2011. szeptember 29., csütörtök

Kiállítás után

Egy hete szedtük le a Picasso Pointban az első kalligráfiákból rendezett kiállításom képeit. A huszonöt kalligráfia végül két hét helyett egy teljes hónapot töltött a Hajós utcában. A megnyitó és kiállítás sikerességet megítélni nem kívánom. A reakciók számomra mindenképpen hasznosak voltak. Abban már korábban is biztos voltam, hogy kalligráfiákat kiállítani úgy, hogy nincs igazán mód jelölni, hogy pontosan mit is lát az ember a keretben, nem szerencsés. Akiben a szándék bár megvolt, ám mégsem jutott el a kiállításra, ne bánja. A következő másfél-két évre tervezek további egy-két kiállítást más-más tematikával. A kiállításon megjelenőknek köszönettel tartozom. A szervezőknek, a helynek, a kiállítás megnyitójának és a képfelrakással vesződöknek méginkább. A facebookon találsz huszonöt fotót a kiállításmegnyitóról.  Valamikor a közeljövőben a kalligráfiákból csinálok egy külön galériát. (UPDATE: csináltam)
A megnyitón Rádi Sándor Zsolt által felolvasott szöveg a Mahávairocsana szútra három fejezete (XVI. XXIII, XXIV.). Az első kettő a betűk – leginkább a primordiális "A" – jelentőségéről szól. A szövegek alkalmi fordítások, a megnyitóra készültek, így pl. a XXIV. fejezetet kicsit rövidítettük, hogy érthetőbb legyen. A szútra teljes fordítása folyamatban.

2011. szeptember 27., kedd

Loungta


Épp négy éve posztoltam a francia Zingaro társulat Loungta című műsorának ajánlóját. A műsorban leginkább a tibeti kultúra különböző rétegeinek táncai és teatralizálható jelenetei jelennek meg egy egészen új módon, a szélparipa (lungta) jelkép/mítosz által nem kicsit inspirálva. Azóta sikerüt az előadást rögzítő egy órás filmet megnéznem. A műsor kb. háromnegyede egyérteműen 10/10 pontos, az utolsó negyed számomra némi kizökkenést jelent a gyütö szerzetesek és a lovasszínház teremtette egyedi és rendkívüli atmoszférából, de a végeredmény így is mindenképpen figyelemre méltó. A produkció sokkal inkább kreatív vagy akár új távlatokat nyitó, mint blöff vagy olcsó cirkusz. Ha többet nem is akarsz, legalább ezt a két részletet nézd meg:


2011. szeptember 21., szerda

Alexei Tegin

Alekszej Tegin (Алексей Тегин) a moszkvai underground egyik kultikus figurája. A mai orosz buddhizmus utóbbi 10-12 éve – és egyúttal jövője – is nagyon máshogy nézne ki nélküle. Festészettel kezdte, zenei felfedezőutakkal folytatta, végül a bönnél kötött ki.


Alex Tegin 1951-ben született Moszkvában. Művészetet szülővárosának közép- és főiskoláin tanult. A hetvenes és nyolcvanas években több jelentősebb tárlaton is kiállította fotóreaista/hiperrealista képeit (főleg a nyolcvanas évek elején). Az ezredforduló óta újra rendszeresen szerepel kiállításokon. Legtöbb képét egy helyen a neten a Vrublevszkaja Galéria oldalán találod.

Zenészként fiatalon még Hendrixet játszott, később avantgárd dzsesszt, majd a Swans zenekar hatására a súlyos és nyers zenei formák felé fordult. Aztán jött a bön szertartászene: a kilencvenes években egy prostituálton keresztül jutott hozzá véletlenül/sorsszerűen egy kazetta, amin szerzetesek énekelnek. Eleinte unalmasnak találta, de valamilyen oknál fogva mégis újra meg újra meghallgatta. Amikor énekelni próbálta, jött rá, hogy itt valami egészen különleges, mágikus dologról van szó. A felfedezést több évnyi intenzív gyakorlás követte, majd mikor kitanulta a technikákat, másoknak is továbbadta tudását. Ahogy mindebből ki is derül, amit tud, nem egy mestertől tudja. Többek szerint ez így hiteltelen, sőt veszélyes... Tegin interjúkban szívesen beszél tapasztalatairól, az európaik által túlmisztifikált mester-tanítvány viszonyról, hangszereiről, és természetesen a gyuke és gyer neveken ismert tibeti énektechnikákról, és azok élettani hatásairól. Az interjúk sajnos mind orosz nyelvűek, így nem tudok azokból érdemben idézni, de egy nagyon rövid részletet azért mindenképpen:
– Próbáltad már a csöd rítust egy temetőben?
– A temető azoknak jó, akik félnek vagy valami egzotikusra vágynak, de számomra a halottak közömbösek.
Purba néven először 1999-ben rögzített felvételt (harmadmagával). Ez volt az "A" lemez, amit már csak egy olyan lemez követett (2000-ben), ahol a csoport Purbának írta a nevét (innentől már Phurpa). Mostanra már gyakorlatilag követhetetlen a kiadványok száma. Saját nevén 2002-ben adott ki egy brilliáns lemezt Gyer - Sacred Tibetan Music Of Bon Tradition címen. Mindeközben Corps név alatt is fellép, mint egyszemélyes Swans tribute-zenekar.



Mindenképpen érdemes két olyan színházi produkciót is megemlíteni, amiben Tegin részt vállalt. Vlagyimir Epifancev (Владимир Епифанцев) 2001-ben posztmodern Macbeth-jéhez tibeti torokéneket és zenét is használ (a videón 4:10-től van egy ilyen egyperces részlet). A jelmezeket Tegin felesége, Szvetlana Tegin tervezte, így a színpadon feltűnő Csitipati talán nem is olyan meglepő. 2009-ben Oleg Kulin kérte fel Alex Tegint és a Phurpát egy Monteverdi adaptációhoz. Kulintól A Boldogságos Szűz vecsernyéje (Vespro della Beata Vergine) egy egészen szürreális látványvilágot kapott. Hogy ebbe hogy fér bele a Phurpa? Van róla egy videó (és pár fotó).

(A két Tegin portrét Alex Dust lőtte.)




2011. szeptember 9., péntek

Yang Liping's Trilogy

Rossz beidegződés egy tibeti témájú, és láthatóan monumentális kínai színpadi produkciót értéktelen cirkusznak, gátlástalan propaganda eszköznek, vagy akár jószándékú, de nagyon esetlen próbálkozásnak ítélni a legelső találkozáskor. A Tibeti misztériumok című talán mégis más. Egy színes blogbejegyzést nekem mindenképpen megér. A darab rendezője Yang Liping, bai nemzetiségű táncosnő, koreográfus. Ázsiai rajongói istennőként emlegetik, de még a nyugati félteke YouTube-kommentelői szerint sem ember – inkább egy valószerűtlen mozgású alien.
 

Yang Liping 1958. november 10-én született Yunnan tartományban. Már gyerekkorában nagyon szeretett táncolni, tánciskolába azonban sohasem járt. Elképesztő tehetségének köszönhetően került be 1971-ben szülőfalujából egyenesen a Xishuangbanna járási ének- és táncegyüttesbe, 1980-ben pedig a Nemzetiségek Központi Ének- és Táncegyüttesébe. Yang pávatáncával vált igazán ismertté, kínai pávakirálynőként is emlegetik. Országos népszerűségét 1986-ban szerezte, amikor megalkotta és előadta saját táncát, a Páva lelkét. Ezt követően a világ számos pontján megfordult, önálló estet adott a Fülöp-szigeteken, Szingapúrban, Tajvanban, Japánban, Oroszországban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában is. A színpadon kívül kipróbálta magát filmrendezőként is: Taiyangniao (Napmadár) című filmjével 1998-ban elnyerte a Montreali Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját.
 
2004 és 2008 között rendezte tánctrilógiáját, mely darabjai ma elsősorban a Dynamic Yunnan, Shangri-la és Mysteries of Tibet címeken ismertek. Éveken át gyűjtötte az előadásokhoz a kínai nemzetiségek táncait, énekeit. A harmadik rész, a tibeti zenedráma esetében gyakorlatilag értékmentő missziót végzett. Az eltünőfélben lévő autentikus tibeti táncoknak hiteles, aktuális lenyomatát adja. Ezúttal nem koreográfusként, inkább néptáncok gyűjtőjeként határozta meg magát. Az előadásnak egyébként Yang Liping az egyetlen nem tibeti tagja. A tibeti táncosok és zenészek nem profi színpadi előadók, sokuk most először lépett fel az otthonától távol. A négy felvonásos dráma egy idős zarándoknő története, kinek útja során találkozunk a jól, vagy kevésbé ismert tibeti táncokkal, dalokkal (pl. jaktánc, Geszár ének). Yang Liping szólótánca viszont olyan, dramaturgiailag fontos jelenet (egy lótuszban táncoló Dolma/Tārā), mely nem tud közvetlenül néptáncokból építkezni, így a korábbi sikereiből ismert, már 25 éve névjegyének számító – és a közönség által nagyon kedvelt – mozgásokat alkalmazza.
  
A trilógia darabjai több tekintetben nagyon különböznek egymástól, de a tibeti kultúra mindháromban megjelenik. A színpadi fotók a Mysteries of Tibetből vannak, a videók az első két részből.



2011. szeptember 7., szerda

Void Ov Voices

Somei Satoh Mandara Trilogy-ja után miért is ne lehetne egy Void Ov Voices poszt? A VOV Csihar Attila legsajátabb zenei projektje, szóló produkciónak is hívhatom akár. A különös/különleges hangú és énektechnikájú Csihar ezerszer elmondott karriertörténetét most átugrom. Mivel korábban már volt itt szó a Sunn O)))-ról (többször is), arról a pontról folytatom. A Sunn O))) egyértelműen egy jól felismerhető fordulópontot jelentett az énekesnek. A zenekar teljesen beért, kiteljesedett formája egy korábban elképzelhetetlen természetű és méretű zenei mélységeket tárt fel. Attila ehhez sokat tett hozzá, de ő is sokat kapott a Sunn O))) univerzumtól. David Tibettel és Jarboe-val való közös munkái leginkább csak szimbolikusak voltak; szerettük ezeket, mert jók, de többre értékeljük a Void Ov Voices-t, mert az amennyire saját, annyira szédítőek a benne szunnyadó lehetőségek. Attila talán még sokáig nem tud vetekedni Sunn O)))-s önmagával, de ezt egy ideig még nem is várnánk. A Void Ov Voices még csak most formálódik, koncerteken csiszolódik. Jelenlegi állapotában a VOV a különböző hangképzési technikákra és némi elektronikára egyaránt támaszkodik. Magyarországon eddig kétszer lehetett koncerten élvezni a produkciót. Először az Ulver előtt lépett fel, majd legutóbb augusztusban, az év legnagyszerűbb klubkoncertjén, a finn Hexvessel előtt tartott sajátos szeánszot.




2011. szeptember 6., kedd

Mandara Trilogy

Beletúrtam a blogon-egyszer-mindenképpen-posztolnom-kell lemezek sűrűjébe (még mindig nagyon sok ilyen van – sosem érek a végére, ha ilyen ráérősen adagolom őket), és Somei Satoh Mandara Trilogy albuma lett a szerencsés kiválasztott. A hatvanas évek legvége óta alkotó művész szerzeményeit kevés lemez őrzi, bár kompozícióinak száma lényegesen több. Az 1998-as kiadású Mandara Trilogy három hosszabb, (szinte) csak a zeneszerző hangját alkalmazó tételből áll. A három felvétel: Mandara (1982), Mantra (1986) és Tantra (1990). A Mantra korábban már egyszer megjelent egy 1988-as lemezen is, majd 1993-ban egy alig több, mint 1 perces részlete nyitotta a Baraka filmzenealbumot. Somei Satoh vokális szerzeményei leginkább a japán shingon iskola tradícióinak vonzásában születtek. Zongorára írt művei nem kevésbé hatásosak. A Mantra 23 perce után hallgasd meg az 1975-ös Cosmic Womb-ot is (pt. 1 & pt. 2) vagy a Birds in Warped Time II-t.