2014. augusztus 19., kedd

Okunoin



Japán legnagyob területű temetőjének a szent Kója-hegy égigérő cipruserdője ad otthont. Okunoin nem csupán hatalmas kiterjedésű, de a világ legszebb temetői között is valahol a legelsők között kell, hogy számon tartsuk. Meglepő lehet, hogy mégsem tartozik Japán legkedveltebb turistacélpontjai közé. A tartósan Japánban – főleg Oszakában – időző külföldieken kívül szinte csak belföldi “zarándok turisták” keresik fel az egyszerre gyönyörű és vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű helyet.



A fennsíkon az első kolostort Kúkai hozta létre 816-ban, és tette ezáltal a helyet az általa alapított Singon irányzat szakrális központjává. Kúkai a buddhizmus titkos tanításainak értőjeként vívta ki kora és az őt követő századok elismerését, de neki tulajdonítják pl. a kana szótagábécét, és mint kalligráfus, szobrász, költő, tóépítő és szótáríró is tisztelt. Kúkai 835-ben mély meditációba merült, és azóta várja így Maitréja eljövetelét. A XI. században kialakult hagyomány szerint a hívők – nemesek és közrendűek egyaránt – Kúkai sírja közelében igyekeztek elhelyezni hozzátartozóik hamvait vagy haját, hogy közel legyenek hozzá a “feltámadáskor”. A hagyomány még ma is él, a mauzóleumot több ezer síremlék veszi körül – tulajdonképpen ez maga a temető.



A jellegzetes és feltűnően hasonló “sírkövek” (a legmagasabb 10 méteres), valójában egyfajta “kősztúpák”. A gorintó az öt elemet (föld, víz, tűz, szél, tér) reprezentáló formák (négyzet/kocka, kör/gömb, háromszög/gúla, félkör/félgömb, cseppforma) együttese az azoknak megfelelő szótagokkal (A, Va, Ra, Ha, Kha) az oldalain. Az öt elem alkotja különböző arányban az általunk érzékelhető evilágot. Egy elmélet szerint ezek halálunkkor különválnak. A gorintó kialakulását egészen vad, ám izgalmas geometriai elméletek is kísérik, de ezek még nem elfogadottak.



A temető legtöbbször látott szoboralakja Dzsizó Boszacu (Ksitigarbha Bódhiszattva). Ábrázolásokon szerzetesként jelenik meg, borotvált fejjel, szerzetesi ruhában. Ő a lények legfőbb segítője Sákjamuni Buddha nirvánába térése és Maitréjának, az új világkorszak buddhájának megjelenése közötti időben. Érdekes, hogy további két módon is egyfajta “átmenetiséghez” köthető az alakja. Egyrészt, mert elsősorban a meghalás és születés közti tartományban oltalmazza a lényeket, így Dzsizót gyakran Jamával azonosították. Másrészt az úton lévő vándoroknak is védőszentje; kőszobraival mindenütt találkozunk az utak mellett, falvak és temetők határában. Dzsizót ma mégis leginkább gyermekek védőistenének tekintik Japánban. Könnyű szülésért, gyermekük egészségéért, hosszú életéért imádkoznak hozzá az anyák. Temetőkben a halott vagy meg nem született gyermekeknek vált egyfajta oltalmazójává. Ha japán temetőben egy kőfigurán piros előkét látunk, akkor ott Dzsizóról van szó.

A teljes képgalériát megtalálod a Flickr!-en és a Facebookon is. A fenti szöveg korábban a gothic.hu-n lett publikálva 2013 decemberében.