2009. április 24., péntek

Kagbeni



Szinte mindenki az eddigi legjobb nepáli filmnek tartja, míg van aki szerint az eddigi legrosszabb, legunalmasabb. Utóbbi valószínűleg Bollywoodért és a Nepal Television szappanoperáiért rajong, míg a többiek talán már torkig vannak velük. Hazája és a nagyvilág is a nepáli filmipar egy fontos mérföldkövének nevezi. Nemcsak a megközelítés új, a technikai háttér is. A Kagbeni az első nepáli film, amit professzionális digitális kamerával rögzítettek. A rendező bevallása szerint a stábnak lövése sem volt hozzá, így mindig amikor a forgatás során valami technikai probléma merült fel, pár órás gyaloglással fel kellett, hogy keressék a legközelebbi internet kávézót, hogy e-mail-ben kérjenek segítséget az amerikai gyártótól.



A Kagbeni egy 1902-es keltezésű angol horror klasszikust dolgoz fel. W. W. Jacobs "The Monkey's Paw" című novelláját már több ízben megfilmesítették (pl. Alfred Hitchcock 1965-ben), de az operától a képregényig további műfajokban is rendszeresen felbukkant, kis túlzással végig kísérte az egész huszadik századot. A történet félelmetesen egyszerű és nem kevésbé hatásos. A White házaspárnak, az Indiából hazajött barát egy mágikus talizmánt mutat. A majommancsot egy fakírtól kapta, aki azt állította, hogy az teljesít három kívánságot. Mr. White 200 fontra vágyott. Másnap fiúk meghal egy szerencsétlen üzemi balesetben. Kárpótlásuk 200 font. 10 nappal a temetés után Mrs. White már az őrület határán azt kívánja, hogy gyermeke térjen vissza az élők közé. Kisvártatva kopogtatnak az ajtón. Mielőtt az asszony kinyitná az ajtót, Mr. White harmadik kivánságként visszaküldi élőhalott fiát a halálba. W. W. Jacobs üzenete: az emberek étetét a sors irányítja, és aki ebbe beleavatkozik, bánatot és szenvedést okoz magának.




Bhusan Dahal filmjének ideje és helye, a mai Nepál. Kagbeni egy falu a Gandaki-folyó völgyében valahol a Mustang körzetben. A kívánságteljesítő talizmán története itt is maximálisan megállja a helyét. Az eredeti történet kicsit meg lett dolgozva, ami hol jó, hol meg sajnos nem. Élveztem a filmet, de az egészen biztos, hogy másfél órában ütősebb lett volna (kb. 130 perces a film), és talán az aláfestő zenét is vissza lehetett volna fogni, mert néha már túl sok (mellesleg az 1974 AD filmet záró dala nem is olyan rossz). Mérföldkőnek nevezni mindenképpen jogos; a film biztos jele annak, hogy feljövőben van a nepáli filmgyártás. Szorítok nekik.