2008. augusztus 14., csütörtök

Óðin's Raven Magic



Az izlandi Sigur Rós és Hilmar Örn Hilmarsson, további neves izlandi zenészekkel, énekesekkel kiegészülve 2002 májusában, a Reykjavík Arts Festival-on adták elő először az Óðin's Raven Magic című nagyzenekari kompozíciót, majd nem sokkal később Londonban megismételték. Ha jól tudom, akkor azóta nem adták elő újra és lemezen sem jelent meg, habár a londoni előadásról több felvétel is készült, így létezik a műnek nemhivatalos kiadása. A nagyzenekari mű a Hrafnagaldr Óðins című izlandi költemény megzenésítése. A költemény az Edda stílusában íródott, koráról megoszlanak a vélemények (a merészebb becslések szerint 700 éves). A szöveg hemzseg a nordikus mitológiából ismerős – vagy kevésbé ismerős – nevekkel, így a hozzá komponált zenemű is egy nordikus zeneképet formál meg – hitelesen. A mű egyik jellegzetes hangszere a Steinharpa (kő hárfa), amit az izlandi szobrász és zenész Páll Guðmundsson készített a farmja környéki kövekből.





"Mágikus dalokat énekeltek,
Farkasokon vágtattak,
Rögnir és Reginn,
A világ végéig.
Óđin hallgatta őket
Trónjáról;
Figyelte az utazók
Távoli útját."

2008. augusztus 11., hétfő

Atanarjuat & The Journals of Knud Rasmussen



"Amikor a misszionáriusok idejöttek, a samanizmust az ördög művének kiáltották ki, de nem vizsgálták meg, hogy mi is az amit a sámánok éreztek, vagy hogyan adtak életet a haldoklónak, látogatták meg a halottakat, találtak ösvényeket a földön és a föld alatt vagy repültek az égen. Amikor a misszionáriusok ránk kényszerítették a vallásukat, a történetmesélést és dob-táncot majdnem betiltották. Filmünk, az Atanarjuat annak egy módja, hogy az elveszett hagyományainkat visszahozza. Én soha nem voltam szemtanúja a samanizmusnak. Csupán hallottam erről. Láthatóvá tételének egy módja, hogy filmet készítünk a témában." – Zacharias Kunuk



Zacharias Kunuk kanadai inuit filmrendező, népének egy fontos kulcsfigurájává lett. 1981-ben vett egy egyszerű videókamerát és a fejébe vette, hogy filmeket fog készíteni. Több dokumentumfilm, rövidfilm és az első inuit tv sorozat (Nunavut: Our Land, 1994-95) után 5 éves munkával, 2001-re elkészítette az első játékfilmjét. Az Atanarjuat volt a legelső inuktitut nyelvű film, aminek ráadásul az írója, rendezője, producere, színészei is szinte kirázólag inuitok. A nyershúsevő, asszonyt a vendéggel megosztó jégkunyhólakókról először kaphatott a legalább százötven éves szereotípiákkal terhelt szélesebb közönség hiteles, első kézből származó képet. Az Atanarjuat legelső inuitok készítette mozifilmként – természetesen – egy ezer éves, szájhagyomány útján fennmaradt történetet örökít meg. A történet nemzedékeken át a törzs fölé helyezett személyes vágyak veszélyeire figyelmeztette a fiatalabbakat. Atanarjuat, a gyors futó és fivére az erős Amaqjuaq családját lenézi, kiszorítja a közösségből a törzs vezetőjének rosszindulatú erők által írányított családtagjai. A film nem a puszta egzotikumával, különlegességével tarolt nemzetközi fesztiválokon (pl. Arany Kamera díj, Cannes, 2001), Atanarjuat története egy nagyon jól "megírt" dráma, tele érzelemmel, konfliktussal, erőszakkal és némi vérbosszúval. A film zenéje telitalálat. A tuvai Huun-Huur-Tu torokéneke egyfajta utalás lehet az inuitok belső-ázsiai eredetére és a mai napig fennmaradt rokonvonásokra, a Huun-Huur-Tu-nak a bolgár Angelite kórussal közös szerzeménye pedig tovább hangsúlyozza a dráma univerzalitását. A "színimádó" filmrajongóknak pedig kétségkívül csemege lehet egy olyan film, amit végig a fehér, kék és barna árnyalatai uralnak.



Kunuk második filmje a Knud Rasmussen naplója (The Journals of Knud Rasmussen, 2006). Ismerős színek, ismerős arcok, de egy egészen más történet. A címben megnevezett Knud Rasmussen az "eszkimológia" atyja, dán etnográfus, a Grönlandi Thule expedíciós bázis megalapítója, magyarul Thulei utazás címmel jelent meg egy könyve a hatvanas években. A film egy 1922-es expedíció valós szereplőit és eseményeit eleveníti fel. Rasmussen meghallgatja és rögzíti egy nagy erejű sámán, Aua élettörténetét. A sámán és családja távol él a keresztény misszionáriusok hatása alatt álló Igluliktól. Rasmussen és két dán társa (egy kereskedő és egy antropológus) felkérik a családot, hogy kisérjék el őket a településig. A Iglulikban inuktitut nyelvű bibliát olvasnak és jézust dícsérik dalaikban, a sámánokhoz segítő szellemeik már nem jönnek. Aua is válaszút elé kénytelen állni.



"Mára keresztényekké lettünk, és megpróbálunk tájékozottak lenni ebben a világrendben. De aztán amikor valaki haldoklik, azt beszélik, hogy a samanizmus megjelenik. Úgy tűnik az kapcsolatban áll a halállal. Miért hozza azt vissza? Ez az ami foglalkoztat. Mi az Inuit életszemlélet? Samanizmus? Milyen tudást hordoz? Az inuit mitológiában van egy tenger istennő, Sedna, és van egy ég szellem, és egy föld szellem. Sok szellem van. Kutatás közben találkoztam egy olyan könyvvel, ami több száz szellemet számlál. Ott vannak ők mindenütt. Nagyon vakok vagyunk, így nem látjuk őket. Nem vesszük őket tudomásul és nem ismerjük őket. Az inuit hitben ők nagyon sokan vannak. Ebben a világban, amiben élünk, ugyanazt a levegőt lélegezzük be, ugyanazon a földön járunk, mint a szellemek. A régi időkben voltak tabuk, amiket követtek. Azok, amik minket alakítottak. Törd meg a tabut és a szellem megszáll. Aztán jött a kereszténység és megpróbált mindent megszűntetni. Ebben a közösségben két felé voltunk osztva: katolikusok és anglikánok. A kereszténység még mindig kontrollálja a közöséget, de most sokkal jobb, mert a katolikusok és anglikánok összefonódtak. Három templomunk van, ahova ezerötszázan tartoznak." – Zacharias Kunuk



The Journals of Knud Rasmussen
Atanarjuat
Isuma - Independent Inuit Film

Knud Rasmussen – Wikipedia
Knud Rasmussen könyvei az Archive.org-on

Európai állatkertekben mutogatták az eszkimókat – Múlt-kor
Miért gúnynév az eszkimó? – National Geographic
Eszkimók – Wikipedia

2008. augusztus 6., szerda

Friedenspagode, Wien


A közelmúltban (június 22-én) ünnepelték az ausztriai buddhisták a bécsi Béke Sztúpa építésének 25. évfordulóját. Mi pár héttel később tartottunk vizitet a negyed évszázados dunaparti sztúpánál. Megtalálni talán nem könnyű, de mindenképpen megéri.
A legelső Béke Sztúpa (írják még kötőjellel, egybe, rövid u-val, talán még kisbetűvel is) vagy angolosan Peace Pagoda (vagy World Peace Pagoda / World Peace Stupa – a magyarban is néha úgy tűnik, hogy él a Világbéke Sztúpa elnevezés is, de szigorúan csak a pokharai sztúpa esetében), a béke szimbólumaként épült 1966-ban Hirosimában az 1945 augusztus 6-ai atomcsapás áldozatainak emlékére. Az ezredfordulóra már 80 Béke Sztúpa épült Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban. A legtöbb Nichidatsu Fujii (1885-1985), a Nipponzan-Myōhōji Buddhista Rend alapítójának irányítása alatt épült. Ha jól tudom, akkor a bécsi is.
Österreiche Buddhistische Religionsgesellschaft


2008. augusztus 5., kedd

Buddhistischer Friedhof

Az ausztriai buddhista közösség 2005 őszén, két éves munkát követően avatta fel Európa első buddhista temetőjét a Bécsi Központi Temetőben. A parcellán 54 urna és 184 családi sír számára van hely, ami az előzetes becslések szerint 2015-ig lesz elég. Középen egy modern, de tetszetős sztúpa áll, a tőle induló nyolc ösvény a Nemes Nyolcrétű Ösvényt hivatott szimbolizálni. A Helyes Koncentráció (Samyak Samadhi) felé vezető útnak sajnos megvan az az apró szépséghibája, hogy nem egyenes, mert ki kell kerülnie egy fát... Ottjártunkkor az ösvény útjában álló fa egy villámokban sűrű vihar nyilvánvaló nyomait viselte magán.

2008. augusztus 4., hétfő

A Himalája ösvényei




Holnaptól kezdi el a Duna Tv sugározni a Himalája ösvényei (Asian corridor in heaven) című hat részes koreai ismeretterjesztő sorozatot. A több díjat is nyert sorozat elsősorban a Kína és India közti ősi tea útra és a lovas karaván útra fókuszálva mutatja be a Himalája népeit.
Az első két rész tartalma:

2008. 08. 05. Kedd, 20:25
A Himalája ösvényei
1. rész: Az utolsó lovaskaraván
A Himalája hatalmas hegyeiben ősi ösvény fut. Tibeti lovaskaraván halad az úton, éppúgy, ahogy elődei haladtak évezredeken át. Lovak szállítják az árut a kínai Jünnan tartományba: gombát, gyógynövényt, szarut visznek, és cserébe teát, az éltető teát hozzák Tibetbe. Útközben is adnak-vesznek, sót cserélnek jakvajra, gyógyítanak, imádkoznak. A karavánút csodálatos és hajmeresztő tájakon át vezet, miközben legendák és hagyományok nyílnak meg és kötik össze a Himalája különböző népekeit.



2008. 08. 12. Kedd, 20:20
A Himalája ösvényei
2. rész: A zarándokút
Öt nomád jakpásztor indul útnak egy Szecsuán és Tibet határán álló apró faluból. Vállalkozásuk szinte emberfeletti: Lhászába, Tibet szent fővárosába zarándokolnak. Az út 2100 kilométer hosszú, és nem egyszerűen gyalog teszik azt meg a Himalája hóval-jéggel borított hatalmas hegycsúcsai közt és a végeláthatatlan fennsíkon: minden lépésnél földre borulnak, kifejezve ezzel teljes alázatukat. Naponta mindössze 6 kilométert tudnak így megtenni. Minden lépéssel nem is önmagukért, hanem minden élő lényért fohászkodnak. Útközben sebek, kínok, betegség, egy égi temetés, és végül a megtisztulás a zarándokok része. Végső céljuk és jutalmuk eljutni a tibeti buddhizmus ragyogó központjába, a Jokhang templomba, benne megpillantani a csodálatos Buddha-szobrot, és leborulni előtte.