Szeretem a buddhista vonatkozású képregényeket, mégha általában nem is különösebben hitelesek vagy mélyek. Meglepő talán, hogy akik rendszersen túllépik azt a bizonyos határt, pont az ázsiai rajzregény-művészek. A The FØØL's Progress belemarkolt a sűrűjébe, és a legmerészebbek egyikének apropóján röviden, de kielégítő alapossággal ír – a fentivel azonos címmel – olyan dolgokról, mint a mangában, animéban kiforgatott, lebutított vadzsrajánáról, vagy Buddha és a harcművészetek nagy egymásra találásáról a pop-kultúrában. Én most ebből csak a lényeget emelem ki.
Kujaku (Spirit Warrior vagy Peacock King) egy démonűzésre, ördögvadászatra szakosodott singon szerzetes. Fegyvere egy egy-ágú vadzsra (újabban egy purba). A harcos szerzetes Lucifer és Mahamayuri reinkarnációja. A történetekben rendszeresen tűnnek fel világvallások motívumai, például a Szent Grálról kiderül, hogy az valójában Krisztus koponyája, amit ha megtöltenek Kujaku vérével, az életet ad a "sötét Buddhának" (黑暗大日如来)... A "Szellemharcos Pávakirály" leginkább két olyan mozifilmnek tudott életet adni, amik igazi trash kung-fu eposzoknak tűnnek (The Peacock King, 1988; Saga of the Phoenix, 1990). Az anime (Spirit Warrior, 1997) már egészen pofás, de az igazán érdekes továbbra is a manga. 2007-ben a manga hasábjain szaggatta egymást Buddha és Sátán... A csatát, jelentőségéhez mérten, valahol a távoli űrben vívják (például a Szaturnusz gyűrűjén). Vairocsana Buddha a Nap (tűz)erejét használva fékezi meg a gonoszt, hogy a jó és rossz, pokol és menny kozmikus egyensúlya ismét helyreálljon... A történet súlyos, de nem egyedülálló. Korábban egy hongkongi sci-fi képregényben Galaktikus Buddha (天極如來) lótusztrón-járművéről aprította ellenségeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése