2007. augusztus 30., csütörtök

Masaki Kobayashi

A Harakiri után újabb Kobayashi klasszikus jelent meg magyarul DVD-n. A Kwaidan az egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett filmje. Nem túlzás azt állítani, hogy a Kwaidan alapozta meg a mai japán horror filmek hangulatát és jóhírét.



Masaki Kobayashi (1916-1996) a japán filmművészet egyik legnagyobb alakja (közvetlenül Kurosawa mellett említhető). A hatvanas években a japán kultúra legsötétebb oldalának egyik megmutatója volt ő. Szamuráj filmjei a második világháború sötét árnyai alatt születtek. Főhőseinek megkérdőjelezhetetlen erényei rendszerint ütköznek a szamurájok merev etikai kódexével és az azt kedve szerint (ki)használó rendszerrel. Az igaz kevesek elbukásával együtt omlik össze bennünk valami a szamurájok nagyszerűnek vélt világából. A Harakiri (1962) és a Szamurájlázadás (1967) a két legjobb szamuráj film, amit eddig láttam. Nem mellékes, hogy a történeteket mindig mesterien komponált, nem egyszer határozottan színpadias látványvilág és az emberben mély nyomokat hagyó zene kíséri. Utóbbit Kobayashi filmjeiben általában Toru Takemitsu jegyzi.



A japán kísértethistóriák (kwaidan vagy újabban kaidan) a Meiji-korszakban váltak nagy divattá. Az Európából emigrált Patrick Lafcadio Hearn (1850-1904) vagy más nevén Koizumi Yakumo számos japán népmesét, szellemtörténetet gyűjtött össze és jelentetett meg. A Shadowing (1900), a Kotto: Being Japanese Curios, with Sundry Cobwebs (1902) és a Kwaidan: Stories and Studies of Strange Things (1903) köteteiből választott ki Kobayashi négy történetet Kwaidan (1964) című filmjéhez.

"A Tea a csészében című epizód hőse az idősödő író [Patrick Lafcadio Hearn], aki utolsó kísértetnovelláját befejezetlenül hagyja, miután a megírt sztori ijesztő módon valóra válik. Az elbeszélésben szereplő bátor szamuráj egy nap szellemarcot pillant meg teáscsészéjében és hirtelen elhatározással megissza az itallal együtt. Aznap éjjeli őrjárata során szembetalálkozik a kísértettel, aki felelősségre vonja a rajta esett sérelemért, majd miután a szamuráj megsebesíti, köddé válik, és három szellemcsatlósát küldi elégtételért. A szamuráj leszámol a túlvilági harcosokkal, ám azok újraélednek – a történet itt félbeszakad, és az író üres otthonába érkező kiadó döbbenten fedezi fel Hearn riasztó szellemképét a szobában álló dézsa vizében. (...) Hearn épp úgy jár, akár a szellemképet felhajtó szamuráj, aki ezzel a túlvilág áldozatává válik: a fikció kilép keretéből és magába olvasztja a szerzőt. A kaidanok szerint nem álmaink válnak valóra, hanem mi válunk az álomkép szolgájává: a kísértetek ennek veszélyét hivatottak szemléltetni." (Varró Attila)

Masaki Kobayashi — allmovie
Masaki Kobayashi — Wikipedia
Masaki Kobayashi — imdb.com
Kwaidan — Wikipedia
Lafcadio Hearn — Wikipedia
Lafcadio Hearn — Terebess Ázsia E-Tár
Lafcadio Hearn — Project Gutenberg
Varró Attila: Japán kísértetfilmek - Kaidan a vásznon — Filmvilág
Harakiri — Ekultura
Takigucsi Jaszuhiko: Harakiri
Tôru Takemitsu — Wikipedia

2007. augusztus 29., szerda

Nepál fotók





2005 februárjában jártunk először Nepálban (ez egyben az első ázsiai utunk is volt). Könnyű volt megszeretni Katmandu-völgy városainak gyönyörű főtereit és zajos nyüzsgését éppúgy, mint a Himalája meredek lejtőit és a Chitwan Nemzeti Park elefántjait. A maoistákat ellenben nem sikerült megszeretni.

Nepál Európától az "Ázsia Svájca" címet kapta. A világ legnagyobb és legszebb hegycsúcsainak otthonaként a hasonlat helytálló, sőt, e tekintetben kétségkívül felül is múlja európai "rokonát", de a lehetséges párhuzamoknak itt vége. Ha Nepál gazdaságát nézzük, a cím inkább gúnyosnak, ironikusnak tűnik. Nepál a világ egyik legszegényebb, legelmaradottabb országa. A hatvanas évek egyik jólét teremtési programja a fenti hasonlatra hivatkozva az óragyártás fejlesztését javasolta... Nem csak ebből nem lett semmi.
A 21. századot nagyon rosszul kezdte az ország. 2001-ben meghalt Mahendra király (nem is akárhogyan). Utódja, Gyanendra király 2005 február elsején ideiglenesen felfüggesztette a demokratikus politikai jogokat. 2006-ban megfosztották a királyt minden hatalmától. Hiába alakult meg az új kormány és ígért fűt-fát, Nepálban a helyzet sajnos változatlan.

Nepál 2005 - fotó album

2007. augusztus 28., kedd

Beowulf & Grendel

Ősszel mutatják be Robert Zemeckis Beowulf filmjét. Nagy várakozás előzi meg a produkciót (nem a részemről). Az előzetes alapján egy fantasy filmet faragtak Beowulf történetéből. És ha ez nem lenne elég, Beowulf: Prince of the Geats címmel is fut egy project. Évekkel korábban Sturla Gunnarsson izlandi születésű kanadai rendező Beowulf & Grendel cím alatt dolgozta fel a történetet és nem is akárhogyan.



Beowulf a mai Svédország délnyugati részén élt gaut (más átírásban geat) törzs mitoepikus hőse. A tetteit megéneklő eposz a 7. sz. végén vagy a 8. sz.-ban keletkezett, de a kézirat melyből ismerjük kb. 1000 körül íródott. Beowulf a történetben szörnyek legyőzője. Ebbéli kiválóságát három alkalommal kell bizonyítania. Ellenfelei mindig erősebbek a korábbinál, és az utolsó végül halálos sebet ejt rajta. A történet számos izlandi sagával mutat rokonságot (a viadalok vagy Beowulf alakja). A ránk maradt kézirat már a kereszténység hatását tükrözi. Első ellenfelét, Grendelt sátáni vonásokkal ruházzák fel, Beowulf pedig keresztény megszabadítóként tűnik fel.



A filmhez óvatosan közelítettem. Hamar kiderült, hogy számos pozitív tulajdonsággal bír. A legfontosabbak röviden:
A forgatókönyv alapos, az eredeti vázra egy nagyon jó történetet húztak. Értelemmel tölti ki a hézagokat és roppant ügyesen bánik az eposz kései keresztény betoldásaival.
A dán királyt az egyik legjobb/legnépszerűbb skandináv színész, Stellan Skarsgård játsza, aki alakításával — ha a forgatókönyv nem lenne elég erős — egymaga is ki tudná emelni a filmet az eposzfeldolgozások sovány tömegéből.
A filmet Dánia helyett Izlandon forgatták. A tájak egészen hihetetlenek (tulajdonképpen ez volt az ami révén ráakadtam a filmre).
A film zenéjéért, a nyolcvanas években a Psychic TV-vel és a Current 93-vel rendszeresen kollaboráló Hilmar Örn Hilmarsson okolható.



Úgy hírlik, hogy a hangzatos Beowulf - A hős és a szörnyeteg címmel az egyik kereskedelmi csatorna is sugározta a filmet. Trailert ezúttal nem mellékelek, ugyanis rettenetes, nem is kicsit. A film viszont tényleg jó.

Beowulf & Grendel – official
Beowulf & Grendel – imdb.com

2007. augusztus 25., szombat

Don Hong-Oai



Don Hong-Oai (1929 - 2004) a hosszú életű mester, Long Chin-San (1896-2001) mellett tanult meg a kínai képeslapok stílusában dolgozni. Számos negatívot használt, hogy tökéletes tájképeket komponálhasson. Egyedi és tisztán Kínai stílusát csak élete utolsó éveiben fedezte fel a szélesebb közönség.

Don Hong-Oai – photo-eye
Don Hong-Oai – SFGate
Don Hong-Oai – v-ka.gallery.ru
Don Hong-Oai – photosgallery.com


2007. augusztus 22., szerda

Ani Choying Drolma & Steve Tibbetts

Évekkel ezelőtt a MediaMarktban a worldmusic lemezek között böngészve találkoztam először Steve Tibbetts és Ani Chöying Drolma Selwa című lemezével. Mosolyogtam az úriember nevén, majd tovább lapoztam. Komolytalannak tűnt. Később derült ki, hogy hibáztam. A Chö lemezük megismerése és megkedvelése után már hiába kerestem, és nem csak ott (Katmandui lemezboltokban a lemez megjelenése után két évvel még nem hallottak erről a Chöying Drolma lemezről).



Ani Chöying Katmanduban született. Már nagyon korán eldöntötte, hogy a kolostori életet választja. 12 éves korában került a Himalája lábánál fekvő Nagi Gompa kolostorba. A zárda apácái többszáz éves töretlen élő hagyományt ápolnak énekeikkel. A nyolcvanas években ismerte meg Steve Tibbetts-et, aki akkoriban többször is megfordult Nepálban. Tibbetts 1994-ben ellátogatott kolostorukba és megörökítette zenéjüket. Később a felvételeket visszafogott, de megkapó zenei közegbe helyezte és egy egészen kivételes lemez született. Ez volt az 1997-ben megjelent Chö album. 1998-ban Steve Tibbetts és Chöying Drolma (és két Nani Gompai apáca) élőben is előadták a dalokat pár alkalommal. Ez volt az legelső alkalom, hogy ezek az énekek nyílvános elhangzottak. 2004-ben újra közös lemezt jelentettek meg (Selwa). A Chö lemezt felülmúlni nem sikerült, ám feledteti a Sina Vodjani-val közös Dancing Dakini című lemezt (a nepáli ízléshez igazított Drolma szólólemezeket szóba se merem hozni).
Ani Chöying Drolma mögött már számos koncert áll. A lemezek és koncertek bevételéből alapította meg és működteti Nepálban a fiatal apácákat tanító Arya Tara School-t.



Palden Rangjung

Bhyoh
Dicső Rangjung Gyalmo
Te vagy a talaj, melyből az összes mamo kisugárzik
A dévák birodalmában Te vagy Tejasvati
Mandara virág, dicsőitlek

Erős Vérivó, dicső életerő
Yama földjén Te vagy Ekajati
Tűzfaló, vérbe öltözött, nágák jeleit viselő
Káli a vércsorgató, dicsőitlek

MA az esszencia, a bodhichitta
MO az önmagát teremtő bölcsesség
Bármikor is szólítlak, ezen a neveden szólítlak
A vágy birodalmának úrnője, dicsőitlek



Ani Chöying Drolma
Steve Tibbetts
Steve Tibbetts – Wikipedia

Choying Drolma, Steve Tibbetts & Marc Anderson - Yumchen Turkar.
From a concert at the Walker Art Center, April 17, 2005:


Choying Drolma, Steve Tibbetts & Marc Anderson - Kyamdro Semkye.
From a concert at the Walker Art Center, April 17, 2005:


Choying Drolma, Steve Tibbetts & Marc Anderson - Kangyi Tengi.
From a concert at the Knitting Factory, 1999:

2007. augusztus 18., szombat

Zdzisław Beksiński



Zdzisław Beksiński (1929-2005) számomra az elátkozott XX. századi nyugati festészet legnagyszerűbb alakja. Kiemelkedően hosszú pályája során leginkább álmokat vagy hirtelen bevillanó pillanatképeket festett. Nyomasztó vízióiban az elkerülhetetlen pusztulás, a végtelen idő és az ezekkel való reménytelen küzdelem ismerhető fel legtöbb ízben.



Stílusa tíz éves korszakokra bontható. A nyolcvanas években születtek leghíresebb, legtöbbször reprodukált festményei. Leginkább ecsetkezelése újult meg rendszeresen. Utolsó tíz évének festményein olyan megoldásokkal, technikákkal, formákkal és színvilágokkal kísérletezett, amik elképzelhetetlenek, sőt megvalósíthatatlanok lettek volna harminc-negyven éves festői múltja nélkül. Mindez sajnos a reprodukciókon közel sem annyira élvezhető, mint az eredeti festményeken.



Először 15 éve, az IPM magazin 1992 augusztusi számában talákoztam képeivel. Dávid Csaba Szolid pusztulás nappali füstben címmel írta az azóta is legfontosabb, és talán egyetlen értékelhető hosszúságú magyar nyelvű cikket a festőről. Tavaly augusztusban végre élőben is láthattam az IPM-ből megismert és későbbi kedvenceimet. A művész szülővárosában, a dél-kelet-lengyelországi Sanokban találhatjuk a legtöbb festményét egy helyen. A városi múzeumban helyet kapó galéria számos klasszikusá vált képpel dicsekedhet, de itt látható Beksinski utolsó, befejezetlen képe is.



„Azt mondják, az ember a végső igazságot kutatja, nekem azonban az évek hosszú során úgy tűnt, hogy az ember nem keresi ezt az igazságot, hanem csupán vég nélkül beszél róla. Amúgy pedig az igazságot mindannyian tökéletesen ismerjük, azonban megpróbáljuk leplezni, mivel számunkra elfogadhatatlan. Kétségbeesésünkben hazugságok után nézünk, amelyekkel tompíthatnánk, elfedhetnénk valamiképpen, hogy végül is csak halálunk óráján szembesüljünk vele. A művészet eme gyönyörű hazugságok egyike, és úgy gondolom, semmi több.”

Zdzisław Beksinski – official
Zdzisław Beksinski gallery –  gnosis art
Muzeum Historyczne w Sanoku - Galeria Zdzisława Beksinskiego
Muzeum Historyczne w Sanoku - Galeria Zdzisława Beksinskiego 2
Zdzisław Beksinski – wikipedia
Zdzisław Beksinski Tribute – MySpace
Beksinski önmagáról – balkon.hu

2007. augusztus 17., péntek

Barlangok az Alacsony-Tátrában





Júliusban az Alacsony-Tátrában járva mindenképpen próbáltunk minél több barlangnak helyet szorítani a programunkban. Csak három lett belőle, de így is maximálisan elégedettek lehetünk, mert köztük van a legszebb barlang, amit eddig láttunk (Déményfalvi Szabadság-barlang / Demänovská jaskyňa Slobody) és az első jégbarlang, ahol megfordultunk (Déményfalvi-jégbarlang / Demänovská ľadová jaskyňa). A harmadik barlang apró ugyan, de őslénytani lelőhelyként jelentős és cseppkőbarlangként sincs szégyellnivalója (Vázseci-barlang / Važecká jaskyňa). Barlangokban fotózni nem könnyű, de megpróbálni mindenképpen érdemes:

Alacsony-Tátra - fotó album

2007. augusztus 15., szerda

Milarepa




Másfél éve, a tavalyi Berlini filmfesztiválon való felbukkanása óta követem figyelemmel a Milarepa film sorsát. Fél éve úgy tűnt, hogy meg fog jelenni DVD-n (élt már az előrendelési lehetőség), majd ezt visszavonták a készítők. Most ősszel amerikai és kanadai mozikban fogják bemutatni és gondolom jövőre Európában is játszák majd. Bizonyos alternatív lehetőségeknek hála, tegnap este végre láthattam a filmet.
Úgy harminc éve készült már egy film Milarepáról. Most a bhutáni születésű Neten Chökling szerzetes és filmrendező vállalkozott hasonlóra. Ő két részben mutatja be Milarepa életét (az első rész eredeti címe: Milarepa: Revenge).
Az első részben a fiatal és tudatlan Mila Thöpagát családjának tragédiája a fekete mágia világába sodorja. Megalázott és szenvedő anyja kérését (parancsát?) teljesítve kitanulja a fekete művészetet majd pusztító viharok keltésével, emberéletek kioltásával bosszút áll az aljas rokonokon és az őket ért igazságtalanságok felett szemethúnyó falusiakon. Mila megretten tettétől és megfogadja, hogy élete hátralévő részében kizárólag a jót szolgálja. A film utolsó képein elindul, hogy felkeresse új mesterét, aki majd feltárja neki a Dharma nemes ösvényét. A nagy tibeti költő és yogi élete tökéletesen alkalmas arra, hogy film készüljön belőle. A jól ismert történet a megfelelő részletességgel és hűséggel van bemutatva és mindenképpen jó ötlet, hogy két részre bontva van elmesélve. A következő részt 2009-re ígérik. Várom a folytatást, mert a film valóban jól sikerült: a színészek hihetőek szerepükben, a zene és látvány rendben van, a történet nagyszerűsége meg adott.




Milarepa the movie – official
Milarepa the movie – MySpace
Milarepa the movie – imdb.com

2007. augusztus 14., kedd

Nierika



A Huichol és Tepehuán indiánok északnyugat Mexikó őslakos etnikai csoportjai. A magas hegyek miatti elszigeteltségüknek és a hittérítésekkel szembeni ellenállásuknak köszönhetően nagyon sok mindent megtudtak tartani eredeti kultúrájukból. Hagyományaiknak legszebb mai formája a fonal festészet (Nierika). A képeik nem csupán művészeti munkák, hanem animista hitükből eredő hagyomány. A festmények vibráló, pszichedelikus színei és alakjai mind jelentéssel bírnak.



A képeken a kék a Dél, a Csendes-Óceán, a víz, az eső és a nőiesség színe. A vörös a Kelet, nagyapa, tűz és férfiasság. A zöld a föld, a menny, a gyógyító és a szív. A sas egy isteni oltalmazó. A kétfejű sas az Isten aki minden utat egyszerre lát. A kígyók közvetítők az emberek és a szellem világ között. A csörgőkígyót a Tűz Isten (Tatewari) nyelveként tisztelik. A szarvas (Kayumahli) a peyote-tal azonosítható; lelki vezető és tanító valamint kapocs a sámán (Marakame) és a nagy szellem között. A szalamandra lyukasztja ki a felhőket, hogy azok esőt adjanak. A teknősök szintén az Eső Istennő küldöttei. Az ő dolguk a vizek megtisztítása és a földalatti források feltöltése. A skorpiókat (Tortukas) a gonosz és a balszerencse elleni védelmezőként tisztelik (a Föld legtöbb halálos skorpiója itt él). A pumák (Mayetze) a Tűz Isten (Tatewari) küldöttei. Ők a sámánok egy szent esküjének őrei. Ha a sámán hibázik a Mayetze felfalja a lelkét. A barlangok a sámánok szent szertartásaiknak színhelye. A külső világtól rejtve, csak állati szövetségeseik lehetnek tanúi a sámán és a misztikus birodalom kapcsolatának.

Huichol Art - Mexican Masks - Folk Art
Huichol Indian Art - Nierika Yarn Paintings from the Huichol Indians of Mexico
Yarn Paintings by José Benítez Sánchez
The Huichol Indians – peyote.com
Yarn Paintings: Huichol Myths and Stories by Charmayne McGee
Huichol and Tepehuano Yarn Paintings

2007. augusztus 10., péntek

Sámánok aranya

A legtöbb kolumbiai indián kultúra nem ismerte az írást vagy a naptárt és nem épített hatalmas piramisokat, ám aranyművességük páratlan. Kolumbia a dél- és közép-amerikai aranyművesség központja és elindítója volt. Columbus a XVI. század első évtizedeiben tonnaszámra szállítatta Spanyolországba a kolumbiai aranyművesek remekeit. A kegytárgyakat ékszereket, szobrocskákat mind beolvasztották. A telhetetlen spanyolok kegyhelyeket és sírokat fosztogattak, hogy arany utáni vágyukat kielégíthessék, de úgy tűnik, nem voltak elég alaposak, eredményesek... Az 1938-as alapítású bogotai Museo del Oro még így is sokezer darabos gyűjteményt tudhat magáénak. Kolumbián kívül 1954 óta közel 200 kiállításon mutatták be aranyremekeiket a világ különböző városaiban. A budapesti Néprajzi Múzeumban 1980-ban lehetett őket megcsodálni (Kolumbia: arany és természet). Linzben augusztus végéig látható a bogotai múzeum anyagából összeállított Geister-Gold Schamanen című kiállítás.



A kiállítás első része Kolumbiát mutatja be régi térképeken, antropológusok fotóin és kitömött állatokon (óriás hangyász, jaguár, lajhár, tatu) keresztül. Itt a legérdekesebb a terem közepén felállított Circus Obscura (a Circus és Camera Obscura szavak összevonása). A részben 3 dimenziós film tárgya a dél-amerikai sámánhit (víziók az élet kezdetéről, a sámán állattá változása stb.). A második részben az aranyé a főszerep (kis számban agyagfigurák, edények is láthatóak). Számomra itt a legkedvesebb darabok a madárrá vagy denevérré változott sámánokat megformáló apró kis figurák, de mindenképpen említésre méltóak a szertartási és halotti maszkok, hangszerek, ékszerek és poporók. Változatosak és izgalmasak maguk a formák és nem kevésbé az okok, amik életre hívták őket.

2007. augusztus 1., szerda

Meiji-Art and Japonism

"Japan. Meiji-Art from the Khalili Collection and Japonism from Van Gogh to Schiele." Ezzel a címmel volt látható egy kiállítás Ausztriában a kremsi műcsarnokban ezév júniusáig. Izgalmas koncepció. Az európai és japán művészet találkozása és egymásra tett hatása a múlt századfordulón.



Japán számára a Meiji-kor (1868-1912) a reformok időszaka volt, új idők kezdete. A gazdasági, katonai, politikai reformon túl, a művészet is új utakra lépett. A művészetben leginkább az európai hatás megjelenése volt a változások oka. A kremsi kiállításnak látványos darabjai voltak az óriási füstölő égető bronz szobrok: a japán és európai hagyományok izgalmas találkozása. A korszakot rengeteg egyedi hangulatú, kézzel színezett fotó is felidézi. Ekkoriban rengeteg nyugati utazó és gyűjtő lepte el a világ előtt megnyílt Japánt, hogy magán- és közgyűjteményeket gazdagítsanak.



Egy-egy európai festő már korábban is a japán fametszetek hódolója volt, ám ekkora már igazi divattá vált művészkörökben (1872-ben született erre a japonizmus kifejezés). A nyugati festők a Távol-Keletről várták a festészetüket megújítani tudó hatásokat. A kiállítás címében megnevezett Vincent van Gogh és Egon Schiele szívesen próbálkozott a japán metszetek hangulatának megragadásával. Ezúttal kétségkívül Schiele képei voltak meggyőzőbbek. Helyet kaptak a Műcsarnokban a japán hatást más módon használó festők képei is. Ezek közé tartozott két magyar művész festménye is. Székely Bertalan Japán nő (1903) című képe a kiállított képek között az egyik legnépszerűbbnek tűnt. Képe a romantika és a japán diszítőművészettel kísérletező szecesszió találkozása. Érdekes volt Hans Makart azonos című festményével együtt látni. Orientalista festőnk, Tornai Gyula A szentélyben (1907) című képe a művész tervezte keretben nem kevésbé hatásos. Tornai többi japán témájú művét is ide kívántam volna (például: Gésák, Templombejárat Kiotóban). És persze kívánok egy ilyen kiállítást Budapestre is.