Virágszirmok Madárszárnyak

Meidzsi-korabeli japán fametszetek és fametszetes könyvek a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában

A kiállítás megtekinthető az Egyetem Barcsay termében (Andrássy út 69/71) október 22-ig. Hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig.

"A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárában még nem publikált japán fametszetes nyomtatott könyvek és metszetek gyűjteménye található. (...) A fametszetes könyvek mind témájukat, mind a művész közreműködőket tekintve széles spektrumot ölelnek fel. A többségük a késő Edo és a Meiji korszakból való. A jól ismert Hiroshige és Hokusai sorozatok mellett Kunisada vagy Kawanabe Kyosai, és Kono Bairei kompozíciók is megtalálhatóak a gyűjteményben. A könyvek jó állapotban maradtak fenn, kisebb hibáikat a könyvtár egy még folyamatban levő program keretében restauráltatta. 
A kiállításon bemutatásra kerülnének olyan művek is, amelyeket a mai művészhallgatók készítettek. A kiállítás fő témája a madár-- virág kompozíció (kachoga) lenne, amely népszerű téma volt Japánban, és nagy hatással bíró minta lett a japanizáló ábrázolásokban ugyanúgy, mint az Art Nouveau stílusban is."

Tsukioka Yoshitoshi

A Meiji-kori új fametszet (Meiji-nyomat) ápolja a tradíciókat, de új témákat keres. Elsősorban a groteszk, erőszakos témák váltak sikeressé. Gyilkosok, kísértetek és egyéb rosszindulatú teremtmények váltják egymást Tsukioka Yoshitoshi leghíresebb képein is.
Yoshitoshi (1839-1892) a feudális Japán és az új modern Japán határán alkotott. Ő az Ukiyo-e egyik utolsó nagy mestere. Leghíresebb sorozatai a “One Hundred Ghost Stories of China and Japan” és a “Twenty-eight famous murders with verse”.

Tsukioka Yoshitoshi — Wikipedia
Tsukioka Yoshitoshi — Japanese Print Gallery
Tsukioka Yoshitoshi — Lune Rouge
Tsukioka Yoshitoshi — Sinister Designs

Masaki Kobayashi

A Harakiri után újabb Kobayashi klasszikus jelent meg magyarul DVD-n. A Kwaidan az egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett filmje. Nem túlzás azt állítani, hogy a Kwaidan alapozta meg a mai japán horror filmek hangulatát és jóhírét.

Masaki Kobayashi (1916-1996) a japán filmművészet egyik legnagyobb alakja (közvetlenül Kurosawa mellett említhető). A hatvanas években a japán kultúra legsötétebb oldalának egyik megmutatója volt ő. Szamuráj filmjei a második világháború sötét árnyai alatt születtek. Főhőseinek megkérdőjelezhetetlen erényei rendszerint ütköznek a szamurájok merev etikai kódexével és az azt kedve szerint (ki)használó rendszerrel. Az igaz kevesek elbukásával együtt omlik össze bennünk valami a szamurájok nagyszerűnek vélt világából. A Harakiri (1962) és a Szamurájlázadás (1967) a két legjobb szamuráj film, amit eddig láttam. Nem mellékes, hogy a történeteket mindig mesterien komponált, nem egyszer határozottan színpadias látványvilág és az emberben mély nyomokat hagyó zene kíséri. Utóbbit Kobayashi filmjeiben általában Toru Takemitsu jegyzi.

A japán kísértethistóriák (kwaidan vagy újabban kaidan) a Meiji-korszakban váltak nagy divattá. Az Európából emigrált Patrick Lafcadio Hearn (1850-1904) vagy más nevén Koizumi Yakumo számos japán népmesét, szellemtörténetet gyűjtött össze és jelentetett meg. A Shadowing (1900), a Kotto: Being Japanese Curios, with Sundry Cobwebs (1902) és a Kwaidan: Stories and Studies of Strange Things (1903) köteteiből választott ki Kobayashi négy történetet Kwaidan (1964) című filmjéhez.

"A Tea a csészében című epizód hőse az idősödő író [Patrick Lafcadio Hearn], aki utolsó kísértetnovelláját befejezetlenül hagyja, miután a megírt sztori ijesztő módon valóra válik. Az elbeszélésben szereplő bátor szamuráj egy nap szellemarcot pillant meg teáscsészéjében és hirtelen elhatározással megissza az itallal együtt. Aznap éjjeli őrjárata során szembetalálkozik a kísértettel, aki felelősségre vonja a rajta esett sérelemért, majd miután a szamuráj megsebesíti, köddé válik, és három szellemcsatlósát küldi elégtételért. A szamuráj leszámol a túlvilági harcosokkal, ám azok újraélednek – a történet itt félbeszakad, és az író üres otthonába érkező kiadó döbbenten fedezi fel Hearn riasztó szellemképét a szobában álló dézsa vizében. (...) Hearn épp úgy jár, akár a szellemképet felhajtó szamuráj, aki ezzel a túlvilág áldozatává válik: a fikció kilép keretéből és magába olvasztja a szerzőt. A kaidanok szerint nem álmaink válnak valóra, hanem mi válunk az álomkép szolgájává: a kísértetek ennek veszélyét hivatottak szemléltetni." (Varró Attila)

Masaki Kobayashi — allmovie
Masaki Kobayashi — Wikipedia
Masaki Kobayashi — imdb.com
Kwaidan — Wikipedia
Lafcadio Hearn — Wikipedia
Lafcadio Hearn — Terebess Ázsia E-Tár
Lafcadio Hearn — Project Gutenberg
Varró Attila: Japán kísértetfilmek - Kaidan a vásznon — Filmvilág
Harakiri — Ekultura
Takigucsi Jaszuhiko: Harakiri
Tôru Takemitsu — Wikipedia

Meiji Period Photographs

Meiji Era Japan Photographs
Japanese Old Photographs In Bakumatsu-Meiji Period
Photographic Views of Meiji: A Portrait of Old Japan
Adolfo Farsari

Meiji-Art and Japonism

"Japan. Meiji-Art from the Khalili Collection and Japonism from Van Gogh to Schiele." Ezzel a címmel volt látható egy kiállítás Ausztriában a kremsi műcsarnokban ezév júniusáig. Izgalmas koncepció. Az európai és japán művészet találkozása és egymásra tett hatása a múlt századfordulón.



Japán számára a Meiji-kor (1868-1912) a reformok időszaka volt, új idők kezdete. A gazdasági, katonai, politikai reformon túl, a művészet is új utakra lépett. A művészetben leginkább az európai hatás megjelenése volt a változások oka. A kremsi kiállításnak látványos darabjai voltak az óriási füstölő égető bronz szobrok: a japán és európai hagyományok izgalmas találkozása. A korszakot rengeteg egyedi hangulatú, kézzel színezett fotó is felidézi. Ekkoriban rengeteg nyugati utazó és gyűjtő lepte el a világ előtt megnyílt Japánt, hogy magán- és közgyűjteményeket gazdagítsanak.



Egy-egy európai festő már korábban is a japán fametszetek hódolója volt, ám ekkora már igazi divattá vált művészkörökben (1872-ben született erre a japonizmus kifejezés). A nyugati festők a Távol-Keletről várták a festészetüket megújítani tudó hatásokat. A kiállítás címében megnevezett Vincent van Gogh és Egon Schiele szívesen próbálkozott a japán metszetek hangulatának megragadásával. Ezúttal kétségkívül Schiele képei voltak meggyőzőbbek. Helyet kaptak a Műcsarnokban a japán hatást más módon használó festők képei is. Ezek közé tartozott két magyar művész festménye is. Székely Bertalan Japán nő (1903) című képe a kiállított képek között az egyik legnépszerűbbnek tűnt. Képe a romantika és a japán diszítőművészettel kísérletező szecesszió találkozása. Érdekes volt Hans Makart azonos című festményével együtt látni. Orientalista festőnk, Tornai Gyula A szentélyben (1907) című képe a művész tervezte keretben nem kevésbé hatásos. Tornai többi japán témájú művét is ide kívántam volna (például: Gésák, Templombejárat Kiotóban). És persze kívánok egy ilyen kiállítást Budapestre is.