2009. november 22., vasárnap

Huxley

Aldous Huxley 46 éve, 1963. november 22-én halt meg. Az akkori média jóformán átsiklott e rendkívüli ember halála felett, mivel az egy napra esett John F. Kennedy meggyilkolásával, illetve a Narnia krónikái regényciklus híres írójának, C. S. Lewis halálának napjával.

Úgy gondolom, hogy nem lehet elégszer felhívni a figyelmet Huxley páratlan életművére, így az évfordulót kihasználva ajánlom most itt három könyvét, amik az utóbbi pár évben hirtelen megszaporodott magyar nyelvű Huxley kiadásoknak talán legjava.


Előadások az emberről (Kairosz Kiadó, 2006)

"Előadásaim szerény tárgya az ember." Aldous Huxleyt, a Szép új világ szerzőjét most egy másik oldaláról ismeri meg a magyar olvasó. Jelen kötet alapjául az a 16 előadásból álló sorozat szolgált, amelyet 1959-ben a Santa Barbara Egyetemen tartott vendégelőadóként. Az előadások témája rendkívül széles körű: az oktatástól a túlnépesedésig, a nacionalizmustól a művészetekig, a vallástól a tudattalanig, a nyelvtől a háborúig, a természettől az áteredő bűnig az emberiség vagy az egyes ember legfontosabb, legéletbevágóbb érdéseit tárja elénk és vitatja meg velünk. Az olvasót kétségtelenül lenyűgözi majd Huxley fantasztikus enciklopedikus műveltsége, és az a szintetizáló képesség, amellyel témáit mindvégig kezeli. A modern kor gondolkodói között Huxley nemcsak azért egyedülálló, mert természettudományi, vallási és pszichológiai kérdésekben egyaránt jártas, hanem azért is, mert ezekben a kérdésekben nemcsak a Nyugat, hanem a Kelet elképzeléseit is jól ismerte.

"Minden specializált tudással az a probléma, hogy azok cölibátusok sorozatába szervezettek. A különböző tudások szerzetesi cellájukban, egymástól elszigetelten élik életüket - és egyszerűen nem házasodnak törzsön kívül, és nem hozzák létre azt a gyereket, akit pedig létre kéne hozniuk."



Moksha - a tudat határai (Nyitott Könyvműhely Kiadó, 2007)

A Moksha szanszkrit szó. Fölszabadítást és fölszabadulást jelent. Ez a kötet Huxley látomásos és profetikus írásainak gyűjteménye.

1953 májusában, felesége és orvos-barátja társaságában Aldous Huxley bevett négytized gramm meszkalint. Az ezt követő misztikus és transzcendens állapot az emberi tudat mélyebb tartományait kutató kísérletek folytatására késztette. Munkája, eredményei forradalmiak voltak. Huxley évtizedekkel megelőzte korát. Előre látta a modern kultúra veszélyeit: a népességrobbanást, a rohamos technikai fejlődést, a militáns nacionalizmust.

A pszichedelikus szerektől azt a kézzelfogható lehetőséget remélte, hogy "emlékeztethetjük általuk a felnőtteket: a valóságos világ nagyon más, mint az a szerencsétlen világegyetem, amit kultúrájuk formálta előítéleteikkel önmaguknak teremtettek". Első meszkalin kísérlete után írott munkáinak jórészében az anyagnak azt a hatását akarta megértetni és érvényre juttatni, amellyel fölébreszti a szentség iránti fogékonyságot, és segít megismerni tudatunk tágabb határait.

A Moksha nem csupán a legintelligensebb és a legkerekebb mű a pszichedelikus élményről, hanem kiváló lehetőség arra, hogy órákat tölthessünk Huxley lebilincselő társaságában, és élvezzük, ahogyan művészetről, irodalomról, vallásról és ökológiáról beszél.


Sziget (Cartaphilus, 2008)

Utolsó befejezett művében Huxley elmondja, miként kerülhetjük el az öncélú technológiai haladás által kiüresített puszta ország és az önmagát eltörlő civilizáció romjain tenyésző átokföldje sivár tájait, hogy megtaláljuk azt az édeni világot, ahova az emberiség ősidők óta vágyakozott. Ugyan a végkifejlet nélkülöz mindenféle naiv, kincstári optimizmust, e könyv mégiscsak egy, az ember kollektív jövőjét bizakodással szemlélő író testamentuma.
Nem véletlenül lett a Sziget a hatvanas-hetvenes évek ifjúsági ellenkultúrájának is megkerülhetetlen alapműve.

"Ha valaki tantrikus, az nem azt jelenti, hogy elítéli a világot és az evilági értékeket. Nem próbál az élettől különálló nirvánába menekülni, ahogyan azt a déli iskolához tartozó szerzetesek teszik. Nem, nagyon is elfogadja a világot, és megpróbálja a saját hasznára fordítani; ahogyan megpróbálja a saját hasznára fordítani minden egyes tettét, mindent, ami vele történik, amit csak lát, hall, megízlel és megérint – mindezeket a saját magunk börtönéből való megszabadulás megannyi eszközének tekintve."