2007. október 31., szerda

Jules Greenberg - Fallen

"A tizenkilencedik századi postmortem fényképészet és a korábbi századok festett gyászportréinak hagyományát követve, a Fallen egy holtakkal való szembesítést kísérel meg. Ebben az értelemben a sorozat afféle "tetem meditáció", mint azon buddhista szerzetesek gyakorlata, akik néha holttestekkel maguk körül vagy azok képeit mereven nézve tűnődnek napokig az élet múlandóságán és a halál elkerülhetetlenségén."



"A madarakat választottam, mert nagy múltú jelkép-történelmük szerint éppúgy lehetnek a halál baljós előhírnökei, mint a szabadság irigyelt jelképei. A szárnyas teremtmények a repülés képességével vannak megáldva, a madarakat a fizikai és szellemi birodalmak közti közvetítőként féljük és tiszteljük. Ők a megszabadítás, transzcendencia és béke jelképei, és mégis, mitikusan és materiálisan – mint dögevők és a madárinfluenza potenciális hordozói – ők továbbra is a halandóság hírnökei."



"A Fallen ("aláhullók", "elesettek") továbbá egy elégia, egy kísértő és gyászos sirám, nem csak ezekért a madarakért, melyeket megkötözve, kategorizálva és "mindentől védve" tárolnak zárt fiókok sötétjében, de nemkülönben a háború számolatlan áldozataiért; a civilek és katonák, gyerekek és felnőttek, akik halálát nem vesszük tudomásul, megtagadjuk vagy racionalizáljuk a szabadság, a biztonság, a haladás és pont a béke nevében."

Jules Greenberg - Fallen

2007. október 27., szombat

Autopsia

"Mi nem dolgozunk ki filozófiai eszméket, bár külső szemlélőnek talán úgy tűnhet, hogy mégis. Ha a filozófiai eszmék az alkotási metódusunk szolgálatára lehetnek is, mi csupán általános fogalmakat használunk fel, és szándékosan figyelmen kívül hagyjuk a jelentésük eredetét. A szavakká formált fogalmak a kultúra fejlődésének részeit képezik, ebből következően ezek a mi munkánk részét is képezik, de pusztán annak köszönhetően, hogy ily módon e fogalmak a kultúra szókincsének részei. Mindazonáltal, az Autopsia munkáiban a fogalmak felvállalják az új kapcsolatok teremtésének szerepét. Munkáinkba adaptálva a fogalmak új identitást szereznek, mely az Autopsia munkásságának esszenciáját formálja meg. Megalapozott kulturális mintákat használunk kódokként, munkáinkban ezek valami újat, valami autentikusat jelenítenek meg. (...)
A dolgokat késztermékekként szemléljük, intuíción alapulva, azaz ösztönösen és nem tudományos szemmel, megkísérelve megérteni, de soha sem megmagyarázni, hiszen azt gondolom, hogy az Autopsia célja nem az értelmezés, hanem az eredetek vizsgálata."
"Az Autopsia munkáiban nincs misztikum, de benne van a módszerekben, a külső képek megformálásában. Általánosságban azt mondhatom, hogy valahol értjük a misztikus törzset, de ez csupán korlátozott mértékben lehetséges, mivel megpróbálunk bizonyos formákat kontrollálni, például a formulák megértése által."

Autopsia
Autopsia – bandcamp
Autopsia – facebook
Autopsia – YouTube
Autopsia – Discogs
Autopsia – soundcloud
Autopsia – Wikipedia
Illuminating Technologies







2007. október 25., csütörtök

Fotók a Hortobágyról




Korábban sosem volt igazán okom/alkalmam ezen a vidéken járni. Nyárközépi kirándulásunk rövid volt (csupán pár nap), de elegendő ahhoz, hogy megértsem miért is van ennyi csodálója a hortobágyi pusztának. Azóta már nem tűnnek túlzásnak a pusztát kísérő jelzők. Szívesen tértünk vissza ősszel, hogy tanúi lehessünk a darvak egyik esti behúzásának. A Hortobágy a darvak (grus grus) keleti vonulási útjának legfontosabb állomáshelye. Finnországból, Északnyugat-Oroszországból és a balti államokból érkeznek hozzánk kora ősszel és a komolyabb fagyokig maradnak itt, majd folytatják útjukat Délre. Összlétszámuk október végén tetőzik. A nyolcvanas években pár ezer volt ez a mennyiség, de az elmúlt években már rendszeresen elérte a 70-80 ezret. A múlt héten rekordszámú madarat, 100 400 példányt számoltak. A Hortobágyi Nemzeti Park egyre sűrűbben, egyre szívesebben szervez programokat e rendkívüli esemény köré.

Hortobágy – fotó album
Hortobágyi Nemzeti Park
Hortobágyi Nemzeti Park – Világörökség

2007. október 10., szerda

Michel Henricot



Michel Henricot egyike az általam kedvelt kortárs nyugati festőknek. A google magyar nyelven semmit sem talált eddig az idősödő francia vizionáriusról. Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit javítottam a helyzeten.
Henricot figurái nem élők és nem is holtak. Élet és halál között lebegők, szárnyalók, zuhanók, függők, egyensúlyozók. Városai prehistorikusak és posztapokaliptikusak. Virágait a hús és izom formálja. Fosszíliái idolok.

"Egy éjszaka két álom közt, majdnem ébren, átkeltem egy hegyen, ahol egy félelmetes méretű barlangot találtam. Beléptem és láttam egy járatot, ami balra elágazik (az álomkép borzasztóan részletes). Ott cseppkövek voltak, amik úgy néztek ki, mintha óriási lények sűrűsödtek volna össze egyetlen szilárd tömeggé. Lehetetlen volt őket megközelíteni, mert egy olyan rettenetes mágneses erőt sugároztak magukból, amelyek visszavertek minden közeledést. A járat elvitt a barlang végéig, ahol megpillantottam egy nagyon kicsi ajtót, amin egy tíz éves gyerek tudna csak belépni. Keresztül jutni rajta hihetetlen erőfeszítés volt, elképzelhetetlenül durva remegések közepén sikerült belépnem a nyílásba. Tudtam, hogy egy másodperc töredékére jogom van látni azt, amit egyedül nekem kell tudnom. És azt is tudtam, hogy egyszer az ajtó bezárul, és nekem vissza kellene térnem a többiekhez meggyőzni őket, hogy ez a hely valóban létezik. Ebben a pillanatban az álomban, rettenetes szomorúságot éreztem, mert tudtam, hogy soha senki nem jöhet ide velem, csak én találhatom meg újra ezt a helyet a legnagyobb nehézségek árán."

"Az anatómia iránti érdeklődésem egyáltalán nem tudatos... 6-7 éves koromban, hívő katolikus nagymamám nevelt, aki gyakran járt a falu kicsiny templomába, és engem is mindig magával vitt. Volt ott egy fehér Krisztus, eléggé realista ábrázolás. Hónapokon keresztül, ugyanúgy megjelent álmaimban, egy magamban őrzött baráttá vált, állandóan önkívületi állapotban, de ugyanakkor mindig élő és eleven: fokozatosan felkutattam és kielemeztem, hogy megláthassam minden vonagló testrészét. A gyermekkori látomás kétségtelenül megmaradt bennem. Íme..."






Michel Henricot — Dmochowski Gallery
Michel Henricot — CFM gallery
Michel Henricot interview at ArtsLivres
Michel Henricot — Ten Dreams
Michel Henricot — Visionary Revue
Michel Henricot — bernArt
Michel Henricot interview at Rose Noire No. 5, 1998

2007. október 2., kedd

Jham Sang



Jham Sang más tibeti festőkhöz hasonlóan a hagyományaikat és a korszerű technikákat és látásmódokat próbálja ötvözni. 16 évesen lett Tenpa Rapten thangka mester tanonca. Három évvel később már tanította a művészetet a tuilungi iskolában. Közben a Tibeti Egyetemen biológiát majd számítástechnikát tanult, majd később természetesen az Egyetem képzőművészeti szakát is megjárta. A Gedun Choephel Artists’ Guild egyik tagja és szervezője.



2006 őszén egy Új-mexikói kiállításon 20 tibeti művész mutatta meg képein a Peking-Lhasa vasút megépülésével kapcsolatos gondolatait. 2004-ben döntötték el a Gedun Choephel Artists’ Guild művészei és a Peaceful Wind, hogy egy festmény sorozattal jelzik, hogy a vasút Tibet történelmének egy fontos eseménye. Ennek eredménye lett a Lhasa Train című kiállítás. Jham Sang a "First Railway" című képpel (kattints a képre, ha nagyobb méretben akarod látni) készült a kiállításra:
"Én ezt, mint egy álom vagy egy buddha jövendöléseként akartam ábrázolni. A vasút elhozza a modern kultúrát és szembeáll, összeütközik, egészen összekeveredik a hagyományokkal. A két mandala a tibeti tradícionális kultúrát hivatott megjeleníteni, ami a modernség feltűnésével "színtelenedett". A modernség jóval színesebb, de érzem, végül minden csak egy ideig marad fenn, mint az állandóság hiányának buddhista tanításában. Végül minden elveszik vagy eltűnik majd. A képen a nő "hagyományos" nőként, a férfi modern férfiként van ábrázolva. A vonaton történhetnek romantikus dolgok, de igazán nem tudom milyen eredményekhez vezethet ez."