Brieux atya két halála
A Ferences Rendnek is megvoltak a maga népszerű missziós füzetei, melyek 30-40 oldalon mesélték távoli országok megrendítő történeteit. A negyvenes években futó sorozatban olyan címek jelentek meg, mint A keresztény Kína véres napjai, Megrendítő asszonysorsok, A kínai nyomor poklában, Villanó fények az őserdő mélyén, Égő magyar áldozat Kína oltárán, Hősi harcok Kína földjén, Pogány istenek árnyékában, A damaszkuszi vérfürdő, Vér- és tűzözön Tsianfu felett vagy az egészen ártatlan című A Tibeti Láma kolostorában. Utóbbi volt a sorozat 50. száma, amit Pietro Ziliani írt Páter Auguste Lagrange francia misszionárius tibeti élményeiről. Lagrange William Terry angol térképész expedíciójának tagjaként indult útnak. A expedíció sikeres volt, a térképek elkészültek, majd az angolok hazaindultak, de a francia még maradt, mert “volt Lagrange páternek egy saját, külön célja is, amelyik semmivel sem volt kevésbé veszedelmes, mint a katolikus hit hirdetése az ellenséges földön. Egy nagyon régi kéziratot akart felkutatni a lámakolostorokban. Ez a kézirat Roberto de Nobili jezsuita pátertől származott, aki 1636-ban halt meg. (…) Létezését szigorúan titokban tartják, mert ez az első, és egyetlen példány, amelyben a nyugati vallás törvényeit fektették le a tibetiek előtt is érthető nyelven… Ennek a megszerzése tehát igazán becsületére válna úgy a katolikus, mint a missziós világnak.”
Lagrange elindult a fővárosba az expedíció kínai fényképészével és egy előkelő tibeti családból származó fiatalemberrel, “aki megszökött az egyik lámakolostorból, ahol épen pappá szentelték volna. Szökésének oka, hogy elvesztette hitét a lámákban, és vallásukban.” Auguste atya nemes célja kézirat megtalásán túl, hogy “megkeresse azt az utat, amely a lámák által állati sorba süllyesztett nép lelkéhez vezet.” A legkisebb gond nélkül megérkeztek a fővárosba, ahol a Potala jelentette a végcélt, a nyomozás helyszínét.
“Az ex-láma sokáig állt a palotával szemben mozdulatlanul. A kis, apró, üldözött emberke ott állt a pazar, hatalmas épületkolosszussal szemközt, amelyet évezredek hagyománya, önkénye, és emberi butasága emelt a titokzatosság örök otthonául. Ott állt a kis ember, aki nem félt fellázadni, és megtagadni a logika, és léleknélküliség egész rendszerét, amivel örök üldözésnek, halálveszedelemnek tette ki magát. (…) Sakia végképpen kiábrándult hát ebből a hazugságra, képmutatásra, ostoba hiszékenységre épített, szeretet és logika nélkül való, vallásnak csúfolt misztikumból.”
“– Istenem, hogyan terjesszem el Krisztus tanítását ezen a földön, ahol csak egy törvény uralkodik: a rosszaság, és fanatizmus törvénye, – sóhajtotta. – Hogyan építsem fel az Országot itt, ahol nincs egyéb, mint kémkedés, csalás, orvgyilkosság, kínzás, és rendszeres kérlelhetetlenség! Hogyan építsek a képmutatásra?”
Módfelett érdekes, és nem kevésbé újszerű, mindaz, amit a Tibeti Kánonról megtudunk:
“Ezekben a könyvekben, melyeknek eredetét Buddhának tulajdonították, le volt fektetve minden, ami a tibeti egyházra vonatkozott. Különösen a III. részben, a szanszkrit nyelvű Kosnon-pa-ban [Kosnon-pa = chos mngon pa, azaz Abhidarma], melyet a lámák állítása szerint maga a Nagy Bölcs írt. Ebben a műben az érzékfeletti életet tárgyalta, bár egyesek szerint ez közönséges hamisítvány volt, mert Buddha tanaival és gondolataival homlokegyenest ellenkezett. Száz kötetből húsz a lámák magatartását szabályozta; aztán benne volt Buddha életrajza, a mágia tudomány, Kalakma doktrínái, és a többi. Ezután következett egy kétszázötven kötetet számláló Magyarázat, amely szembehelyezkedik a Kánonnal, mert sokkal előbb írták, Krisztus után a VII. században, amikor a buddhizmus térhódítása Ázsia közepén megkezdődött…”
Komoly kihívás az utóbbi mondat helyes értelmezése, de ez annak idején a füzet célközönségének talán nem is volt célja – a lebilincselő és magasztos kalandok habzsolása annál inkább. A történet szerint újabb és újabb könyvtárszobák átfésülése közben az atya egy láncokkal lezárt teremre bukkant:
“A féhomályba borult teremben először csak nehezen tudott tájékozódni. Hanem mikor jobban megszokta a félsötétet, akkor borzadt el csak igazán. A fal mellett sorban felakasztva európai papok ruhái lógtak, és sapkák, és köpenyek, aztán hosszú polcokon európai könyvek: breváriumok, s imakönyvek, és… a sarokban, igen, egy férfi bebalzsamozott teste állt, rózsaszínű arccal, teljesen felöltözve, a nyugati papok öltözékében. Auguste atyában két érzés birkózott egyszerre, mígnem erőt véve magán, egészen az ablak mellé lépett. Úgy érezte, hogy vére száguldása rögtön felszakítja ereit, és szíve felmondja a szolgálatot. Végül egyetlen nagy erőfeszítéssel nyugalmat parancsolt magára. A bebalzsamozott holttestben azonnal felismerte az 1881-ben eltűnt práter Brieuxnek, a híres, jámboréletű, és áldozatkész hittérítőnek alakját. Képekről jól ismerte a nemes arcot, hát határozottan felismerte. ő volt az, semmi kétség!… Brieux atya annakidején Jerkalo és Tse-Ki között tűnt el, ahová rendtestvéreinek eleséget vitt, s azóta semmi hír nem jött felőle többé. Hiába nyomoztak a hatóságok, eredménytelen volt minden fáradozás. Szóbeszéd szerint bűntény történt, amelyben állítólag két láma is részt vett, de biztosat senki sem tudott. A nyomozók hiába fordultak a Dalai Lámához, az megsértődve, fölényesen utasította vissza a vádat, és nem adott engedélyt az alaposabb nyomozásra. A bátor, és hős misszionáriust olyan kegyetlenséggel gyilkolták meg, mint az óceániai törzsek szokták tenni áldozataikkal…”
Lagrange elájult, de ép bőrrel kijutott a bűnbarlangból, a keresett szöveg pedig végül meglett, de ez már nem is lepi meg a mai olvasót, mert ekkora már tényleg egészen nyilvánvaló, hogy az egész egy minden valóságalapot nélkülöző fikció.
Páter Auguste Lagrange francia misszionárius és William Terry angol térképész úgy tűnik sosem létezett, ellenben Roberto de Nobili és Brieux atya igen, de ez aligha teszi hitelesebbé a fenti a történetet. Jean-Baptiste Brieux atyának valóban nyoma veszett Tibetben 1881-ben. Az akkori hivatalos jelentés szerint egy Lhásza felé vezető úton gyilkolták meg. Később kínai hivatalnokok megállapították, hogy a gyilkosságot helyi kolostorok és törzsfők szervezték. W.W. Rockhill 1891-ben lejegyzi könyvében, hogy 1887-ben a kelet-tibeti határon lámák felkelést szerveztek a helyi katolikus misszió ellen. A lámák kiemelték sírjából a hat évvel korábban meggyilkolt Brieux atya csontjait, majd a sírt ürülékkel töltötték fel, az atya koponyájából pedig koponyacsészét készítettek. A két Brieux-történet szemlátomást ellentmond egymásnak, egyszerre mindkét verzió nem lehet igaz, de csupán attól, hogy Ziliani története egészen biztosan valótlan, még a másik történet nem válik hihetőbbé.
Elgondolkodtató, hogy a Ferences Rend e missziós sorozata hogyan is határozta meg önmagát ill. magasztos céljait:
“MIT AKARUNK? A legszentebb krisztusi feladatot: a Missziós Gondolatot mindenfelé terjeszteni! Ott akarunk lenni mindenhol, hogy olvassanak bennünket és felfigyeljenek ránk! – Meg akarjuk ismertetni a legszélesebb néprétegekkel a legősibb missziós Rend, a Ferences Rend missziójának Multját és Jelenét! A Mult vértőlázott talaján járnak a Jelen hőslelkű apostolai szerte a világon! – E füzetsorozat minden betűje, sora, száma; a csinos kiállítás és olcsó ár ezt a Célt akarja szolgálni! TESTVÉR! Olvass és ajánlj bennünket másoknak is! Apostola leszel Krisztusnak, az örök Misszionáriusnak!”
“Szent Ferenc fiai 700 év óta a pogányok millióit vezették Krisztus aklába. TE is részt vehetsz ebben a most is folyó gigantikus munkában. Neked is közre kell működnöd a hitterjesztésben.”
Tibetre nyíló kapuk I. - Krisztus zörgetése
Tibetre nyíló kapuk II. - Tibet rettenthetetlen apostola
Tibetre nyíló kapuk IV. - Ópiumos rendszer és zavaros psziché
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése