2013. február 4., hétfő

klu



Nágákkal kezdtem az évet. A nága tibeti megfelelőjének, a lúnak (klu) különböző írásaival töltöttem az újév első hónapjának – avagy a Víz Sárkány évének utolsó heteinek – kalligráfia gyakorlásra szánt óráit. Apropója, hogy február 10-én kezdődik tibeti luniszoláris naptár Víz Kígyó (chu sbrul) éve. Röviden összefoglaltam pár dolgot a lúkról és nágákról.

A lú (klu) a tibeti mitológia egyik istenosztálya, a kozmikus aranyteknős tojásaiból kikelt kígyótestű lények. Külsejük alapján többféle lú különböztethető meg: a fehér lópofájú, a sárga libafejű, a vörös egérfejű, a kék gyíkfejű és a fekete bikafejű. Ismert továbbá pl. a fekete kozmikus tojásból kikelt fekete lú (klu bdud). Kisebb-nagyobb tavakban, forrásokban, folyók, patakok találkozásánál, hegyi legelőkön és mélyen a föld gyomrában élnek. A lúk drágakövek és fémek őrzői. Képesek befolyásolni az időjárást: aszályt, felhőszakadást vagy fagyot küldenek, különböző betegségekkel sújtják az embereket és állatokat, amennyiben megsértik, beszennyezik élettereiket. Az általuk okozott csapások ellen a Lubum (klu 'bum) azaz Százezer Lú címen ismert három részes (fekete, fehér és tarka) bön szöveg nyújt védelmet. Aszálykor a tibeti kolostorok körül a bön Lubum könyveit és a tibeti kánon köteteit egyaránt körbehordják. A mágikus szertartások során a lúkhoz fordultak, hogy ellenfeleikre leprát, tüdővészt, rühöt küldessenek, annak marháira pedig takonykórt, száj- és körömfájást. A felhők színe, alakja és mozgása alapján a jósok határozták meg, hogy a lúk tiszteletére melyik szertartást kell bemutatni. A buddhizmus tibeti terjedésével az indiai nágákkal azonosították a lúkat, ekkortól a két alak teljesen egybeolvadt.



A nágák a hindu mitológiában félisteni lények kígyótörzzsel és egy vagy több emberi fejjel. Bölcseknek és varázslóknak tartják őket, akik fel tudják támasztani a holtakat, és képesek váltogatni alakjukat. Gyakran élnek ember képében az emberek között. A Mahábhárata egyik legendája azt meséli, hogyan szereztek a nágák halhatatlanságot, miután belekóstoltak az amritába, és hasadt ketté a nyelvük, mert az amritát az éles kusafűről kellett lenyalniuk. Buddhista kanonikus szövegek szerint a nágák gyakran megharagszanak, úgy tartják, hogy lélegzetük mérgező, pillantásuk pedig halálos lehet, de a buddhizmus iránt mindig jóindulattal viseltetnek, gyakran követőiként lépnek fel és őrzik a buddhisták legdrágább drágakövét, a csintamánit. Sákjamuni maga, még mielőtt buddhává lett volna, néhány ízben nágaként született újra.

A mahájána buddhizmus számára a nágák különösen fontos mitikus lények. A hagyomány szerint Sákjamuni Buddha, megvilágosodását követően határozottan ódzkodott a tapasztalatainak tanításként való továbbadásától. Bár megtalálta a módját a tanításnak, de volt, amit így sem fedett fel az emberek előtt, tartva a tanítások meg nem értéséből fakadó veszélyektől. A legenda szerint a vallásalapító a nágáknak adta át pl. az ürességről (śūnyatā) szóló tanítását. Hét évszázaddal később Nágárdzsuna volt az a személy, akit a nágák bevezettek a súnjatá transzcendens bölcsességébe. E tanítást megérteni/megértetni valóban komoly kihívás, mivel lényege túl van a fogalmi gondolkodás határain. Állítani róla gyakorlatilag semmit sem lehet (azaz nem lehet "megkülönböztetni"), mivel teljesen(!) mentes bármi tulajdonságtól, jellemzőtől. Mi "ürességnek" nevezzük, ám sokkal kifejezőbben, de nem túl szépen inkább "hiányság", vagy a fogalom tibeti megfelelőjének (stong pa nyid) egyik fordítási lehetősége szerint: "maga a hiány". "Nágárdzsuna és az indiai madhjamaka számára a súnjatá, az üresség, önmagában puszta absztrakció: a megismerés végső tárgya, vagyis az, ami végső soron igaz, ami a dolgokról megtudható. Önmagában véve azonban nem egy olyan "dolog", aminek szvabhávája, abszolút léte van. Nincs ontológiai státusa: a súnjatá maga is üres." (A. Skilton)

"A rosszul felfogott üresség
Ugyanúgy pusztulást hoz a csekély értelműekre,
Mint ahogy a rosszul megfogott kígyó
Vagy egy hibásan mondott mágikus mantra.

Ezért is idegenkedett a Bölcs
A Tan tanításának gondolatától;
Úgy vélte, a csekély értelműeknek
Fölöttébb nehéz a Tan mélyére hatolni." 
Nágárdzsuna: A középút alapversei, XXIV, 11-12.

Nágárdzsuna itt az Alagaddūpama Szuttából ismerős kígyó hasonlatra utal. Ezzel már a nágáktól messze kanyarodom, de remek befejezése lehet a Kígyó évére váró posztnak:
"Szerzetesek, vannak balgatag emberek, akik szó szerint megtanulják a Tant, azonban noha szó szerint megtanulták a Tant, a tanítások értelmét nem fogják fel. Minthogy a tanítások értelmét nem fogták fel, azok nem szolgálnak szellemi gyarapodásukra. Csupán ellentmondás kedvéért és vitatkozás kedvéért tanulják meg a Tant, de a lényeget, aminek kedvéért a Tant tanulni érdemes, a Tan lényegét nem értik. Az ilyen embereknek a helytelenül felfogott tanításokból nyomorúságuk és szenvedésük származik hosszú időre. És miért? Azért, mert helytelenül fogták fel a tanításokat, szerzetesek. Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy kígyót kereső, kígyófogásra induló kígyóvadász meglátna egy nagy kígyót, és a törzsénél vagy a farkánál fogva ragadná meg, s ekkor a kígyó rátekerőzne, és a kezébe vagy a karjába vagy más testrészébe marna, és ő belehalna a harapásba, vagy halálos kínokat szenvedne. És miért? Azért, mert helytelenül fogta meg a kígyót."