2015. június 8., hétfő

Hic sunt daemones

Hic sunt daemones címmel nyílik kiállításom június 12-én a Kis Á-ban a Memento Mori egyesület szervezésében. A kiállítás teljes anyagát klekszográfiák teszik ki. E furcsa név mögött egy nagyon ismerős módszer rejlik. A híres Rorschach-teszt táblái ugyanis technikai értelemben klekszográfiák. A szimmetrikus tintapacákat sajátos kultusz övezi, de míg a pszichoanalízisnek látványos jelképévé lett, művészi értéke bizonytalan. Igyekszem lehetőségeit teljes mértékben kihasználni. Az alkotásnak a körültekintően tervező, a háttérben akár több jelentésréteggel is támogatott, és a megmagyarázhatatlan forrásból táplálkozó, intuitív, önteremtő módja egyaránt foglalkoztat. Egymáshoz való viszonyuk azóta izgat, amióta rajzolok, festek. Gyakorlatilag a szakrális festészet mibenlétét keresem elméletben és gyakorlatban – változó hatékonysággal, de sosem szűnő eltökéltséggel. Jelenleg a klex tökéletes terepnek tűnik minehhez. A kiállításon látható lesz pár Rorschach sumi-e és absztrakt ikon, de főleg démonok, denevérek, rovarok sajátos portréi töltik meg a Kis Á galériáját. A SHEABOUTEVERYTHING blogon olvashatsz egy interjút, ami valójában remekebb ajánló, mint ez. A facebook eventet itt találod, a képek egy részét a facebookon vagy a flickr-n.
Az est során az Entrópia Architektúra éléről jól ismert Kósa Csaba zenél, Der Zunder néven. A búgva, dörömbölve, zúgva, csobogva kitörő és alámerülő magányos drone architektúra az alkotás intuitív módja, és a hangok mögött megnyíló feneketlen mélység miatt lett az est társszereplője. Hallgassátok meg ezt az ízelítőt, és olvassátok el ezt a 2013-as kultblogos interjút.



“Itt sárkányok vannak!” (hic sunt dracones), üzenték a térképészek úgy 500 éve. A még felfedezetlen és/vagy veszedelmes területeket jelölték így munkáikon, épp úgy, ahogy korábban a római és középkori kollégáik oroszlánokra figyelmeztettek (hic sunt leones). Az üzenet túlmutat geográfián és kartográfián: Óvakodj az ismeretlentől! Félj attól, amit (még) nem ismersz! 

Hic sunt daemones, szólhatna az üzenet egy újabb formában. A daimón (δαίμων) eredetileg isten, majd az isteni szándékot teljesítő természetfeletti lény. Segíti az embert, óvja az életére leső veszélyektől, de cselekedni helyette nem tud, csupán figyelmeztet, riaszt, hogy azokat haladéktalanul kerülje el. Később az el nem került bajokat is a démoni aktivitás jelének vélték, akár ártószándékot is tulajdonítva az eredetileg önálló akarattal nem bíró, alaktalan szellemlényeknek. Az élet őreiből, az isteni gondviselés pártatlan közvetítőiből bűnbakok lettek. Az eredeti daimón/démon elképzelés már megszületése óta folyamatosan mutálódik, reagálva környezete és kora változásaira. A magát nagyon régóta nagyon makacsul tartó, konvencionális elképzelés szerint a démont leginkább valamiféle diabolikus rettenetként érdemes definiálni. Lehetséges alakja, megjelenése továbbra sem tisztázott, de úgy tűnik, hogy az általunk ismert lényektől való határozott különbözősége, feldolgozhatatlan látványa teszi őt riasztó jelenéssé – sikeresen betöltve így rettegett szerepét. A művészek – az emberi képzelet sajátos korlátainak áttörhetetlensége miatt – sötét babonák által megbélyegzett állatok emberszerű, de bizarr keverékével próbálnak utalni arra az elemi erejű undorra, páni félelemre, ami a démon maga, de ragaszkodnak egy egészen másmilyen, egy egészen vonzó ábrázoláshoz is. Mert a démon megtéveszt és elhomályosít. Elcsábít vagy rádront. Cselekvésre késztet vagy kényszerít. Fordulj vissza! Maradj távol! Az élet körforgásából nem léphetsz ki! Nem mérlegel. A körforgást fenn kell tartani. Mindenáron. Létfenntartó ösztön, önvédelmi reflex – ez is a démon maga. A démon-jelenést saját tudatunk kreálja. Ő az élet rendíthetetlen és kijátszhatatlan őre. Minden sprituális törekvő közeli ismerőse. Mert a megvilágosodás életellenes.

“Minden jelenség
– a békés és haragvó istenségek,
még a leghatalmasabb is -,
önnön tudatod teremtménye.
Ennyit ha tudsz elég,
és szabad vagy!”
(Bardo Thödol)