magasztos életét megrengeti a felismerés: csak addig képesek önmegtartóztatóan, jámborul élni, amíg nem találkoznak nőkkel, amíg nincsenek kitéve a kísértésnek. Tisztaságuk csak a nők hiányának köszönhető. Az Amfortasban élő vágy nem csupán meggondolatlanság, hanem az önzés, egotizmus jele, és egyúttal Krisztus elárulása. Amfortas elbukott életfeladata teljesítésekor, neki a világ megváltása lett volna a küldetése.“A Grál az én felfogásom szerint az Utolsó vacsora ivóedénye, amelybe Arimathiai József a keresztrefeszített Krisztus vérét felfogta. Micsoda rettenetes jelentést nyer itt Amfortas viszonya az edényhez; ő, aki attól a sebtől szenved, amelyet egy vetélytárstól egy szenvedélyes szerelmi kalandban kapott, annak a vérnek az áldása után sóvárog, amely a lándzsa által ütött sebből csorgott az üdvözítő oldalából, amikor az a világról lemondva, a világot megváltva, a világtól szenvedve a kereszten függött. Vér itt és ott, seb itt és ott – de micsoda szakadék a két vér, a két seb között.”
Wagner Krisztus-Amfortas analógiáját zenével is megerősíti. Wagner Bach Máté passióját idézi meg a Grál-király jajgató, szenvedő hangjaival. Ahhoz, hogy Parsifal a Grál-király megváltója lehessen, nem elég eredendő józansága, áldott tudatlansága, természetes tisztasága, meg kell ismernie a szenvedést, valamint a vágyat, aminek ellen kell állnia. A potenciális megváltónak ugyanannak a fenyegetésnek és fenyegetettségnek, a bukás ugyanolyan lehetőségének kell, hogy kitéve legyen, mint az, aki megváltásra szorul. Peter Waqnewski tisztán átlátja és ragyogóan megfogalmazza mindezt: “Ebben a helyzetben az, aki eddig nem volt ugyan híján a természetes együttérzésnek, de híján volt annak a tudásnak, amely előfeltétele a tudatos együttérzésnek, aki eddig nem volt híján a természetes tudásnak, de híján volt az együttszenvedés képességének, amely előfeltétele az értő tudásnak – ebben a veszélyeztetett helyzetben a lét szélére sodródik, és "tisztánlátóvá" váli, belelát a világba, a világ kuszaságába, felismeri saját vétkességét is anyja halálában, és most már elindulhat arra a hosszú útra, amely majd másodszor Amfortashoz vezeti. A probléma magjára redukálva ez a következőket jelenti: mivelhogy Amfortas bűne szexuális jellegű, Parsifalt ugyanennek a kísértésnek kell kitenni, ha ellenáll, akkor kilépett a nemtudás, az állati lét állapotából, amely nem ismeri a tudatos együttszenvedést, és belépett a “tisztánlátás” állapotába, amelyben felismeri a szenvedést, tehát együtt tud érezni, és ebből az együttérzésből fakad aztán a képessége arra, hogy véghezvigye a megváltó cselekedetet”

“Gesegnet sei dein Leiden, des Mitleids höchste Kraft und reinsten Wissens Macht dem zagen Toren gab” **

Felhasznált irodalom:
Kinderman, William és Rae Syer, Katherine: A companion to Wagner's Parsifal. Camden House, 2005.
Schopenhauer, Arthur: Parerga és paralipomena. Kisebb filozófiai írások. IV. kötet., Világirodalom Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1924.
Schopenhauer, Arthur: A világ mint akarat és képzet. Osiris, Budapest, 2002.
Wagner, Cosima: Napló. Gondolat, Budapest, 1983.
Wagner, Richard: A barna könyv. Gondolat, Budapest, 1980.
Wagner, Richard: Parsifal - kétnyelvű szövegkönyv. Parsifal Alapítvány, Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., Budapest. 2000.
Waqnewski, Peter: A szomorú isten - Richard Wagner hősei tükrében, Wagner-Ring. Alapítvány, Budapest, 2003.

* Ma olyan elméletek népszerűek, hogy a Parsival “perzsa hőst” vagy “őrült perzsát” jelent.
** “Legyen áldott szenvedésed, melytől bölcs részvevést, és résztvevő tudást tanult e balga fő!”

A kétrészes poszt illusztrációi Pogány Vilmos munkái. Az ötből három Wagner Parsifal-jához, kettő pedig a Buddha életét feldolgozó, "The Light of Asia, or Mahâbhinishkramana" című könyv első kiadásához készült.

Az írás első része az előző blogbejegyzés.