Inuit Art

Germaine Arnaktauyok
Germaine Arnaktauyok 2


The 2007 Cape Dorset Print Collection


Michael Massie


Andrew Palongayak
Shaman with Harpoon by Andrew Palongayak


Inuit Sculptures from the Kitikmeot region


Inuit Art / Fall '02

Atanarjuat & The Journals of Knud Rasmussen

"Amikor a misszionáriusok idejöttek, a samanizmust az ördög művének kiáltották ki, de nem vizsgálták meg, hogy mi is az amit a sámánok éreztek, vagy hogyan adtak életet a haldoklónak, látogatták meg a halottakat, találtak ösvényeket a földön és a föld alatt vagy repültek az égen. Amikor a misszionáriusok ránk kényszerítették a vallásukat, a történetmesélést és dob-táncot majdnem betiltották. Filmünk, az Atanarjuat annak egy módja, hogy az elveszett hagyományainkat visszahozza. Én soha nem voltam szemtanúja a samanizmusnak. Csupán hallottam erről. Láthatóvá tételének egy módja, hogy filmet készítünk a témában." – Zacharias Kunuk



Zacharias Kunuk kanadai inuit filmrendező, népének egy fontos kulcsfigurájává lett. 1981-ben vett egy egyszerű videókamerát és a fejébe vette, hogy filmeket fog készíteni. Több dokumentumfilm, rövidfilm és az első inuit tv sorozat (Nunavut: Our Land, 1994-95) után 5 éves munkával, 2001-re elkészítette az első játékfilmjét. Az Atanarjuat volt a legelső inuktitut nyelvű film, aminek ráadásul az írója, rendezője, producere, színészei is szinte kirázólag inuitok. A nyershúsevő, asszonyt a vendéggel megosztó jégkunyhólakókról először kaphatott a legalább százötven éves szereotípiákkal terhelt szélesebb közönség hiteles, első kézből származó képet. Az Atanarjuat legelső inuitok készítette mozifilmként – természetesen – egy ezer éves, szájhagyomány útján fennmaradt történetet örökít meg. A történet nemzedékeken át a törzs fölé helyezett személyes vágyak veszélyeire figyelmeztette a fiatalabbakat. Atanarjuat, a gyors futó és fivére az erős Amaqjuaq családját lenézi, kiszorítja a közösségből a törzs vezetőjének rosszindulatú erők által írányított családtagjai. A film nem a puszta egzotikumával, különlegességével tarolt nemzetközi fesztiválokon (pl. Arany Kamera díj, Cannes, 2001), Atanarjuat története egy nagyon jól "megírt" dráma, tele érzelemmel, konfliktussal, erőszakkal és némi vérbosszúval. A film zenéje telitalálat. A tuvai Huun-Huur-Tu torokéneke egyfajta utalás lehet az inuitok belső-ázsiai eredetére és a mai napig fennmaradt rokonvonásokra, a Huun-Huur-Tu-nak a bolgár Angelite kórussal közös szerzeménye pedig tovább hangsúlyozza a dráma univerzalitását. A "színimádó" filmrajongóknak pedig kétségkívül csemege lehet egy olyan film, amit végig a fehér, kék és barna árnyalatai uralnak.



Kunuk második filmje a Knud Rasmussen naplója (The Journals of Knud Rasmussen, 2006). Ismerős színek, ismerős arcok, de egy egészen más történet. A címben megnevezett Knud Rasmussen az "eszkimológia" atyja, dán etnográfus, a Grönlandi Thule expedíciós bázis megalapítója, magyarul Thulei utazás címmel jelent meg egy könyve a hatvanas években. A film egy 1922-es expedíció valós szereplőit és eseményeit eleveníti fel. Rasmussen meghallgatja és rögzíti egy nagy erejű sámán, Aua élettörténetét. A sámán és családja távol él a keresztény misszionáriusok hatása alatt álló Igluliktól. Rasmussen és két dán társa (egy kereskedő és egy antropológus) felkérik a családot, hogy kisérjék el őket a településig. A Iglulikban inuktitut nyelvű bibliát olvasnak és jézust dícsérik dalaikban, a sámánokhoz segítő szellemeik már nem jönnek. Aua is válaszút elé kénytelen állni.



"Mára keresztényekké lettünk, és megpróbálunk tájékozottak lenni ebben a világrendben. De aztán amikor valaki haldoklik, azt beszélik, hogy a samanizmus megjelenik. Úgy tűnik az kapcsolatban áll a halállal. Miért hozza azt vissza? Ez az ami foglalkoztat. Mi az Inuit életszemlélet? Samanizmus? Milyen tudást hordoz? Az inuit mitológiában van egy tenger istennő, Sedna, és van egy ég szellem, és egy föld szellem. Sok szellem van. Kutatás közben találkoztam egy olyan könyvvel, ami több száz szellemet számlál. Ott vannak ők mindenütt. Nagyon vakok vagyunk, így nem látjuk őket. Nem vesszük őket tudomásul és nem ismerjük őket. Az inuit hitben ők nagyon sokan vannak. Ebben a világban, amiben élünk, ugyanazt a levegőt lélegezzük be, ugyanazon a földön járunk, mint a szellemek. A régi időkben voltak tabuk, amiket követtek. Azok, amik minket alakítottak. Törd meg a tabut és a szellem megszáll. Aztán jött a kereszténység és megpróbált mindent megszűntetni. Ebben a közösségben két felé voltunk osztva: katolikusok és anglikánok. A kereszténység még mindig kontrollálja a közöséget, de most sokkal jobb, mert a katolikusok és anglikánok összefonódtak. Három templomunk van, ahova ezerötszázan tartoznak." – Zacharias Kunuk



The Journals of Knud Rasmussen
Atanarjuat
Isuma - Independent Inuit Film

Knud Rasmussen – Wikipedia
Knud Rasmussen könyvei az Archive.org-on

Európai állatkertekben mutogatták az eszkimókat – Múlt-kor
Miért gúnynév az eszkimó? – National Geographic
Eszkimók – Wikipedia

Take Refuge

"Úgy gondolom, hogy sok instrumentális zenekar hozzá bilincseli magát a legkomolyabb hi-fi lehetőségekhez a kezdetektől az utolsó simításig, csak mert náluk nincs meg a szöveg- és üzenetalapú művészet személyes szférája, a szó és hang elemei, amik mögé "elrejthetik" a zenéjüket. Nagyon sok ilyen banda bízik ezekben a botkezű eljárásokban, mert tudják, hogy az átlagos hallgató többet hall így belőlük. Mi nem akartunk erre az útra lépni – azt akartuk, hogy a mi utunk sokkal inkább lo-fi legyen. Meg akartuk dönteni az alapsávok biztos nyugalmát. Szándékosan próbáltunk zavarossá tenni dolgokat a hallucinatív hatás érdekében."

Grails
Grails – MySpace
Grails – last.fm
Grails – Discogs

Grails - More Extinction

Grails - Take Refuge (live)

Haida Art: Robert Davidson

A haida művészet közvetve vagy közvetlenül, kisebb vagy nagyobb mértékben számos helyen feltűnik és nyomot hagy maga után, így mindenképpen egyetértek az egyik legnagyobb haida művésszel, Robert Davidsonnal (1946-), aki szerint a haida művészetnek egyetemes minőségei és értékei vannak. A művész joggal reméli, hogy idővel talán nem egy erősen korlátolt lehetőségű törzsi művészetnek tekintik az övükét. Robert Davidson a haida művészet és kultúra újjászületésének vezető alakja. Totem oszlopok, dobok, maszkok, festmények, nyomatok, ékszerek kerülnek ki kezei alól. Több fronton is úttörő; ő volt az első aki a fa mellett a bronzzal is próbát tett, és egyike volt az elsőknek az észak-amerikai őslakók művészei közt, aki kis példányú nyomatokat készített. Stílusa - ahogyan azt megszokhattuk a hasonló hátterű művészeknél - a tradicionálistól az absztraktig terjed.

"Sík felületek festésekor a mintát – akár egy lenyúzott bőrt – kiterítik, a figurát részeire bontják, majd a felülethez alkalmazkodva újrakomponálják. A hagyományos, részben geometrikus motívumok (pl. lekerekített sarkú négyzetek) gyakran beépülnek a kompozícióba, esetleg összekötő vagy térkitöltő szerepük van.

Néhány jel meghatározott állat jelölésére szolgált, így például a hatalmas fog és a pikkelyes farok a hódot jelenti. A jelek helyileg változnak, és törzsi meghatározók lehetnek. (...)

A szép mintákkal diszített szertartási takarón az állatábrázolás annyira stilizált, hogy az emberszerű arcok szinte geometrikus mintának hatnak. A szőtt takarók mintáit a fából készült tárgyakéval egyező kompozíciós rendszer szerint helyezték el." (Bodrogi Tibor a haida művészetről - Törzsi művészet, 1981)

"Alig kétséges, hogy e partvidéki népek ősei végül is Kelet-Ázsiából származnak. Fiziológiai hasonlatosságok, formák, amelyek ismétlődnek a korai kínai művészettől a partvidéki indián művészetig, a meglepő hasonlatosság a Szibériában és a cédrus népei körében szokásos samanisztikus rituáléban mind azt bizonyítják, hogy a partvidéki indiánok ősei a Bering-szoros földhídján vándoroltak át az utolsó jégkorszak előtt, amely i.e. mintegy 10 000 körül ért véget." (George Woodcock - Peoples of the Coast: The Indians of the Pacific Northwest - 1977)

Robert Davidson
Robert Davidson - Retrospective of a Haida Printmaker
The Abstract And The Ancient
Drums and carvings by Robert Davidson - YouTube

Azték halálsípok

A halálsípok olyan azték zajkeltő eszközök, melyeknek emberi koponyaformával diszítették a rezonálókamráját. A kutatók mindenképpen egy halállal vagy túlvilággal kapcsolatos rítus eszközének tekintik az aerofon hangszert. Hangjuk akkor lehetett a legjobb és leghatásosabb, amikor egy nagyobb csoport egyszerre szólaltatta meg. Roberto Velázquez Cabrera a prekolumbiánus fúvos hangszerek egész sorát rekonstruálta és szólaltatta már meg, legutóbb az azték halálsípokat. A hangszer megszólaltatására sajnos nincsenek biztos útmutatóink, így az eredmény legjobb esetben is csak megközelítheti az egykori hangot és dallamot.



Újraalkották az aztékok halálsípjait
Aerophones of the Death
Aztec Death Whistles - video

Edward S. Curtis fotográfiája

Szent örökség címmel látható kiállítás július 10-ig Edward S. Curtis (1868-1952) fotóiból a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájában. Curtis az 1900-as évek elején több, mint 40 ezer fényképet készített több, mint 80 észak-amerikai indián törzsben. Célja nem csupán a fényképezés volt; 10 ezernél is több hangfelvételt rögzített. Dokumentálni kívánta az őslakos amerikaiak hagyományos életét, még mielőtt az végképp eltűnik. Írásban rögzítette a törzsek történelmét, tanításait, vezetőik életrajzát, szertartásaikat és mindennapi életüket. 1914-ben a Kwakwaka'wakw nép életét filmes eszközökkel is rögzítette. Ennek eredmény az In the Land of the Head Hunters (más változatban In the Land of The War Canoes) című 47 perces néma dokumentumfilm. Napjainkban dolgoznak a film felújításán.




Edward S. Curtis – Wikipedia
Edward S. Curtis gallery
Edward S. Curtis – Northwestern University

Edward S. Curtis: Indian days of the long ago
Edward S. Curtis: The North American Indian
Edward S. Curtis: In the Land of the Head Hunters

In the Land of the Head Hunters

Jorge Reyes

Jorge Reyes egy olyan prekolumbián mexikói zene közvetítőjévé vált az elmúlt 25 év során, amely bár korábban talán így sosem létezett, de képes tökéletes illuziót teremteni. Lemezei sorát egy általános zenei megújhodás kísérte Mexikóban. Mára végérvényesen az ő zenei képlete határozza meg a Spanyol hódítók előtti Amerika zenéjéről alkotott képet (látványos példa erre az Apocalypto film kiváló zenéje, melyben végig érezhető Jorge Reyes közvetlen hatása).



Jorge Reyes a mexikóvárosi Nemzeti Zenei Iskolában (Escuala Nacional de Musica de la UNAM) kezdte el zenei tanulmányait. A hetvenes években Németországban tanult zenét és filozófiát, majd keleten folytatta tanulmányait: Törökország, Afganisztán, Pakisztán, India. Dharamsalában a tradicionális hindu és tibeti zenével ismerkedett. Izgalmas hangzásokkal, hangszerekkel és kultúrákkal találkozott. Miután visszatért Mexikóba, elkerülhetetlen volt, hogy idővel a különböző eredetű tapasztalatai egybe ne forrjanak egyetlen zenei/filozófiai rendszerré. Egy kortalan gyökerű új zenei nyelv létrehozása volt a cél elsősorban prekolumbián hangszerekkel és digitális sampling technikákkal. Első önálló lemezén (Ek-Tunkul, 1983) még meghatározó a Popol Vuh hatású pszichedelikus, progresszív hangvétel. A szintetizátor és a gitár szerepe fokozatosan szorult vissza lemezről-lemezre a különböző ütős és fúvós hangszerek javára. A kilencvenes években készítette legerősebb lemezeit: Nierika (1990), Bajo El Sol Jaguar (1992), El Costumbre (1993), The Flayed God (1994), Mort Aux Vaches (1996). Több lemezén olyan hatásosan sikerült megteremteni az ősi mexikó hangulatát, hogy egyáltalán nem érzi az ember zavarónak, illuziórombolónak, hogy ehhez más kultúrák zenei eszközeit is beveti (pl. didgeridoo, torokének).



Munkáinak fontos részét képezik a különböző kollaborációk. A híres mazaték sámánnő María Sabina (1888-1985) gyógyító énekei több Jorge Reyes lemezen is hallhatóak. Nem kevésbé meghatározó a Suspended Memories néven futó projekt, amiben Steve Roach ambient mester és Suso Sáiz gitáros világa olvad egybe az övével. Az eredmény két kiváló tribal ambient lemez (Forgotten Gods, 1992; Earth Island 1994). A La Otra Conquista című film zenéjét Samuel Zymannal közösen készítette: a prekolumbián hangzás találkozása a barokkal. A végeredmény igazán különleges és sokat hozzátesz az amúgy is izgalmas témát körüljáró filmhez.



Reyes mexikói őslakók közösségeiben folyamatosan gyűjt hangszereket, történeteket, dalokat, amik aztán mind szerepet kapnak saját zenéjében. Már vagy 30 lemez áll mögötte és rengeteg fellépés a világ minden táján. Mexikóban olyan helyszíneken volt alkalma koncertet adnia, mint Teotihuacán, Templo Mayor, Chichen Itza és Malinalco, valamint hagyománnyá vált az El Día de los Muertos-t nyitó koncertje.

Jorge Reyes
Jorge Reyes – MySpace
Jorge Reyes – last.fm
Jorge Reyes – Discogs

Suspended Memories Living Room Concert 1992, Part 1 of 3

Suspended Memories Living Room Concert 1992, Part 2 of 3
Suspended Memories Living Room Concert 1992, Part 3 of 3

Jorge Reyes - Invocacion - El Día de los Muertos 1991

Jorge Reyes - La Culebra – El Día de los Muertos 1991

El Día de los Muertos 2006, part 2 of 3

El Día de los Muertos 2006, part 1 of 3
El Día de los Muertos 2006, part 3 of 3

Jorge Reyes & Los Nok - Niuk En El Chopo II

In Memoriam Copper Thunderbird

David Campbell - Copper Thunderbird:

Joshim Kakegamic

Joshim Kakegamic (1952-1993) a harmadik, sógora Norval Morrisseau és Carl Ray mellett, aki közreműködött a Woodland stílus megszületésében. 1973-ban két testvérével (Goyce és Henry) megalapította a Triple K Co-op-ot, egy selyem szitázó társaságot. Míg elődei feltaláltak és finomították a piktografikus stílust, Joshim túllépett rajta és igen hamar tökéletesítette a kifejezésieszköz-tárat. Festőként virtuóznak bizonyult és emelett újító volt az indián nyomatok területén. Joshim Kakegamic 1993-ban halt meg egy tragikus mentő akcióban.

Carl Ray

Úgy tizenöt éve, Bodrogi Tibor örökbecsű könyvében, a Törzsi művészet (Corvina kiadó, 1981) második kötetében találkoztam először Carl Ray nevével, művészetével. A Varázsló medve című képének fekete-fehér reprodukciója nagyon sokáig az egyetlen kép volt, amit ismertem tőle, de ezt az egyet a mai napig kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású "képzőművészeti emlékemként" tartom számon. Ha létezik "modern" sámánisztikus vizuális művészet, akkor Carl Ray annak művelője volt, bár ez korán sem olyan egyértelmű, mint Morrisseau esetében (mások szerint az ő esetében is vitatható).




"A sámánisztikus művészetekről való értekezés szintén tele van problematikus elemekkel. A műalkotásokat gyakran a sámánisztikus hit illusztrálására használják fel, nem törődve azzal, hogy valódi sámánisztikus környezetben alkalmazzák-e azokat vagy sem. Sőt, a sámánizmussal összefüggő egyes motívumokat bárhol sámánisztikusnak neveznek meg akkor is, ha nem sámánisztikus környezetben fordulnak elő. Az effajta motívumokra példa a világfa (Vastokas 1974), valamint az ún. röntgenábrázolás, azaz az állatnak vagy embernek a csontjaival vagy belső szerveivel történő megjelenítése (Lommel 1976). Mindkét ábrázolás előfordul sámánisztikus, illetve egyéb kontextusban. A sámánisztikus művészetben a csontvázak és a belső szervek megjelenítése jelentheti a sámán testének átalakulását egy mágikus erővel rendelkező testté a sámánná avatás folyamán. (...) Az egyik ok, amiért a nem sámánisztikus művészeteket gyakran a sámánizmus fogalmainak illusztrálására használják az, hogy a sámánizmus nem mindenhol társul művészettel. A vizuális művészet nem tartozik a sámánizmus létfontosságú elemei közé, annak ellenére, hogy a sámán esetenként a társadalom egyetlen vagy a legfontosabb alkotóművésze, és sok kutató szerint a sámán volt a legelső művész. (...) A sámánizmus legfontosabb értékei az egyediség, a változatosság és a mozgás. A sámánizmus jellegzetes művészetformái azokkal az értékekkel harmonizálnak, melyek időben kibontakozó művészetekre jellemzőek: a zenére, az énekre és a táncra. A vizuális művészetek csak másodlagos szerepet játszanak, és a sámánizmus sok esetben ezek nélkül létezik. A sámánizmus az átmenetek egyes állapotaival foglalkozik, inkább a «valamivé válással», mint a «valamiként létezéssel»." (Pásztory Eszter: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet, Tabula 1998/1)




Carl Ray (1943-1978) a Sandy Lake rezervátumban született és nőtt fel, ugyanott ahol a barátja, Norval Morrisseau és Joshim Kakegamic (itt született meg később a Woodland School of Art). Iskolaévei után először prémvadász, majd favágó és később aranyásó lett. A festést, mint egyfajta terápiát használta, amikor tbc-s lett. Ray nagyszerű rajzkézséggel rendelkezett, számos különböző stílusban, technikában egyaránt otthonosan mozgott. Az úgynevezett röntgen stílusban (x-ray style) alkotta a legegyedibb képeket. Megmutatta az állatok és emberek belső szerveit és belső energia vonalait, amik az ő képein sokszor kétségkívül zaklatottak. Élete tele volt konfliktussal és jóvátétellel. Az önmagával és a természettel vívott folyamatos küzdelme művészetében is felismerhető. Fiatalon, 35 évesen halt meg tőrdöféstől egy házi veszekedés során.

Norval Morrisseau

"Az asztrális sík harmóniáit közvetítem ecseteimmel a fizikai síkba. Ezek a másvilági színek tükröződnek vissza a természet ábécéjében, ez egy nyelvtan amiben a jelek növények, állatok, madarak, halak, Föld és ég. Én csupán egy csatorna vagyok amit a szellem használ, amire egy azt sóvárgó társadalomnak nagy szüksége van."



Norval Morrisseau (1931- ), odzsibve (Ojibwe) indián sámán a Legend vagy Medicine festészeti stílus alapítója. Népe kezdetben bírálta az újító vizuális szókincset, mert a tradícionális spirituális tudásuk korábban szigorúan csak szóban volt továbbadható. Ő ezt a tudást nagyapjától, Moses Potan Nanakonagos-tól szerezte meg, aki odzsibve sámán volt. Ő tanított neki a midewiwin tekercsképekről, amik Morrisseau-nak az erőteljes képek és jelentések legfőbb forrását adták.



1962-ben ő az első indián művész, aki megmutathatta munkáit egy kortárs galériában (Pollock Galéria, Torontó), ahol lelkesen fogadták élénk, stilizált képeit. Színgazdag, figuratív alakjait (wendigók, lélek-vezetők, állatok) erős fekete/kék körvonallal hangsúlyozza. Képeire krí (Cree) szótagírással szignálja a Réz Viharmadár (Copper Thunderbird) nevet, amit egy sámánnőtől kapott 19 évesen, hogy meg tudjon küzdeni egy súlyos betegséggel (tbc).



1970-től tagja a Kanadai Királyi Művészeti Akadémiának és alapítója az Erdőségi Indiánok Művészeti Iskolájának (ma ezt Anishnaabe art-nak hívják), ahol újjáélesztik az anishnaabe ikonográfiát, a tradícionális vésett sziklarajzokat és a Midewiwin nyírfakéreg tekercsképeket. 1996-ban kijelöték az Ojibwe nép nagy sámánjává. Jelenleg Nanaimoban (British Columbia) él, sajnos parkinson kórja miatt festeni már nem tud, de népéből sokan követik fiatalkori és érett stílusát (köztük egyik fia, Christian Morrisseau).



"Az indiánok között, mint más népek esetében, néhányan művésznek születnek, de a legtöbbjük nem. Én egy született művész vagyok. Jobban érdekel a népem, mint bármely antropológust, tanulmányoztam kultúránkat és ismereteinket. Célom újra összegyűjteni az egykor büszke kultúránk darabjait, és megmutatni népem méltóságát és bátorságát."

Norval Morrisseau – unofficial page
Norval Morrisseau – wikipedia
Norval Morrisseau Blog

La Otra Conquista

A La Otra Conquista / The Other Conquest című film zenéjét március óta ismerem és kedvelem. Samuel Zyman és Jorge Reyes kétségkívül hatásos zenét komponált a filmhez. Ha nem olvasok utána, hogy miről szól a film, a zenéje, és persze címe alapján is könnyen kikövetkeztethettem volna. A filmet csak most, a DVD-n való megjelenés után volt alkalmam látni. A mexikói premiervetítés egyébként már elég régen, 1999 áprilisában, húsvétkor volt. A filmet az addigi legdurvább mexikói történelmi filmdrámaként emlegették. A La Otra Conquista Mexikó történelmének legfontosabb társadalmi, vallási változásainak rövid és véres korszakát dolgozza fel.



1519 november 8.-án a spanyol hódító, Hernando Cortés kis seregével belovagolt a hatalmas Mexikói Birodalom azték fővárosába, Tenochtitlánba, ahol II. Moctezuma, a birodalom uralkodója örömmel fogadta őket. Két éven belül az azték civilizáció az árvák állama lett. A túlélők elvesztették családjaikat, otthonaikat, nyelvüket, templomaikat és isteneiket. A La Otra Conquista eseményei 1520 májusában kezdődnek, közvetlenül a Nagy Templomban történt mészárlás után. A filmben a vérontás egyik túlélője Moctezuma egyik törvénytelen fia, Topiltzin, egy ügyes azték írnok. Topiltzin még megpróbálja Tonantzin, az azték anyaistennő kultuszát életben tartani, de amikor a spanyolok (köztük Diego barát) megakadályozzák egy azték hercegnő feláldozását, az élet két összeférhetetlen útja szemtől szembe találkozik egymással, és az erőszak ismét elkerülhetetlen. Később Hernando Cortés úgy dönt, hogy Topiltzint megtéríti Diego barát segítségével.



Topiltzin (új nevén Tomás) megpróbál alkalmazkodni a rátörő új és ellenséges világhoz, míg Diego barát a türelmet és megértést gyakorolja. A film megpróbálja felfedni ennek a ma is nehezen meghatározható hibrid kultúrának az összetett és homályos eredetét. Mindezt elsősorban a két főszereplő átalakulásain valamint Tonantzin és Szűz Mária alakján keresztül teszi. Mexikó egyik legismertebb vallási, kultúrális és nemzeti jelképe, a Guadalupei Szűz valójában a kereszténnyé formált azték anyaistennő. Az aztékok így új alakban, de tovább imádhatták istennőjüket, és később is gyakran éltek az átlényegítés, átkeresztelés eszközével (például a szertartásaik során használt hallucinogén növényeket idővel mind átkeresztelték, így egyik ilyen növényük, az ololiuhqui magjait ma Mária Füvének vagy A Szűz Magjának nevezik).

Nierika

A Huichol és Tepehuán indiánok északnyugat Mexikó őslakos etnikai csoportjai. A magas hegyek miatti elszigeteltségüknek és a hittérítésekkel szembeni ellenállásuknak köszönhetően nagyon sok mindent megtudtak tartani eredeti kultúrájukból. Hagyományaiknak legszebb mai formája a fonal festészet (Nierika). A képeik nem csupán művészeti munkák, hanem animista hitükből eredő hagyomány. A festmények vibráló, pszichedelikus színei és alakjai mind jelentéssel bírnak.



A képeken a kék a Dél, a Csendes-Óceán, a víz, az eső és a nőiesség színe. A vörös a Kelet, nagyapa, tűz és férfiasság. A zöld a föld, a menny, a gyógyító és a szív. A sas egy isteni oltalmazó. A kétfejű sas az Isten aki minden utat egyszerre lát. A kígyók közvetítők az emberek és a szellem világ között. A csörgőkígyót a Tűz Isten (Tatewari) nyelveként tisztelik. A szarvas (Kayumahli) a peyote-tal azonosítható; lelki vezető és tanító valamint kapocs a sámán (Marakame) és a nagy szellem között. A szalamandra lyukasztja ki a felhőket, hogy azok esőt adjanak. A teknősök szintén az Eső Istennő küldöttei. Az ő dolguk a vizek megtisztítása és a földalatti források feltöltése. A skorpiókat (Tortukas) a gonosz és a balszerencse elleni védelmezőként tisztelik (a Föld legtöbb halálos skorpiója itt él). A pumák (Mayetze) a Tűz Isten (Tatewari) küldöttei. Ők a sámánok egy szent esküjének őrei. Ha a sámán hibázik a Mayetze felfalja a lelkét. A barlangok a sámánok szent szertartásaiknak színhelye. A külső világtól rejtve, csak állati szövetségeseik lehetnek tanúi a sámán és a misztikus birodalom kapcsolatának.

Huichol Art - Mexican Masks - Folk Art
Huichol Indian Art - Nierika Yarn Paintings from the Huichol Indians of Mexico
Yarn Paintings by José Benítez Sánchez
The Huichol Indians – peyote.com
Yarn Paintings: Huichol Myths and Stories by Charmayne McGee
Huichol and Tepehuano Yarn Paintings