2012. június 29., péntek

Ensō: hold


Hold 

Az üresség (sunyatá), az olyanság (tathatá), a buddhatermészet és a köralakú telihold közti kapcsolatok, megfeleltetések, mint a tanítás átadásának hatásos eszközei a harmadik században jelentek meg. A hasonlat a madhjamaka iskola két alapítójának, Nágárdzsunának és Árjadévának nevéhez kötődik. Árjadéva Tibetben a 84 mahásziddha egyike, de Kánadéva – Kínában Jia na ti po – néven is ismert, mint a zen 15. pátriarkája. Egy nyílvános tanítás alkalmával Nágárdzsuna teste telihold alakjában manifesztálódott. Tanítványa, Árjadéva magyarázta el a hallgatóknak, hogy amit látnak, az a buddhatermészet igaz alakja. Mikor Árjadéva befejezte beszédét a köralak szétoszlott, Nágárdzsuna újra ismert formájában ült előttük, és így szólt: 

“A kerek hold alakjában megnyilvánult test
Kifejezi minden Buddha testét.
Kifejti a Dharmát, bármi alak nélkül,
Magyarázza azt, látvány vagy hang nélkül.”

Egy évszázaddal később Dógen (1200-1253) a szótó zen iskola alapítója Kínában, a Kuang-li templomban figyelt fel egy olyan falfestményre, amin a többi zen patriárchával ellentétben Nágárdzsunát nem személyként, hanem egy kerek holdként ábrázolták, épp ahogy a híres történetben szerepel. Dógen írásából úgy tűnik, hogy a történet – és annak tanítása – csak úgy érthető meg, ha elképzeljük, elfogadjuk, hogy az akkori nézetek szerint a hold kereksége egyfajta formátlanság; a kör túl van minden egyéni formán. Érdekes, hogy a modern nyugati művészetpszichológia éppúgy jelöletlennek, differenciálatlanak tekinti a kört, mint az egykori Kínában tették. “A kör jelöletlen vagy semleges alak, bármilyen lehetséges alakot képvisel, míg nem kerül nyílvánvalóan szembe más jelölt alakokkal, olyanokkal, mint a négyszögek és a háromszögek. Válaszul erre az oppozícióra a kör elkezdi betölteni azt a specifikus jelentéstani funkcióját, hogy kerekséget jelöl. Mindazonáltal még mindig ‘jelöletlennek’ lehet tekinteni, mert a többi differenciált alakhoz képest a kör megőriz magában valami olyasfajta általánosságot és egyszerűséget, ami nincs meg a többiekben.”
Miért a hold? Nem csak a hold kerek. Egy kerek érme vagy egy rizspogácsa is képes ugyanezt a kvázi-formátlanságot képviselni. A hold többek között azért alkalmasabb minden másnál a példázatok kívánta szerep betöltésére, mert egyéb jól ismert tulajdonságai számos alkalmas szituációt kínálnak a megfeleltetés kihasználására. 


Nágárdzsuna a Mahápradzsnyápáramita Sásztrában többször is a holdat használja egy-egy példához. A leghíresebb ilyen példában az olyanságot magyarázza: “A szavak csupán rámutatnak a jelentésre, a jelentés nem található meg magukban a szavakban. Például, amikor valaki az ujjával a holdra mutat, nem keveri össze az ujját a holddal. Azt kérdezhetné ez a személy: amikor ujjammal a holdra mutatok, (és azért mutatok az ujjammal felé, hogy jobban lásd), miért az ujjamat figyeled, amely a holdra mutat, és miért nem a holdat nézed? Itt is ugyanerről van szó. A szavak csupán arra szolgálnak, hogy megmutassák a jelentést, a szavak nem maguk a jelentésük. Ebből következőleg nem lehet a megértést csupán a szavakra alapozni.” A szavak csupán “megjelölő”, “rámutató” természetét Nágárdzsuna máshol egy egyszerű és látványos példával teszi egyértelművé: ha a szavak azonosak volnának azzal, amire mutatnak, megégetné a száját, aki a kimondja, hogy tűz. 
Ugyanebben a szövegben a buddha és bódhiszattva állapot közti különbséget világítja meg a hold segítségével. “Van különbség a kettő között. De a különbség csekély. Ahhoz hasonló, mint a 14. és a 15. napi hold közötti különbség. A hold a 14. napon már közel teljes, ezért amikor az emberek megpillantják, nem biztosak benne teljesen, hogy elérte-e már a telihold állapotot. A bódhiszatva dharmateste is ehhez hasonlatos, nem érte még el a teljes megvilágosodást, és nem vált még buddhává. A buddha olyan, mint a telihold, nem férhet semmi kétség a teljességéhez. Bár a hold a 14. napon is fényes, mégis, a ragyogása nem megegyező a 15. napi fényességgel. Az előbbi nem tudja olyan magasra emelni a nagy óceán hullámait dagálykor, mint az utóbbi. Hasonlóképpen, a bódhiszattva a tisztasága révén rendelkezik már az igaz bölcsességgel, azonban még nem képes a buddhaság minden egyes faktorát teljesíteni, ezáltal nem képes még arra, hogy minden egyes ember tudatára hatással legyen. Ahogyan a 15. napi hold okozhatja a legmagasabb dagályt a nagy óceánban, úgy a bódhiszattva, amikor buddhává válik, mindenütt fényt tud gyújtani, minden ember - bárhol is éljen - tudatát képes megváltoztatni. A kettő állapot közötti különbség abban rejlik, hogy az egyik még csak a megvilágosodás felé tart, míg a másik már elérte a megvilágosodás állapotát.” 
A hold vízen tükröződő képének példázata a hold egy újabb tulajdonságát használja ki: “Valójában a hold az égen van, de képe tükröződik a vízben. Hasonlóképpen, az igazi dharma ‘holdja’ az olyanság egében és a létezés csúcsán helyezkedik el, a tükröződése – az én és enyém hibás fogalmai – az, ami megjelenik a bolondok, istenek vagy emberek tudatának ‘vizében’ . Ezért olyanok a dharmák, mint a vízben tükröződő hold” 


Nágárdzsuna után még gyakran éltek a zen szerzők a hold kínálta lehetőségekkel. Verseikben a hold leggyakrabban az eredeti, időtlen, nem összetett, egyetemes buddhatermészettel azonos. 

“Mikor az elme, az érzékek, s az élet lehellete
Mind elenyésznek, nem tudom többé, hol jár az önvaló.
Mint a hold, mi fölkel éjjel, fénye földre száll, ám ha
Lenyugodott, akárhogy nézed, nincs már holdsugár.
Ilyen hát az elme: korlátait vesztve minden jelenése,
S illékony formája oda már.”
Árjadéva (III. sz.)

“Az üres világok holdját,
amely tízezer ősi medencében tükröződik,
régóta kerestem,
és végre megtaláltam”
Fenyang (947–1024)

“Minden létező eredeti buddha természete éppen olyan, mint az égen ragyogó hold.
Csupán azért nem tud megjelenni, mert úszó felhők takarják.”
Fenyang (947–1024)

“Amikor belenézel a valóság forrásába,
bármiféle akadály nélkül,
nyílt és alaktalan az, mint a víz ősszel,
tiszta és ragyogó, mint a hold,
amely megtöri az éjszaka sötétségét.”
Hongzhi (1091–1157)

“A hegy gyomrában lakik
A tudat holdja fényes derűben;
A hold visszatükröz mindent mindenhol
A tudat visszatükrözi a holdat - a szatoriban most.”
Saigyo (1118–1190)

“Amikor ráébredsz, hogy ez a hibátlan hold
lakozik mélyen és tisztán minden egyes emberi lényben
minden sötét éjszaka tiszta égbolttá oldódik.”
Kojiju (1121–1201)

Irodalom:
Arnheim, Rudolf: A vizuális élmény - Az alkotó látás pszichológiája, Gondolat, 1979
Dogen; Waddell, Norman; Abe, Masao: The Heart of Dogen's Shobogenzo, State University of New York Press, 2002
H. Austin, James: Zen-Brain Reflections: Reviewing Recent Developments in Meditation and States of Consciousness, The MIT Press, 2006
Mäll, Linnart: A Nulla Út - A súnjaváda egyik lehetséges értelmezése, Terebess Ázsia E-tár
Ramanan, K. Venkata: Nagarjuna's Philosophy: As Presented in the Maha-Prajnaparamita-Sastra, Motilal Banarsidass Publ., 1993
Seo, Audrey Yoshiko: Ensō - Zen Circles of Enlightenment, Shambhala Publications, 2007
Soós Sándor: A nyolcvannégy mahásziddha legendája, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2000
Yamamoto, Chikyo: Mahavairocana Sutra, Motilal Banarsidass Publ., 1990

A tanulmány első része: Ensō: nulla

2012. június 28., csütörtök

Ensō: nulla

A szélesebb körben csak zen-körként emlegetett ensō (ami japánul egyszerűen csak kört jelent), ma egyértelműen az irányzat jelképe. Esztétikus volta miatt messze a zen buddhizmus gyakorlóin túl is kedvelt. Lehetetlen nem expresszív művészi alkotásként tekinteni rá. Elsősorban az üresség, felébredés, a buddhatermészet szimbólumaként határozzák meg, de népszerűségét egészen biztosan nem pusztán feltételezett jelentése adja. A szimbólum tökéletes egyszerűsége, esszenciális volta, és főleg az azt megjelenítő, mentális és spirituális felkészültséget és rendkívüli jelenlétet megkívánó aktus teszi a gyakorlatban az ensōt azzá, ami. A XVII. század előttről nagyon kevés megbízható adatunk van a hagyományról. Eredetét, történetét a szakirodalom rendszerint nem kívánja feltárni vagy megfejteni. Ez az irányzat sajátosságaiból ered.

A csan/zen irányzat magát Sákjamuni Buddha úgynevezett virágbeszédéig vezeti vissza. Egy alkalommal a Keselyű Csúcson Sákjamuni Buddha magasba tartott egy szál fehér virágot, miközben egy szót sem szólt. A szónélküli tanítást egyedül Mahákásjapa értette meg. Ő a zen első pátriárkája. A történet legkorábbi feltűnése másfél évezreddel későbbre, 1036-ra tehető. A virágbeszédnek számbavehetetlenül sok értelmezése van, de leggyakrabban egyszerűen eredendően megfejthetetlennek, elemzéssel megközelíthetetlennek találják. Az esemény valódiságát egész nyugodtan kétségbe vonhatjuk. A zen szemlélet nem kívánja, hogy elfogadd valósnak az irányzat történelmének legendáit Az irányzat több pátriárkája is “utólag született”. Utóbbi gyakorlat nem valamiféle önigazolás része, sokkal inkább a mahájána ún. ügyes módszerének alkalmazása.

Bódhidharma a zen legrangosabb pátriárkája, kinek élettörténete csodálatos események sorozata. Egyértelműen mitikus alak, a zen tanítások hívták életre. Az ő nevéhez kötődik az ensō születésének hagyományos története, ami sajnos egészen semmitmondó, kicsit erőltetett, csak közhelyeket közöl. Világos, hogy ez nem az a tanítás, ami az ensō festés hagyományát megteremtette, hanem csak egy gyenge "eredetmagyarázó történet", ami a már meglévő praxis tapasztalatait használja.


Nulla 

Audrey Yoshiko Seo az Ensō - Zen Circles of Enlightenment című könyv szerzője az ensō eredetét egészen a nulla születéséig vezeti vissza. Sajnos a téma több bizonytalan, bizonyíthatatlan felvetése megnehezíti a rejtélyes kezdet feltérképezését. Bár tiszta képet esélyünk sincs kapni, és a spekulációk felmerülése nem zárható ki, de az első lépés mindenképpen a nulla kell legyen.

A nullát, mint számjegyet Indiának, az ind csillagászatnak és matematikának köszönhetjük. Európába a nulla arab közvetítéssel jutott el hozzánk. A zéró elnevezés az üresség vagy hiány jelentésű arab safira szóból ered, míg a nulla a semmit jelentő latin nullusból. Az i.e. 200 és i.sz. 200 közé datált Bakshali kézirat az első bizonyítható nyoma a nullának. Kezdetben egy kihagyott hely jelentette a jelenlétét, majd egy pont (bindu) jelölte. A pont valójában a kihagyott hely meglétét, szerepét próbálta kihangsúlyozni, egyértelművé tenni. Megnevezésére többek között a sunya (üres), vyant (ég), kha (űr), purna (teljes) szavakat használták. A pont fokozatosan feljődött egy kis üres körré. Végleges formáját, bár feltűnően egyszerű, gyakorlatilag több száz év alatt érte el. Körként úgy tűnik sosem tekintettek rá, mindvégig egy “lyukas pont” maradt. Hasonlóvá vált – vagy már kezdetektől fogva az volt –, mint az írásban formailag hasonló, a betű/szótag feletti anuszvára. A Mahávairócsana szútra szerint “A szótagok feletti anuszvára a végső, abszolút üresség szimbóluma.”

A semmi eképpeni jelöléséhez kétségkívül már kezdetekben társult egy – a számok világán túli – elvontabb másodjelentés is. Sőt, feltételezhető – de biztosat továbbra sem tudhatunk – , hogy a nulla valójában indiai metafizikusok találmánya és a matematika csak ezek után vezette be a fogalmat. Linnart Mäll szerint a gyanút igazolni látszik, hogy kezdetben a nullát pontosan úgy írták le, mint a buddhisták a nirvánát. Mäll tesz egy nagyon érdekes észrevételt: “A buddhista irodalomban létezik még egy kifejezés a nulla megnevezésére, s ahogyan nekem tűnik, ősibb a többinél. Ez a madhja (madhjama), melyet a buddhista szövegekben általában 'középsőnek' fordítanak. F. I. Stcherbatsky rámutatott e szó rokonságára a súnjá-val. A buddhizmusban a nulla nem jelenti valaminek a hiányát, vagy valaminek a tagadását, hanem az állító és tagadó döntések, a + és a – közötti ellentét eltörlését (jobban mondva: ignorálását), ami azt jelenti, hogy az összes egymás közti viszonyt meghatározatlannak ítéli.” Azaz a buddhista környezetben a nulla inkább “semlegesség”, mint “semmi”.

A tanulmány második része: Ensō: hold


2012. június 27., szerda

Feszt Lászó

Ifj. Feszt László (1957-) számos egyéni kiállítás és díj dacára viszonylag ismeretlen azok előtt, akik úgy gondolom nagyon tudnák szeretni ezt a formavilágot. Grafikusként az egyik legnagyobb a kortárs magyar grafikusművészek sorában. Technikai felkészültségben, kreatív megfogalmazásban, spirituális hatások megragadásában az élen jár. A törzsi művészetek javát, a népi és szakrális ornamentikát és azok szellemiségét idéző, illetve felhasználó munkáinak már puszta létét is fontosnak érzem. A 010 Galéria oldalán száznál több képe látható. Ugyanitt olvasható szakmai életrajza, és egy tartalmas tanulmány Somogyi Zsófiától "Hagyományos ornamentikák felhasználása a kortárs magyar művészetben" címmel. A szöveg eredetileg az Ernst Múzeum 2006-os Ornamentika és Modernizmus című konferenciáján hangzott el. Ebből három bekezdést itt külön kiemelek, de érdemes elolvasni a teljes tanulmányt. 


"Első ránézésre a kép [Nyitott Mandala] őrzi a hagyományokat: szimmetrikus, geometrkius egymásba fonódó minták alkotják a világmindneség képét. Ám nagy különbség, hogy a hagyományos mandalákkal szemben Feszté nyitott: a kép terén kívülre nyíló geometrikus formák akotják a mandala szélét – az univerzum, a világ végtelen, vagy legalábbis, emberi érzékekkel nem tételezhtejük zártnak, egy véges egységnek. Szimbolikusan sem."

"A grafikus teljesen sajátos, spirál-alapú formai szótárt alakít ki, melyet ősi gyökerei miatt könnyen alkalmaz szinte bármelyik ősi vagy törzsi kultúra megidézéséhez. A művein megjelenő archetipikus szimbólumok, formák és történetek a közös, ősi, a világ igazságait kutató „mágikus” tudáshoz visznek vissza, vagy arra felé irányítanak: mivel a szimbólumok eredeti jelentés-szintjét tovább gondolja, tágítja, új dimenziót ad neki (Kentaur – kerekekkel, Nyitott mandala). Mindennek kifejezéséhez antropomorfizálja (szemek, fogak, szájak, illetve a fej-váll vonalat idéző „kitüremkedés” segítségével) az eredetileg ezt a jelleget nélkülöző elemeket, ornamentikákat."



"Feszt László szabadon veszi át a forrásként választott ornamentikák elemeit és formavilágát, új elemekkel egészíti ki azokat, és alapvető jellegétől idegen elemekkel, szimbólumok bevonásával alakítja ki saját, új képi szótárát.
A technikából adódóan az alkotói folyamata meditatív jellegű: a grafikák létrehozása hallatlan türelmet igényel.
Az antropomorfizálás „szintemeléssel”, tartalmi bővítéssel is járt, a forrásokból bevont tartalmak beolvasztásával együtt. A test belsejének működése is a művészete fókuszába került. A makro és mikorokozmosz nem csak az ember és a világmindenség szintjén jelenik meg ezáltal, hanem az ember is makrokozmosz saját testének mikrokozmoszához képest."



2012. június 10., vasárnap

Homage to Mahākāla

Mahákála a vadzsrajána buddhizmus legismertebb haragvó istensége a nyugati féltekén. A félelmetes külsejű tanvédő népszerűségének jele lehet akár a kortárs nyugati művészetben, ill. az underground zenében való rendszeres megjelenése is. Most öt Mahákála előtt tisztelgő felvételt veszek sorra.

A budapesti Entrópia Architektúra már több, mint tíz éve próbálja egyedi zenei univerzumát tökélyre formálni. Fáradhatatlanul küzdenek a különböző inspirációk egybehegesztésén. "Fontos befolyásokként a következők említhetők: Mahakala és Mahayana Buddhizmus, Postkonstruktivizmus, az ipari gépek éneke és zaja, a poszt posztmodern korban való felnövés és élet." Egy lemez és egyre több koncert tapasztalatával a hátuk mögött, most már tényleg nagyon oda kell rájuk figyelni. Egyre jobbak!



A moszkvai Lungta csoportról már írtam itt a blogon kb. öt éve. 2002-es lemezüket újabb már nem követte, azaz utolsó lemezük utolsó száma vált számukra mondatvégi ponttá. Ez volt a Guru Mahakala:



A belarusz Udumbal számomra a közelmúlt egyik üdítő felfedezése. A kéttagú csoport kétéves aktív létezése alatt két lemezt jelentetett meg. Black metalból induló, de dark ambientbe érkező, okkult hátterű zenei kísérletről van szó. Legjobb pillanataik a ritual dark ambient műfaj kultikus zenekarát, az Endvrát idézik. A projekt szinte nyom nélkül tűnt el, mígnem tavaly megjelent egy négylemezes box, ami 1998 és 2008 közötti kiadatlan lemezeiket gyűjti egybe… A szett mérete okán nehezen és csak lassan emészthető, de mindenképpen figyelemreméltó, Endvra fanatikusoknak kötelező.


A buddhista identitású progresszív metált művelő Firstborn-ról is írtam már itt korábban. Azóta a zenekar egyre jobban, okosabban bánik a szitár adta lehetőséggel. Az idén tavasszal megjelent Lions Among Men lemez nagyságrendekkel jobb, erősebb, egyénibb, szerethetőbb, mint elődei. Az egész lemez meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán.
Mahákálának tett zenei felajánlásuk a 2005-ös The Unclenching of Fists albumukon szerepel. Ez a lemez egyik legjobb dala.


A 156 Adel Souto aktuális zenei projektje. A nagyon korai ipari- és zajzenéket próbálja minél autentikusabban megidézni. Vagy éppen magát Mahákálát.



A bejegyzés nyitóképe Tashi Mannox Homage to Mahakala című alkotása.

2012. június 9., szombat

Illustrations for Vajrajñānasamuccaya Tantra


A tajvani Nemzeti Palotamúzeum páratlan kincseket rejt. Gyűjteménye mintegy 620 000 tárgyból áll. A tajpeni múzeumban egyszerre csupán 15 000 műtárgyat tudnak kiállítani, így három havonta változik a tárlat. Egy 2003-as kiállítás a múzeum tibeto-kínai buddhista szentirat illusztrációiból válogatott. Köztük volt a Vajrajñānasamuccaya tantra (tib.: ye shes rdo rje kun las btus pa'i rgyud) egy gazdagon illusztrált kézirata is. A kéziratot 1428-ra datálják, az illusztrációk festője Shang Hsi, a kalligráfus Shen Tu.