2008. június 7., szombat

Dreaming Lhasa


A Dreaming Lhasa film a maga módján a mongol Khadak rokona. A rendezőpáros (Ritu Sarin és Tenzing Sonam) évekig készített Tibettel kapcsolatos dokumentumfilmeket, majd 2005-ben elkészítették első játékfilmjüket a száműzetésben élő tibeti közösség fiatalabb generációjáról, akik soha nem látták hazájukat, és a csendben eltűnő idősebbekről, akik a fiatalabbak számára az egyetlen kapcsolatot jelentik a homálybavesző múlttal. 

A film központi karaktere Karma, a New Yorkból a gyökereihez visszatérni próbáló lány és Jigme, a dharamsalai rockzenész (Jigme önmagát alakítja a filmben; zenekara, a két testvérével alapított JJI Exile Brothers a nyugati rockzenét kombinálja tradicionális tibeti zenével és politikus szövegekkel). Kulturális identitásuk egyformán zavaros. Karma Tibetből szökött egykori politikai foglyokról készít dokumentumfilmet Dharamsalaban. Az interjúalanyok egyike Dhondup, egykori szerzetes, aki épp akkor érkezett Tibetből. Indiába szökésének igazi oka, hogy teljesítse haldokló anyjának utolsó kívánságát. Meg kell találnia egy rég eltűnt ellenállót (Loga), hogy kézbesítse neki egykori amulett-szelencéjét (ga' u). A New York-i khampa girl és a láncdohányos ex-szerzetes kitartóan követi a nyomokat India különböző tibeti közösségeit érintve és közben egyre többet tudnak meg az egykori ellenállókról.


filmnek fontos rétege a ellenállási mozgalmak és a CIA feledésbe merülő kapcsolatának újrafelfedezése. Az egyik rendező apja, Lhamo Tsering fontos alakja volt az ellenállási mozgalomnak; feladata volt a kapcsolattartás a gerillaerők és a CIA között. A CIA a hatvanas években képezte, felfegyverezte és finanszírozta a mozgalmat. Tibet fegyveres küzdelmei 1974-ben véget értek és Tenzing apja hét évet töltött egy kathmandui börtönben.

1998-ban a BBC megbízta a két rendezőt, hogy készítsenek dokumentumfilmet a történelem e kevésbé ismert szeletéről. A téma kutatása közben hallottak egy történetet egy CIA által kiképzett harcosról (Tenzing ismerte őt gyerekként), aki néhány évvel a mozgalom alkonya után nyomtalanul eltűnt. A rejtélyesen eltűnt ellenálló története és az alkotók korábbi dokumentumfilmes tapasztalatai együtt rajzolták meg a Dreaming Lhasa körvonalait. A film szereplői szinte kivétel nélkül sosem játszottak filmben korábban, ám személyük rendszerint erősen kötődik az események történelmi hátteréhez (például a Logát alakító Phuntsok Namgyal lhaszai kormányhivatalnok volt 1959-ig, míg más szereplők egykori politikai foglyok, az ellenállás résztvevői).


2 megjegyzés:

  1. nice blog

    I wish good luck to you
    Come to my blog

    VálaszTörlés
  2. http://rapidshare.com/files/58388312/dlhasap.part1.rar
    http://rapidshare.com/files/58385480/dlhasap.part2.rar
    http://rapidshare.com/files/58384585/dlhasap.part3.rar
    http://rapidshare.com/files/58385033/dlhasap.part4.rar
    http://rapidshare.com/files/58383092/dlhasap.part5.rar
    http://rapidshare.com/files/58383018/dlhasap.part6.rar
    http://rapidshare.com/files/58381645/dlhasap.part7.rar
    http://rapidshare.com/files/58379571/dlhasap.part8.rar

    VálaszTörlés