2015. június 19., péntek

Klexhibit

Egy hete nyílt az ötödik kerületi Kis Á-ban a Hic Sunt Daemones címre keresztelt kiállítás. Végül 22 kép került a falakra. Ez a kiállításra méltó képeknek kb. egyharmada, de nem feltétlenül a legeslegjobb egyharmada. A nagyobb személyes kedvenceim sincsenek mind ott, de az összhatással végül elégedett vagyok. És úgy tűnik nem csak én. Őszintén örültem az azonnali és pozitív visszajelzéseknek és az est során kialakuló kisebb-nagyobb beszélgetéseknek. Együtt látva a falakon a képeket, világos, hogy mely irányokba érdemes tovább haladnom, de körvanalazódnak további utak, amiken legalább egy-egy lépést mindenképpen érdemes megtenni. 


A fotókat Valovics Tímea készítette, és eredetileg a Memento Mori egyesület oldalán jelentek meg. Köszönöm! És még inkább hálával tartozom Kósa Csabának is, aki az eseménynek épp annyira volt főszereplője, mint én. A koncert mögötti vetítésre a képeket Rátz Péter fűzte össze, ill. emelte egymásba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése