A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek

"A Hopp Múzeum legújabb kiállításának kiemelt célja, hogy a hindú Istennő különböző megjelenési formáit az általuk betöltött női szerepek szerint mutassa be. Miközben az Istennő szépségként, feleségként, anyaként és harcosként jelenik meg, a kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy ezek az idealizált női szerepek hogyan valósulnak meg a földi társadalomban. A kiállított tárgyak széles skálán mozognak a klasszikus művészet plasztikus alkotásaitól a kortárs képregényig, ezzel is kiemelve a régi és új hindú művészet állandó témáit és formavilágát."

A bemutatásra kerülő tárgyak java a múzeum indiai gyűjteményének anyagából került ki, amiket Abhishek Singh illusztrátor, képregényrajzoló művész világa egészít ki. Hogy miképp jelennek meg Singh munkái és hogy az egész mennyire lesz átütő, hamarosan megtudjuk. Ami már biztos: a kiállítást kísérő tanulmánykötet tartalmaz majd egy interjút a művésszel, sőt, júniusban, a Múzeumok Éjszakájának programján itt lesz ő is. Gondolom nem lesz ellenére, ha dedikáltatni szeretné vele valaki valamelyik albumát (mindenesetre én egy Ramayan 3392 A.D.-t viszek magammal).

"Az Istennőhöz, vagy ahogy Indiában nevezik, a Dévihez kapcsolódó különböző regionális kultuszok komoly múltra tekintenek vissza az indiai szubkontinensen. Az Indus-völgyi civilizáció korától egészen a 21. századi globalizált társadalom megjelenéséig az Istennőt imádták és imádják ma is India lakói. Az Istennőnek – ahogyan magának a hinduizmusnak is – számos arca van, és minden arcához, minden megjelenési formájához más-más tradíció kapcsolódik. Ő a fiatal Szépség, aki elbűvöli az isteneket és halandókat egyaránt. Ő a hűséges Feleség, aki szelíden ül férje ölén. Ő az Anya, a mindenség és minden születő élet teremtője. De ő a vad Harcos is, aki elpusztítja a gonoszt és megmenti a világot a pusztulástól."

ISTEN ǀ NŐ - A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában
Megnyitó: 2018. május 10, csütörtök, 15 óra.
A kiállítás 2019. január 6-ig látható, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.
Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.
Jegyárak:
Felnőtteknek: 1200 Ft. Ifjúsági (6–26) és nyugdíjasjegy: 600 Ft

facebook event

Narayana Bhattathiri kalligráfiája

A malajálam nyelv a dravida nyelvcsalád tagja, egyike India 22 hivatalos nyelvének. Jelenleg kb. 37 millióan beszélik, elsősorban Kerala államban. A malajálam nyelv a XII. századtól irodalmi nyelvként is használatos, így nem csoda, hogy idővel egyre jobban hatott rá a szanszkrit. Mai szókincsének 80%-a szanszkrit eredetű, de bátran vett át szavakat a portugál nyelvből is, ami Kerala földrajzi helyzete, ill. történelme miatt nem is meglepő. Indiában itt a legmagasabb az írástudók aránya (90,9%). A malajálam írás egy bráhmi eredetű alfabetikus szótagírás. Szembetűnőek a kerek karakterek, ami a dél-indiai írásrendszerek egyik jellegzetessége. Annyira nem kerekded és csupa kör, mint a nagyon hasonló burmai írás, de így is kalligráfus után kiált…

Narayana Bhattathiri már 35 éve műveli a malajálam kalligráfiát. A 35 év több mint 30 ezer kalligráfiát jelent… A különböző korszakaiban más és más módon alkotott. Túl van számos kalligramon és ambigrammán, klasszikus és kísérletező megközelítésen. Egy interjúban mesél aktuális napi rutinjáról: reggel háromkor kel, készít két kalligráfiát, lefotózza és megosztja a facebookon. Ezen praxis képeit rendszerint számozza. Ma töltötte fel a 875. képet. De ez csak az alap. A grafikusként dolgozó Narayana napközben is meg-meg szakítja munkáját, hogy egy-egy kalligráfia segítségével feltöltődjön.

Nemcsak borzasztóan termékeny és rutinos, de kétségkívül nagy tehetségű alkotó, aki őszintén rajong az írásért. Örömmel osztom meg a munkáit. A képeket az elmúlt évek terméséből válogattam.

The Benevolent Gaze: Buddhist Imprints in Art

Recline Buddha by Mahaveer Swami​ (detail)

A buddhizmus legkorábbi művészeti emlékei a mai napig lenyűgözőek. A gandhárai művészet forradalma utáni évezredekben szerte Ázsiában, majd a nyugati világban is újabb és újabb módon tették láthatóvá számunkra Buddha életének jeleneteit és tanításának tartalmát. Mindig öröm látni, hogy hogyan jelenik meg (újra) a buddhista művészet a mai Indiában, ahol a Buddha tanai iránt mélyen elkötelezett művészeket nehezebb találni, mint olyan Kelet-ázsiai országokban, ahová a buddhizmus Indiából eljutott és gyökeret vert.

Újdelhiben The Benevolent Gaze: Buddhist Imprints in Art címmel látható még pár napig egy kiállítás, ami megkísérli bemutatni, hogy miképp jelenik meg Buddha tana a mai indiai művészetben.

Ojas Art galéria kiállítói között nagynevű mestereket és ifjú tehetségeket egyaránt találunk: Abhishek Singh, Aditya Arya, Adil Writer, Bhajju Shyam, Chemat Dorje,  Deepak Agasthya, Isaac Gergan és Stanzin Nyentak, Jamyang Dorje Chakrishar, KS Radhakrishnan, Mayank Shyam, Pratap SJB Rana, Mahaveer Swami, Santosh Kumar Das, Satish Gupta, Srinivas Pullagam, Vineet Kacker.

Találni a művészek nevei között ismerősen csengőket is, akik már szerepeltek itt a blogon korábban. A képregényes munkáiról (is) híres Abhishek Singh és tibeti kalligráfus Jamyang Dorje Chakrishar mellett azonban újabb neveket kell megjegyezni. Néhányuk munkásságának csak most jártam utána először, és igazán lenyűgöztek. Őket a közeljövőben be is mutatom egy-egy eye candy bejegyzésben.

Lotus Sutra by Pratap SJB Rana

Flight of the Dragonfly by Satish Gupta

Jamyang Dorje Chakrishar

Buddha by Abhishek Singh

The Song of the Swans by Abhishek Singh

Spirit Marker by Vineet Kacker

Chamspa Rinchen Dorje kalligráfiája

Chamspa Rinchen Dorje ladakhi születésű szabadúszó grafikus ill. művész. Dorje a térség hagyományainak elkötelezettje és a maga eszközeivel próbál valamit tenni is annak megőrzéséért. Egyrész rendszeresen fotózza, dokumentálja Ladakh természeti és kulturális szépségeit és értékeit, másrészt nem keveset tesz a helyi kalligráfia fennmaradásért. Nem csak művelőjeként ápolja a ladakhi/tibeti identitás e törékeny, pár évtizede még teljesen elveszni látszó darabkáját. Iskoláskorú gyerekeknek workshopokat tart, és 2012-ben megújította a már elavult, iskolai írásgyakorló munkafüzetüket. Kalligráfusként úgy tűnik minden létező író- és rajzeszközt szívesen kipróbál: ecset, nád, toll, töltőtoll, madártoll…

Dorje a fentiek mellett a tradicionális ladakhi íjászat és a sokkal szerényebb múlttal bíró, de Ladakhban egyre népszerűbb jéghoki lelkes művelője (naná, hogy nekik van a világon a legnagyobb szabadtéri jéghoki pályájuk).

Hispania & Japan - Dialogues

Megszaporodtak a félreérthetetlen jelek, hogy több évnyi mellőzés után újra be kell, hogy emeljem a Jordi Savall lemezeket a napi repertoárba. Ahogy rajtam kívül még nagyon sokan, én is a “Tous les matins du monde" (Minden reggel) című film révén jegyeztem meg annak idején Jordi Savall nevét, és lettem elkötelezett rajongója a viola de gambának és a barokk zenének. A katalán gamba-játékos, tanár, karmester és komponista mindezeknél még sokkal többet is ad nekünk: a régizene mérhetetlenül ragyogó és gazdag “élménytárát” több, mint 100 lemezre kiporciózva.

Most, hogy újra Savall felé fordultam, a kihagyott évek igazán bő és tartalmas terméséből válogathattam. A “Hispania & Japan - Dialogues” című lemez azonnal felhívta magára a figyelmet. A beszédes cím már egészen egyértelműen sejteti, hogy két világ – Spanyolország és Japán – zenei párbeszédéről van szó. A 2011-es album egy sok évvel korábbi – 1996-ban születő, majd 2006-ban megismételt – koncepció emlékét őrzi, ahol is Xavéri Szent Ferenc alakja köré álmodtak egy zenei utazást “1549 RITUALS & PROPHECIES: Japan & Spain in the time of Saint Francis Xavier” címmel. Olyan jellegzetes japán hangszerek találkoznak itt a gregoriánnal és a gambával, mint a bambuszfuvola (sakuhacsi), bíva és sinobue, de a jezsuita misszionárius indiai korszakát is megidézik, mégpedig nagyszerű tabla és szarod játékkal.

Mahendra More kalligráfiája

Mahendra More 2012-ben mindennap egy újabb Om kalligráfiával rótta le tiszteletét a rejtélyes és magasztos szótag előtt. Ezt a Calligraphy a day! 365 ways to draw ‘Aum’ blogján tette. További kalligráfiáiból párat egy másik blogján találunk. Gyönyörűek, ám most itt csak a 365 ॐ-ból válogattam közel tizet, amik valamelyest érzékeltetik az éves “termés” nagyszerűségét és változatosságát.

Rhishikesh Kedare kalligráfiája

Másfél évvel az Achyut Palav bejegyzés után most végre újra az “iszlám kalligráfián túli mai indiai kalligráfiáról” lehet szó két, – látókörömbe viszonylag újonnan és egyszerre kerülő – művész révén.

Rhishikesh Kedare reklámgrafikát, tipográfiát tanult Ahmedabadban (National Institute of Design). Poszterek, logó- és arculattervezések mellett szívesen ragad tollat (vagy akár fogkefét), hogy devanāgarī kalligráfián keresztül is alkothasson valami szépet.

Tibetre nyíló kapuk II.

Tibet rettenthetetlen apostola 

Hogy ki is volt a Krisztus nevében a világ tetején legfáradhatatlanabbul zörgető Sadhu Sundar Singh, és milyenek is voltak sokat mesélt tibeti kalandjai, ahhoz egy-egy további kiadvány fog egy lépéssel közelebb vinni. Szintén a Magyar Református Külmissziói Szövetség kiadásában jelent meg 1939-ben Max Schaerer 1922-es Sadhu Sundar Singh: Ein Apostel Jesu Christi in Indien című írását magyarul tartalmazó kis füzet (Missziói füzetek 111-113. szám). A kiadvány 40 oldalon át meséli el az indiai kereszténység legnagyobb hatású alakjának történetét. Sundar Singh szikh családba született 1889-ben, majd Jézus álombéli megjelenése és az azt követő megtérés, szégyen, kitagadás, mérgezés, megalázás után 1905-ben megkeresztelkedik és elindul keresztény szádhuként hirdetni az Evangéliumot. Már első tibeti útja előtt is életveszélyes helyzetekből való megmeneküléseiről, és csodás hittérítői sikereiről volt ismert. A füzetből hamar megtudjuk, hogy "Tibet nemcsak a föld legmagasabban fekvő országa, de a legellenségesebb lelkületű is mindennel szemben, ami idegen. (…) Nem igen lehet "hit"-nek nevezni a tibeti buddhizmust, legfeljebb "vakhit"-nek, babonának. Maga az imádkozás az imádság torzójává változott itt. Minden imádságuk egyetlen mondatból áll: "Om mani padme hum". Ezt ismételgetik a végtelenségig. Miután azonban ez igen unalmas, kitalálták az imamalmot. A fenti szavakat – amelynek értelmét maguk a tibetiek sem tudják biztosan – kis papírlapra írják és kiteszik a szélbe." Tibeti kalandjai közül sok helyen idézik szívesen, mikor halálra ítéli egy "főláma" (egyesek dalai lámát említenek), mert idegen tanokat hirdetett. Dögkútba dobják, azt súlyos acélfedővel lezárják, majd harmadik éjjel, a halál küszöbén egy ismeretlen férfi csodás módon megmenti. Hogy ki menti meg, sosem tudja meg, de a főlámát sikerül nagyon kínos helyzetbe hozni a megmagyarázhatatlan megmenekülésével. Alkalma nyílt a hírhedtebb, friss jakbőrbe varrós, majd zsugorodva száradós halálnemről is írnia, amit természetesen szintén hihetetlen megmenekülés és sikeres hittérítés követ. Egy alkalommal "Tibet legvadabb tájain" egy nemkívánt prédikáció után az emberek feldühödtek és megakarták ölni. 

"magába mélyedt, hogy elszámoljon életével Istennek és neki ajánlja lelkét. Nyugodtan várta a vértanuságot. Ebben a pillanatban elült a zaj. Sundar Singh kinyitotta szemeit és csodálkozva látta, hogy a tömeg bizonyos távolságra tőle megtorpant. Vezetőik összebujtak, tanácskoztak. Ekkor kiállt közülük az egyik és megszólította: 

– Mondd, idegen, ki az az ember, aki melletted áll fényes ruhában és a többiek mind, akik körülvesznek? 

– Mellettem nem áll senki! – felelte csodálkozva az üldözött.” 

Az embereket letaglózó esemény után a faluban szabadon prédikálhatott, most már "nyitott füleket és nyitott szíveket talált". A rendíthetetlen misszionárius még számtalanszor menekült meg a halálát kívánó hitetlenektől vagy épp vadállatoktól, melyek megszelídültek a közelében (pl. kobra, hópárduc), valamint több ízben volt alkalma bizonyítania önfeláldozó hajlamát, mikor embereket mentett meg a biztos haláltól (vagy lelkülket a nem kevésbé biztos kárhozattól). 

Wilhelm Müller Sundar Singh életrajza szerint: 

"A keresztyénség előtt bezárt Tibet különösen vonzotta a Sadhut. Talán éppen azért, mert olyan nagy volt benne a sötétség. Indiáról tudta, hogy ott van alkalom az evangélium megismerésére. Minnél többet szenvedett Tibetért, annál jobban megszerette azt. Tudta, hogy milyen gyűlölet várja a buddhista szerzetesek, és lámák részéről. S nem is múlt el sok idő addig, hogy ez a gyűlölet tetté vált. 

Voltak már mások is, akik az evangélium hirdetésére hatoltak be Tibetbe. Ezek hitükért életükkel fizettek meg. Sundar Singh sok mindent meg tudott róluk, mikor ismételt tibeti látogatásaival már kissé megnyerte az emberek bizalmát. Nélküle talán sohasem hallott volna a világ azokról a szenvedésekről és harcokról, melyeket ezek szent hősiességben végigküzdöttek." 

Utóbbi mondatot leginkább úgy érdemes érteni, hogy ezekről a sok szenvedést megélt, de eredményes hittérítőkről kizárólag Sundar Singhtől lehetett hallani. A könyv kitér arra, hogy a huszas évek elején többen megrágalmazták a népszerű misszionáriust. Páter Hosten indiai jezsuita szerint "Sundar Singh szemtelen csaló!" Hasonló állásponton voltak egyes református és lutheránus lelkészek is, kik kételkedni mertek az elmesélt csodákban, majd orthodox protestáns teológusokkal bővült a kételkedők tábora. 1924-ben a nagy nyugati napilapok hasábos cikkeket írtak "a legújabb keresztyén kegyes csalásról", "az új indiai szemfényvesztőről." A támadásokat úgy tűnik sikerrel verték vissza Sundar Singh barátai, támogatói – a szerző szerint mindenképpen, aki szintúgy a hindu mártír rendíthetetlen csodálója. Az 1929-es eltűnésének körülményének ismertetésekor akaratlanul is sokatmondóan fogalmazza meg a makacs tényeket: 

"Riddle úr az újzélandi presbiteriánus misszióból úgy érezte, hogy valami kísérletet kellene tenni barátunk kinyomozására. S így dr. Taylorral Roorke-ből nyolc napos nehéz utat tettek a Sadhu keresésére. Ezen négy mérföldnyire hatoltak be Tibetbe, 18.000 lábnyi magasságban. Egyáltalában semmi nyomot sem találtak. Az egész úton senkivel sem találkoztak, aki látta volna, vagy hallott volna róla. Valóban szomorúan különös ez a negatív eredmény." 

Sadhu Sundar Singh hittérítő tevékenységének, a tőle hallott keresztény felekezeteknek és a hozzá hasonló hős prédikátoroknak azóta sem találni bizonyíthatóan semmi nyomát Tibetben. Népszerűsége ennek dacára a mai napig töretlen; evangélikus misszionáriusként, eksztatikus látnokként, aszketikus zarándokként tisztelik – és nem csak Indiában, de valamelyest még Magyarországon is. Hitbéli elkötelezettségét, látomásainak hitelességét nem kívánom firtatni, de tibeti útjait mindenképpen. Beszámolói nem csupán megkérdőjelezhetőek (tehát hamisak), de végtelenül negatív képet festettek a tibetiekről és vallásukról, csupán azon alantas okból, mert minél ellenségesebb, erkölcstelenebb a megtérítendő nép, annál becsesebb, hősiesebb, tisztelendőbb az odaadó hittérítői szolgálat. Mentség? Nincs.

A kilencvenes években Eric J. Sharpe a Sydney-i Egyetem professzora, a modern keresztény missziók szakértője, utolsó könyvében (The Riddle of Sadhu Sundar Singh, New Delhi, Intercultural Publications, 2004) összegezni kívánta Sundar Singhről megjelent összes ismeretet, rámutatva a lehetséges ellentmondásokra. A korabeli cikkeket, életrajzokat, leveleket feldolgozó tanulmány elsősorban arra a folyamatra fókuszál, hogy a rajongó nyugati értelmiségiek, liberális írók és papság hogyan alkották meg az eszményi keresztény misztikus romantikus képét.

Tibetre nyíló kapuk I. - Krisztus zörgetése
Tibetre nyíló kapuk III. - Brieux atya két halála
Tibetre nyíló kapuk IV. - Ópiumos rendszer és zavaros psziché