Végre! Most már biztos, hogy 2016-ban, a Cannes-i filmfesztiválon mutatják be Martin Scorsese Silence című filmjét (főbb szerepekben Andrew Garfield, Liam Neeson és Tadanabo Asano).
Hat éve már, hogy először olvastam valahol, hogy a mester megfilmesíti Endo Suszaku Némaság című regényét, és hogy erre már 1988 óta készül. Elhangzottak a lehetséges színészek nevei (Daniel Day-Lewis, Benicio del Toro), majd néma csend. Pedig Scorsese nem volt tétlen: míg filmeket rendezett (pl. a Wolf Street farkasát), a háttérben folyamatosan egyengette a számára oly fontos filmterv útját.
“A Némaság régóta a szívemhez nőtt. Amint elolvastam Suszaku Endo regényét, rögtön tudtam, hogy meg kell filmesíteni, csak az alkalmas időre és a megfelelő körülményekre vártam. Most eljött az idő, hogy ez az álom megvalósuljon.”
A regény magyarul 1987-ben jelent meg első ízben, a Szent István Társulat kiadásában, majd 2013-ban a Cartaphilus adta ki újra, a Scorsese film hírére reagálva.
Endo Suszaku Némaság című regénye – témaválasztásában és szemléletében egyaránt – sajátságosan katolikus regény. Japánban játszódik, a 17. század elején, mikor a gyorsan terjedő kereszténységet hirtelen kitiltják az országból. A misszionáriusokat és az újonnan kereszténnyé lett japánokat brutális kínzásokkal kényszerítik hitük megtagadására. A regény főhőse egy portugál szerzetes, Rodrigues, aki társával elindul a messzi Japánba, hogy meggyőződjék a kósza hírek valódiságáról. A két szerzetest, célja elérésében – a misszionálás folytatásán túl – egy személyes indíték vezérli: az a hír járja ugyanis, hogy rajongva tisztelt hajdani szerzetes-tanáruk, a japán missziók legendás hírű vezéregyénisége is megtagadta hitét. Az ő sorsáról szeretnének mindent megtudni, amikor nekivágnak a kalandos tengeri útnak, hogy Indián és Kínán keresztül eljussanak Japánba…
A szamurájok kegyetlenségben harsány világa szinte fülsiketítővé erősíti Rodrigues háborgó lelkében Isten némaságát. Hogyan engedheti meg Ő ezt a tengernyi szenvedést? Isten nem marad néma, látszólagos hallgatásában sem! – érti meg legvégül Rodrigues, a szenvedő Krisztus arcában látva meg mesterének valódi arcát.
Egy részleteiben is kiváló, szellemében pedig kifejezetten keresztény ihletésű regényt vehet kézbe a magyar olvasó. Általa nemcsak egy izgalmas történet részesévé válik, hanem saját kereszténységének, saját Krisztus-képének bírájává is.
Bevallom, én a könyvet még mindig nem olvastam, ellenben láttam korábban az 1971-es japán filmadaptációt (Chinmoku), ami alapján számomra mindenképpen 2016 leginkább várt filmje a Silence.
Mi történik, ha egy buddhista kolostor ellátó személyzete is közösen meditál a többiekkel és elmélyed Buddha tanításaiban? Jól teszi. És ha a személyzet robotokból áll? Akkor akár még a megvilágosodás is borítékolható. Egy délkelet-ázsiai sci-fiben mindenképpen.
Az angolnyelvű címén főleg Doomsday Bookként ismert dél-koreai sci-fi/horror filmes antológia három történetben vetíti elénk a végidőket, az emberiség végső hanyatlását. A Heaven's Creation című kisfilmet az a Jee-woon Kim rendezte, akinek a nálunk is sikeres I Saw The Devilt és az első dél-koreai westernt, a The Good, the Bad, the Weird-et is köszönhetjük. A buddhista robot története vállalható mértékben esik csak túlzásokba, és egy három mondatban is elmondható alapgondolatnál többet nem kíván erőltetni. A film velős kívánt lenni, és az is lett – úgy, hogy a dialógusokkal sem spóroltak. A filmnek ott a helye a minden buddhista filmfesztiválon és buddhista filmklubban, de akár Philip K. Dick rajongóknak is szerezhet egy kellemes félórát.
A megvilágosodott droid, mint opció, egy ideje már itt van a levegőben. A kelet-ázsiai művészek már jó ideje megteremtették az alapokat. Wang Zi Won teremtményei egészen biztosan inspirálták ezt a produkciót. Hasonlóan vagyok most ezzel a filmmel, mint a korábban hasonló közegben (20-30 perces filmek antológiája) felbukkanó thai horrorral, a Novíciussal. Örülök neki nagyon, de sajnálom, hogy talán nem lesz már más filmes, aki fantáziát, további lehetőséget látna egy hasonló kiber-buddhista filmben.
Európában a romantika utáni nagy útkereső korszak festőóriásait az utókor leginkább különc, elviselhetetlen, szenvedélybeteg zseninek képzeli, nyilván nem minden ok nélkül. Számomra meglepő felfedezés volt, hogy ez Kelet-Ázsiában sem teljesen ismeretlen jelenség. Korea egyik legnagyobb 19. századi festője, Jang Seung-eop avagy Owon (1843 - 1897) nem vetette meg az alkoholt és a nőket (elsősorban zenész csajokra bukott), miközben saját stílusát folyamatosan kereste, megtalálta, majd újra és újra elveszítette, akár csak hazája az önazonosságát Japán és Kína közt. Az Owont alakító Choi Min-sik részben jó választás volt, mivel remek színész, ám annyira ő sem jó, hogy az egészen fiatal és az öreg művészt egyaránt hihetően alakítsa. A dél-koreai filmeknek nem vagyok nagy rajongója, de ez egészen jó, a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlott. Az IMDb 7.2-es értékelése jogosnak tűnik.
A film nem új (10 éves), de a fenti sorok sem. 2008-ban írtam, de végül nem posztoltam. Mivel már évek óta nem írtam filmekről, gondoltam belefér, valakinek lehet, hogy pont jókor jön.
Miután már több ízben szó volt itt a tibeti kalligráfiáról, számomra is meglepő, hogy Csögyam Trungpa még csak megemlítve lett az egyik ilyen posztban. Kalligráfiában éppoly megújító hatása volt stílusának, mint a dharma átadásában. Ő volt a "Buddhizmus rosszfiúja", ahogy a tegnap este a Santa Barbara Film Festivalon debütált életrajzi film (Crazy Wisdom) is említi őt. A hangzatos epitetont kétségkívül kiérdemelte életvitelével (a cölibátus feladása, szex, drog és főleg alkohol), de egyes életrajzi tények még nem visznek igazán közel Trungpa valódi kvalitásaihoz, művészetéhez, bölcsességéhez – de kiindulási pontnak talán nem rossz. A megoldáshoz sokkal közelebb a lenti linkek mögötti ösvények fognak vezetni, de előtte: egy írás 1974-ből a Dharma művészetről, egy videó az 1980-as Discovering Elegance kiállításról, a Crazy Wisdom film előzetese, két rövid idézet Csögyam Trungpától és egy Eli Jaxon-Bear-től, valamint sok kép.
Dharma művészet – hiteles művészet
A buddhista szimbólumok vagy képzetek, mint például az életkerék vagy Gautama Buddha életének ábrázolása nem azonosak a Dharma művészettel. E kifejezés sokkal inkább azonos azzal a művészettel, ami a tudat azon bizonyos állapotából fakad, amit meditatív állapotnak hívhatnánk, és része a művésznek. Ez egy bizonyos magatartás egy ember alkotó tevékenységében, mégpedig az éntelen-tudatosságnak és nyíltságnak egy magatartása.
A művészi törekvések alapvető problémája az a hajlam, hogy elválasszák a művészt a közönségtől, majd megpróbálnak egy üzenetet küldeni egyiktől a másikig. Amikor ez történik, a művészet exhibicionizmussá válik. Valakit elér az ihlet egy óriási fellobbanása és rohan, hogy azt a papíron rögzítse, hogy másokat lenyűgözzön vagy felizgasson. Egy megfontoltabb művész pedig azért, hogy bizonyos hatással legyen a közönségére, megtervezi munkájának minden lépését. Azonban nem lehet helyes szándékú dolog az, ami mások és önmaga felé esetlenné és agresszívvá, támadóvá válhat.
Great Eastern Sun
Meditatív művészetben a művész magába foglalja a művek alkotóját és befogadóját is. A látvány nem különül el a művelettől, és azon a ponton nincs félelme az otrombává válástól vagy céljainak beteljesítésében való elbukástól. Egyszerűen csak csinál egy festményt, verset, zenét vagy bármi mást. Ezek szerint egy teljesen kezdő felemelhet egy ecsetet, és – a helyes tudatállapottal – egy mesterművel alkot. Ez lehetséges, de ez egy nagyon "kipróbálom, csak sikerül" hozzáállás. A művészetben, ahogy általában az életben, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk szakmánkat, fejlesszük készségeinket, és magunkba szívjuk a tudást és éleslátást, ahogy azt a hagyomány továbbadja.
De vajon eszközeinek használatában jártasabb tanítvány vagy a nagy tapasztalattal bíró mester magatartásával rendelkezünk, amikor a teljes bizonyosság érzetével mi valóban egy műalkotáson dolgozunk? Mondanivalónk egyszerűen csak a dolgok természetének értékelése úgy, ahogy azok vannak, és ennek kifejezése gondolatok és félelmek bármilyen küzdelme nélkül. Feladjuk az agressziót, egyszerre az önmagunkra irányulót, ami az a különleges törekvés, hogy másokra hatással legyünk, és a másokkal szembenit is, ami egy cél érdekében valamivel való megtévesztésük.
A hiteles művészet – a Dharma művészet – egyszerűen a nemagresszió tevékenysége.
1974 július.
Chö (Dharma)
Fearless
Sun
Elegance Subjugating Aggression
Tiger-Lion-Garuda-Dragon
„A vadzsrajána, Buddha tantra-tanítása óriási varázserővel és hatalommal bír. Varázsereje abban rejlik, hogy képes a zavarodottságot és neurózist megvilágosodott tudattá alakítani, a mindennapi világunkat szent birodalommá tenni. Hatalma pedig abban rejlik, hogy tévedhetetlenül belelát a jelenségek valódi természetébe, átlát az egón és annak minden ámításán.”
„A Sambhala-tanítások alapvető mondanivalója szerint az emberi életből hétköznapi körülmények között is a lehető legtöbbet kell kihozni, és ez lehetséges. Ezen a világon, a jelenlegi helyzetben jó és értelmes emberi életet teremthetünk magunknak, amivel másoknak is a szolgálatára lehetünk. Ebben áll valódi gazdagságunk.”
„Csögyam Trungpa, egy Oxfordban tanult tibeti láma, az emberiség szolgálatának szentelte az életét. Könyvei nagyszerűek a maguk kristálytisztaságában. Az általa alapított Narópa Intézet élen járt egy új kulturális tudatosság megteremtésében, Trungpa Shambhala tréningjével egyetemben. Mindenki hallott arról, hogy részegségében összeesett, amikor a színpad felé tartott, majd pedig nagyszerű előadást tartott. Semmit sem tett azért, hogy elrejtse italozását vagy csábításait. Negyvenhat évesen halt meg túlzott alkoholfogyasztása következtében.”
A 'buddhista horror', mint filmes alműfaj már érlelődik egy ideje. Az új témákat kereső rendezők miért is ne találnák meg a számításukat a köztünk élő préták, a rettenetes poklok, és persze a karmikus események világában. Thaiföld a 'buddhista vígjáték' ill. 'vígjáték szerzetesekkel' műfajban már verhetetlennek tűnik, és mivel a thai filmesek horrorban kétségkívül nagyon erősek, így nem meglepő, hogy itt már tettek korábban tétova lépéseket a 'buddhista horror' gyökéreresztésének ügyében. Én az igazi kezdetnek a tavaly ősszel bemutatott Phobia2 rémfilmgyűjtemény egyik epizódját nevezném. A Phobia2 (ห้าแพร่ง; Ha Prang) öt, egyenként 20-30 perces, rövidfilmet ölel fel. A Novícius című kisfilm (rendező: Paween Purijitpanya) történetének alapja egy meggondolatlan, felelőtlen kamasz menekülése a múltja és a világi törvények elől. A film egyszerű, nem veszi magát túl komolyan, ám mégis nagyon rendben van.
A további négy kisfilmet szeptember óta még mindig nem néztem meg, de aki a műfajt bírja, annak a recenziók alapján nyugodtan ajánlható – amennyiben még nem látta.
A Best Hollywood Kft. jóvoltából moziban is láthatjuk végre Neten Choklin 2005-ös Milarepa filmjét. A filmet a premier időpontjától (március 25.) Budapesten a Művész Mozi, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Tabán Mozi vetíti. Vidéken a pécsi Apolló, a győri Hrabal, a Szeged Belvárosi, a hévízi Fontána, a szombathelyi Savaria és a szolnoki Tisza mozik vetítik a premier napjától. Áprilistól újabb mozikban is vetítésre kerül a film az ország különböző városaiban. A bemutatóval egyidőben jelenik meg DVD-n a Tanítások Milarepáról (Teachings of Milarepa) c. dokumentumfilm, amelyen Khando rinpoche, Orgyen Tobgyal rinpoche, Sögyal rinpoche, Ani Pema Chödron, Lama Zope rinpoche, Arjia rinpoche és Neten Chokling rinpoche magyarázatai láthatók arról, hogyan értelmezhetők Milarepa tanításai, a saját életünkben. A tanítások Milarepáról DVD 175 perc hosszúságú, a tervezett értékesítési ára 1.490 Ft.
A fenti hírrel közel egyidőben ért utol az infó, hogy Neten Chokling filmje után egy évvel (2006) egy nyingmapa tulku, Sönom Rinpoche is filmet forgatott a tibeti szentről. Túl sok jót a filmről még nemigen olvastam, de még így is nagyon kiváncsi vagyok rá.
A távol-keleti illetve a tibeti időszámítás szerint idén 2137-et írunk, a Vas-Tigris évét, és amelynek évfordulója ebben az évben a nyugati számítások szerint február 14-re esik. Ezen alkalommal, az emberek Tibetben is vidámsággal, evéssel-ivással és jó kedvvel várják az új esztendőt, a napfordulót és a hideg idő elmúlását. A száműzetésben élő tibetiek sajnos még most is csak idegenben vágyakoznak arra, hogy otthon ünnepelhessék a farsangot, az új esztendő nagy reményeit. Ebből a jeles alkalomból rendezzük meg a Vista Rendezvény Központban közel 300 nm-en, A Tibeti Újévi (Loszár) Fesztivált valamint tibeti buddhista tárgyak és ritka keleti (kínai, tibeti) ásványok és ékszerek kiállítását és vásárát. A kiállított tárgyakat meg lehet vásárolni! Számos a tibeti kultúrához kapcsolódó programot szervezünk, zenével, finom tibeti ételekkel fűszerezve (momo, tibeti tea, kapsze, indiai pokhora). Meghívott vendégek: Agócs Tamás, Deva Prashad, Geszti Nagy Judit, Kelényi Béla, Láma Kalszang, Namgyal Cevang, Tolvaly Ferenc
A helyszínen tibeti ételek és italok kaphatók!
február 26. péntek
nyitva: 12.00-19.00
12.00 nyitás ZENE / TÁNC: Namgyal Cevang (lent)
Magyarországon élő tibeti menekült trad. tibeti énekeket és táncokat ad elő
15.00-15.30 FILM: Kálacsakra magy.felir./ang./80” r.: Werner Herzog (fent)
16.00-17.30 FILM: A lázadó szerzetes (Gedün Csöpel élete) (fent)
17.30-19.00 ELŐADÁS: A lázadó szerzetestől a Pokemon-buddháig - előadás és beszélgetés a kortárs tibeti művészetről Kelényi Béla tibetológussal, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum Tibeti-Nepáli Gyűjteményének kurátorával (fent)
18.00-19.00 ZENE: Deva Prashad meditációs zene (lent)
február 27. szombat
nyitva: 10.00-19.00
előadó terem:
12.00; 14.00; 16.00; 18.00 ZENE / TÁNC: Namgyal Cevang (lent)
Magyarországon élő tibeti menekült trad. tibeti énekeket és táncot ad elő
12.00-13.30 FILM: A Tibeti Halottaskönyv magy.felír./jap./fr./kan./90’r.: Hiroaki Mori (fent)
13.30-15.00 ELŐADÁS: A Tibeti Halottaskönyv filozófiája beszélgetés Agócs Tamás tibetológussal, A Tan Kapuja Buddhista Egyetem tanárával (fent)
15.00-16.30 ELŐADÁS: Múlt és jövő, a tibeti tradicionális művészet megmaradásának esélyei,Dr Bóna István restaurátor, egyetemi adjunktus (fent)
16.30-18.00 FILM: Tibetben a lélek magy.film/ 86’ r.: Tolvaly Ferenc (fent)
18.00-19.00 ELŐADÁS: Lélek utak - Tolvaly Ferenc előadása (fent)
18.00-19.00 ZENE: Gesztelyi Nagy Judit szakuhacsi művész (japán bambusz furulya) (fent)
Belépő a Fesztiválra 1000 Ft/nap, ami minden programra jogosít.
A dharamsalai tibeti közösség megtette az első fontosabb lépéseket az igazi "tibeti filmipar" megteremtése felé — Kína csekély számú, ám erősen propaganda-szagú tibet-filmjei ellenében. A főleg történelmi traumákat feldolgozó dokfilmeken túl már körvonalazódni látszik a tibeti játékfilmek jövőbeni stílusa. Tashi Wangchuk és Tsultrim Dorjee egy romantikus vígjátékként meghatározott filmet forgatott "Richard Gere is My Hero" címmel. A film már két éves, ám eddig csendben meghúzta magát. Ha direkt kerülte volna a feltűnést, sem lehetett volna róla ilyen keveset hallani. A "Richard Gere is My Hero" február 14-én, a tibeti újév napján (lo gsar) végre megjelenik DVD-n. A film Dharamsala külvárosában, McLeodGanj-ban élő négy jóbarátról szól. Egyikük (Nyima) keményvonalas Richard Gere fan, kinek legnagyobb álma, hogy olyan nagy színész legyen, mint példaképe, de azzal is megelégedne, ha a páratlan színész a városukba jönne.
Megjelent végre DVD-n Liliana Cavani 1974-es Milarepa filmje! Cavani neve leginkább az ugyanebben az évben készült kultikus botrányfilmje, Az éjszakai portás kapcsán csenghet ismerősen (a film alapjául szolgáló regényt a közeljövőben Brad Pitt filmesíti meg újra). A Milarepa címszerepét Balázsovits Lajos játszotta. Remélem a film minél hamarabb feltűnik a fájlmegosztó oldalakon, majd később magyar forgalmazót is talál a DVD.
Holnaptól Kínai filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Mind a hét film érdekes, de kettő kiváltképp:
A néma szent kövek (Lhing vjags kyi ma ni rdo vbum / The Silent Holy Stones)
dokumentumfilm, 102 perc, 2005
Rendezte: Wanma-caidan
Szereplők: Danpei Lama, Quhuancang Buddha, Quesai, Sanmu-dan
Egy fiatal szerzetes rákattan a televízióra, elhanyagolva spirituális feladatait. Úgy tűnik, a civilizálódó világ kihívásai mellett nehéz fenntartani az évezredes hagyományú szerzetesi életformát. Kis Láma rövid látogatásra érkezik haza. Felfedezi a tévét és a mitológiai történeteket feldolgozó VCD-ket és a fejébe veszi, hogy megmutatja őket a mesterének. A mozgókép akkora hatású, hogy a jó tanuló gyermek majdnem elkésik az újévköszöntő szertartásról. A filmcímben említett követ az utolsó kőfaragó aprólékos mozdulatokkal formálja, a fiút talán már a kolostoron túl várja a felfedezésre váró világ. A filmet témaválasztása, ritmusa és a szerethető szereplők zárják a szívünkbe.
Szeptember 25. péntek, 21.00, Csortos terem
Szeptember 27. vasárnap, 17.00, Csortos terem
A Potala Palota (The Potala Palace)
dokumentumfilm, 90 perc, 1998
Rendezte: Chen Zhen
Szereplő: Byams-pa-skal-bzang
A film narrátora hatvan éve él a Potalában, a tibeti buddhizmus központi jelentőségű templomában. Ahogy az építmény létrejöttéről mesél, kétség sem férhet hozzá, hogy az akkor 12 éves kisfiú számára az épület megpillantása egész életét meghatározó spirituális és esztétikai élmény maradt. A zarándokhelyként is szolgáló Lhásza völgye fölött a dombtetőn épített kastély a dalai láma téli lakhelye.
Szeptember 28. hétfő, 21.00, Csortos terem
Szeptember 30. szerda, 19.00, Csortos terem
Szeretem a buddhista vonatkozású képregényeket, mégha általában nem is különösebben hitelesek vagy mélyek. Meglepő talán, hogy akik rendszersen túllépik azt a bizonyos határt, pont az ázsiai rajzregény-művészek. A The FØØL's Progress belemarkolt a sűrűjébe, és a legmerészebbek egyikének apropóján röviden, de kielégítő alapossággal ír – a fentivel azonos címmel – olyan dolgokról, mint a mangában, animéban kiforgatott, lebutított vadzsrajánáról, vagy Buddha és a harcművészetek nagy egymásra találásáról a pop-kultúrában. Én most ebből csak a lényeget emelem ki. Kujaku (Spirit Warrior vagy Peacock King) egy démonűzésre, ördögvadászatra szakosodott singon szerzetes. Fegyvere egy egy-ágú vadzsra (újabban egy purba). A harcos szerzetes Lucifer és Mahamayuri reinkarnációja. A történetekben rendszeresen tűnnek fel világvallások motívumai, például a Szent Grálról kiderül, hogy az valójában Krisztus koponyája, amit ha megtöltenek Kujaku vérével, az életet ad a "sötét Buddhának" (黑暗大日如来)... A "Szellemharcos Pávakirály" leginkább két olyan mozifilmnek tudott életet adni, amik igazi trash kung-fu eposzoknak tűnnek (The Peacock King, 1988; Saga of the Phoenix, 1990). Az anime (Spirit Warrior, 1997) már egészen pofás, de az igazán érdekes továbbra is a manga. 2007-ben a manga hasábjain szaggatta egymást Buddha és Sátán... A csatát, jelentőségéhez mérten, valahol a távoli űrben vívják (például a Szaturnusz gyűrűjén). Vairocsana Buddha a Nap (tűz)erejét használva fékezi meg a gonoszt, hogy a jó és rossz, pokol és menny kozmikus egyensúlya ismét helyreálljon... A történet súlyos, de nem egyedülálló. Korábban egy hongkongi sci-fi képregényben Galaktikus Buddha (天極如來) lótusztrón-járművéről aprította ellenségeit.
Mindannyiunk kedvenc dél-koreai színésze, Min-sik Choi egy szinte teljes egészében Nepálban, a Himalájában forgatott filmben játszhatta legutóbbi, állítólag elég szűkszavú főszerepét. Az Európában a 44. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon (2009. július 3-11.) debütáló film (Himalaya, Where the Wind Dwells) a szemtanúk szerint leginkább nagyon lassú és nem kevésbé csendes. Szinopszis röviden: egy Dél-Koreában dolgozó, nepáli származású gyári munkás öngyilkos lesz. A Min-sik Choi által megformált Kim, egy erős álomélmény után a halott hamvait el kívánja vinni Nepálba, Sham családjának. A falu, Jharkot 3550 méteren fekszik az Annapurna régióban. Az út nehéz és fárasztó, mire Kim megérkezik, a hegyibetegség úrrá lett a szervezetén. Súlyos betegségében Sham nővére, Sunita ápolja. Miután felépül, segít a vadmézet áruló lánynak. Kim megszereti a lányt és a falut egyaránt, de nem érhet véget a film konfliktusok nélkül...
Szinte mindenki az eddigi legjobb nepáli filmnek tartja, míg van aki szerint az eddigi legrosszabb, legunalmasabb. Utóbbi valószínűleg Bollywoodért és a Nepal Television szappanoperáiért rajong, míg a többiek talán már torkig vannak velük. Hazája és a nagyvilág is a nepáli filmipar egy fontos mérföldkövének nevezi. Nemcsak a megközelítés új, a technikai háttér is. A Kagbeni az első nepáli film, amit professzionális digitális kamerával rögzítettek. A rendező bevallása szerint a stábnak lövése sem volt hozzá, így mindig amikor a forgatás során valami technikai probléma merült fel, pár órás gyaloglással fel kellett, hogy keressék a legközelebbi internet kávézót, hogy e-mail-ben kérjenek segítséget az amerikai gyártótól.
A Kagbeni egy 1902-es keltezésű angol horror klasszikust dolgoz fel. W. W. Jacobs "The Monkey's Paw" című novelláját már több ízben megfilmesítették (pl. Alfred Hitchcock 1965-ben), de az operától a képregényig további műfajokban is rendszeresen felbukkant, kis túlzással végig kísérte az egész huszadik századot. A történet félelmetesen egyszerű és nem kevésbé hatásos. A White házaspárnak, az Indiából hazajött barát egy mágikus talizmánt mutat. A majommancsot egy fakírtól kapta, aki azt állította, hogy az teljesít három kívánságot. Mr. White 200 fontra vágyott. Másnap fiúk meghal egy szerencsétlen üzemi balesetben. Kárpótlásuk 200 font. 10 nappal a temetés után Mrs. White már az őrület határán azt kívánja, hogy gyermeke térjen vissza az élők közé. Kisvártatva kopogtatnak az ajtón. Mielőtt az asszony kinyitná az ajtót, Mr. White harmadik kivánságként visszaküldi élőhalott fiát a halálba. W. W. Jacobs üzenete: az emberek étetét a sors irányítja, és aki ebbe beleavatkozik, bánatot és szenvedést okoz magának.
Bhusan Dahal filmjének ideje és helye, a mai Nepál. Kagbeni egy falu a Gandaki-folyó völgyében valahol a Mustang körzetben. A kívánságteljesítő talizmán története itt is maximálisan megállja a helyét. Az eredeti történet kicsit meg lett dolgozva, ami hol jó, hol meg sajnos nem. Élveztem a filmet, de az egészen biztos, hogy másfél órában ütősebb lett volna (kb. 130 perces a film), és talán az aláfestő zenét is vissza lehetett volna fogni, mert néha már túl sok (mellesleg az 1974 AD filmet záró dala nem is olyan rossz). Mérföldkőnek nevezni mindenképpen jogos; a film biztos jele annak, hogy feljövőben van a nepáli filmgyártás. Szorítok nekik.
Májusban kezdik el forgatni Tibet fővárosában a "Once Upon A Time in Tibet" című filmet. Ez lesz az első koprodukcióban készült tibeti témájú kínai történelmi film. A film háttere Kína második Japán elleni háborúja (1937-1945). A történetben a kínai hadsereget ellátmánnyal támogató US army egy pilótája lezuhan a Himalája keleti vége, az úgynevezett "The Hump" fölött. A sebesült pilótát egy tibeti lány menti meg és természetesen borzasztóan egymásba szeretnek.
A film a Dei Wei rendezőnő "tibeti romantika trilógiájának" második darabja. Az első film a "Ganglamedo" (gangs lha-me-tog) című, ami az első tibeti témájú zenés film volt. A filmben egy hangját elvesztő, Han nemzetiségű énekes és egy tibeti dobos szerelme bontakozik ki. A film állítólag nagy siker volt és, hogy ez indokolt-e, azt a trailer alapján mi is felmérhetjük. És akinek ez nem elég, az nézze, hallgassa a film egyik slágerét.
Asif Kapadia brit-indiai rendező 2001-ben egy indiai környezetbe helyezett japán szamurájtörténettel vált ismertté (A harcos / The Warrior). A film norvégiai bemutatójakor rögtön beleszerett a sarkvidéki tájba. Bejárta Észak-Norvégiát és idővel a kivételes tájhoz megfelelő történetet is talált; minden adott volt egy különleges filmhez. A Far North című filmjének alapja egy Sara Maitland novella. A forgatás helyszíne Európa legészakibb szárazföldje, a Spitzbergák (Svalbard). A szereplők megválasztása hasonlóan remek: Michelle Yeoh, Sean Bean, Michelle Krusiec. Az eredetileg csupán hét oldalas novella jelenti a film vázát, keretét, amihez társul egy időben korábbi eseményszál, ami részben megegyezik az Ofelas kulcsjeleneteivel (az eredmény inkább egyfajta hommáge, mint otromba plágium).
A sarkvidék embere alkalmazkodott a zord természeti viszonyokhoz, hasonlóvá vált, mint a környezet amiben él. Az elátkozott inuit nő (Saiva) és örökbefogadott lánya (Anja) távol él a pásztorok településétől, így életfeltételeik még keményebbek, saját törvényeik szigorúbbak. Az elszigetelten élő két nő és a biztos halálból megmentett katona (Loki) sarkvidéki története valójában nagyon egyszerű, és egy darabig úgy tűnhet, hogy történhet bármi, a kegyetlen, néma táj mellett a legnagyobb emberi tragédiák is jelentéktelenek, ám idővel a grandiózus díszlet és a kibontakozó cselekmény felerősíti egymást, egymástól elválaszthatatlanná válnak.
"Nagy szerencséd, hogy Saiva segített rajtad. Nekem mindig azt mondta, ha bárkit is látok a tundrán, soha ne menjek a közelébe, bármit is akar tőlem. Azt mondta, hogy vágjam le a fejüket, és utána kérdezzem, hogy segítségre szorulnak-e."
Két éve futott (nálunk csak DVD-n) egy eredetileg Pathfinder, de nálunk csak azért is A barbár – Legenda a szellemharcosról című fantasy-film. "Egy viking fiút i.e. 1000 körül Észak-Amerika harcias felfedezői véletlenül ottfelejtettek a kontinensen. Egy indián törzs befogadja és felneveli, és amikor 15 évvel késobb újabb viking támadás éri a keleti partot, az immár 25 éves fiatalember megpróbálja megvédeni új családját, és megállítani a vikingeket." Az alapötlet érdekes, a kivitelezés tragikus. A film valójában egy 20 évvel korábbi klasszikus megerőszakolása. Az eredeti film a mai napig a lapp/számi (a továbbiakban inkább az utóbbi) kultúra egyik legfontosabb filmje. A tradicionális számi kultúráról filmek már az 1910-es évektől készültek, de azokat kívülállók készítették a saját nézőpontjuk szerint (Laila - 1928, The White Reindeer - 1952). Az ötvenes években készültek az első valóban számi dokumentumfilmek, majd 1987-ben Nils Gaup, számi rendező elkészítette az Ofelas-t. Ez volt az első teljesen számi nyelvű film.
A film régi legendák nyomán született. Több elbeszélésben is fennmaradt, hogy milyen cselekkel tudták tömegesen megölni a számik az ellenségeiket, a csúdokat. A csúdok (leginkább az oroszokat értették e név alatt) rendszeresen elhurcolták állataikat és megöltek mindenkit, akit csak tudtak a számik földjén. A történetekben rendszerint egy öregasszony lesz a csúdok vezetője, aki útban egy település felé csapdába csalja őket, és mind odavesznek. Nils Gaup filmje 1000 körül játszódik. Az Ofelas főhőse Aigin a fiatal számi, aki a családját megölő csúdokat egy hegyre vezeti, vagy sokkal inkább a biztos halálba. A film legtöbb jelenetét a rénszarvas hordákat terelő nomád számik földjén, a Finnmarksvidda vidéken forgatták, ahol ekkor nem volt ritka a -47 °C. Melegen ajánlott a film mindazoknak, akiket vonz a sarkköri kultúra és érdekli az észak-európai samanizmus (eredeti vallásuk nyomokban még a kereszténység mellet is fennmaradt egészen a 19. századig). A film angol felirattal megnézhető a megavideo oldalán (keresd a Switch to fullscreen mode funkciót...).
Nils Gaup 2008-ban újra egy nagyon fontos számi filmet készített. A Kautokeino-opprøret (A Kautokeino-i felkelés) az 1852-es tragikus eseményeket dolgozza fel. A 19. században a számi kisebbségek "kordában tartásásának" leghatékonyabb eszközének a férfiak alkoholfüggővé tétele bizonyult. Az észak-norvégiai Kautokeino-ban a számik egy kis csoportja az alkoholárusítás betiltását követelte, majd megölték a kereskedőt, felgyújtották a boltját, továbbá a paplakot és a rendőrőrsöt is. A felkelést szigorú megtorlás követte. A film az Ofelas-nál nehezebb, szárazabb, de érdekes lehet például azoknak, akiket érdekel a Laestadianizmus vagy úgy általában a számi történelem.
