2008. július 10., csütörtök

Haida Art: Robert Davidson


A haida művészet közvetve vagy közvetlenül, kisebb vagy nagyobb mértékben számos helyen feltűnik és nyomot hagy maga után, így mindenképpen egyetértek az egyik legnagyobb haida művésszel, Robert Davidsonnal (1946-), aki szerint a haida művészetnek egyetemes minőségei és értékei vannak. A művész joggal reméli, hogy idővel talán nem egy erősen korlátolt lehetőségű törzsi művészetnek tekintik az övükét. Robert Davidson a haida művészet és kultúra újjászületésének vezető alakja. Totem oszlopok, dobok, maszkok, festmények, nyomatok, ékszerek kerülnek ki kezei alól. Több fronton is úttörő; ő volt az első aki a fa mellett a bronzzal is próbát tett, és egyike volt az elsőknek az észak-amerikai őslakók művészei közt, aki kis példányú nyomatokat készített. Stílusa - ahogyan azt megszokhattuk a hasonló hátterű művészeknél - a tradicionálistól az absztraktig terjed.

"Sík felületek festésekor a mintát – akár egy lenyúzott bőrt – kiterítik, a figurát részeire bontják, majd a felülethez alkalmazkodva újrakomponálják. A hagyományos, részben geometrikus motívumok (pl. lekerekített sarkú négyzetek) gyakran beépülnek a kompozícióba, esetleg összekötő vagy térkitöltő szerepük van.
Néhány jel meghatározott állat jelölésére szolgált, így például a hatalmas fog és a pikkelyes farok a hódot jelenti. A jelek helyileg változnak, és törzsi meghatározók lehetnek. (...)
A szép mintákkal diszített szertartási takarón az állatábrázolás annyira stilizált, hogy az emberszerű arcok szinte geometrikus mintának hatnak. A szőtt takarók mintáit a fából készült tárgyakéval egyező kompozíciós rendszer szerint helyezték el." (Bodrogi Tibor a haida művészetről - Törzsi művészet, 1981)
"Alig kétséges, hogy e partvidéki népek ősei végül is Kelet-Ázsiából származnak. Fiziológiai hasonlatosságok, formák, amelyek ismétlődnek a korai kínai művészettől a partvidéki indián művészetig, a meglepő hasonlatosság a Szibériában és a cédrus népei körében szokásos samanisztikus rituáléban mind azt bizonyítják, hogy a partvidéki indiánok ősei a Bering-szoros földhídján vándoroltak át az utolsó jégkorszak előtt, amely i.e. mintegy 10 000 körül ért véget." (George Woodcock - Peoples of the Coast: The Indians of the Pacific Northwest - 1977)
Robert Davidson
Robert Davidson - Retrospective of a Haida Printmaker
The Abstract And The Ancient
Drums and carvings by Robert Davidson - YouTube